Heósztok!

2017.02.10-én rendezték a mérkőzést, a bajnok, Robert Easter Jr (18-0-0; 14KO) szűkebb hazájában. Az USA-beli meccsnek egész pontosan Ohio, Toledo, és a Huntington Center adott otthont. A hazai bunyós a nézők szeretetét és szurkolását a teljes mérkőzés során érezhette és élvezhette.

Robert Easter Jr tavaly szeptemberben, véleményem szerint az év egyik legjobb meccsén szerezte meg az IBF betöltetlen könnyűsúlyú világbajnoki címét, a szintén veretlen Richard Commey ellen. A kőkemény, fordulatos 12 menetes meccs során mindkét, bizonyítani vágyó, nagy ütőerejű bunyós megrendült, és végül Easter kezét emelhették a magasba. Easter korábban, Argenis Mendez letaglózásával hívta fel magára a figyelmem, és miután megnéztem még pár meccsét, plusz láthattam a Commey elleni, magas színvonalú ütközetét, hamar a kedvenc fiatal bunyósaim közé került (megjegyzem, az akkor veszítő Commeyt is nagyon megkedveltem.

Easter jóval magasabb ellenfelénél, és karhossz távja is jelentősen hosszabb. E tekintetben a közeljövőben aligha lesz problémája, mivel magassága és hosszú, csápszerű karjai a felsőbb súlycsoportokban is előnyére válhatnak. Persze, nem nehézsúlyról beszélek, de mondjuk hárommal feljebb, nagyváltóban is akadnak közel azonos termetű bunyósok, ha a súlycsoportváltás mellett döntene.

Ez azonban még tényleg a jövő zenéje, egyelőre szó sincs ilyesmiről, csupán arról, hogy az amerikai élete első címvédésére készült. Ellenfeléül a puerto ricói Luis Cruzt (22-4-1; 16KO) kapta, aki eléggé biztonsági választásnak tűnik. Noha szép KO aránya van, koránt sincsenek nagy skalpjai. Legszebb győzelmeit, hozzá hasonló képességű bunyósok ellen érte el, ráadásul nem is valami veretes győzelmi szériával érkezett a meccsre, hiszen utolsó 4 meccséből csak egyet nyert meg (egy negatív mérlegű bokszoló ellen). Emellett egy szintén negatív mérlegű srác megosztott pontozással legyőzte, Edner Cherry pedig a 9. menetben ki is ütötte őt. Utolsó mérkőzésén döntetlent bokszolt Ivan Redkach ellen, ami nem rossz eredmény, de úgy, hogy vb meccsre érkezik az ember, nem is valami jó. Az egyetlen veszélyt abban láttam Cruzban, hogy nincs nagy esély arra, hogy újfent világbajnoki meccs közelébe jusson, így élete legnagyobb, és talán utolsó lehetősége hullott az ölébe, ami extra erőt és motivációt adhatott neki.

Elindult a mérkőzés, és a hazai versenyző azonnal magához ragadta az irányítást, és kezdeményezően lépett fel alacsonyabb riválisával szemben. Remekül használta ki karhossz és magasságbeli fölényét, ballal és jobbal is talált, főképp egyenesek formájában.

Hamarosan kiderült, hogy az amerikai mindenben felülmúlja a szintén normál alapállású kihívót, és mivel Easter fiatal és címmeccsek terén rutintalan, Cruz némi tapasztalatszerzésre épp megfelelő alany lehet. A bajnok jobban mozgott, támadott és védekezett, és sütött róla, hogy bizonyítani akar saját közönsége előtt. Többször is keményen eltalálta Cruzt, ám a meccs utolsó periódusáig nem tudta megrendíteni.

Részemről minden menetet Easternek adtam, mert Cruz semmilyen formában nem tudta felülmúlni őt, és némileg csalódást keltően úgy tűnt, hogy nem is vállal túlzott kockázatot azért, hogy életben tartsa a reményt. Előfordult, hogy közel került, de ekkor sem tűntek nagyon eget rengetőnek az akciói. Találatai kicsit sem tudtak kárt tenni a bajnokban. Azt sem merném kijelenteni, hogy a számára talán jobban fekvő belharcban jobb, vagy akár egál szinten lett volna. Ha egy menet szorosabban alakult, az is inkább azért történt, mert Easter visszább vett, és nem azért, mert Cruz olyan ördögi fordulatszámot produkált volna.

A 10. menet elején, a meccs során sokadik jobb egyenes akadt be fejre, és némi fáziskéséssel Cruz a padlóra került. Easter komoly üldözésbe kezdett, miután felállt az ellenfél, és bár további kemény bombái akadtak be Cruz minden üthető felületére, az amerikai sokszor pontatlan volt. Talán, ha jobban koncentrál, és nem a nyelvét öltögeti a közönségre, eredményesebb lett volna. Ezért persze túl sok kritika nem érheti, látszott, hogy el-elviszi a hazai pálya okozta hév, és hogy nagyon ficánkol a ringben.

Cruz túlélte a hajtóvadászatot, és a 11. menetben talán az egyik legjobb teljesítményt láthattuk tőle. Ehhez kellett, hogy Easter visszább vegyen, és kissé kapkodóvá váljon, de azért egy olyan egyoldalú menet után, mint amilyen az előző volt, mindenképp meglepően hatott, hogy milyen sokszor (és sajnos gyengén) talál a puerto ricói. Alig tíz másodperc lehetett hátra, mikor Easter ismét betalált fejen jobbal, és a súlyos pofon újra megrázta a kihívót. Megtántorodott és odébb botorkált, mire Easter bedobta magát és egy bal horoggal hozzásegítette egy újabb nyolc másodperces pihenőhöz az ellenfelet. Ám Cruz ezt a menetet is kihúzta, hisz miután felállt, szinte rögtön legongatták.

Az utolsó menetben Easter már nagyon élt, míg Cruz már csak a kétségbeesett túlélést látta maga előtt. Ismét jó sokáig kihúzta, aztán ütött egy bal horgot, Easter elhajolt és gyönyörűen visszaszólt jobbal, és ezzel harmadszor is lecsapta ellenfelét. Szerintem ez volt a legszebb leütés! Cruz csak azért sem maradt lent, és ha nyögvenyelősen is, de kibírta a maradék fél percet. Ez az egy dolog, ami miatt gratulálni lehet neki, de ezzel együtt sem nagyon sikerült meggyőznie arról, hogy megérdemelte ezt a lehetőséget. A meccset Lonnie Scott bíró vezette, és jól tette, hogy nem leptette le Cruzt, annyira azért nem volt megverve.

Előző cikkemhez szeretnék visszatérni kicsit, és összehasonlítani Cruzt, és a Miura ellen veszítő Miguel Romant. Nagyon méltattam Romant és kifejeztem abbéli reményem, hogy látom még a mexikóit világbajnoki meccsen. Nos, amellett, hogy eredményeivel is sokkal jobban rászolgált erre, de teljesítményével is jobban bizonyította rátermettségét, mint Cruz, és csak egy súllyal van lejjebb, így kiindulva ebből az ellenfélválasztásból, Roman bőven megérdemelné a lehetőséget, akár itt könnyű, vagy a saját súlyában, nagypehelysúlyban. Szerintem Cruzt megverné, súlykülönbség ide vagy oda. Kis kitekintőmről ennyit, vissza Easterhez.

Nem sikerült kiütnie Cruzt, de ennél egyértelműbb győzelmet nem arathatott volna, és úgy gondolom, értékes tapasztalattal gazdagodott, továbbá másodszor is végigbokszolt 12 menetet, és erre a rutinra nagy szüksége lesz a jövőben. Már a közeljövőben is. Azt nem tudom, mikor fog olyan nagy kaliberű ellenfelet kapni, mint a könnyűsúly más bajnokai (Jorge Linares, Terry Flanagan, Mikey Garcia), hogy címet egyesítsen velük, ha lesz egyáltalán ilyen alkalom, de úgy vélem, még egy kis rutinnal, bárkivel felveheti a versenyt. A három név közül, szerintem Flanagan ellen lenne a legtöbb esélye, bár ezt talán nem csak én gondolom így. Következő ellenfele már nagyon úgy néz ki, megvan, hisz az IBF az első számú kihívóval szeretné összehozni.

Ez a kihívó nem más, mint Denis Shafikov. Az orosz bunyós tavaly év végén bokszolt egy remek mérkőzést Richard Commey ellenében, és szoros pontozással győzött. Nálam szűken Commey nyert, de csalásra nem gondolnék, mert valóban szoros, és nehezen pontozható meneteket vonultattak fel a fiúk. Érdekesség, hogy Easter éppen Commey ellen szerezte meg a címet, és már az említett Shafikov-Commey meccsen gyanítottam, hogy a győztes kihívhatja a bajnokot. Sajnálom, hogy így nem jön össze a visszavágó, de azért ez még nem lefutott ügy, Commey-nak "csak" annyi a dolga, hogy bizonyít, tűzközelben marad.

Szintén érdekes, hogy amíg Commey sikeresen megrendítette Eastert, addig ugyanezt nem tudta megtenni a kemény orosszal. Shafikov jó bokszoló, és akárcsak Cruznak, talán neki is ez lehet az utolsó esélye bajnokká válni. A különbség az, hogy Shafikov sokkal jobb bunyós, mint Cruz, és ő egészen biztosan tisztában van a helyzetével, valamint azzal, hogy mit veszíthet, hisz neki, Cruzzal ellentétben már voltak vesztes világbajnoki meccsei. Sokkal veszélyesebb lesz, mint Cruz, és bár nálam minden menetet megnyert, Easternek sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége ellene, sokkal többet kell majd nyújtania, és sokkal jobban kell majd koncentrálnia. A helyében olyan könyörtelen meccsre számítanék, mint amilyen a Commey elleni is volt. Kíváncsian várom ezt a mérkőzést, és, hogy mit tartogat a jövő Easter számára. Zárásul tekintsétek meg a pontozást. Heósztok!

Pontozásom:

Robert Easter Jr vs Luis Cruz

• 1.:  10-9
• 2.:  10-9
• 3.:  10-9
• 4.:  10-9
• 5.:  10-9
• 6.:  10-9
• 7.:  10-9
• 8.:  10-9
• 9.:  10-9
• 10.: 10-8
• 11.: 10-8
• 12.: 10-8

Össz.: 120-105 Easter

Hivatalos pontozás:

• Glenn Feldman: 117-108
• Jamie Garayua: 118-107
• Larry Hazzard Jr: 119-106

Heósztok!

A japán és a mexikói fiú bunyójával zárom a 2017.01.28.-ról szóló írásaim, merthogy ezt is aznap rendezték, a Vargas vs Berchelt meccs előprogramjában, Indióban, a Fantasy Springs Casinóban.

Amit a címben írtam, nos, igen, valahogy így képzelek el két, jelenleg vb cím nélkül álló bokszolót, vagyis kihívót, akik világbajnokok akarnak lenni. Két, győzelemre éhes, bizonyítani vágyó, kőkemény bunyós, akik a végsőkig képesek elmenni a sikerért. De ki is ez a két harcos, akik egy 12 menetre kiírt meccsen készültek egymásnak feszülni, hogy a győztes kihívhassa a gála főmeccsének győztesét, és a nagypehelysúly WBC övéért küzdhessen.

Takashi Miura (30-3-2; 23KO), a fordított alapállású japán harcos, korábban már birtokolta ez említett övet, amelyet Gamaliel Diaz 9. menetes legyőzésével hódított el. Sorban jöttek a címvédések, Sergio Thompson (W12), Dante Jardon (TKO9), Edgar Puerta (TKO6). Utolsó sikeres vb meccsén Billy Dib következett, akit mindössze 3 menet alatt takarított el az útból. Bizakodva várhatta amerikai debütálását.

Előző bejegyzésemben többször emlegettem már ezt a meccset, hisz ezt az őrületes háborút a 2015-ös év legjobbjának választották. Ez egyfelől óriási eredmény, másfelől a Francisco Vargas elleni hirigben Miura húzta a rövidebbet, és a 9. menetben kapitulált. Azóta egy felhozómeccset nyert a japán, így érkezett erre a kihívói pozícióért zajló mérkőzésre. Akárcsak ellenfele, úgy ő is 2003-ban debütált a profik között, 19 évesen. Vargason kívül csak Takashi Uchiyama tudta legyőzni, Miura első vb meccsén. Az is idő előtti vereség volt, de érdekesség, hogy Uchiyama is padlózott, így elmondható, hogy ha Miura veszít, magával visz egy darabot az ellenfeléből is.

Miguel "Mickey" Roman (56-11-0; 43KO), 17 évesen debütált, és szintén 14 éve profi, és rekordján láthatjuk, hogy majdnem dupla annyiszor lépett ringbe, mint ellenfele. 11 veresége soknak tűnik, de ezek egyrészt jó bunyósok ellen íródtak, másrészt sok mexikóihoz hasonlóan ő is a profik között pallérozódott, így óhatatlanul is becsúszott néhány vereség, amikből tanulhatott. Továbbá mindössze egyszer ütötték ki, méghozzá vb meccsen, a kemény Antonio DeMarcónak sikerült ezt összehoznia. Világbajnoki meccsen nem sok siker érte, Jonathan Victor Barros ellen egy WBA meccsen kapott ki, és több alkalma nem is nyílt a vb övszerzésre. Így aztán érthető, mekkora esély neki ez a mai meccs, hisz győzelmével ismét felcsillanhat előtte a remény.

Mellesleg 56 győzelme között akadnak jó nevek, sőt még trilógiát is bokszolhatott, igaz eléggé egyoldalút. A szintén sok-sok mérkőzést vívó Cauhtemoc Gomezt háromszor is legyőzte, de van két győzelme a korábbi bajnok, Cesar Soto ellen is. Nem kérdés, hogy megérdemelne egy világbajnoki címmeccset, hisz a normál alapállású harcos 2013 óta veretlen, és ezalatt nem kevesebb, mint 18 meccset nyert! Ebben a szűk négy évben pedig sikerült idő előtt elkapnia még egy korábbi bajnokot: Daniel Ponce De Leon a 9. menetben kapott ki tőle TKO-val.

A meccset a magasabb Miura kezdte jobban, legfőképp kiváló testütései maradtak meg az emlékezetemben. Többször is kettőket ütött, egyet fejre, majd másik kézzel testre. Úgy vélem, a két nyitó kör az övé volt, bár a második végén Roman felpörgette a tempót, amivel szorossá is tette a menetet. Ezzel indult el úgy istenigazából a mérkőzés.

A harmadik felvonástól egy megújult Romant láthattunk, aki elérte az üzemi hőfokot, és verekedésre kényszerítette a japánt. Roman jó mexikói szokás szerint rengeteget támadott és ütött, egyértelműen átvette az irányítást. Az exbajnok mindent megtett, hogy ne maradjon adósa, de a mexikóin látszott, hogy elemében van, és élvezi a parázs ökölcsatát, szemmel láthatóan frissebb volt riválisánál.

Miura (vagy a ringsarka) megérezhette, hogy nem neki áll a zászló, és muszáj lesz váltania, felzárkóznia. Ismét meg kellett tapasztalnia, hogy ez az amerikai mérkőzés sem lesz sétagalopp a számára, ahogy a Vargas elleni túrája sem volt az. Kőkeményen, iszonyú nehézségeket kiállva viszonozta a pofonokat, és noha továbbra is Roman irányított, képzeletemben egy vörösen villogó felirat jelent meg Miura feje fölött: "GYŐZNI AKAROK!"

Az akarat nem mindig elég, mert van, hogy jobb az ellenfél, vagy jobb napja van, vagy ő is legalább annyira akarja, mint mi. És Roman szintén nem állt le, ezáltal rettenetes verekedések bontakoztak ki, és elkeseredett küzdelemben csépelték egymást a felek. A menetek nehezen pontozhatóak voltak, úgy éreztem, hogy a japán visz be pusztítóbb találatokat (ó, azok a testütések), viszont Roman talált lényegesen többször, így nálam a mexikói vezetett, nekem ő volt meggyőzőbb.

A csata nem akart változni, vagy lanyhulni, viszont Roman mintha kezdett volna fáradni, és bár nekiadtam a 8., és 9. menetet, mindkét menet végén mintha egy pillanatra benne maradt volna Miura ütése. Előbb egy gonosz testütés, utóbb egy kombináció szaladt át a mexikóin. Ám, mivel sokat talált a menet során, és ezek a megrendülések alig voltak észrevehetők, ezeket a meneteket nálam elvitte.

A tizedikben tovább brusztoltak a srácok, és az elgyötört küzdelem végül csak fordulóponthoz érkezett. A menet megint szörnyen szorosan alakult, ám a végéhez közeledve Miura ütött egyet... Egyetlen egyet! És ez az egy, egy olyan bal felütés volt testre, amibe olyan tökéletesen állt bele, ahogy a termekben is igyekeznek tanítani. A valaha volt egyik legszebb és legdurvább testütés volt, amit láttam, pedig láttam már pár meccset, és eddig talán ez volt a legkiemelkedőbb. Roman padlóra került, és ezzel megkezdődött a vesszőfutása.

A képen nem az ominózus, leütést eredményező felütés látható, de ez is gyönyörű.

Természetesen nem adta fel, de a testbeszéde, és a csata képe is megváltozott. A vadászból szép lassan vad lett, míg a küszködő Miura csak azért is megteremtette magának a lehetőséget a győzelemre. A 11. menetben egy javarészt fejre irányuló sorozat a köteleknél újfent a földre sújtotta a mexikóit, aki most már a túlélésért küzdött.

Az utolsó menetben a japán nem bízta a véletlenre, ha már visszajött a csata közepén látott gödörből. Irtózatosan kemény testbombákkal kezdte a felvonást, és tapadt az ellenfelére. A köteleknél Miura bemérte a mexikói fejét, majd kivárt, mire riválisa bal egyenese mellett, keményen elküldte a saját (hátsókezes) bal egyenesét! Tisztán talált fejen, Roman pedig némi fáziskéséssel újra a padlón találta magát! Tom Taylor bíró számolt, és Roman tíznél sem állt készen a folytatásra, kiszámolták! KO a 12. menetben! Óriási, csodás, pazar, fantasztikus győzelem, egy ugyanilyen jelzőkkel méltatható mérkőzésen.

Diadalával Miura bebizonyította, hogy érdemes a bajnoki címre, illetve az azért zajló küzdelemre. Mivel a főmeccsen trónfosztás történt, így ellenfele az új bajnok, Miguel Berchelt lehet, és ez a párosítás rendkívül sok izgalmat tartogat. Remélem, tényleg összejön ez a meccs, és ismét egy páratlan csatának örvendhetünk. Ha tippelnem kéne, azért én Bercheltre tennék, mert fiatalsága és frissessége döntően befolyásolhatja azt a mérkőzést. Az viszont biztos, hogy Miura oda is győzni megy majd, és ismerjük, okozhat pár kellemetlen pillanatot a Skorpiónak, és meg is lepheti.

Veresége ellenére számomra Miguel Roman is győztes, mert nem ő számított a meccs esélyesének, és mégis lenyűgöző küzdelemben bukott csak el. Szerintem ő is kiérdemelte, hogy címmeccsen bokszoljon, de legalább, hogy a ranglisták elején tanyázzon. Szívesen megnéznék tőle egy Jason Sosa elleni verekedést, de most csak találomra mondtam egy nevet, valójában nagyon sok versenyző ellen megnézném.

Zárásul szokás szerint pontozásomat és a bírókról alkotott véleményem láthatjátok.

Pontozásom:

Takashi Miura vs Miguel Roman

• 1.:  10-9
• 2.:  10-9
• 3.:  9-10
• 4.:  9-10
• 5.:  9-10
• 6.:  9-10
• 7.:  10-9
• 8.:  9-10
• 9.:  9-10
• 10.: 10-8
• 11.:  10-8
• 12.: - KO

Össz: 104-103 Miura

Hivatalos állás:

Oren Shellenberger: 106-101; Pat Russell: 105-102; Raul Caiz Sr: 104-103. A nagyobb és kisebb arányú különbséget is helyesnek érzem ezúttal, mivel ez tényleg egy nehezen pontozható meccs volt. Embere válogatja, hogy a szoros csatában mi győzi meg jobban, a többet, de kevésbé súlyosan, vagy a kevesebbet, de keményebben találó bunyós. Én azért láttam kisebb fölényt, mert engem jobban meggyőzött Roman dominanciája, és több találata. És hiába nyert nálam több menetet, a leütésekkel Miura átvette  a vezetést a lapomon, ahogy tette azt Raul Caiz Sr lapján is. Teljesen rendben van a pontozás, Tom Taylor pedig jól vezette a meccset, melyen szerencsére nem volt nehéz dolga a két sportember szereplése mellett, mert kegyetlen, de szabályos csatát vívtak.

Soha rosszabb meccseket, és gálákat! Január 28. lezárva, következzen február 10., és Robert Easter Jr első címvédése. De az már a következő bejegyzés lesz. Heósztok!

Heó!

Francisco "El Bandido" Vargas. Az első dolog, ami erről az emberről beugrik, az a beceneve, vagyis bandita, és ezáltal a megjelenése: kalap, és westernfilmeket idéző, szájat eltakaró kendő. Hatásos belépőt kölcsönöz neki a meccsein, és ez a külső azonnal megtetszett, mikor megláttam. Ha egy asszociációs játékot játszanánk, ami abból állna, hogy soroljunk fel szavakat, amelyek eszünkbe jutnak erről a remek bunyósról, akkor nekem a következők ugranának be, különösebb gondolkodás és tétovázás nélkül: Mexikó, Bandita, év meccse(i), küzdelem, verekedés, harc, háború, vér, véééééér, VÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉR!!!! És akkor azt hiszem, hogy röviden sikerült is jellemeznem ezt a nagyszerű harcost.

Vargas a meccs előtt 23-0-2; 17KO mérleggel állt, és amellett, hogy világbajnok, arról híres, hogy a 2015-ös, és 2016-os évben is résztvevője volt az év meccsének. 2015-ben Takashi Miura elleni TKO győzelmét, 2016-ban pedig az Orlando Salido elleni, őrületes, 12 meneten át tartó verekedését, és döntetlennel záruló összecsapását választották meg az év meccsének. Ez óriási elismerés, egyszer is hatalmas dolog év meccsét bokszolni, úgyhogy valamit nagyon tud, hisz ezt ő egymást követő két évben is megtette. Nem beszélve arról, hogy előbb győzött, majd döntetlenjével bajnok maradt. Továbbá utoljára 2007, és 2008 voltak azok az évek, amikor egymást követően ugyanaz vehette át ezt az elismerést (Israel Vazquez és Rafael Marquez 2., és 3. csatájáról van szó, annyi nyilvánvaló különbséggel, hogy akkor mindkét évben, mindkét versenyző ugyanaz volt, hisz ugyanazon párharc 2., és 3. felvonása kapta a díjat).

Tehát tudható, hogy Francisco Vargas micsoda izgalmas, kőkemény verekedő, aki soha nem alkuszik meg, és soha nem áll le, soha nem gondol feladásra, még vesztett helyzetben sem. Ő a WBC nagypehelysúlyú világbajnoka. Ő "El Bandido", a Bandita.

Hogy ellenfeléről mit tudunk? Illetve, hogy mit tudtam én a meccs előtt? Fuhh, ööö, semmit. A világon semmit! Nem is néztem utána az eredményeinek, az ellenfeleinek, vagy bármilyen leírásnak a stílusáról, vagy az életéről. Valószínűleg nem is találtam volna túl sok mindent. Teljes mértékben a nagyközönséghez tartoztam, amely számára ez a fiú tök ismeretlen volt. Abban sem voltam biztos, hogy a nevével találkoztam-e valaha. Egyszer talán olvastam egy bejegyzésben, vagy egy cikk címében, vagy akárhol a neten. De ez is csak egy talán, mert épphogy dereng csak valami. Úgyhogy úgy gondoltam, hogy mindenféle utánajárás nélkül meghagyom neki, hogy a ringben mutatkozzon be nekem is, a nagyközönségnek is, meg Vargasnak is (bár azért ő csak látott róla felvételt, és biztos tudott róla ezt-azt).

Egyedül az igencsak impresszívnek mondható mérlege volt ismert számomra. 30 győzelem, 1 vereség, és 27KO! Irdatlan sok kiütés! Ebből adódóan, meg Vargast ismerve, jó kis mexikói verekedésben reménykedtem, de fogalmam nem volt, hogy ez a Berchelt fiú, mit tud, így hatalmas kérdőjelek voltak bennem. Azt sem tudtam, hogy ezt a csodás 30-ból 27 KO mérleget kik ellen, hogyan, és hol érte el. Azt azért mertem remélni, hogy az ütőereje tényleg nagy, mert hát, ha mondjuk rengeteg hurkával bokszolt volna, maguktól azért azok sem estek volna hasra, más szóval a gyengébb versenyzőket is ki kell ütni valahogy, és ezek legtöbbje sem adja könnyen, vagy olcsón a bőrét.

A meccset az USA-beli California államban, Indio városában, a Fantasy Springs Casinóban rendezték. A dátum 2017.01.28., vagyis egyazon nap és hétvége, amelyen a Frampton vs Santa Cruz II-t is megrendezték, csak más város, és más tv társaság. Ez HBO, az Showtime. Még véletlenül sem úgy rendeznék meg, hogy egy adott szurkoló, vagy akármilyen pártatlan néző mindkét eseményre el tudjon menni. Sosem szerettem az ilyen rivalizálást, de az évek során hozzászoktam, és immár majdhogynem fel sem tűnik. Hagyjuk is, következzék a mexikói páros, a Bandita és a Skorpió csatája. Micsoda vadnyugati hangulat. Hozzáteszem, nektek már több információtok van Bercheltről, mint nekem volt, ugyanis akkor még nem tudtam, hogy "El Alacran", vagyis Skorpió a beceneve.

Először, ahogy az szokás, a kihívó érkezett a ringbe, majd rövidesen jöhetett a bajnok is. Mintha egy modern westernből lépett volna ki, tiszteletet parancsoló, és remek látványt nyújtó, vörös és fekete színekben pompázó, kalapos-kendős szerelésében, mintha csak azért érkezett volna, hogy Clint Eastwood, Eli Wallach, és Lee van Cleef társaságában leforgassa a Jó, a rossz, és a csúf újragondolt verzióját. Vagy gringókra vadászva meneküljön a vérdíj elől. Imádom, hogy ilyen fantáziám van, de ismét vissza kell rángatnom magam a jelenbe, és a valóságba, mert megszólalt a gong, és elindult a mérkőzés.

A kihívó nem feltett kézzel érkezett, azonnal érződött, hogy parázs csata alakulhat ki a két főszereplő között. Ez persze nem ért váratlanul, hisz egy nagy gála főmeccsére azért akárkit mégsem rakhattak be Vargas mellé. Nyomban kiderült, hogy Berchelt képzett, és kemény is, noha érzésem szerint bukta az első menetet.

Ez cseppet sem szegte kedvét, hamar az irányítása alá vonta az eseményeket, amely azért eléggé váratlanul ért. Mondjuk, hogyan is érhetett volna másképp, elvégre semmit nem vártam tőle, és nem tudtam, mire számítsak. Amit kaptam, az több volt, mint szórakoztató, mert ezen felül brutális, kemény ütésekkel dolgozó kihívót ismertem meg, és megdöbbentem, mennyire nyugodt, és tudatos maradt a hamarjában vaddá és szilajjá váló csatának helyet adó ring színterén.

Berchelt minden egyes ütésén érződött, hogy falrepesztő erő fakad belőlük, még a könnyed, lazább ütéseiről is sütött, hogy ezekkel is képes fizikai fájdalmat okozni. Merőben támadólag lépett fel, ám Vargas nem az a fajta, aki ettől zavarba jönne, tehát szokásához híven beleállt minden verekedésbe, és igyekezett többet adni, mint kapni, és a meccs alaposan kezdett hajazni a Salido elleni háborújára. Bennem megfogalmazódott a kérdés, hogy a Vargashoz képest rutintalan Berchelt bírni fogja-e erővel ezt a tempót, mert a meccs eleje alapján Vargas esélyeit már abban láttam, hogy egy brutális küzdelemben végül bedarálhatja az ifjú titánt, ugyanis erre itt az elején semmi esély nem mutatkozott. Berchelt dinamikusan és frissen támadott, úgy éreztem, mindig eggyel többet talál, mint az ellenfél.

Ha már említettem a vért, Vargas előbb az orrán repedt fel a 3. menetben, majd a 4.-ben mind a jobb, mind a bal szeme, az egyik ütéstől, a másik egy vétlen fejeléstől. Jellegzetes bokszsérülése tehát kiújult, és talán már sosem lesz megfelelő, sérülést elkerülő állapotban a bőre. Én ezután a meccs után biztos hosszabb pihenőt vennék ki, és alaposan kezeltetném, vagy műttetném a szemem környékét. Emlékszem, anno Kótai Misinek is rengetegszer felrepedt a szeme, és egy műtét után, bár továbbra sem volt tökéletes, és továbbra is megsérült, de valamelyest jobb lett.

Vargas immár vérét adva támadott, és a heves küzdelemben el is vitte az 5. menetet, de a szó szoros értelmében vért kellett izzadnia minden apró sikerért ezen a pokoli nehéz mérkőzésen.

Feltűnt, Berchelt mennyire pontos, és aktív, valamint ebben a végtelen akciókkal tarkított csatában, milyen nyugodt, és türelmes tud maradni. Nem lankadt, és nem állt le egy pillanatra sem, egyik sorozatát a következő kombinációja követte, és iszonyú látványos volt, mikor számos találata után Vargas elszánta magát, nekiveselkedett, és ő kezdett szörnyű horgokból és felütésekből álló offenzívába. A pusztító harc során az is megmutatkozott, hogy a kihívó nem csak verekedni tud, képzettsége pazar egyenesekben is megmutatkozott.

A nagy csata közben voltak pillanatok, mikor Berchelt, még ha csak egy-egy pillanatra is, de megtorpant. Ezekben a periódusokban úgy éreztem, hogy eljött Vargas ideje, és elkaphatja. Ilyenkor a bajnok mindig nagyon keményen és tisztán találta el a Skorpiót, és ilyenkor adódtak ezek a pillanatnyi zavarok. Nem először láttam ilyet, hasonló helyzet gyakran, olykor alig láthatóan alakul ki, mikor egy ifjú kihívó, akinek új ez a szint, és ismeretlen a terep, megtapasztalja egy igazi bajnok erejét. Ilyenkor szokott eldőlni, hogy a kihívó érdemes-e a bajnoki címre, és/vagy, hogy utódává váljon a bajnoknak. Az igazán jó alapanyagok, ebben a helyzetben nem adják fel, még ha elő is fordul, hogy akaratuk ellenére egy pontos ütéstől felborulnak. És az igazán nagyok egy esetleges vereség után, immár az új tapasztalatok birtokában is visszatérnek, és sikeresek lesznek. Szóval, mikor Berchelt arcán átsuhant ez a félreérthetetlen grimasz, és enyhén megtorpant, akkor úgy éreztem, hogy most jöhet el (lassacskán) Vargas ideje. Eszembe jutott a tavaly év végén látott Murat Gassiev, aki elvette Denis Lebedev IBF övét, és a meccs során rajta is láttam ezt az elismerő megtorpanást és felismerést, hogy "úristen, mekkora ütéseket bír ki, és mekkorákat ad vissza, és úristen én... bírom. Én is bírom. Én is az ő szintjén vagyok, és felülkerekedhetek rajta." Ilyenkor ébred rá egy kihívó, hogy a másik is az életéért küzd, a szó szoros, és átvitt értelmében is. És Gassiev akkor győzött is. Most az volt a kérdés, hogy Berchelt a fölénye mellett kibírja-e, amit ki kell bírnia, vagy összeomlik a viszonzott, ellenséges tűzben.

Ugyanis ekkorra a szorító már tűzbe, a pokol bugyraiból feltörő tűzbe, és ugyanonnan felöklendett vérbe borult. Vargas feje, meg a szorító egyes területei, meg a vezetőbíró inge is egyre véresebbé vált, és a bajnok véréből jutott a kihívóra is. A sérülés folyamatosan romlott, fel is dagadt, szegény Vargas már kevésbé emlékeztetett a csata elején látott saját magára, mint egy horrorfilmre. Raul Caiz Jr bíró többször is megnézette a sebet a ringorvossal, de mindig tovább is engedték. A súlyosbodó sérüléssel párhuzamosan növekedett Berchelt fölénye, egyre több nagy, súlyos bombája találta el a Bandita fejét, amellyel a sérülés is tovább roncsolódott.

Vargas persze nem adta fel, hősiesen, majdhogynem vakon ment tovább, mi ez, ha nem a híres mexikói virtus? Egy harcos lecsupaszított küzdőszelleme tört a felszínre, és sokakban felmerülhetett, hogy Vargas két évvel ezelőtt, Takashi Miura ellen is így nézett ki, amikor nyert, csak hát akkor sokkal kiegyenlítettebb, szorosabb meccsen küzdhetett. De most sem adta fel, akkor sem, mikor már egy merő vörös függöny fedte el a látását, ő akkor is mindent megtett, és tovább küzdött.

Berchelt nem kegyelmezett, gyilkos bombái meg-megrázták a bajnok állásait, és a kommentátorként közreműködő Roy Jones Jr szava végre meghallgattatott, és Caiz a 11. menet végéhez közeledve végre beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet. Miguel Berchelt óriási meglepetésre, az árnyékból a fényre lépve győzött, és a WBC nagypehelysúlyú világbajnoka lett. A hivatalos végeredmény KO a 11. menetben. TKO lenne, de California szabályai szerint álló leléptetésnél KO-t kell hirdetni. Persze ez most mellékes, de gondoltam érdekességképpen lejegyzem.

A csata utáni egyértelműen megfogalmazható kérdés, hogy mikor és hol hibázott Raul Caiz Jr mérkőzésvezető. Mert hibázott, ez vitán felül áll, azonban nem árt több oldalról megvizsgálni a körülményeket. Láthattuk, hogy Caiz többször is megnézeti a ringorvossal a sebet, és a kamerák jóvoltából mi is láthattuk a feldagadt arcot és a szétroncsolt szemhéjakat. A bíró ilyenkor kikéri az orvos véleményét, aki ezek szerint nem amellett foglalt állást, hogy beszüntessék a csatát, szóval, ha ez így történt, ez az ő felelőssége is. Emellett Vargas ringsarkának is észlelnie kellett volna, hogy ami történik, az finoman szólva sem egészséges. Az egy dolog, hogy a Bandita majd' minden meccsén úgy néz ki, mint Bruce Willis bármelyik Die Hard filmben, de akkor is érezniük kellett volna, hogy védencük egyre lejjebb csúszik, és nincs meccsben úgy, mint Miura, vagy Salido ellen. Vargas aztán lenyilatkozta, hogy ő nem adta volna fel, ment volna tovább, amelyet nekem eszem ágában sincs kétségbe vonni, sőt, amilyen őrületes nagy szívvel rendelkezik, lefogadom, hogy valahogy az utolsó gongszóig is elküszködte volna magát. Ő egy olyan ember, aki soha nem adja fel.

Amellett, hogy ezért óriási tiszteletet érdemel, pont hogy jobban oda kell rá figyelni veszélyeztetettség szempontjából, mert, hacsak nem ütik merevre, akkor magától nem áll le, mert olyan, mint egy élő motolla. Az olyan ősi erővel bíró harcosok miatt is szeretjük az ökölvívást, mint Vargas, de nem szabad elfelejteni, hogy ő is csak ember, és védelemre szorul. Mert minden körülmények között az ökölvívó egészségének megóvása az első, és nem számít, hogy mekkora harcos, akkor is meg kell óvni! A meccs továbbengedésével maradandó szemsérülés kockázatának lett kitéve, és mivel sokszor megsérül hasonlóan, ez borzasztó veszélyes. Ugyanez fordult elő számtalanszor a mexikóiak másik nagy, korábbi hősével, Israel Vazquezzel, akiről nemrég olvashattuk, hogy a rengeteg szemsérülés miatt megvakulhat... Ha valamiből, hát ebből tanulhatnának.

Véleményem szerint egy menettel korábban kellett volna leállítani, ami nem tűnik, nagy differenciának, de valójában egy menet alatt sorsok fordulhatnak meg, mind pozitív, mind negatív értelemben. Az utolsó három menet, (9., 10., 11.) amellett, hogy még mindig könyörtelen verekedés folyt, egyre egyoldalúbbá vált, és csoda, hogy Vargas nem padlózott a bekapott ütések mennyisége, és minősége miatt, hisz Berchelt kicsit sem simogatta. Szóval szerintem Caiz ott hibázott, hogy elfelejtette, hogy Vargas is ember, és abból indult ki, hogy hozzá van szokva a sérülésekhez. Csupán azt nézte el, hogy korábban az ellenfelei is szenvedtek, nem csak ő. Egyébként pedig szégyellje magát a Vargas-sarok is...

És még egy utolsó ehhez fűződő megjegyzés, amiben teljesen egyetértek Pradarics Tamással, a Ringcsoda blog szerkesztőjével. Nem lehet büntetlenül ennyi háborút megvívni, mert ezek során az ember óhatatlanul is szétforgácsolódik, és elfárad. Remélem pihenés, és feltöltődés következik a Bandita számára, és utána is egy-két könnyebb meccs jön, ráérünk az újabb háborúkkal, amiket, ha visszatér, Vargas úgyis produkálni fog, csak az egészségét ne tegye ilyen meggondolatlanul kockára. De tudjuk, hogy egy harcosnak harcolnia kell...

Tehát új bajnokot avattak ezen a meccsen is, így a detronizáló hétvége mini-sorozat végére értem, miután Dejan Zlaticanin, Carl Frampton, és Francisco "El Bandido" Vargas is ugyanazon a napon bukta el a címét. Azonban nem hagyom el 2016.01.28.-át, mert következő bejegyzésem ennek a meccsnek az előmérkőzéséről, a Takashi Miura vs Miguel "Mickey" Roman párosításról fog szólni. Megjegyzem, erről a hétvégéről, nekem ez, tehát a Vargas vs Berchelt tetszett leginkább, de mind a négy meccs tartogatott remek pillanatokat. Mielőtt utólag bemutatnám az új bajnokot, megmutatom a pontozólapomat, és hogy miként álltak a felek a hivatalos lapokon.

Pontozásom:

Francisco Vargas vs Miguel Berchelt

• 1:  10-9
• 2.:  9-10
• 3.:  9-10
• 4.:  9-10
• 5.:  10-9
• 6.:  9-10
• 7.:  9-10
• 8.:  10-9
• 9.:  9-10
• 10.: 9-10
• 11.: - KO
• 12.: -----

Össz: 93-97 Berchelt

Hivatalos lapok: Hubert Minn; Zac Young: 94-96; Rey Danseco: 95-95! Már Young és Minn pontozását is túl szorosnak érzem, de Danseco lapja irreálisan Vargas felé húz, és neki kedvez. Voltak szoros, kemény, sok ütéssel tarkított menetek (na jó, szinte csak ilyenek voltak), de azért ennyire nem voltak kérdésesek, tudni kéne eldönteni. No, mindegy, az nyert, aki jobb volt.

Ütésstatisztika:

Francisco Vargas vs Miguel Berchelt

• 1032 (330) 32%  Összes  947 (430) 45%
• 592 (262) 44%  Erős ütések  634 (337) 53%

Zárásképpen pedig bemutatnám az újdonsült világbajnok, Miguel "El Alacran" Berchelt-et, akinek igencsak meggyőző teljesítménye, és címszerzése nyomán jártam utána. Jól tettem, hogy hagytam, hogy meglepjen, és nekem is a nagyközönséggel együtt mutatkozzon be. Alaposra sikerült az első benyomása, az biztos.

Miguel Berchelt 2010.11.17.-én, pont tizenkilencedik születésnapján debütált a profik között, Mexikóban, és Armin Chan ellen győzött TKO-val a 2. menetben. Mint ahogy irományom elején jeleztem, 30-1-0; 27KO mérleggel érkezett az indiói mérkőzésre, és ebből a 31 meccsből 30-at(!) Mexikóban, míg egyet az Egyesült Államokban vívott.

Első 21 meccsét megnyerte (18KO), és ezek alatt akadt két veretlen ellenfele, akiket a mérlegük miatt emelek ki. Carlos Orozco (10-0-0), és Oliver Flores (23-0-2). Előbbit egyszer leütve, 6 menetes egyhangú pontozással, utóbbit 2. menetes KO-val verte meg, és a Flores elleni siker, már egy pehelysúlyú WBC Youth Intercontinental címvédés volt. A sokat próbált Cristobal Cruzt is bedarálta (TKO5), majd rövidesen elszenvedte karriere eddigi egyetlen vereségét.

Alaposan meglepődtem, hisz Vargas ellen egyszer-egyszer suhant csak át rajta egy-egy ütés, azonban egy Luis Eduardo Florez nevű fiú, már az első menetben kiütötte. Viszont nem először mondom, hogy egy első menetes kiütésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Berchelt jó példa erre, de említhetnénk a ma szintén világbajnok Badou Jacket is, akit pályája során egyszer szintén hasonlóan intéztek el, mégis idén a véleményem szerinti, eddigi legjobb meccset bokszolta James DeGale ellen. Viszont megtörtént, szóval volt egy ember Berchelt életében, aki megmutatta, hogy meg lehet csinálni. Nem könnyen, de meglehet. Meglátjuk, sikerül-e ez valakinek a közeljövőben.

A vereség után kilenc, egyaránt kiütésekből álló győzelmet aratott a Skorpió, mire Vargashoz érkezett. Immár nagypehelysúlyban szerzett WBO NABO címet, olyanokat verve, mint Antonio Escalante (TKO3), vagy George Jupp (TKO6), aki ellen a WBO Interim címét hódította el. Ezt egyszer, Vargas előtt védte meg, Suriya Tatakhun (vagy másik nevén, Chonlatarn Piriyapinyo) ellen, egy 4. menetes KO-val. Akadtak tehát jó ellenfelei, és a WBO Interim cím komolynak tekinthető, hisz az Interim, ideiglenes világbajnoki címet jelent, mégis ismeretlen volt ez a remek kis bunyós a számomra, és a világ nagy részének számára. Előfordul az ilyen, rengeteg bunyós él és bokszol, hála a magasságosnak, nem lehet mindet ismerni. Most már nem ismeretlen ez a kemény, türelmes, pontos, céltudatos, nagy ütőerejű bokszoló, legalábbis pár százezer ember megismerhette ezen a hétvégén.

Miguel Berchelt! Ízlelgessétek ezt a nevet, mert így hívják a WBC új királyát.

Heó!

Hosszú beharangozóval, és a két fiú első mérkőzésének menetről-menetre történő szétszedésével készültem erre a visszavágóra. 2017.01.28.-án rendezték meg az ütközetet, és annak a hétvégének a sűrű és izgalmas bokszkínálata mellett ezt a meccset vártam leginkább. A Las Vegasi MGM Grand adott otthont a gálának, amelyen Mikey Garcia harmadik súlycsoportjában is világbajnok lett, Dejan Zlaticanin legyőzésével, és ennek a gálának volt a főmeccse Carl Frampton és Leo Santa Cruz második csatája.

Ahogy az várható volt, a bevonulást óriási, izzó hangulat övezte, köszönhetően Frampton fanatikus szurkolóinak. A szerepek megcserélődtek, hisz tavaly még Frampton volt a kihívó, ő érkezett elsőként a ringbe, ám most Santa Cruz volt kénytelen előbb érkezni. És ezúttal mintha erősödött volna a mexikói tábor szurkolása (az első meccshez képest). Aztán érkezhetett az első meccset megnyerő bajnok, Frampton, a Sakál, aki ismét a Feed from desire taktusaira vonult be, jókedvűen vigyorogva, szinte együtt bulizva híveivel. Merthogy az írek bulizva, tombolva szurkoltak, együtt ugrálva, tapsolva és énekelve a bevonulózenét. Újra lebilincselő hangulatot adtak hozzá a légkörhöz, és varázslatos, pokoli jó atmoszférát teremtettek. Hangorkánban indult a találkozó.

Azonban a hangulathoz ezúttal sokkal jobban hozzátettek a mexikóiak is, akiket szintén nem kell félteni, ha szurkolásról van szó. Bajnokuk (jó jó exbajnok, de akkor is) rászolgált a biztatásra, rögtön látszott, hogy edzett állapotban van, remekül felkészült, és a formaidőzítése is tökéletes. Bár Frampton lenyilatkozta, hogy szerinte ezúttal simábban fog nyerni, azonnal érződött, hogy a mexikói nagyon más véleményen van. A kihívó igyekezett kontroll alá helyezni a Sakált, és az első két menetben ez jobbára sikerült is neki, így sokkal jobban kezdett, mint legutóbb. Akkor nálam az első öt felvonást Frampton nyerte, így máris fordult egyet a világ a versenyzőkkel, hisz most az észak-írnek kellett, ha nem is ledolgozhatatlan, de hátrányból bokszolnia. (Mármint nálam, mert nem tudom, hogy a hivatalos pontozók hogy látták, de szerintem ők is a mexikóinak adták az első kettőt, melyek talán a meccs legegyértelműbb menetei voltak.)

A folytatásban a meneteken belül is brutálisan hullámzó csatát láthattunk, nagyon szoros, nehezen eldönthető felvonásokat. Volt, hogy azon kaptam magam, hogy pár másodperc és jön a következő menet, én meg még mindig nem írtam be semmit a lapomra. Egyet ide, egyet oda adtam, mert gyakran tényleg csak hajszálnyi döntött, hol ennek, hol annak a javára.

Ami viszont feltűnő volt, az Santa Cruz feljavulása az első meccshez képest. Sokkal több egyenest ütött, amelyek már az odavágón is segítették, mikor olykor elővette. Frampton ellenben pontatlanabbnak tűnt, amiben a mexikói kihívó szintén előrébb lépett. Tehát hullámzó és szoros küzdelem volt, de a Földrengés volt a meggyőzőbb az összkép alapján.

Szintén változásnak érzem, hogy Frampton mintha többet jött volna előre, viszont ezáltal több ütést is kapott. Igaz, ha nem indul meg, akkor az is lehet, hogy Santa Cruz kipontozza az egyeneseivel. Szerencsére nem ilyen egyoldalúan alakultak a dolgok, és sok-sok heves, lenyűgöző ütésváltásnak tapsolhattunk, amelyben kicsúcsosodott a meccs szoros és parázs jellege, valamint a fiúk hihetetlen győzni akarása.

Frampton nyomulása érzésem szerint valahol a meccs közepe táján hozta meg a gyümölcsét, és úgy vélem sikerült kiegyenlítenie a lemaradását, de még mindig úgy éreztem, hogy Santa Cruz a jobb, hiába állt pillanatnyi döntetlen a lapomon.

Framptontól leginkább a pontosságát és az első meccsen remekül működő bal horgát hiányoltam (ütötte ő, csak nem elég hatékonyan). És még jobban hiányzott az első meccsen látott ugrasztás, a fifikásság, a rafinéria. És félreértés ne essék, Frampton nem kutyaütő módjára bunyózott, nagyon is szép dolgokat művelt, amivel mások ellen győzött volna, de ez a nap nem igazán az ő szájíze szerint alakult.

Azért nem, mert Santa Cruz beváltotta az ígéretét és megmutatta, hogy tényleg tud vívni, érzésem szerint a legnyerőbb ütése (a bevállalós, gyors verekedés mellett) az egyenese volt. Az utolsó menetek igazán kemény összecsapásokat, pazar hiriget, szívvel lélekkel megvívott háborút hoztak. Santa Cruz talált többet. Jobb volt, ezzel lehetetlen vitázni. A 10. menet után nálam döntetlenre álltak, azonban akárcsak a két nyitó felvonást, úgy a két záró kört is a mexikói nyerte. Nálam ő nyerte a meccset, izgatottan vártam, miként határoznak az ítészek.

Néhány perc múlva elhangzott az eredményhirdetés és a pontozás aránya.

• Burt A. Clements: 114-114
• Dave Moretti: 113-115
• Glenn Feldman: 113-115

Többségi pontozással győzött, és ezzel... Az új bajnok, Leo Santa Cruz! Sikerült visszavágnia, és rendkívüli örömmel töltött el, hogy a pontozók jól döntöttek. Mert, bár tényleg sok nehéz menet volt, Santa Cruz az összképet nézve is jobb volt, és megérdemelten hozták ki győztesnek, ezen a remek meccsen. Az az egy döntetlen eredmény pedig bőven elfér ott, elvégre az első meccs is többségi pontozást hozott.

Bevallom férfiasan, én Framptonnak szurkoltam, de természetesen ez nem vitt el rossz irányba, hisz én is a mexikóit láttam jobbnak, aki ezen a napon remek teljesítménnyel rukkolt elő. Nagyon reménykedem egy mindent eldöntő, harmadik mérkőzésben, amelyre állítólag remek esély van, úgy tűnik a srácok, de még a WBA is akarja ezt a csatát. Mondjuk, bolondok lennének nem akarni, mikor immár garanciálisan kaphatnak egy kiváló meccset. És a trilógiákat mindenki szereti. Máris találgatják a lehetséges helyszíneket, és hát természetesen Belfast is szóba jött. Állítólag Santa Cruzék nem igazán akarják az oroszlán barlangjába vinni a csatát, mert csalástól félnek egy pontozás esetén (azért állítólag, mert nem veszek semmit készpénznek, ami a sajtóban megjelenik. Ha minden állítás készpénz lenne, Floyd Mayweather már legalább háromszor verekedett volna azzal a McGregor gyerekkel, és Ali is minimum visszatért volna a sírból.) És mellesleg nem szívesen feltételezek csalást, csak hát bokszról beszélünk, és tényleg láttunk már csúnya dolgokat. Viszont azt mindkét bajnok bebizonyította, hogy nincs szükségük csalásra a győzelemhez, mert mindketten pazar, magasan képzett, tisztességes, és tiszteletreméltó emberek. És hát mind tudjuk, ha pontozói, vagy vezetőbírói (pl túlzott intés) csalás történik, arról nem a küzdő felek tehetnek.

De elkalandoztam. Én nagyon örülnék egy belfasti mérkőzésnek, amelyen mindenki megláthatná és tapasztalhatná, hogy milyen is az igazi észak-ír virtus és hangulat. A két amerikai meccsen, ennek csak lenyűgöző esszenciáját kaphattuk meg, amely így is magával ragadó volt.

Egyébként úgy gondolom, hogy az első meccsük jobb volt, bár talán csak azért gondolom így, mert akkor az nyert, akinek szurkoltam. Persze most nehogy azt higgye bárki, hogy gondom van Santa Cruzzal. Őt is kedvelem, csak Framptont jobban. És szintén ne gondoljátok, hogy ez a meccs nem volt jó. Parádés, kőkemény csata volt, amit egymás után háromszor is képes lennék megnézni, és ugyanúgy élvezni, mint elsőre. 

A pontozással maximálisan elégedett vagyok, ettől jobb arányú eredményt nem hozhattak volna a döntnökök. Kenny Bayless rutinosan, és szokásához híven, jól vezette a meccset. Soha rosszabb bokszélményt, ezt kívánom. Zárásul megosztom veletek a saját pontozásom, és érdekességképpen az első, valamint jelen csatájuk ütésstatisztikáját.

Pontozásom:

Carl Frampton vs Leo Santa Cruz II

• 1.:  9-10
• 2.:  9-10
• 3.:  10-9
• 4.:  9-10
• 5.:  10-9
• 6.:  9-10
• 7.:  10-9
• 8.:  10-9
• 9.:  9-10
• 10.: 10-9
• 11.: 9-10
• 12.: 9-10

Össz: 113-115 Santa Cruz

Ütésstatisztika, első meccs:

Santa Cruz vs Frampton

• 451 (64) 14%  Egyenesek  205 (31) 15%
• 551 (191) 35%  Erős ütések  463 (211) 46%
• 1002 (255) 25%      Össz       668 (242) 36%

Második meccs:

Frampton vs Santa Cruz

• 187 (28) 15%  Egyenesek  417 (81) 19%
• 405 (105) 26%  Erős ütések  467 (149) 32%
• 592 (133) 22%        Össz       884 (230) 26%

Heósztok!

Hosszabb szünet után jelentkezem új bejegyzéssel, mert sajnos csak akkor tudok írni, ha időm engedi a munka és egyéb elfoglaltságok mellett, és semmiképp sem szeretném összecsapni az írásaim. Persze ettől még lehet, hogy magamhoz képest jóval rövidebb bejegyzések következnek, de próbálom tartani az eddigi szintet. Na, de jöjjön is a lényeg.

A helyszín Las Vegas, és az MGM Grand, a dátum 2017.01.28. A Frampton vs Santa Cruz II gála előprogramjában járunk, amely sokaknak emlékezetes lehet. Írásom főszereplői, a WBC könnyűsúlyú világbajnoka, Dejan Zlaticanin, és kihívója, a mexikói Mikey Garcia.

A mérkőzés elsősorban Garcia miatt adott okot a várakozásra (már ami a világ nagy részét, valamint az USA-t és Mexikót illeti), hiszen a veretlen mexikói 2014-ben, extraklasszis világbajnokként eltűnt a közönség szeme elől, hogy különböző jogi és promóteri hercehurcákba bonyolódjon. Hosszú ideig nem bokszolt, hisz miután 2014.01.25.-én megverte Juan Carlos Burgost, csak tavaly, 2016-ban lépett ringbe az ex világelső, Elio Rojas ellen. Meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő, és várható volt, hogy győzelme után megkapja a lehetőséget az egyik világbajnoki címért, amelyre sor is került, méghozzá ezen az estén.

Abba nem mennék bele, hogy miért is történt a hosszú pauza a karrierében, és hogy miért zajlott a pereskedés, mert ezek a dolgok sosem érdekeltek a profi bunyóban, és ezekbe a dolgokba látunk bele legkevésbé. A résztvevők tudják, mi miért történt, elégedjünk meg annyival, hogy ez a nagyszerű bunyós visszatért, és remélhetőleg élvezetes meccsekkel fogja megörvendeztetni a sokáig és sokat váró publikumot. Ennek a meccsnek az esélyese még úgy is Garcia volt, hogy ez, és az utolsó vb meccse között majdnem napra pontosan három év telt el. Zlaticanin bízhatott a kihagyás miatt adódható hiányosságokban, noha biztos nem erre alapozták a taktikát, az hiba lett volna. De az is tény, hogy a címvédőnek talán soha többé nem adódhat ilyen jó alkalma, hogy legyőzze a világklasszis ellenfelet. (Aki Rojas ellen amúgy nem tűnt túl rozsdásnak, szóval mostanra biztos még jobb formába került).

Hogy Garcia világklasszis, afelől nem lehet kétségünk, elég, ha visszagondolunk, miképp csapta ki Juan Manuel Lopezt, aki addigra kissé megtépázódott az Orlando Salido elleni vesztes háborúiban. Erőssége az ütőereje, és lenyűgöző pontossága, melyek birtokában véleményem szerint bárkit képes lehet leütni, vagy megrendíteni. Kérdés, tud-e olyan formában tündökölni, mint három évvel ezelőtt. Komolyabb skalpjai, nevesebb ellenfelei: Walter Estrada (W8); Cornelius Lock (TKO11); Olivier Lontchi (KO5); Matt Remillard (RTD10); Rafael Guzman (KO4); Bernabe Concepcion (TKO7); Mauricio Pastrana (KO2); Jonathan Victor Barros (TKO8); Orlando Salido (W TD8); Juan Manuel Lopez (TKO4); Roman Martinez (KO8); Juan Carlos Burgos (W12); Elio Rojas (TKO5). A normál alapállású Garcia meccs előtti mérlege: 35-0-0; 29KO.

Ellenfele a cím védője, Dejan Zlaticanin Montenegróból származik, és a kihívóhoz hasonlóan veretlen, meccs előtti mérlege: 22-0-0; 15KO. 32 évével három évvel idősebb Garciánál, és a Dynamite becenévre hallgat. A fordított alapállású bunyósnak óriási lehetőség ez a mérkőzés, mert nemzetközileg jóval ismeretlenebb, mint riválisa, hiába ő a világbajnok. Egy esetleges győzelem, vagy egy kemény, de vesztes, vagy talán ikszes csata rengeteg kaput kinyitna előtte.

Mellesleg bármi is történik majd a jövőben Zlaticaninnal, egy bizonyos eredményét már senki nem veheti el tőle, vagy döntheti meg ezt a sikerét. Nevezetesen arról van szó, hogy bármi történjék, ő máris sporttörténelmet írt: ő az első montenegrói, aki bokszban profi világbajnoki címet szerzett, és ez megdönthetetlen diadal, hisz, ha egy sikert valaki először ér el, akkor örökre ő lesz az első, aki ezt véghezvitte (mint ahogy anno KOKO is első magyarként szerzett profi világbajnoki címet. Ezt az eredményt már senki nem tudja elvenni tőle.)

Zlaticanin alacsonyabb, és az ütőtávja is rövidebb, mint a kihívóé, viszont ő van folyamatos meccsterhelésben és edzésben (bár gondolom Garcia is edzett inaktív időszakában). Ahogy már említettem, ez a tény, hogy ő az edzettebb, adja Zlaticanin legnagyobb esélyét a győzelemre a korábbi pehely-, és nagypehelysúlyú világbajnok ellen. Ennél nagyobb sansza nemigen lesz arra, hogy megszorongassa Garciát, aki képességek terén mindenben felülmúlja a bajnokot. Ha formában van...

Zlaticanin jelentősebb sikerei, ellenfelei: Godfrey Nzimande (W12);  Baxrom Payazov (KO8); Petr Petrov (W12); Ricky Burns (W SD12: Hatalmas meglepetésre Glasgowban aratott pontozásos győzelmet, bónuszként pedig le is ütötte a skót ex világbajnokot); Ivan Redkach (TKO4: első USA-beli meccse a 18-0-0-ás mérlegű ellenfél ellen); Franklin Mamani (TKO3: ezzel a győzelemmel ült fel a WBC betöltetlen trónjára). Kíváncsian vártam a mérkőzést.

A mexikói kihívó kezdett jobban, ahogy tőle megszokhattuk, lazán bokszolt, szinte csak pötyögtette a bajnokot az ütéseivel. Zlaticanin jött előre, azonban ezt gyakran ütés nélkül tette, így aztán inkább kapta, mint adta a pofonokat. A kommentátorok kiemelték, hogy Zlaticanin kiegyensúlyozott bunyós, és padlón sem volt még. Gondolom, ezt azért látták fontosnak elmondani, mert több tiszta, ám nem túl kemény Garcia találat érte a fejét.

Az első és második menet is tiszta mexikói fölényben telt, azt hiszem, egy kezemen meg tudnám számolni a bajnok látható találatait. Garcia könnyedén bokszolt, nyoma sem volt rajta, hogy három éve először bokszol vb meccsen. Hiába mondták, hogy Zlaticanin stabil bunyós, és nem padlózott még, számomra egyre inkább úgy tűnt, hogy az egyáltalán nem száz százalékon pörgő Garcia könnyű találatai nyomán újra és újra gondolkodóba esik, és nem ízlik neki a kihívó dominanciája. Persze kinek is tetszene, ha ütéseket kapna, csak hát a két menet úgy volt egyoldalú, hogy még egy igazán nagy Garcia bombát sem láthattunk.

A harmadik menetben folytatódott a mexikói fölény, Zlaticanin talán az erejében bízva gyalogolt előre, de ezt továbbra is inaktívan, javarészt ütések nélkül tette. Ahogy lépkedett előre, úgy vert bele egy bődületes nagy jobb felütést Garcia, amitől a bajnok rögtön megingott. Az ütéssel egy időben Garcia mellé lépett, és így félig a montenegrói mellé, és mögé került. Ahogy észrevette a bajnok bódultságát, azonnal utánavetette magát és egy irgalmatlanul kemény jobbossal leterítette a zavarodott, és védekezni képtelen Zlaticanint. Brutális és kegyetlen leütés volt egy rutinosabb és jobb bokszolótól. A mérkőzésnek azonnal vége szakadt, az immár ex világbajnokot percekig ápolták, aki szerencsére felkelt, így Garcia szívből örülhetett a sikerének, amely során most már tényleg visszatért, és harmadik súlycsoportjában is a csúcsra ért. Remélem Zlaticanin képes lesz újult erővel folytatni a karrierét, sok szerencsét kívánok mindkettejüknek.

A mérkőzést Tony Weeks jól vezette, helyesen cselekedett a beszüntetéssel, bár sajnos, nem sajnos, ennek eldöntésében nem volt nehéz dolga. A pontozás állása is napvilágot látott, az egyértelmű ütközetet mindhárom pontozó úgy látta, ahogy kell. Adalaide Byrd, Guido Cavalleri, és Don Trella is 18-20 arányban, mindkét menetet 9-10-re a mexikóinak adva értékelt (ahogy én is tettem). A hivatalos végeredmény KO a 3. menetben. Ezzel a könnyűsúly új WBC világbajnoka, Mikey Garcia (36-0-0; 30KO). Heósztok!

Ui.: úgy látszik Garciának nagyon bejön, ha a Frampton vs Santa Cruz meccsek körül bokszolhat, hisz visszatérésekor a két bunyós első meccse előtt is fellépett. Na, persze ettől még nem hinném, hogy továbbra is az előmeccsek között akar maradni, alighanem a főmérkőzésen való fellépés a célja, amit valószínűleg hamar el is fog érni.

Heó!

A hétvégén, 2017.01.28-án rendezik meg Carl Frampton és Leo Santa Cruz visszavágó mérkőzését. A helyszín: USA, Nevada, Las Vegas, MGM Grand.

Első mérkőzésükről előző bejegyzésemben írtam, így csak röviden: magas színvonalú, kiemelkedő ökölharc volt, parázs hangulattal körítve (köszönhetően főképp az észak-ír szurkolóknak), amely visszavágóért kiáltott. Kb 7 hónap telt el a meccs óta, amely után Santa Cruz rögtön jelezte, hogy visszavágót akar, hisz a remek csatát Frampton nyerte. Szerencsére összejönni látszik a második mérkőzés (azért nem mondom h összejött, mert bunyóban egy meccs felől csak akkor lehet biztosra menni, ha megszólal a első gong), úgyhogy most nézzük meg, mik történtek a pazar ütközet előtt, hogyan jutott el odáig a két bunyós.

Leo Santa Cruz az amatőrök között 148 győzelmet, és 7 vereséget jegyzett. Ez rengeteg meccs, főleg, ha azt nézzük, hogy már 18 éves korában otthagyta a "fejvédősöket", és beállt a hivatásosok táborába. A fiatal mexikói meg is nyerte első meccsét egy Pedro Silva nevű bunyóssal szemben (KO2), ám a következő meccse már nem alakult ilyen simán. 4 menetben döntetlenre végzett Rodrigo Hernandez ellen, ám innentől, vagyis 2007-től egészen tavalyig, 2016-ig csakis győzelmeket aratott.

Mérkőzéseit az USA-ban és Mexikóban vívta. Első mexikói meccsére igencsak sokáig, a 16. meccséig kellett várnia, akkor azonban meg is szerezte első profi címét (interim WBC Youth), KO-val a 6. menetben, méghozzá harmatsúlyban. Legyőzöttje a későbbi világbajnoki kihívó, Stephane Jamoye volt. Egy 8 menetre tervezett mérkőzés következett, melyen Jose Lopezt, egy korábbi világbajnokot ütött ki az 5.-ben.

Címvédés jött a sorban, és a korábbi világbajnoki kihívó, a nicaraguai Everth Briceno sem bírt vele; a 11. felvonásban TKO-val kapitulált. Hamarosan egy újabb, korábbi vb kihívó, és későbbi WBO interim bajnok, Alejandro Hernandez tehette próbára a fiatal mexikóit, akinek szintén nem volt túl sok szerencséje ellene: eltört a jobb keze, így feladta a 4. menetben. A győzelem után Santa Cruz számára eljött élete első vb címmeccse.

Az üresen álló, harmatsúlyú IBF címért szállhatott harcba, míg világbajnoki törekvéseiben ezúttal az afrikai Vusi Malinga próbálta megállítani... sikertelenül. A mexikói nagyarányú, egyhangú pontozásos sikerével élete első világbajnoki címét szerezte. Övét háromszor védte meg: az exbajnok Eric Morel (RTD5); a korábbi vb kihívó, Victor Zaleta (TKO9); és a veretlen Alberto Guevara (W UD 12) ellen.

Súlycsoportot váltott, és rögtön bezsebelte a USBA címet nagyharmatsúlyban, Alexander Munozt verve az 5. menetben TKO-val. Ezt követően új súlycsoportjában is trónra ülhetett, mivel mindössze 3 menetre volt szüksége Victor Terrazas ellen. Sikerével a WBC bajnoka lett!

Cesar Seda ellen védte meg először a címét (W12), majd másodszorra egy igazi nagy meccs keretében tette kockára a zöld övet, Cristian Mijares ellen. A csatát Santa Cruz nyerte, méghozzá igen nagyarányú, 12 menetes, egyhangú pontozással. Két további címvédését is magabiztosan hozta, Manuel Roman (TKO2); és Jesus Ruiz (TKO8) is idő előtt hódolt be neki. Csak most tűnik fel, milyen sok honfitársát verte meg.

Jesus Ruizt egy pazar jobbossal rendítette meg:

Következő meccse, nekünk magyaroknak fájó pont volt, mivel már kimondott tényként kezelhettük, hogy nem címmeccsen Bedák Zsolti lesz az ellenfele, méghozzá az évek óta várt Floyd Mayweather-Manny Pacquiao derbi előprogramjában. A meccs kútba esett, a mexikói csapata Jose Cayetanót választotta, akit Cruz simán kipontozott egy egyoldalú meccsen, és 10 menetben egyhangúan nyert. Santa Cruz sok magyar számára unszimpatikussá vált, pedig alighanem ő tehet legkevésbé a meccs meghiúsulásáról. Valószínűleg sokkal jobban eladható volt egy mexikói-mexikói, mint egy mexikói-magyar párharc. Erről a sportpolitika, és nem Santa Cruz tehet, nekünk pedig csak azért lehet kellemetlen szájízünk, mert bizony kimondták, hogy a mi fiunk bokszolhat ezen az óriási gálán és csalódtunk, hogy nem így lett. Olyan marhaságokat viszont nem kéne mondani, hogy Cruz azért nem állt ki Bedákkal, mert félt tőle. Ez olyan, mint mikor azt mondták, hogy Hamed azért nem állt ki KOKO-val, mert félt tőle. Nem! Nem félt! Sem ez, sem az! És, aki ezért ekézi és becsmérli a mexikói világbajnokot, annak csak gratulálni tudok.

Abner Mares ellen:

A lényeg, hogy ezt a meccsét, amely nem címmeccs volt, már eggyel felsőbb súlyban vívta, és következő csatáján, egy szupermeccs ígéretével kecsegtetve, kihívta Abner Marest, a WBA pehelysúlyú világbajnokát. A véres ütközetet, 12 menetes, többségi pontozással Santa Cruz nyerte, és ezzel már harmadik súlyában vált világbajnokká!

Első címvédésére a korábbi Európa és világbajnok spanyol Kiko Martinez ellen került sor. A tömény verekedésből álló csata az 5. menetben ért véget, és ezúttal is a mexikói kezét emelhették magasba a TKO után.

Ekkor következett a Frampton elleni derbi, amelyen elvesztette címét és veretlenségét, de harcos, elszánt stílusával ismét kivívta a szurkolók tiszteletét és szeretetét, nem kellett szégyenkeznie. A felek már 2016-ra megegyeztek a visszavágóban, azonban mégis áttolták ennek az évnek az elejére. Csatájuk óta így is alig telt el több mint fél év, és újfent fergeteges mérkőzésre lehet számítani. Első meccsük esélyes volt az év meccse választáson, ám a díjat végül a Vargas vs Salido csata happolta el. Majd talán ez a meccsük elnyeri a megtisztelő címet (amihez máris felül kell múlniuk a Jack vs DeGale meccset, ejj, de jól indul ez az év).

Értelemszerűen inkább a vesztes Santa Cruz volt, aki erőltette a revansot, és többször is lenyilatkozta, hogy ezúttal más taktikával lép ringbe, nem annyira a verekedést, sokkal inkább a vívó jellegű bunyót fogja favorizálni. Én valahogy nem értek egyet vele. Úgy láttam, hogy az első meccsen inkább verekedésben tudta felülmúlni Framptont, bár abban sem mindig, de a helyében inkább ezt erőltetném. Könnyed és gyors sorozásokkal lenne esélye, belharcban a testet elborító horgokkal, felütésekkel, és több egyenest kéne indítania, legalábbis én így gondolom. És ami még nagyon fontos, hogy nem kéne teret engednie Framptonnak, és már a mérkőzés elején is aktivizálnia kell magát, mert az észak-ír remekül tudja uralni a meccsek első felét, ahogy tette azt Cruz ellen is.

Santa Cruz a "Terremoto", vagyis "Földrengés" becenévre hallgat. 28 éves, 171 cm magas, karhossz távja 175 cm. Magasságbeli fölénye nem segítette az első meccsen, de talán majd most. Kíváncsian várom, mit találtak ki a csapatával. Mérlege: 32-1-1; 18KO.

Ellenfele, az észak-ír Carl Frampton, hatalmas kedvenc odahaza. Nem csak meccseivel, de nyilatkozataival is elnyerte a szurkolók kegyeit, hisz mindig nagy hangsúlyt kap hazájának szeretete. Legkomolyabb amatőr eredményét Dublinban érte el, mikor 2007-ben az Európai Uniós Bajnokságon ezüstérmet szerzett. A profik közé több mint 100 amatőr győzelem, és 8 vereség után lépett át. 

22 évesen debütált a hivatásosok között, mikor is a 2. menetben TKO-val verte a magyar Szinavel Sándort. Hetedik győzelme Yurij Voronin ellen olyan meggyőzőre sikeredett, hogy a Belfast Telegraph azt írta róla, hogy Frampton személyében Barry McGuigan reinkarnálódott. A korábbi világbajnok, észak-ír hős McGuigan, amúgy Frampton egyik legfőbb drukkere, és menedzsere is, aki amellett, hogy végigszurkolja Frampton minden meccsét, a Santa Cruz elleni diadalt követően örömében el is sírta magát. Ahogy arról már írtam is előző cikkemben. Egyébként McGuigan a valaha élt legjobb ír bunyósnak tartja pártfogoltját.

Nem ült sokáig a babérjain, következő meccsén, év végén megszerezte első bajnoki címét, amely a Celtic, vagyis kelta bajnoki öv volt. Ritkán látom, hogy valaki ezért a címért száll harcba, hiszen csak Egyesült Királyság-beli bunyósok versengenek érte és azok se sűrűn, leginkább ír, észak-ír, vagy skót bunyósok (hiszen a kelták is errefelé éltek). Az üresen álló címért egy negatív mérlegű bunyós, Gavin Reid ellen mérkőzött Frampton, és ismét gyors sikert aratott a belfasti találkozón (TKO2). Hamarosan meg is védte címét, Robbie Turley ellen (W10), és útját már egy komolyabb, szintén betöltetlen cím felé vette.

A Commonwealth (British Empire), vagyis Brit Nemzetközösségi címért Mark Quon ellen mehetett, aki szintén nem jelentett leküzdhetetlen akadályt (TKO4). Két címvédés után, a - milyen meglepő - szintén üres IBF Inter-continental övért küzdhetett, és egyhangú pontozással diadalt is aratott 12 menetben a veretlen, Raul Hirales ellen, Nottinghamben.

A két komoly címet egyszerre tette kockára a korábbi világbajnok, igazi szintlépésnek tűnő Steve Molitor ellen. Frampton pazarul öklözött, 6. menetes TKO győzelmet ért el, az általam gyávának titulált exbajnok ellen. Komolyan, azóta sem tudom értékelni Molitor utolsó meccsét, amelyen, nincs jobb szó, gyáván bokszolt, esett-kelt, semmi tűz nem égett benne. Ettől persze ez még így is Frampton egyik korai, fényes diadala.

Kiko Martinez ellen:

Újabb szintlépés következett, mikor kockára tette IBF övét, csakhogy ezúttal a másik oldal is bedobott valamit a közösbe. A kőkemény spanyol, Kiko Martinez EBU Európa bajnoki címét készült megvédeni az észak-ír ellen. A remek eredményekkel rendelkező Martinez komoly meccset vívott a hazai fiúval (a meccset Belfastban rendezték, gondolhatjátok, milyen pokoli hangulat uralkodott), és Frampton sikerrel vette az akadályt: a 9. menetben technikai KO-val nyert, így ő lett az első, aki idő előtt tudta megállítani a spanyolt.

IBF és EBU címét a francia Jeremy Parodi sem tudta elvenni tőle, aki a 6. felvonásban adta meg magát egy testütés következtében. Nem címmeccs következett Framptonnak, Hugo Fidel Cazares ellen. A korábbi, mexikói világbajnokot egy gyönyörű, fejre mért bal horoggal, már a második felvonásban kiütötte Frampton. Bár úgy tűnt, hogy a veterán mexikói folytatná, nem állt fel időben, és reklamációja sem tűnt túl őszintének. Mondjuk, ezt egy akkora pofon után meg tudom érteni.

Még abban az évben, 2014-ben eljött élete legfontosabb eseménye: hazai pályán, Belfastban bokszolhatott az IBF világbajnoki címéért. Az övnek ezúttal tulaja is volt, méghozzá az a Kiko Martinez, aki azóta, hogy kikapott Framptontól, elhódította a bajnoki címet. Így hát ez egy visszavágó mérkőzés volt, amelyen Framptonnak "csak" annyi volt a dolga, hogy újra megveri a spanyolt, akit viszont fűtött a revans lehetősége. A mérkőzés ismét izgalmas csatát hozott, de ezúttal nem KO-val zárult, noha Martinez az ötödikben padlózott. A 12 menet végén a pontozók egyhangúan Framptont látták jobbnak (jogosan), így a 27. életévében járó "Sakál" először ülhetett fel a trónra. A győzelem után szerintem az írek, észak-írek egy hétig ünnepeltek.

Martinez vs Frampton II

Chris Avalos ellen:

Első alkalommal Chris Avalos szándékozott megfosztani az övtől, aki azonban, az ismét Belfastban rendezett meccsen nem tudott túl sok mindent felmutatni (TKO5). A második címvédés alkalmával Frampton először tette ki a lábát az Egyesült Királyságból, és egészen Amerikáig ment.

A Texasban, El Pasóban rendezett meccsen a jószerivel ismeretlen, Alejandro Gonzalez Jr-ral hozta össze a sors, aki természetesen esélytelennek számított. Soha nem láttam még olyat, hogy valaki az első menetben kétszer padlózik, és ennek ellenére is jobb teljesítményt nyújt, mint a riválisa. Márpedig most ez történt. Óriási meglepetésre Frampton viszonylag gyorsan lepadlózott, ahonnan felállva magához ragadta az irányítást, ám a menet végén ismét földre került. Ha nincs leütés, egyértelműen a bajnok menete lett volna, de volt leütés, így a meglepően rajtoló kihívó kapta 10-7-re, amivel óriási fölénybe került. Frampton, mintha mi sem történt volna, zavartalanul folytatta a meccset, és az első után mindössze egyetlen menetet vesztett el! Meg kell jegyezni, hogy ellenfelét, Mark Calo-Oy bíró kétszer meg is intette mélyütésért, szerintem túlzóan, egy bőven elég lett volna. Valamint az én ízlésemnek Frampton túl sokat reklamált. Semelyik másik meccsén nem volt ez jellemző, és szerencsére azóta sem, így ez a kritikám csak erre a meccsre vonatkozik. Végül egyhangú pontozással győzött, ami nem tetszett Gonzaleznek, viszont ő csak magát okolhatja, hogy miután szemfülesen kihasználta a bajnok figyelmetlenségét,  nem tudott élni az előnyével.

El is érkeztünk a múlt évhez, 2016-hoz, amely az eddigi legfontosabb és legkiemelkedőbb volt az észak-ír karrierérben. Februárban címegyesítő mérkőzést vívhatott a WBA veretlen világbajnokával, Scott Quiggel. Az akkor 31-0-2 mérlegű ellenfélnek a negyedik menetben az álla is eltört a csatában, de végigküzdötte a manchesteri meccset. A döntnökök a 12 menet elteltével megosztott pontozással hozták ki győztesnek Framptont, aki így egyesített bajnok lett. Frampton a súlycsoportváltás mellett döntött, címeit hátrahagyta, és megmérkőzött a WBA bajnokával Leo Santa Cruzzal, immár pehelysúlyban. Ahogy írtam, az akkor 32-0-1 mérlegű Cruzzal az év meccsére is esélyes csatát vívtak, és Frampton többségi pontozással győzött.

Így hát Frampton tavaly két veretlen világbajnokot vert meg, címet egyesített, és első észak-írként két súlyban is világbajnoki címet szerzett. Sőt, második meccse, ahogy már írtam, év meccse esélyes volt, így szerintem megérdemelten söpörte be a Ring Magazin, és az ESPN, Év bokszolója díját. Tényleg igazán kimagasló év van mögötte.

Carl Frampton 29 éves; 165 cm magas; karhossz távja 157 cm. Beceneve "Jackal", vagyis "Sakál". Profi mérlege hibátlan: 23-0-0; 14KO.

Véleményem szerint Framptonnak nem kell változtatnia a stratégiáján, illetve csak annyiban, amennyiben alkalmazkodnia kell Santa Cruzhoz. Ha a saját bunyóját tudja hozni, és azt teszi, amit először, vagyis ellép, elhajol, ugraszt, kontrázik, gondolkodik, koncentrál, és használja azt a rendkívül kimagasló bal horgát, akkor újfent győzelmet arathat. Egyébként le is nyilatkozta, hogy könnyebb győzelemre számít, mint legutóbb. Na, persze nem hinném, hogy elbízná magát, nem olyan fajtának tűnik.

A helyszínt tekintve, inkább Santa Cruz számára lesz ez hazai pálya, hiszen hetedszer fog az MGM Grandben bunyózni, míg Framptonnak, aki 23 meccséből 21-szer az Egyesült Királyságban (azon belül tízszer Belfastban) bokszolt, mindössze ez lesz a harmadik meccse az USA-ban. Noha, mint kiderült, az, hogy idegenben kell bokszolnia, egyáltalán nem zavarta, és hát ilyen szurkolótáborral a háta mögött, akárhová is megy, ő számít a hazai bunyósnak.

Hogy miért számít Frampton olyan nagy kedvencnek a hazájában? A következő írás, és nyilatkozatok, talán némileg segítenek ezt jobban megérteni:

Frampton a számos harc által dúlt Belfastból származik, ő is egy az észak-írek közül, és sokakat a menedzserére, Barry McGuiganre, a korábbi legendás világbajnokra emlékeztet, aki anno a béke jelképéve vált a vad harcok sújtotta országban. Az emberek akkor régen McGuigan iránti rajongásuk, szeretetük és tiszteletük által egyesültek, míg politikailag és vallásilag is erősen széthúzóan viseltettek egymással. A gyűlöletben pedig ez az ember jelentette nekik a fényt. McGuigan a mai napig nagy hősük, és hát ő, McGuigan Carl Frampton egyik legnagyobb szurkolója.

Barry McGuigan ölelésében:

"Legenda akarok lenni" - mondta Frampton, 2015-ben. - "Őszintén, ez az, amit akarok, az ír sport legendája akarok lenni. Azt hiszem, 30 éve már, hogy Barry elnyerte a világbajnoki címet a Loftus Road-on, Pedroza ellen, és az emberek még mindig beszélnek róla. Ugyanezt akarom 30 év múlva, hogy az emberek szerte Írország kocsmáiban azokról a meccsekről beszéljenek, amiket olyan srácok ellen vívtam, mint Chris Avalos, vagy Kiko Martinez. Ez az, amit tenni akarok. Szeretném létrehozni ezt az örökséget. Nagy neveket, nagy meccseket akarok vívni, és ezeket Belfastba hozni, és győzni." McGuigan a BBC-nek nyilatkozta: "Carl azt teszi, amit én is tettem. Ő az irányjelző a béke, és megbékélés felé, és ezt képviseli Észak-Írország jövőjében." 2014-ben mondta Framptonról: "Végül ő lesz a valaha élt legjobb ír harcos. Felmehet pehely-, és nagypehelysúlyba. Nem tudom, ki volt a legnagyobb ír harcos, de ha ő jó meccseket kap, akkor olyan messzire mehet, amennyire csak akar."

Hogy ki fog győzni ezen a visszavágón, még kérdéses. Vajon Frampton ugyanolyan teljesítményt nyújt majd, vagy tartogat valamilyen meglepetést? Az első meccsen 1002(!) darab ütést indító Santa Cruz tényleg kitalált valamit, és ezúttal megoldja eddigi egyetlen legyőzőjét? Lesz-e olyan jó, vagy talán még jobb ez a meccs, mint ez első volt? Minden kérdésre választ kapunk szombaton. Az én tippem, Carl Frampton győzelme. Hogy milyen formában? Nos, pontos tipp helyett inkább ezt is szombatra hagyom. Majd aznap minden kiderül. Hajrá srácok, csak annyit, mint legutóbb, és mind jól járunk. Heósztok!

Heó!

A tavalyi, 2016-os év egyik legjobb mérkőzését rendezték meg júliusban, a Brooklyni Barclays Centerben. A résztvevők Leo Santa Cruz (32-0-1; 18KO) és Carl Frampton voltak (22-0-0; 14KO). Előbbi a pehelysúly WBA bajnoka, míg utóbbi a nagyharmatsúly WBA/IBF bajnoka volt. Frampton a súlycsoportváltás mellett döntött, és megcélozta a pehelysúly uralkodóját, hogy ő legyen az első észak-ír bokszoló, aki a történelem során elsőként, két súlycsoportban ér fel a világbajnoki csúcsra. Következő soraimból kiderül, sikerült-e neki, vagy, hogy a mexikói meg tudta-e őrizni elsőségét. Kiváló mérkőzésük azért vált aktuálissá, mert most hétvégén, 2017.01.28.-án egy visszavágó keretében újra összecsapnak egymással. Igyekszem bemutatni őket, amelyet a következő bejegyzésemben, a megszokott beharangozóval kívánok kiegészíteni. Remélem, olyan, vagy legalább hasonlóan jó mérkőzést fognak vívni, mint először. Jöjjön hát első mérkőzésük. Pontosabban a bevonulás.

Ahogy a kommentátorok szavaiból, és hamarosan a levegő remegéséből, az izzó hangulatból kiderül, bizony az elsőként érkező kihívót, Carl Framptont elkísérte a népes ír szurkolósereg. A Feed from desire című számra érkező észak-ír bajnok a szurkolók jól hallható tombolásától kísérve érkezett a ringbe, a dal ritmusait zengő írek heves, szeretetteljes éneke közben. Leo Santa Cruz érkezése kissé negatívabb hangulatban telt, hiszen az egyértelműen hangosabb írek ezúttal fújolással fejezték ki "szimpátiájukat", így meg nem tudnám mondani, hogy milyen zenét választott a világbajnok. A lényeg, hogy paprikás, igencsak túlfűtött hangulat uralkodik. Elképesztően jó lehet, ír, észak-ír, skót, angol, brit, Egyesült Királyságbeli bunyósnak, és hősnek lenni. A bemutatásnál is irigylésre méltó éljenzés fogadja a "Jackal", vagyis "Sakál" becenevű Framptont. A "Terremoto", vagyis "Földrengés" becenevű Santa Cruz bemutatását is sokan ünneplik, de a hangerő elenyészik az írek zaja mellett. Kicsit nekem a mexikói tűnik megilletődöttebbnek.

1. menet. "Ooolééé, oléé, olé olé, oolééé, ooléééé... OOOOLÉÉÉÉ, OLÉ, OLÉ, OLÉÉÉÉ, OOOLÉÉÉÉÉ, OOOOLÉÉÉÉÉ". Alighogy elindul a menet, az írek rákezdenek, még fokozzák is a hangerőt, nem lehet emellett szó nélkül elmenni, aki ettől nem lesz libabőrös, az semmitől. Na, de hogy most már a meccsről is írjak, Frampton kezd jobban; ugrasztgatja ellenfelét, akit balokkal előzget meg, egy horga is talál, majd rövidesen remek jobb egyenessel támad. Hamarosan a bajnok horga is beakad, majd összecsapnak, a heves ütésváltásban nincsenek tiszta találatok, de annál inkább érezhető, hogy izzik a levegő. Bal felütés jön testre-fejre Cruztól, mire azonnali Frampton jobb csapott a válasz. Méricskélik és tesztelgetik egymást, figyelik, mire mit reagál a másik; az előrejövő Cruz elől gyakran kitér Frampton, és jól is veszi ki magát, de így is befér egy-két kisebb találat. A menet utolsó támadása Framptoné, aki szorosan, de elvitte a nyitó felvonást. 9-10.

2. Frampton jól ver bele a támadó mexikóiba egy bal felütést testre, majd mikor megállnak, rátesz még kettőt, ballal-jobbal, amire csak egy hasonló válasz érkezik. Aztán alaposan megszórják egymást, ismét Frampton felütés testre, majd rögtön egy kemény horog fejre Cruztól. A Sakál jobban mozgatja ellenfelét, újra és újra, remek ütemben ver bele a másik támadásába, testütései gyorsak, pontosak, és erőteljesek. Időről-időre egymásnak esnek, verekedéseikben felváltva találnak, de inkább a kihívó a meggyőző. Újfent az ő pillanatai jönnek, okos, gondolkodó boksszal reagál Cruz előretöréseire, ugrasztja, mozgatja, törzsből hajlong, és ellép a bajnok támadásai elől, majd ragyogó szóló jobb csapottal talál fejen, mesteri! Cruz jön előre, üt, és ebbe soroz bele Frampton, egy rövid bal horoggal remek ütemben, tisztán talál, és Santa Cruz megtántorodik! Santa Cruz meg van fogva! Frampton rögtön ott van a nyakán, két kemény horoggal jelzi, hogy észlelte a zavart, de azért annál jóval több esze van, hogy őrült módjára rohamozzon, ahhoz túl veszélyes az ellenfél. Próbálkozik is Cruz, azonban megint beszed három ütést, viszont nem tűnik roggyantnak, csak hát Frampton most nagyon él. Közben folyamatos az "Ooolééé, olé, olé, olééé", imádom! Újra összeakaszkodnak, megint pusztító felütés bordára a Sakáltól, de Cruz is odateszi magát! Hú, milyen menet volt! Serceg az izzó levegő! Frampton, 9-10, össz: 18-20. A szünetben is zeng a csarnok az írektől...

3. "San-ta Cruz! San-ta Cruz! SAN-TA CRUZ! SAN-TA CRUZ!" Beleerősít a mexikói tábor is, jól van, jól van, szinte focimeccs hangulat van. A ringben most is Frampton akarata érvényesül, gyakran hátrál, és kiválóan kontráz, vagy előzi meg riválisát. Nagyon pontosan üt, bár ez eleve erőssége! Pazar felütés Framptontól, amire rögtön érkezik a bal-jobb, válaszként Cruztól! Ritmusváltás Framptontól, négy ütést visz be villámgyorsan, Santa Cruz válasza nem talál, mire Frampton egy újabb találatot ér el! Aztán egy bal-jobb is talál a kihívótól, ám azért most Santa Cruz jobb egyenese is befér fejre. Jobb horog testre az észak-írtől, majd már ott sincs, így nem kaphat ütést! Újabb remek fogadó balos, az írek olézásától 1000°-on ég a csarnok. Frampton ihletett formában bokszol, 9-10 neki, 27-30.

A szünetben mutatják a korábbi világbajnokot, a szintén észak-ír, mai napig nemzeti hősnek számító Barry McGuigant, aki műanyag flakonnal a kezében árnyékol a ring mellett, és Frampton, valamint a mérkőzés minden rezdülésére reagál. Óriási Frampton szurkoló, akinek egyben a menedzsere is, és minden meccsét a ring közvetlen közelében szurkolva tekinti meg. Óriási képek!

4. Behajlós bal felütés talál testre Framptontól, ez megint kemény, és határozott csapás volt! Santa Cruz egyelőre nem találja az ellenszerét, bár most majdnem talál egy nagy jobb horoggal, sőt, ahogy tovább próbálkozik, bal egyenese fejre már érvényes találat. Aztán Frampton megsorozza, ismét növelve a fölényét. Uhh, aztán a balokkal előretörő Santa Cruz állába Frampton könyörtelen, és parádés bal horgot vág bele! Rövidesen jó bal felütés testre az észak-írtől. Gyönyörű! Aztán együtt is találnak, míg az egyik ilyen verekedésnél kőkemény bal horog csapódik a kihívó fejébe, ez most Santa Cruz pillanata volt! Kisebb kiadásban Frampton vissza is adja, megy minden tovább, ahogy eddig. Hú, nagyon felpörögnek az események, kegyetlen adok-kapok alakul ki, mindketten találnak, hol kisebb, hol nagyobb ütésekkel. Frampton bal horgok fejen, mire azt hinnénk, hogy ennyi volt, Santa Cruz szintén beköszön fejen, legalább olyan keményen! Búcsúzóul Frampton bal horog talál fejen! Ez is az ő menete, 9-10; 36-40. A szünetben ír zene szól, mintha nem lenne így is frenetikus a hangulat. Rendesen leizzadok a meccs nézésében... Viszont Santa Cruznak ki kell találnia valamit, mert bár őrületesen jó meneteket produkálnak, nem eléggé eredményes, ideje lenne menetet nyernie...

5. Gyönyörű fejre mért Frampton tempó jobbossal indul a menet. Az észak-ír végig uralja a felvonást, már-már tényleg könnyedén bokszol, védekezése könyvbe illő, elhajlással, ellépéssel, és persze megelőzéssel is pazar. Mikor ütést kap, néhány másodpercre rá visszaadja, nincs benne hiba. És pontos! Ördögien precízen kivitelezi az ütéseit, alig vannak felesleges mozdulatai! Páratlan találatokat ér el újra, és újra, de Santa Cruz nem adja fel, nem olyan fából faragták! De hiába, a menet vége felé újabb bal horga zúg el, amire rögtön egy pontos, ugyanilyen, szűkebb kivitelezésű válasz érkezik az állára. A gong pillanatában egy jobbos is befér Framptontól. Ez ismét a kihívó menete, 9-10; 45-50.

6. Frampton ismét hátramenetben talál, bal horgára szavak sincsenek, olyan jól, és pontosan üti. Fejen és testen is ad belőle, igazságos elosztásban egyet-egyet. És újabb kontra bal horga talál fejen, majd ottmarad ütőtávon belül, Santa Cruz pedig él a lehetőséggel, és dupla bal horgot visz be, ő is fejen kínálja meg az ellenfelet! Aztán fejen talál Cruz, majd Frampton, majd Cruz, és újra Frampton, azonnal kérlelhetetlen verekedés bontakozik ki közöttük. Uhh, a nagy hirigben most Santa Cruz komoly jobbosa akad be fejre, ezúttal ő a pontosabb. Igen, ezt kéne erőltetnie, most jobbal-ballal is komoly horgokat húz meg, gyors és könnyed ütéseivel felülkerekedik. Aztán már egyikük sem üt sem könnyed, sem gyors ütéseket, mindketten megrángatják a csapásaikat, és kegyetlenül osztják egymást! Sok ütésük védett, vagy nem egészen tiszta, de így is van, amelyik beakad! Aztán Frampton visszaáll a saját bokszára, elmozog, és hajlongással védekezik, Santa Cruz el is vigyorodik, hogy megint nem tudja eltalálni. Aztán már kevésbé vigyorog, mikor Frampton ismét bever neki párat. Újabb hirigelés alakul ki, és Santa Cruz ismét megmutatja, hogy miért ő a világbajnok, pokoli kemény horgokkal bombázza Frampton fejét! A menet végéhez érve bal-jobb felütése talál testre, majd fejre is bevisz váltott kézzel két horgot, ez most, ez a lenyűgözően izgalmas menet a bajnoké. 10-9; 55-59.

7. Nem csitulnak a kedélyek ebben a menetben sem, Santa Cruz kombinatívabb lett, és ez jó neki, jobban érzi a bunyót! Többször összecsapnak, sok ütést indítanak mindketten, és bár a kihívó is talál, érezhetően a feljavuló Santa Cruz tartja kezében az eseményeket. A mexikói egyenesekből is többet próbál, így Framptonnak nehezebb is úgy védekeznie, ahogy eddig, de azért nem kell félteni. Szorosabbá is válik a menet, ahogy ő kezdi el ismét a saját, ugrasztgatós bunyóját erőltetni, de Santa Cruz ismét kiveszi a kezéből a stafétát, és kiválóan variálja támadásait, egyeneseket üt testre, majd onnan jön fel fejre, ezt többször is elsüti, nem egy találata igencsak dinamikus. Santa Cruz 10-9; 65-68.

8. Hullámzóan indul a menet, felváltva visznek be ütéseket, aztán Frampton tiszteletet parancsoló felütéseket húz meg, ezúttal nagyon határozottan, verekedésben is felül akarja múlni a bajnokot. Santa Cruz üt többet (ez az egész meccsre jellemző), de Frampton jobb arányban talál, több hangsúlyos ütéssel uralkodik, ritmusváltásai kiemelkedőek. Aztán Santa Cruz bal felütés testre, Frampton bal horog fejre! Egy szempillantás nem telt el a kis csörte alatt. Alig van olyan, hogy ne vernék keresztbe, vagy kontráznák meg egymást! Eltelik a menet első fele, mire a folyamatosan tomboló közönség megint felhördül, bal-jobb horog villámgyorsan fejre Framptontól! Tovább hajtják egymást, ám a menet végén ismét Frampton az, aki talál, előbb egy remek, éles bal horog állra, majd rövidesen egy jobbos is befér a bajnok fejére. Frampton újabb menetet vitt el, 9-10; 74-78.

9. Ismét az észak-ír kezd jobban, megszokott balosait fejre viszi be, majd hamarosan jobb felütésekkel vált testre, hogy tovább keserítse a bajnok életét. A verekedésből is jobban jön most ki az észak-írek hőse, aki ezúttal az ütésváltás közben is koncentrál a védekezésére. Santa Cruz felpörög, miután tisztán, keményen talál fejen egy jobbossal, azonban sorozása elől a kihívó csak elhúzgálja a fejét, okosan nem megy bele a hirigbe, így viszonylag simán megússza az esetet. Ez is a Sakál menete, 9-10; 83-88.

10. Balokkal, dupla balokkal piszkálgatja riválisát Santa Cruz, aztán kap egy balost, ám ő keményebben vág vissza bal-jobbal fejre, érdekesen indul ez a felvonás is. A mexikói gyors, és könnyed kombinációkat pörgetve dominálja a menetet, gyakran remek, nem túl erős ütéseket visz be. Szoros a menet, de ez érezhetően az övé. Nem maradt sok ideje a fordításra. Santa Cruz 10-9; 93-97; következzenek a bajnoki menetek.

11. Őrületes, amit ez a két világbajnok véghezvisz ma! Félelmetes iramú verekedésbe bonyolódnak, Frampton kemény bal horgai még mindig pazarul működnek, de Santa Cruz most hűen a becenevéhez, földrengető bombákat visz be az észak-ír fejére. És, bár a föld talán megremeg, Framptonnak, azon felül, hogy ezekbe szépen belenézett, semmi baja! Könny és vízfakasztó pofonokat visznek be egymásnak, most már szinte egybeolvadnak az ütések forgatagában, alig-alig lehet kihámozni, hogy épp melyikük kerekedik felül az adott pillanatban, hősies küzdelmet láthatunk! Nincs semmi üresjárat! Újabb pusztító jobbos fejre Santa Cruztól, borzalmasan nagyot küzd, de hát egy mexikói világbajnoktól nem is nagyon várhat mást az ember. Hirigelés közben ér véget a menet, amely Santa Cruzé! Több látványos találatot ért el, nincs kérdés, hogy az övé. 10-9; 103-106.

12. Utolsó menet, magával ragadó ováció, és őrületes hangulat. Így indulnak el a befejező felvonásra ebben a drámai akciószíndarabban. Önkívületben esnek egymásnak, ez már tényleg a szív diadala, de mindkettejüknél. Santa Cruz kezd jobban, ahogy az előző menetben is, úgy most is ő viszi be a látványos találatokat, és emellett kegyetlenül sorozza a kihívót. A kihívót, aki nagyjából ugyanezt műveli, már nem lépked hátra, már alig védekezik, átadja magát a szenvedélynek, a hév őt is magával ragadja, és nem áll le. Sem ő, sem a bajnok nem áll le, mindketten tombolnak. Most Frampton ér el komolyabb találatokat, bal horga kiemeli Santa Cruz fejét, aki ennek ellenére sem rogy meg. Tényleg! Egyikük sem rogy meg, fantasztikus! Pedig sokak ilyen ütésektől már eszméletüket vesztenék! Sőt, Frampton annyira élvezi, hogy még ösztökéli, még kéri is a bajnokot, hogy jöjjön, küzdjenek, mutassák meg, mit tudnak! Embertelen, szavaim sincsenek erre az öldöklő küzdelemre. "Ooolééé, olé, olé, oooléééé"; talán ettől több szó nem is kell ide, elmondják a szurkolók, hogy miről is szól ez az egész. Ahogy írtam, tényleg nincs olyan pillanat, hogy ne vernék keresztbe, vagy kontráznák meg egymást! Egy merő hirigelés az egész utolsó menet! Szinte nem volt olyan pillanat, ahol ne rázott volna ki a hideg, ahol ne meredtek volna égnek a szőrszálaim. Az utolsó másodpercekben sem kímélik egymást, egy szusszanásra sem állnak le! Vége! Hamarosan összeölelkeznek, brutálisan nagyot küzdöttek! Mosolyognak mindketten, jól esően elfáradtak, és jó alaposan próbára tették egymást. Elképesztő küzdelem volt. Az utolsó menetet mindketten megérdemelnék, de én úgy érzem, hogy Frampton először a meccs során, ebben a kegyetlen verekedésben is felülmúlta a bajnokot. Nálam ez a kihívó menete. 9-10; 112-116.

Az eredményhirdetés előtt megmutatták Barry McGuigant, aki lehajtott fejjel imádkozott, hogy a kegyeltje győzelmét hirdessék ki. A közönség türelmetlen, az észak-írek még mindig hangosabbak, éljenzik a bajnokukat. Nagy nehezen elérkezik a pillanat, Jimmy Lennon Jr bejelenteni a pontozás arányát.

• Guido Cavalleri: 114-114
• Frank Lombardi: 112-116 Frampton
• Tom Schreck: 111-117 Frampton

Őrületes ováció, önfeledt ünneplés, megható pillanatok. Carl "Sakál" Frampton győzelmet arat, és ezzel Észak-Írország első, két súlycsoportban bajnoki címet szerző bokszolója! Gratulálok neki, nagyon megérdemelte. Barry McGuigan elsírja magát örömében. Majdnem én is bekönnyezek, annyira tetszik az egész, meg persze az is, hogy a pontozás is rendben volt, minden nagyon jól van így, ahogy van. Mellesleg Harvey Dock bírónak, ha egyszer kellett valami miatt közbeavatkoznia, akkor sokat mondok. Kevés dolga volt, jól vezette a meccset, amely amellett, hogy kiélezett, nagy iramú, és remek küzdelmet hozott, hihetetlenül sportszerű is volt.

Balra Barry McGuigan, középen az új bajnok, hátul, kalapban Santa Cruz édesapja látható:

Nyilatkozataikban a felek ugyanolyan szimpatikusak maradnak, mint a meccsen. Santa Cruz visszavágóról beszél, ha jól értem Los Angelesben szeretné, de elmondja, hogy Belfastba is elmegy (azóta kiderült, hogy Las Vegas, és az MGM Grand lett a befutó). Az új bajnok köszönetet mond, természetesen a közönségének is, akik valami hihetetlen módon rajongják, és imádják. Nagyon jó élményekkel gazdagodtam a két bajnok meccse által. Most már értitek, miért írtam az elején, hogy remélem, a visszavágó is hasonló izgalmakat fog tartogatni. Mindent bele srácok! Zárásként a pontozólapomot láthatjátok. Heósztok.

Pontozólapom:

Leo Santa Cruz vs Carl Frampton

• 1.:  9-10
• 2.:  9-10
• 3.:  9-10
• 4.:  9-10
• 5.:  9-10
• 6.:  10-9
• 7.:  10-9
• 8.:  9-10
• 9.:  9-10
• 10.: 10-9
• 11.: 10-9
• 12.: 9-10
• Össz.: 112-116

Heó! 

A Badou Jack vs James DeGale gálán akadtak egyéb meccsek is, és a Brooklynban megrendezett főmérkőzés közvetlen előmeccse nem más volt, mint ez az általam várt világbajnoki ütközet. A két résztvevő bemutatása következik.

Jose Pedraza igencsak eredményes amatőr karriert tudhat maga mögött. 160-16 mérleget ütögetett össze, és számos komoly tornán vett részt, melyek közül többet meg is nyert, és természetesen rengeteg amatőr, későbbi profi klasszissal mérte össze erejét.

Világbajnoki ezüst (2009, Milánó), és világkupa bronzérmes (2008, Moszkva). Pán Amerika Játékok bronzérmes (2007, Rio de Janeiro). Copa la Romana győztes 2006-ban, első meccsén Javier Fortunát verte. Közép Amerikai és Karibi Játékok aranyérmes 2010-ben, méghozzá hazájában, Mayagüezben. Kvalifikálta magát a 2008-as olimpiára, amelyen egy győzelem és egy vereség volt a mérlege. Eredményeit könnyűsúlyban érte el. Ezekből adódott, hogy a sikeres puerto ricói profinak áll.

A hivatásosok között nagypehelysúlyban versenyez, és már a hatodik meccsén begyűjtötte a WBC Youth (ifjúsági) címét. Felváltva bokszol hazájában, és az USA-ban. Kanadában is akadt egy meccse, a jó mérlegű Sergio Reyes 7 menetet bírt ellene. Rögtön utána a USBA címet szerezte meg, egyhangú pontozással 10 menetben. Nem sokkal később, a mexikói Alberto Garza már keményebb diónak ígérkezett, azonban a puerto ricói mérkőzésen Pedraza 12 menetben egyhangú pontozással nyert, és ezzel besöpörte az IBO betöltetlen világbajnoki címét.

Még ugyanúgy 2014-ben, két meccsel és nyolc hónappal később, ismét hazájában léphetett ringbe, és szállhatott harcba, a kemény fülöp-szigeteki, Michael Farenasszal szemben. A meccs IBF eliminator mérkőzés volt, vagyis a győztes esélyt kaphatott a bajnoki címért küzdeni. Pedrazát nem nyomta össze a tét, így egyhangú pontozásos győzelmével igen előnyös helyzetbe került.

A betöltetlen IBF címért ezúttal az USA-ban kellett megküzdenie, és azonnal élt is az eséllyel: ismét egyhangú pontozással nyert, legyőzöttje Andrey Klimov volt. Bajnokságát idáig kétszer védte meg, mindkétszer az USA-ban, és tudjuk, hogy harmadik címvédésére is ott kerül sor.

Első címvédő összecsapásán a régi motorosnak számító Edner Cherry bizony alaposan megizzasztotta a sokak számára nem túl meggyőző puerto ricóit. Ettől még persze behúzta a győzelmet a 12 menet végén, de csak megosztott pontozással. Második kihívója a brit Stephen Smith volt, aki szintén okozott pár kellemetlen percet a bajnoknak, aki végül egyhangú pontozással nyert, és azért egyszer, a 9. menetben padlóra küldte riválisát.

Pedraza vs Smith:

Pedraza 27 éves, beceneve "Sniper", és alapesetben normál alapállású, vagyis jobbkezes. 174 cm magas, karhossz távja 178 cm. Profi mérlege: 22-0-0; 12KO. Magasabb ellenfelénél, akivel szemben nagy szüksége lesz pontos ütéseire, és arra, hogy stílusát váltogatva zavarja meg a kihívót. Fontos, hogy kimagaslóan védekezzen, a robbanékony, vehemens, dinamikus támadásokra képes riválissal szemben, és hogy esetleg fogásokkal és egyéb trükkökkel törje meg annak lendületét. Minden rutinjára szüksége lesz. Ezzel pedig el is kezdtem jellemezni a kihívót.

Az amerikai Gervonta Davis szemtelenül fiatal, hisz még csak 22 éves. Beceneve találóan csak ennyi, "Tank". 168 cm magas, karhossz távja 175 cm. Amatőrként számos nemzeti bajnokságot, és sok-sok rangos, korosztályos versenyt megnyert, hiszen már öt éves kora óta bunyózik (persze akkor még nyilván csak az alapokat tanulta, de sosem lehet elég korán kezdeni). 2012-ben megnyerte a National Golden Gloves Championships-t, vagyis a rendkívüli tradíciókkal bíró Aranykesztyű Bajnokságot. Ha hinni lehet az adatoknak, egészen parádés, rettentő sok meccsből álló amatőr mérleget bokszolt össze: 206 alkalommal győzött, és csak 15 vereséget szenvedett el.

2013-ban szegődött el a profinak, és első 8 meccsét KO-val abszolválta, ellenfelei közül heten a 2. menet végét sem élték meg. Eddig mindössze egyetlen ellenfele mondhatja el magáról, hogy végigállta a kiírt menetszámot, a sokat próbált felhozóember, German Meraz hat menetben egyhangúan kapott ki, de azért a 3., és 5. menetben ő is meglátogatta a padlót.

A pontozás után három, első menetes KO következett, míg az új ellenfél, a rutinos Cristobal Cruz immár szintlépésnek számított. Davis nem illetődött meg, és mindössze három menet leforgása kellett neki ahhoz, hogy elsöpörje a korábbi pehelysúlyú világbajnokot!

Hosszabb mérkőzése következett Luis Sanchez ellen, pontosabban karrierje leghosszabb mérkőzése. A végeredmény persze ismét KO lett, az ifjú amerikai a 8. menetben törte meg Sanchez ellenállását, és ütötte le első ízben, míg a 9. menetben befejezte az összecsapást.

Következő mérkőzésén láttam először bokszolni, és Davis mellett ezen a gálán fedeztem fel magamnak Robert Easter Jr-t is, aki azóta már világbajnok. Így hát nagyon tetszetős dolgokat láttam egyetlen esemény alatt. Davis alaposan elkalapálta Guillermo Avilát, aki 6 menetig bírta a megpróbáltatásokat, ami nem csoda, mert emlékeim szerint három borzalmasan kemény felütést kapott az állára, amitől akaratlanul is bólogatni kezdett. Szerelmem társaságában tekintettem meg a meccset, aki meg is jegyezte, hogy autóbalesetben szokás, hogy így hátracsapódik a fej, mikor belemennek az ember kocsijába és ekkor keletkezhet az úgynevezett whiplash, vagyis ostorcsapás-sérülés. Reméljük, hogy Avila megúszta enélkül a kellemetlenség nélkül ezt a vereséget.

Az Avila elleni mészárlás:

Ezután már csak egy meccse volt, amit villámgyorsan, már az első menetben KO-val zárt rövidre, Mario Antonio Macias ellen.

Ilyen múlttal veselkedik neki élete első világbajnoki megmérettetésének az amerikai "Tank", akinek azért ez egy igen komoly ugrás lesz. Bár őserőnek tűnik, még nagyon kipróbálatlan ezen a területen, hisz nem hogy 12 menetre tervezett, de még csak címmeccse sem volt! Ellenfele jóval tapasztaltabb a hosszú mérkőzések terén, és abban látom az esélyét, - még ha nem is az az 1000 fokon égő bajnok, aki a menetek múlásával felőrli és szétszedi az ellenfeleit - hogy a meccs második felében magához ragadja az irányítást, és kipontozza fáradó ellenfelét. Ehhez azonban magasabb fordulatszámon kéne pörögnie, ami nem épp a sajátja, valamint, ahogy már írtam, tökéletesen zárt fedezékre, a meccs tördelésére, pontos ütéseire, és kontrabokszra. Viszont, ha kihagy a védekezése, akkor nagyon komoly gondba kerülhet az elsöprő erejű kihívóval szemben, aki robbanékonysága és lehengerlő stílusa mellett veszettül gyors is. Úgy látom, nála zsigerből jön a bunyó, alapképességeit jobbnak tartom a bajnokénál, de most fog igazán kiderülni, mit is tud valójában.

Röviden, a tippem, rutintalansága ellenére is Davis győzelme. Hogy miképpen aratja, nem tudom, bármi lehet. A pontozást, és a gyors KO-t is el tudom képzelni. Ha Pedraza győz, azt kiütéssel nemigen tudom elképzelni. De maradok eredeti tippemnél, Davis győz. Jó meccset várok, remélem az lesz. Na, heósztok.

Heósztok!

A beharangozóban már bemutattam a két résztvevőt; Badou "The Ripper" Jack és James "Chunky" DeGale csatája fog most következni. Még egyszer, a helyszín: USA, New York, Brooklyn, Barclays Center. Dátum: 2017.01.14. Jó szórakozást!

A WBC bajnoka, Badou, terepmintás ruhában, egy szavaló rapper kíséretében, csapatának tagjaival érkezik a ringbe. Az IBF királya, James, nem sokkal utána követi, annyira jó érzés, szinte fellélegzem, hogy már nem olyan fellengzős, mint régen. Mindkét fiú arcán koncentráltság, halvány idegesség, büszkeség, és magabiztosság keveredik. Hamarosan bemutatják a résztvevőket; a mérkőzést Arthur Mercante vezeti, akit immár nem Junior-ként, hanem simán Arthur Mercante-ként mutatnak be. Édesapja, isten nyugosztalja, legendás bíró volt, az ő nyomdokain lépked, és igencsak rutinos bírónak számít, reméljük, jól vezeti majd ezt az összecsapást... A srácok arcán idegességgel vegyes határozottság látszik. És hála az égnek, DeGale, profi korszakának elejéhez képest, jóval visszafogottabban, és mégis ezerszer inkább erőt sugárzóan emeli fel kezét, és mered az égre, mikor kimondják a nevét. Egy érett, felnőtt embert látok, nem pedig egy sihedert, akit képtelenség volt komolyan venni. Kezdődjék a mérkőzés.

1. menet. Méregetik, piszkálgatják egymást, tétova próbálkozások mindkét oldalon, Jack testre üt egyenest, Chunky fejre. Aztán DeGale ritmust vált, több energikusabb ütést elenged, Badou azonban résen van, az ütések a fedezékén landolnak, de ez egy szép jelenet volt. Röviddel ezután Chunky egy könnyed, hátsó kezes egyenessel lép be, amivel testen talál, majd fog, a bíró szétválasztja őket. Aztán Badou talál testen egy bal egyenessel, mire Chunky rögtön válaszol fejre egy hátsó csapottal. Aztán testre is próbálkozik az angol, rövidesen pedig Badou bal egyenese fejen még épp eléri ellenfelét, de az rögtön, ismételten egy belépős egyenessel támad fejre, hogy a kapaszkodásnál Badou már a testét csépelje. Elég szoros menet! DeGale tartja a távot, köröz, Jack egy előkészítetlen jobb horoggal próbálkozik, de nem talál. Aztán DeGale, ahogy szembefordul vele, újfent beugrik egy bal egyenessel, amivel eltalálja a svéd fejét, aki padlón van! Padlón van Badou Jack! Még jó, hogy épp kitértem rá, hogy szoros a menet, hát így már nem az. De mi lesz most? Jack feláll, még szép! DeGale azonnal keményebb csapásokkal igyekszik még jobban megzavarni ellenfelét, de ütései elhalnak a fedezéken, Jacken nem látszik, hogy meg lenne fogva. Lehet, hogy csak átszaladt rajta ez a pofon, vagy nem jól állt a lábán. De leütés volt egyértelműen, így DeGale viszi a menetet, 8-10 arányban.

2. DeGale ott folytatja, ahol abbahagyta: azonnal talál bal egyenessel, amire rátesz egy horgot is, ugyanazzal a kézzel. Aztán ugrasztgatják egymást, és DeGale könnyed jobb egyenese fér be a fedezék közé, néhány másodperc múlva pedig újfent, most már a sokadik belépős balossal találja el Jack fejét. A Rippernek egyelőre nem ízlik ez a mozgékony harcmodor, ez látszik. Badou testen próbál aláverni, de válaszként ismét ütést kap. Aztán borda tájékra két jobb felütése is talál, mármint DeGale bordáiról van szó. Igen, most Jack elkezdett testre kezdeményezni, aztán fejre is felhúzza, most ő talál. Chunky nem sokáig tétlenkedik, többször is fejre irányítja ütéseit, melyek egy része ismét csak a kesztyűkbe csapódik. Pár másodperc múlva széles bal horog fér be Jack fejére. DeGale egy hármas kombinációval támad, ám most, hogy nyitva marad, Badou beleüt egy jobbost, és tisztán talál fejen! Testre is jól üt, ám DeGale fejre mért felütésekkel reagál a szimpla találatra. Elég nagy a tempó, az utolsó pillanatban is DeGale húz meg pár horgot, és megszólal a gong, mellyel egy időben elzúg egy horog Badou-tól is. Ez is DeGale menet, 9-10, összesen: 17-20. Jó a meccs.

3. DeGale eddig kiválóan bokszol, sokat mozog, és ezekből indít ütéseket, ezt csinálja ebben a menetben is. Jack most többet üt, a közönség soraiból felhangzik a "Ba-dou, Ba-dou, Ba-dou!" rigmus; a nézőkre is kezd átragadni a mérkőzés hangulata. Bordára visz be kemény bal felütést Badou, de abban a pillanatban visszakapja fejre, egy bal horog formájában! Jack tovább nyomul, de ütéseire jön vagy fél tucat válasz, igaz ezek nem találnak; ellenben Badou tovább rohamoz, felütései többször találnak, mint a riválistól érkezők. Folytatja, és jól teszi, ütései között pár másodperc szünet van, amíg cserkészi az angolt, de jobbal talál, felütés fejre, egyenes testre, ismét egyenes testre, és felütés fejre. Nem mind teljesen tiszta, de aztán újabb szóló jobbosa fér be fejre! Most pedig DeGale, aki alighanem megelégelte, ottmarad, indít öt-hat bombát, de a feszes fedezék ezeket is elnyeli. Jacknek tetszett a csörte, int is az angolnak, hogy gyerünk, folytassa. Ennek nem kéne felülnie DeGale-nek, neki azt kéne csinálnia, amit a nyitó felvonásokban. Mintha hallaná, amit mondok, elkezd hátra, és oldalra mozogni, el is zúg egy széles csapott Jacktől. Most volt egy értékelhető találata az angolnak is, aztán belharcban gyömöszölik egymást, de ez a harcmodor a svédnek fekszik jobban, be is ver egyet fejre. Hú, ez egy nagyon magas színvonalú meccs. Badou ismét talál, amire DeGale egy felütésekből álló sorozattal válaszol, ám Badou remekül használja a kettős fedezékét, ismét ezen puffan a pofonzuhatag. A hátralévő másodpercekben még négy Badou ütés talál. Szép volt. Jack első menete, 10-9; 27-29.

4. Eddig a meccs igazolja a várakozásaimat, eddig ezt a menetet, akárcsak ez előzőt, Jack tartja kézben, és ezt is rohamozással teszi. Amíg ő testen viszi be kőkemény felütéseit, addig DeGale széles horga száll el, neki többet kéne mozognia. Aztán belharcban DeGale felütése talál fejen, és ekkor ismét elkezd körözni, hogy rövidesen egy rég látott, belépős támadást vigyen véghez, és egy gyönyörű felütése landoljon Jack állán! Egy újabb ütésváltásuknál Jack ismét bunyóra ösztökéli DeGale-t, aki megenged egy félmosolyt, hogy aztán kemény, határozott bal egyenest kapjon a fejére! Hú, hogy húzza el aztán az angol a fejét egy erőteljes jobb felütés elől! Van itt minden, mint a búcsúban. Remek támadások, gyönyörű védések, hárítások, és fergeteges elmozgások! Az ökölvívás minden eleme és szépsége bemutatásra kerül; ezúttal DeGale ütése zúg el, és az összecsapásból Jack jön ki jobban. Bal felütés, jobb horog, bal felütés, mind fejre DeGale-től, az utolsóval talál is. Aztán, ahogy Jack tovább űzi, az angol horgot üt, nem talál, a svéd viszont ragyogóan keresztbeveri! Újabb bal horog talál fejre Jack-től, amire újabb támadást rögtönöz az angol, micsoda akciók vannak itt! Ez egy olyan meccs, amit látni kell. Ezt még talán egy laikus is úgy nézné, hogy tudná, a boksz magasiskoláját látja. Nagyon tetszik, több minden történt a négy menet, mint máskor egy teljes meccs során. Jack menet, 10-9; 37-38.

5. A dolgok csak annyiban változtak, hogy Chunky most többet mozog, és kezdeményezőbb is, a rakkolva előretörő Jack pedig eldob egy óriási bal kezes lengőt, köszönhetően az ellenfél remek mozgásának. És ugyanebből a cikázásból talál most fejre bal egyenessel DeGale, szép volt ez is, ezt tanítani sem könnyű, rengeteg türelem és gyakorlás kell ahhoz, hogy ezt valaki így tudja kivitelezni. Aztán beugrik egy bal kezessel, üt két horgot, ugyanazzal a kézzel, majd újabb balost postáz, és ezzel most nagyon szépen betalál! Méghozzá fejen, látványosan.

Jack tudomást sem vesz róla, jön előre tovább, most DeGale nem üt, ellenben kapja a pofonokat, Jack mindkét kezével megszórja. Ez van, ha abbamarad a mozgás, és az ütésekkel történő megelőzés, de hát ezt nem lehet minden pillanatban bevetni, mert lehetetlen egy 12 menetes ütközet végéig bírni ezt erővel, olykor pihenni is kell, csak hát akkor meg ütéseket kap az ember. Nagy az iram, nagyon nagy! DeGale ottmarad verekedni, és testre szed be ütéseket, mígnem ő fejre mér egy kemény bal horgot! És ezután is az ő pillanatait láthatjuk, de sok ütése megint csak a fedezéken hal el, és nincs ideje gondolkodni sem, mert Jack nem hagy egy másodperc nyugtot sem, újra támad, és most ő talál. Jack marad lendületben, egy jobb egyenese után, megszokott felütéseivel talál, de nem telik bele tíz másodperc, már DeGale megy át támadásba, és mintha összefejeltek volna, Jack kinéz a bíróra, ám ez nagy hiba, mert DeGale nem áll le, így két-három találatot is bevisz fejre.

Az utolsó másodpercek ismét kiegyenlítettek, nagyon szoros menet, én emiatt a reklamálós hiba miatt DeGale-nek fogom adni a menetet, megszólal a gong, és PUFF!, a gong után még a bunyó hevében Jack elenged egy jobbost, és Arthur Mercante vezetőbíró, aki ott van a nyakukon, hogy szétválasztja őket, ütést kap! Alighanem le is padlózna, de Jack azzal a lendülettel elkapja, és megtartja, hú, ez nem tett jót Mercante egyensúlyának, de úgy tűnik, rendben van! Hát itt tényleg minden előfordulhat ma, mindenre láthatunk példát! Szerencsére nincs semmi baj, Mercante nem szívja mellre a dolgot, ez előfordul, összeölelkeznek Jackkel, micsoda jelenet, természetesen nincs intés, hiába gong utáni ütés volt. Hú, azért mázli, hogy nem nézett bele teljesen ebbe a horogba, de azért tisztán eltalálta, kér is egy törülközőt, amivel megtörli a kissé bepirosodott arcát, majd Jackék sarkához megy, tőlük vizet kér, iszik is egyet a spori. Elképesztő. Szóval ott tartottam, hogy a menetet, ami nagyon szoros volt DeGale-nek adom, 9-10; 46-48.

6. Ismét az angol kezd jobban, de rögtön kap egy kontra bal horgot fejre, így Jack újra rohamozni kezd. A Ripper jóval súlyosabb találatokkal operál, főleg testre hegyezi ki az akcióit, ám rövidesen DeGale próbálkozik fejre, persze ezek szokás szerint a kesztyűs pajzson dübörögnek. Uhh, az irányítást látszólag átvevő angol aztán a mérkőzés legkeményebb testütését nyeli be, ez láthatóan nem ízlett neki, de hát ki szereti, ha így gyomorszájon vágják? És Jack tovább menetel, újabb testrakétákat lő ki, fejen is talál, majd ismét, alig az övvonal fölé érkeznek könnyfakasztó csapásai. Jobb felütés állra, tovább űzi az angolt, bal horog fejre, aztán a kötelekhez szoruló ellenfél számos újabb találatot kénytelen elszenvedni, mert Jack immár kíméletlenül sorozza. És úgy tűnik, hogy, bár talán ezt várná az ember, DeGale nincs gondban, leengedi a kezeit, és hajlongva igyekszik kitérni a kombinációk elől! Hú, itt most azért Jack nagy fölénybe kerül, újabbnál újabb ütésekkel borítja el riválisát, aki az utolsó pillanatokban még azért visszasoroz! Hát mi van itt?! A gong után összenéznek, Jacknek jobb a kedve, elégedett, de látszik, hogy mindketten élvezik. Jack nagyon elkapta azt a bizonyos fonalat, talán a legegyértelműbb menet, ha a leütéses első felvonást nem számítjuk. Jack, 10-9; 56-57.

A szünetben mutatták, hogy a menet közben Mayweather együtt él a bunyósával, vagy pártfogoltjával, és a ring közvetlen közelében cirkálva szurkol neki. Nagyon szimpatikus számomra ez a fajta beleélés, és szurkolás, Floyd ezzel igazán emberközelinek mutatkozik. Ha promóterként így átéli, mi lenne, ha edzőként lenne jelen Jack sarkában? Na, de erről ennyit, mert a ringben is történik nem kevés esemény, folytatódjon hát.

7. Most ismét a sokat mozgó DeGale-t láthatjuk, aligha volt ínyére az előző menetben történt ütlegelés, és nem valószínű, hogy megdicsérték volna a sarokban a látottakért. Mozog-mozog, de egyelőre nem üt, kap viszont két kőkemény fejütést, merthogy Jack mit sem változtatott a stílusán, miért is tette volna? Eddig az elmozgáson kívül nem sok mindent csinált az angol, ám megtörte a csendet, és ezt egy remek ritmusváltással tette, úgy tűnik, lassan túl van a nehézségeken. Ismét zúg a "Ba-dou, Ba-dou" kórus, óriási lelki erőre lehet szükség ilyen közegben bunyózni, de hiába a szurkolók, DeGale ismételten remek találatokat visz be! Egyébként az angol jobb szeménél kisebb duzzanat látható, de azt hiszem a másik oldal is dagadásnak indult. Olykor alapállást változtat, de most Jack az, aki eltalálja. Sőt, kemény jobb egyenes ül DeGale fültövének táján, ám nem telik bele egy szempillantás, és már az olimpiai bajnok gyors sorozata következik. Óóó, és milyen megoldások megint az angoltól, több sorozatot is rápörget a svédre, majd ragyogó, tiszta felütéssel talál állon a kesztyűk között. Ez olyan gyönyörű volt, hogy már csak emiatt is neki kéne adni ezt a menetet, de eleve olyan hajrát produkált, amivel bebiztosította magának a 10-9-et. Még Jack próbálkozik a végén, de Chunky okosan kiveszi magát, valószínűleg érzi, hogy ez a menet megvolt. 9-10 tehát DeGale-nek; 65-67.

8. Jack azonnal egy határozott jobb csapottal kezdi a felvonást! Nem talál tisztán, de szokásához híven nem lankad, és további találatokat visz be a hajtóvadászat során. Uhh, aztán egy nagyon kemény, tiszta jobb egyenessel veri állon DeGale-t, hát van feje az angolnak! DeGale most képtelen eltáncolni, Jack kíméletlenül megsorozza, kiveri az angol foggumiját is, de mivel folyamatos ütészápor van, Mercante nagyon helyesen nem állítja le a küzdelmet, csak magához veszi a padlóra hullott segédeszközt. Jack teljesen begőzölve rohamoz, egyik ütését a másik után húzza meg, és ezeket DeGale kénytelen fogvédő nélkül átvészelni! Kemény szabály, hogy a bíró a meccs folyamatossága miatt nem állíthatja le ilyenkor az ütközetet, de hát ettől is olyan kíméletlen sport a bunyó, ez is az egyik szépsége. Chunkynak nagyon nehéz pillanatokat kell átvészelnie, képes lesz rá, vagy talán Jacknek sikerül bedarálnia?... Nem. Igazán meg sem rendíti, "csak" kemény ütésekkel püföli, és most van egy pillanatnyi üresjárat, így Mercante megállítja a meccset, és a sarokba vezeti DeGale-t, akinek lemossák, és berakják a fogvédőjét.

Hoppá Mercante arca is véres, alighanem az ötödikben beszedett ütéstől. Micsoda óriási meccs ez már, hát itt még a bíró is vérzik? Úgy tűnik, igen. A kis pauza után Jack folytatja az ostromot, felütésekkel talál fejen, majd sokszor testen, gyomron is. Megállnak egymással szemben, olykor egymás vállgödrében a fejük, úgy csépelik egymást, de hiába DeGale bátorsága, ebből a szituációból is Jack jön ki jobban, sokkal többször, sokkal keményebben talál! Öldöklő az iram! A menet végéhez közeledve Jack további bombákat, felütéseket juttat célba, DeGale pedig elkeseredetten küzd a túlélésért, és a győzelemért, de ez a menet tisztán a svéd bunyósé. Borzasztó kemény felvonás volt! Miből van DeGale feje, én nem tudom, de szüksége lesz rá, ha a folytatásban sem tud majd eltáncolni. Jack 10-9; 75-76.

A szünetben Mercante megtörli az arcát, talán valamelyik Bajnok vére, alighanem az angolé fröccsent rá...

9. Újabb tempós menet, és hihetetlen, mennyire az akaratról szól egy-egy ilyen harcias küzdelem. DeGale, hiába kapott nagy verést az előző etapban, nem adja fel, hajtja a győzelemre való, mindenen átsegítő törekvés, de Jack most is felülmúlja. A svéd továbbra is remekül védi magát a kezeivel, és még mindig tökéletesen koncentrál, emellett pedig sokkal pontosabb, mint riválisa. Ebben a menetben összeszedettsége, és pontossága a kulcs a dominanciájához, ami egy ragyogó bal horogban csúcsosodik ki, amely nyomán újfent kiesik DeGale fogvédője. Vagy kiköpte? Úgy tűnt, de nem hinném, hogy az időt szeretné ezzel húzni, és oxigénproblémái lennének. Szerencsére most testre kap ütéseket, mert a menetet most sem állítják meg, sőt utána még ő visz be egy remek sorozatot, mindezt a küzdelem lángoló hevében, foggumi nélkül. Uhh, aztán fejre és testre is alátesz jobbal egy-egy felütést Jack, ez valami embertelen, és rendkívül hősies. Ez most ismét kérdés nélkül Jack menete, 10-9; 85-85!

A szünetben ismétlik a jelenetet, a fogvédő valósággal kiugrik DeGale szájából, valószínűleg már nem illeszkedik rendesen, mert az elszenvedett ütések kárt tettek a fogaiban. Mercante szól neki, hogy ne nagyon legyen több ilyen, mert ez esetben kénytelen lesz meginteni. Nem könnyű helyzet, de ettől a küzdelem csak még vakmerőbb, még ádázabb, még könyörtelenebb, és még hősiesebb lesz.

10. Jól kezd Chunky, ritmusváltása egy kombinációt tartalmaz, mire Jack ismét jelzi, hogy folytassa, harcoljanak. Erre most még tisztább DeGale találatok érkeznek. Ennyit arról, hogy Jack nem bírja az ütést... És persze, hogy aztán az ő momentumai jönnek, menetel, zakatol tovább, mint egy vonat, a köteleknél pusztító erejű felütésekkel kényszeríti bólogatásra az IBF bajnokát. Írni is nehéz, olyan ütésváltásba mennek bele, Jack felütés testre, DeGale kombináció, abba Jack belever, majd ismét DeGale soroz, amibe rettentő keményen újfent belevág egy hatalmasat a Ripper! Ebből is a WBC bajnoka jött ki jobban. Hol van már a csata elején látott DeGale, aki táncos lábon, remek ütemben gyűjtögette a pontokat? Ő elveszett valahol a háborúban, viszont itt van helyette egy harcos, aki most kajakból odaáll, és olyan kemény találatokat visz be kombinációja végén, hogy talán Jack is belebillen egy kicsit! Emberfelettiek mindketten! Jack persze nem fúj visszavonulót, másodperceken keresztül csak ő talál, egyeket üt, de olyan kellemetlen felütéseket visz be testre, hogy az embernek óhatatlanul is sírhatnékja támad, ha belegondol, hogy mi lenne, ha ezeket ő kapná? A gong után Jack ismét üt egyet, akárcsak öt menettel ezelőtt, most DeGale kapja, a közvetlen közelben álló Mercante elkapja az angolt, nincs komolyabb baj. Mercante rászól a Ripperre, ez most még utoljára belefért. Jack menet, de szoros volt; 10-9; 95-94!

11. Közvetlenül a menet előtt látjuk, hogy DeGale fogai eléggé széttöredeztek a megpróbáltatásoktól, de nem kérdés, hogy folytatni akarja a csatát, és hát mehet is tovább ez a fantasztikus csata. Nem tudom, mennyi ütés volt eddig, de ez az egyik legintenzívebb menet, szinte megállás, vagy szusszanásnyi szünet nélkül verik egymást, felváltva viszik be a találatokat, ide-oda hullámzik a meccs, és olyan iram van, mintha nem lenne mögöttük tíz, lélekőrlő, embert próbáló, gyilkos felvonás. Észveszejtő mennyiségű ütést indítanak, alig hiszem el, amit látok, és hát ez nagyközép, nem pehelysúly, mégis olyan rengeteg ütés van, mintha 57 kilósokat néznék. A menet végéhez közeledve egy horog fejre itt, egy horog fejre ott, itt, ott, itt, ott, ám végül úgy érzem DeGale ebben a menetben, ebben az őrületes hirigben, nem is saját taktikájában, de felülmúlta a WBC bajnokát. Szoros volt, de szerintem nem kérdés, hogy DeGale menete, 9-10; 104-104!!! Az utolsó menet előtt döntetlenre áll a meccs! Mintha most kezdődne! Aki elviszi az utolsó menetet, az nálam megnyeri ezt a pokoli összecsapást! Mindent bele srácok, már csak három perc, és jön a megváltás, jön a gong. Bírjátok még ki!

12. Valami ördög bújhatott beléjük erre a meccsre, nem vesznek vissza a záró felvonásra sem, de miért is tennék, tudják, milyen szoros lehet a pontozás, és mekkora a tét. DeGale jobban kezd, de mondanom sem kell, hogy Jack visszatámad, hogy aztán újfent az angol pillanatai és ütései következhessenek. És ismét Jack erősít bele, homlokra húz fel egy felütést, majd rövidesen egy ütésváltásban bal horga fejen tisztán ül, majd jobb horga is beakad, mire DeGale megtántorodik, hátratántorodik, és földre kerül! Te jó isten, DeGale a padlón! DeGale a padlón! Hát mi az ördög folyik ezen a mérkőzésen? Atyaúristen! Honnan jön vissza Badou Jack? Az első menetben még ő volt, aki padlózott, és azóta szorgalmasan dolgozta le a hátrányát, és az utolsó menetben leüti vetélytársát! Atyavilág, micsoda meccs, micsoda dráma! Képes folytatni a csatát DeGale? Igen, képes!

Mit nem küzd ez az ember is a győzelemért, hát óriási, fantasztikus, kifogytam a jelzőkből. Talpra ugorva nézem az utolsó perceket, ezt már nem lehet ülve bírni! És Jack érezve a vér szagát, ráveti magát riválisára, beérhet a teljesítménye, és a megpróbáltatásai végén felteheti az i-re a pontot! Bal-jobb felütésekkel soroz, majd kőkemény jobb egyenessel talál, végigveri DeGalet a ringen, aki fogni próbál, és olykor egy rongybabára emlékeztet! Jobb szeme alatt vérpatak csorog, de szerintem ez most a legkisebb baja. Elképesztő küzdelem, dulakodás, DeGale nem adja meg magát, elvétve ő is talál, és elvergődünk valahogy az utolsó tíz másodpercig. Mindkét fiú hallja a kopogást, ennek örömére DeGale kap egy irgalmatlan kemény ütést fejre, és erre nem visszaadja? Úúúristen, mi van itt?! Védekezés nélküli, eszét vesztett verekedés az utolsó másodpercekben, és DeGale az, aki inkább adja, mint kapja, mi több, kőkemény pofonokat visz be meglepett ellenfelének, és vége, itt a végét jelző gong, Jack azonnal a magasba emeli a kezeit, de így tesz DeGale is, mire a bíró összeboronálja őket, és barátilag, tiszteletteljesen, ha már szétütötték egymást, megnyugvóan összeölelkeznek! Micsoda pillanatok, és ahogy a kommentátorok mondták a menet közepén, az ökölvívás tényleg egy csodálatos estével lett gazdagabb a két bajnok összecsapása nyomán. Az utolsó menetet Jack nyerte, 10-8-ra, így összesítve 114-112!

"Atyaég! Ha év vége lenne, ez lenne az év meccse, de szerencsénkre hol van még az év vége?! Jó kis bokszév várható!" - mondtam a meccs után rögtön, és véleményem szemernyit sem változott.

Látható, hogy milyen tiszteletteljesek és sportszerűek egymással a gyötrelmes küzdelem után, nagyon kedvemre valók ezek a jelenetek. Ismétlik, ahogy újra, már az utolsó menetben a ring mellett mutogatva, szuggerálva szurkolt Jack promótere, Floyd Mayweather, hihetetlenül jól áll a veretlenül visszavonult bajnoknak ez az átszellemült szerep. Megmutatja, hogy ő is ember, nem érinthetetlen. De most nem is ő a lényeg, mert ez a két srác, akármi is lesz az eredmény, akkorát küzdött, hogy az mindenképp megsüvegelendő, és elismerésre méltó, csak és kizárólag dicséretet érdemelnek, és nem szabad fukarkodni a magasztaló jelzőkkel velük szemben. Reménykedtem, hogy DeGale a tiszteletem mellett a szimpátiám is elnyeri, hát elnyerte! Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de ez a srác óriási bajnok! Bajnok! Így nagybetűvel. Jacket meg eleve kedveltem, így ő tovább erősítette helyét egyéni rangsoromban. Következzék az eredményhirdetés, Jimmy Lennon Jr-tól.

• Glenn Feldman: 112-114 DeGale
• Julie Lederman: 113-113
• Steve Weisfeld: 113-113

Döntetlen! Többségi döntetlen, így hát minden marad a régiben, a két bajnok megtarthatja a címét, és szerintem ez egy igazságos eredmény, mert igazából egyik sem volt jobb a másiknál, és ez az eredmény, és meccs, így visszavágóért kiált.

És hiába nyert nálam Jack, egyszerűen annyira szoros, és kiélezett meccs volt, hogy ilyen szoros pontozás mellett nem lehet csalásról beszélni. Egyébként úgy látszik a versenyzőkön, hogy DeGale elégedettebb, amit meg tudok érteni, elvégre ő itt a végén nagyon kemény megpróbáltatásokat volt kénytelen átvészelni. A nyilatkozatoknál ő a vehemensebb, kiemeli, hogy a harcban súlyosan sérültek a fogai, amiket kész volt beáldozni a győzelemért; tényleg szörnyen néz ki szegény ábrázata, és a fejét is több dudor ékesíti, de hát soha ne nézzen ki jobban, vagy rosszabbul egy igazi harcos, ez is csak arról árulkodik, hogy tényleg mindent megtett a sikerért, le a kalappal előtte, nem kímélte magát. Elmondja, hogy szeretne egy visszavágót, kéri Jacket, hogy ezúttal ő jöjjön el Londonba (nem kapálóznék egy kiváló hangulatú angliai gála ellen), viszont Jack kissé tartózkodó, elmondja, hogy szerinte ő nyert, és hogy túl nagy ebbe a súlyba, így az a terv, hogy feljebb lép félnehézbe... Fene tudja, lesz-e visszavágó, nagyon adná magát pedig, ez már a saját gondolatom. Ki tudja, lehet, hogy ezek után DeGale eggyel feljebb is bevállalná...

Floyd Mayweather is nyilatkozik, látszik, hogy elkeseredett az eredménytől, pedig ettől igazságosabb ítélet szerintem nem nagyon születhetett volna, DeGale nem érdemelt vereséget. Saját meccseiről, és Jack korábbi meccseiről hoz példát, hogy előfordult már ilyen velük, mikor másokat hoztak ki győztesnek, de szerintem most nincs igaza, ez egész egyszerűen nem az a meccs, ami után csalást, vagy farkast kell kiáltani. Ez persze megint csak a saját véleményem.

Inkább azzal foglalkozzunk, hogy felismerjük, milyen remek csatát hozott két top formában lévő, csúcson lévő, igazi bajnok csatája, és nagyon remélem, hogy a jövőben több ilyet fogunk látni. Illetve, ha nem is ilyet, akkor olyan címvédéseket, ahol legitim, tettre kész, a feladatra érett kihívók állnak oda a bajnokok elé. Csak ezzel lódulhat meg a boksz szekere, csak éles, rangos meccsekkel haladhat előre a sportág! Sehogy máshogy! Ez egy kiváló évkezdés volt. Így tovább. Badou, James, gratulálok, és nagyon szépen köszönöm ezt az élményt.

Zárásként itt a saját pontozásom, leegyszerűsítve:

Badou Jack vs James DeGale

• 1.:  8-10
• 2.:  9-10
• 3.:  10-9
• 4.:  10-9
• 5.:  9-10
• 6.:  10-9
• 7.:  9-10
• 8.:  10-9
• 9.:  10-9
• 10.: 10-9
• 11.: 9-10
• 12.: 10-8

Összesen: 114-112 Badou Jack

Még egyszer köszönöm ezt a felejthetetlen ringháborút, és jövőbeli bokszklasszikus címre pályázó mérkőzést a két bajnoknak, Rippernek, és Chunkynak. Heósztok!

Heó! 

A hétvége, egész pontosan 2017.01.14. legjobban várt mérkőzésére az USA-ban, New Yorkban, a brooklyni Barclays Centerben fognak sort keríteni. A nagyközépsúly két legjobbja, a WBC világbajnok, svéd Badou Jack, és az IBF világbajnok, angol James DeGale készül összecsapni, hogy egy címegyesítő mérkőzés formájában döntsék el, melyikük is a kategória királya.

Badou Jack (20-1-2; 12KO), az amatőrök között többszörös svéd bajnok, ám érdekesség, hogy legjelentősebb amatőr eredményét gambiai színekben érte el azzal, hogy kvalifikálta magát a 2008-as olimpiára. A négy évente rendezett elit seregszemlén ő vitte Gambia zászlaját, ám sajnálatos módon, az eseményen már nem sok sót evett meg, hisz rögtön az első fordulóban kapitulált egy indiai versenyző, Vijender Singh ellen. Gyorsan profinak állt, 2009-ben debütált, és itt máris több sikert ért el, még úgy is, hogy párszor megdöccent a szekere, de összességében stabilan szállította az eredményeket, sőt még meglepetésekkel is szolgált.

Első öt meccsét otthon, Svédországban, valamint Finnországban vívta, majd áttette székhelyét az Egyesült Államokba, és azóta csak és kizárólag ott bokszol. Előbb Lou DiBella cége promótálta, majd hamarosan Floyd Mayweather promóciós cégéhez igazolt, és a Money Team tagja lett. Első tizenöt meccsét megnyerte; többek között legyőzve az akkor 17-0-0 mérleggel álló Alexander Brandet, majd a tizenhatodik meccsén tíz menetben döntetlenre végzett Marco Antonio Periban ellenében, így nem sikerült elhódítania az NABF bajnoki címét.

Eztán Rogelio Medinát küldte haza egy hatodik menetes TKO-val, majd jött a hidegzuhany, a feketeleves. Következő meccsén a jószerivel ismeretlen, jó mérlegű, Derek Edwards már az első menetben kiütötte (a képen). A "The Ripper", vagyis "Hasfelmetsző" becenevű Badou kétszer volt padlón, de a lényeg, hogy mentálisan felállt a vereségből, és erősebb lett, mint valaha.

Még abban az évben, 2014-ben nyert két meccset, előbb Jason Escalera (W10), később Francisco Sierra (TKO6) ellen. Sierra ellen láttam először bokszolni, és azonnal megtetszett képzett, agresszív, nyomulós, ám mégis megfontolt, összeszedett stílusa. Mikor utánanéztem az eredményeinek, őszintén meglepett az az első menetes TKO vereség. Reménykedtem benne, hogy ez csak egy kisiklás volt, és inkább a Sierra ellen látott, meggyőző bunyó lesz rá jellemző. Meg is jegyeztem magamnak, hogy kemény srác, jó lehet a jövőben. Nem is gondoltam volna, hogy már a következő meccsén megkapja a nagy lehetőséget.

Nem akárkit sodort elébe a sors 2015 áprilisában, hanem a Dirrell testvérek közül általam magasabbra taksált Anthonyt. Dirrellnek akkor 27-0-1; 22KO volt a mérlege, és Jack teljesen esélytelenként, lesajnálva érkezett. Csodálkoztam is ezen, mert személy szerint már ekkor meglepetést szimatoltam, vagy legalábbis reménykedtem benne, és nem is tartoztam azok közé, akik leírták Jacket. Nagyon kemény bunyósnak láttam, (és annak látom a mai napig), amiben nem is tévedtem. Jó, én is korainak, sőt indokolatlannak tartottam, hogy ringbe szállhat a WBC világbajnoki címéért, de ő nem kételkedett magában. Remek teljesítményt nyújtott és sikerült felülmúlnia Dirrellt, és kontroll alatt tartania a mérkőzés nagyobb részében, így teljesen megérdemelt, többségi pontozásos győzelmet aratott tizenkét menetben. Első címvédésére is tartogatott meglepetéseket, ugyanis meglepő módon, ezen sem ő volt az esélyes.

Anthony Dirrell ellen:

Első kihívója a kemény brit verekedő, George Groves volt. Jack megmutatta, hogy képes újfent bajnoki szinten pörögni, és már a nyitó felvonásban padlóztatta a britet, aki felkelt, és nem hazudtolta meg magát, nagyot küzdött, ám a gambiai-svéd nála is jobbnak bizonyult a tizenkét etap végén, méghozzá megosztott pontozással.

A második címvédését is magabiztos boksszal uralta, azonban sajnos aznapra a pontozók tartogatták a meglepetést, ugyanis a román-kanadai exvilágbajnok, Lucian Bute ellen kénytelen volt megelégedni egy döntetlennel. Sajnálatos ez az eredmény, hisz szinte mindenki szerint Jack nyert, de ezen már kár bánkódni. A lényeg, hogy a döntetlennel is ő maradt a bajnok, és így lehetősége nyílt a címegyesítésre.

Jack 33 éves, magassága, és karhossz távolsága egyaránt 185 cm. Véleményem szerint a DeGale meccsen az lehet a kulcsa a sikerhez, ha nyomás alá helyezi ellenfelét, és nem engedve teret neki, kifárasztja a hosszú meccs során, valamint kihasználja, hogy ő az erősebb és a nagyobb. Ezzel sokan nem értenének egyet velem, mert sokan abból az első menetes vereségből indulnak ki, de én egész egyszerűen erősebbnek és keményebbnek érzem DeGale-nél. Ettől még persze lehet, hogy DeGale KO-val nyer, és valahogy bebizonyítja, hogy Jack nem bírja az ütést, de ezt meg én nem hiszem. Dirrell, Groves, Bute, ezek a nevek szerepelnek Jack világbajnoki listáján, egyikük sem csak simogatja az ellenfeleket, és Jacknek nem akadtak problémái ellenük. Akik abból a KO vereségből indulnak ki, szintén kiindulhatnának abból, hogy amíg DeGale szoros vereséget szenvedett Grovestól, addig Jack megverte az angolt, szintén szoros pontozással, sőt le is ütötte, amit DeGale nem mondhat el magáról (meg olyan sokan mások se). Közös ellenfelük még Bute, akit, ha nincsenek a pontozók, mindketten vernek, így viszont DeGale pontozással nyert, Jack pedig ikszelt (van még közös ellenfelük, de erről bővebben lejjebb olvashatsz). Így hát a közös ellenfelek elleni eredményekben Jack a jobb, azonban ebből sosem szabad következtetni, ezek ugyanis, bár tények, csak érdekességek. Kissé előreszaladtam, következzék a másik bajnok bemutatása.

Előbb azonban még egy kép a Bute elleni meccséről, ami nagyon tetszik nekem:

James DeGale (23-1-0; 14KO), akárcsak ellenfele, szintén szerepelt a 2008-as olimpián, azzal a lényeges, és nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő nem csak ott volt, hanem meg is nyerte azt, a kubai Emilio Correa legyőzésével.

A friss aranyérmes, szintén 2009-ben, egy 1,5 milliós profi szerződés, és felfokozott érdeklődés közepette lépett át a profik közé, és ahogy azt kell, hozta is a kötelezőket, és ahogy az angol bunyósok szokták megjárni a szamárlétrát, úgy lépdelt ő is felfelé, csak talán kicsit gyorsabban, ami amúgy páratlan tehetsége miatt történhetett. Elhódította a WBA International, majd a Brit bajnoki címet (Angliában utóbbinak van óriási presztízse), majd ahogy szokás, ringbe lépett egy brit címegyesítés formájában a Brit Nemzetközösségi (Commonwealth) bajnok ellen, aki akkor éppen a még szintén veretlen George Groves volt.

A tizenkét menet végig eseménydús, és kiélezett ütközetet hozott, majd a pontozók, véleményem szerint helyes döntést hoztak. Többségi pontozással Groves lett a győztes, és én innentől kezdve nem néztem DeGale meccseit. Ennek egészen egyszerű oka volt. DeGale valami rettenetesen irritáló hatással volt rám az összes meccsén, még úgyis, hogy nem láttam mindet. További eredményeiről persze tudtam, de maximum összefoglalókat néztem a győzelmeiről.

Rögtön a Groves-vereség után megverte Piotr Wilczewskit (W MD 12), és ezzel az EBU Európa, valamint a WBO Inter-Continental bajnoka lett. Két EBU címvédés következett, előbb Dániában, Cristian Sanavia (TKO4), majd újfent otthon Hadillah Mohoumadi (W UD 12) ellen. Aztán megkaparintotta a WBC betöltetlen Silver övét, Fulgencio Zuniga (W UD 12) ellenében, majd másodszor is kitette a lábát az Egyesült Királyságból, és gyorsan végzett is kanadai mérkőzésén Sebastien Demers (KO2) ellen. Silver címének védegetése következett, sorrendben Stjepan Bozic (RTD4); Dyah Davis (W UD 12); Gevorg Khatchikian (TKO11) is fejet hajtott előtte. Ez a három meccse is Nagy-Britanniában volt, és a következő kettő is, melyek hivatalosan nem címmeccsek, de így is tizenkét menetre tervezett csaták voltak. Brandon Gonzales négy menetig, Marco Antonio Periban csupán három menetig bírta ellene (emlékezhetünk, hogy Jack csupán döntetlent bokszolt Peribannal, sokaknak ez is kiindulási alap...). Ezután a tíz győztes mérkőzés után kapta meg végre a lehetőséget, hogy a világbajnoki címért meccselhessen.

A Brandon Gonzales elleni technikai KO, a Wembley Stadionban:

Az IBF betöltetlen címéért szállhatott ringbe, ellenfele a Jack-nél már említett, szerintem némileg gyengébb képességű, bár kétségkívül klasszis Dirrell testvér volt, egész pontosan Andre Dirrell. A meccs minimum kétesélyes volt, két technikás bokszoló között, ám DeGale megmutatta, hogy igenis megérett a bajnokká válásra: a második menetben kétszer is padlóra küldte, végül tizenkét menetben egyhangúan verte amerikai riválisát, és külön nagy fegyvertény, hogy tette ezt annak otthonában, az USA-ban. Ez volt DeGale első amerikai mérkőzése, de ne gondoljuk, hogy ezek után visszatért otthonába. Első címvédésén ismét idegenben lépett fel, méghozzá Kanadában.

Címszerzés, és győzelem Andre Dirrell felett:

Ellenfeléül az exbajnok, román-kanadai, Kanadában hatalmas kedvencnek számító, Lucian Butét kapta. DeGale jól tette, hogy bevállalta az idegenbeli túrát, mert ezzel még több elismerést zsebelt be, és főleg jól tette, mert simán nyert, ismét egyhangú pontozással, tizenkét menetben. Második címvédésének színhelye az USA volt, és azt a Rogelio Medinát verte simán (ki hinné, hogy ismét egyhangú pontozással), akit Jack hat menet alatt kiütött. Ez volt az utolsó mérkőzése, így hát ő is két címvédés után igyekszik bebizonyítani, ezúttal is idegenben (!), hogy a nagyközépsúly legjobbja.

Ami számomra óriási, hogy DeGale már nem irritál. Tudom, ez alapból egyéni szoc problémám, de nagyon is fontosnak tartom, hogy ezt megemlítsem. Nem ezért van így, mert máshogy állok hozzá, és megtanultam tolerálni azt a végtelenül idegesítő ringbe vonulását, és stílusát, hanem mert úgy tűnik ő változott meg gyökerestül. Ahogy észreveszem, jóval alázatosabb, és már csak nyomokban hasonlít arra az alakra, aki annyira pökhendinek, mitugrásznak, beképzeltnek, valamint nagyarcú hülyegyereknek tűnt. Nem állt jól neki! Lehet, hogy ő maga jött rá erre, és szembesült vele, hogy korántsem tökéletes, korántsem legyőzhetetlen, és gatyába kell ráznia magát; vagy szóltak neki, és gatyába rázták, esetleg mindkettő (talán ez lenne a legörvendetesebb). És kutya legyek, ha ebben nem játszott közre a Groves elleni veresége. DeGale egy olyan srác, aki tanult a hibáiból, visszább vett a nagy mellényből, szépen sorban gyűjtögette a győzelmeket, mialatt legyőzője, Groves főmeccset (vesztes főmeccset, de akkor is főmeccset) vívhatott a Wembley Stadionban, és ő ezalatt várt a lehetőségre. Azon a Wembley-s gálán is ott volt, csak hát más egy koncert, ha te vagy az előzenekar, és nem pedig az, aki miatt a nézők 99%-a kilátogat a stadionba. Szóval szépen ellavírozott a háttérben, jó kis bunyósokat vert meg, Európa, és WBC Silver bajnoki címet szerzett, mígnem csak eljött az ő napja, és még Andre Dirrell sem tudta megállítani.

(Milyen érdekes, hogy ő, és Badou, kompletten hazavágták az egész Dirrell famíliát...)

A két bajnok, köztük a legenda, immár promóteri szerepben, Floyd Mayweather:

DeGale sokkal virtuózabb, kiszámíthatatlanabb stílusban bunyózik, mint ellenfele, megkockáztatom, hogy gyorsabb is, mint Jack, sőt mozgékonyabb is. Az a véleményem, hogy sikerét azzal vívhatja ki, ha vérbeli technikás ökölvíváshoz, szó szerinti víváshoz folyamodik, ki-be ugrál, ritmust vált, szurkál, elmozog, sokat mozog, és az ellenfelet is mozgatja. Ha Jack közel kerül, jobb, ha lefogja, beforgatja, és/vagy leforog róla. Mindenképp sokat kéne használnia elöl lévő kezét, ami esetében a jobb keze, hiszen DeGale fordított alapállású, tehát bal kezes. Sikerre vezethet még, ha gyors, nem túl erős sorozatokkal (inkább gyors legyen, mint erős), szórja meg svéd riválisát, vagy, ha kettőket, esetleg duplázott feltartó egyeneseket üt, és elmozog, nem nyújt álló célpontot. Ilyen bunyóval képes lehet megoldani Jacket, akinek viszont, ahogy írtam, a verekedést kellene majd erőltetnie.

Nagyon érdekes mérkőzés várható, melyre a tippem Badou "The Ripper" Jack győzelme pontozással, tizenkét menetben. Aztán ki tudja... Lehet, hogy DeGale KO lesz, akármelyik menetben. Csak legyen jó meccs, ennyit kérek, ha már hosszú idő után rávettem magam, hogy DeGale meccset nézzek. Elvégre ez annyira fontos, és rangos párosítás, hogy nem akartam szó nélkül elmenni mellette, mindkét fiú nagyon tökös, főképp ebben a "mindenki elkerül mindenkit" mezőnyben. Az biztos, hogy ritka, ha valaki ellenszenve mellett ki tudja vívni a tiszteletem, és DeGale-nek már félig-meddig sikerült. Adja az ég, hogy a meccs után ne csak a tiszteletem, de egyenesen a rokonszenvem is megkapja. És még inkább adja az ég, hogy sokan kövessék a két fiú példáját, és a legjobbak igenis kiálljanak egymás ellen. Ez lenne egészséges, és kedvező szeretett sportágunknak.

Amúgy DeGale 30 éves, azaz 3 évvel fiatalabb, mint riválisa. 183 cm magas, tehát 2 centivel kisebb is ellenfelénél, viszont karhossz távja 188 cm, ami 3 centivel hosszabb Jackénél. Beceneve "Chunky", amely már gyerekkorában ráragadt, és végigkísérte egész pályafutása során. Nem tudom pontosan, mit jelent ez nála, mert a "Chunky", lehet darabos, na, ez rá pont nem igaz, mert könnyed, és nem darabos a mozgása. Viszont jelenthet túlsúlyost is, aminek már több értelme lenne, mert el tudom képzelni, hogy gyerekként azért küldték le bokszolni, hogy fogyjon. Nos, ez esetben elérte a célját, igen ügyesen lefogyott! Mint írtam, fordított alapállású. Mindent bele fiúk, rajtatok a világ szeme!