Heó!

A hétvégén, 2017.01.28-án rendezik meg Carl Frampton és Leo Santa Cruz visszavágó mérkőzését. A helyszín: USA, Nevada, Las Vegas, MGM Grand.

Első mérkőzésükről előző bejegyzésemben írtam, így csak röviden: magas színvonalú, kiemelkedő ökölharc volt, parázs hangulattal körítve (köszönhetően főképp az észak-ír szurkolóknak), amely visszavágóért kiáltott. Kb 7 hónap telt el a meccs óta, amely után Santa Cruz rögtön jelezte, hogy visszavágót akar, hisz a remek csatát Frampton nyerte. Szerencsére összejönni látszik a második mérkőzés (azért nem mondom h összejött, mert bunyóban egy meccs felől csak akkor lehet biztosra menni, ha megszólal a első gong), úgyhogy most nézzük meg, mik történtek a pazar ütközet előtt, hogyan jutott el odáig a két bunyós.

Leo Santa Cruz az amatőrök között 148 győzelmet, és 7 vereséget jegyzett. Ez rengeteg meccs, főleg, ha azt nézzük, hogy már 18 éves korában otthagyta a "fejvédősöket", és beállt a hivatásosok táborába. A fiatal mexikói meg is nyerte első meccsét egy Pedro Silva nevű bunyóssal szemben (KO2), ám a következő meccse már nem alakult ilyen simán. 4 menetben döntetlenre végzett Rodrigo Hernandez ellen, ám innentől, vagyis 2007-től egészen tavalyig, 2016-ig csakis győzelmeket aratott.

Mérkőzéseit az USA-ban és Mexikóban vívta. Első mexikói meccsére igencsak sokáig, a 16. meccséig kellett várnia, akkor azonban meg is szerezte első profi címét (interim WBC Youth), KO-val a 6. menetben, méghozzá harmatsúlyban. Legyőzöttje a későbbi világbajnoki kihívó, Stephane Jamoye volt. Egy 8 menetre tervezett mérkőzés következett, melyen Jose Lopezt, egy korábbi világbajnokot ütött ki az 5.-ben.

Címvédés jött a sorban, és a korábbi világbajnoki kihívó, a nicaraguai Everth Briceno sem bírt vele; a 11. felvonásban TKO-val kapitulált. Hamarosan egy újabb, korábbi vb kihívó, és későbbi WBO interim bajnok, Alejandro Hernandez tehette próbára a fiatal mexikóit, akinek szintén nem volt túl sok szerencséje ellene: eltört a jobb keze, így feladta a 4. menetben. A győzelem után Santa Cruz számára eljött élete első vb címmeccse.

Az üresen álló, harmatsúlyú IBF címért szállhatott harcba, míg világbajnoki törekvéseiben ezúttal az afrikai Vusi Malinga próbálta megállítani... sikertelenül. A mexikói nagyarányú, egyhangú pontozásos sikerével élete első világbajnoki címét szerezte. Övét háromszor védte meg: az exbajnok Eric Morel (RTD5); a korábbi vb kihívó, Victor Zaleta (TKO9); és a veretlen Alberto Guevara (W UD 12) ellen.

Súlycsoportot váltott, és rögtön bezsebelte a USBA címet nagyharmatsúlyban, Alexander Munozt verve az 5. menetben TKO-val. Ezt követően új súlycsoportjában is trónra ülhetett, mivel mindössze 3 menetre volt szüksége Victor Terrazas ellen. Sikerével a WBC bajnoka lett!

Cesar Seda ellen védte meg először a címét (W12), majd másodszorra egy igazi nagy meccs keretében tette kockára a zöld övet, Cristian Mijares ellen. A csatát Santa Cruz nyerte, méghozzá igen nagyarányú, 12 menetes, egyhangú pontozással. Két további címvédését is magabiztosan hozta, Manuel Roman (TKO2); és Jesus Ruiz (TKO8) is idő előtt hódolt be neki. Csak most tűnik fel, milyen sok honfitársát verte meg.

Jesus Ruizt egy pazar jobbossal rendítette meg:

Következő meccse, nekünk magyaroknak fájó pont volt, mivel már kimondott tényként kezelhettük, hogy nem címmeccsen Bedák Zsolti lesz az ellenfele, méghozzá az évek óta várt Floyd Mayweather-Manny Pacquiao derbi előprogramjában. A meccs kútba esett, a mexikói csapata Jose Cayetanót választotta, akit Cruz simán kipontozott egy egyoldalú meccsen, és 10 menetben egyhangúan nyert. Santa Cruz sok magyar számára unszimpatikussá vált, pedig alighanem ő tehet legkevésbé a meccs meghiúsulásáról. Valószínűleg sokkal jobban eladható volt egy mexikói-mexikói, mint egy mexikói-magyar párharc. Erről a sportpolitika, és nem Santa Cruz tehet, nekünk pedig csak azért lehet kellemetlen szájízünk, mert bizony kimondták, hogy a mi fiunk bokszolhat ezen az óriási gálán és csalódtunk, hogy nem így lett. Olyan marhaságokat viszont nem kéne mondani, hogy Cruz azért nem állt ki Bedákkal, mert félt tőle. Ez olyan, mint mikor azt mondták, hogy Hamed azért nem állt ki KOKO-val, mert félt tőle. Nem! Nem félt! Sem ez, sem az! És, aki ezért ekézi és becsmérli a mexikói világbajnokot, annak csak gratulálni tudok.

Abner Mares ellen:

A lényeg, hogy ezt a meccsét, amely nem címmeccs volt, már eggyel felsőbb súlyban vívta, és következő csatáján, egy szupermeccs ígéretével kecsegtetve, kihívta Abner Marest, a WBA pehelysúlyú világbajnokát. A véres ütközetet, 12 menetes, többségi pontozással Santa Cruz nyerte, és ezzel már harmadik súlyában vált világbajnokká!

Első címvédésére a korábbi Európa és világbajnok spanyol Kiko Martinez ellen került sor. A tömény verekedésből álló csata az 5. menetben ért véget, és ezúttal is a mexikói kezét emelhették magasba a TKO után.

Ekkor következett a Frampton elleni derbi, amelyen elvesztette címét és veretlenségét, de harcos, elszánt stílusával ismét kivívta a szurkolók tiszteletét és szeretetét, nem kellett szégyenkeznie. A felek már 2016-ra megegyeztek a visszavágóban, azonban mégis áttolták ennek az évnek az elejére. Csatájuk óta így is alig telt el több mint fél év, és újfent fergeteges mérkőzésre lehet számítani. Első meccsük esélyes volt az év meccse választáson, ám a díjat végül a Vargas vs Salido csata happolta el. Majd talán ez a meccsük elnyeri a megtisztelő címet (amihez máris felül kell múlniuk a Jack vs DeGale meccset, ejj, de jól indul ez az év).

Értelemszerűen inkább a vesztes Santa Cruz volt, aki erőltette a revansot, és többször is lenyilatkozta, hogy ezúttal más taktikával lép ringbe, nem annyira a verekedést, sokkal inkább a vívó jellegű bunyót fogja favorizálni. Én valahogy nem értek egyet vele. Úgy láttam, hogy az első meccsen inkább verekedésben tudta felülmúlni Framptont, bár abban sem mindig, de a helyében inkább ezt erőltetném. Könnyed és gyors sorozásokkal lenne esélye, belharcban a testet elborító horgokkal, felütésekkel, és több egyenest kéne indítania, legalábbis én így gondolom. És ami még nagyon fontos, hogy nem kéne teret engednie Framptonnak, és már a mérkőzés elején is aktivizálnia kell magát, mert az észak-ír remekül tudja uralni a meccsek első felét, ahogy tette azt Cruz ellen is.

Santa Cruz a "Terremoto", vagyis "Földrengés" becenévre hallgat. 28 éves, 171 cm magas, karhossz távja 175 cm. Magasságbeli fölénye nem segítette az első meccsen, de talán majd most. Kíváncsian várom, mit találtak ki a csapatával. Mérlege: 32-1-1; 18KO.

Ellenfele, az észak-ír Carl Frampton, hatalmas kedvenc odahaza. Nem csak meccseivel, de nyilatkozataival is elnyerte a szurkolók kegyeit, hisz mindig nagy hangsúlyt kap hazájának szeretete. Legkomolyabb amatőr eredményét Dublinban érte el, mikor 2007-ben az Európai Uniós Bajnokságon ezüstérmet szerzett. A profik közé több mint 100 amatőr győzelem, és 8 vereség után lépett át. 

22 évesen debütált a hivatásosok között, mikor is a 2. menetben TKO-val verte a magyar Szinavel Sándort. Hetedik győzelme Yurij Voronin ellen olyan meggyőzőre sikeredett, hogy a Belfast Telegraph azt írta róla, hogy Frampton személyében Barry McGuigan reinkarnálódott. A korábbi világbajnok, észak-ír hős McGuigan, amúgy Frampton egyik legfőbb drukkere, és menedzsere is, aki amellett, hogy végigszurkolja Frampton minden meccsét, a Santa Cruz elleni diadalt követően örömében el is sírta magát. Ahogy arról már írtam is előző cikkemben. Egyébként McGuigan a valaha élt legjobb ír bunyósnak tartja pártfogoltját.

Nem ült sokáig a babérjain, következő meccsén, év végén megszerezte első bajnoki címét, amely a Celtic, vagyis kelta bajnoki öv volt. Ritkán látom, hogy valaki ezért a címért száll harcba, hiszen csak Egyesült Királyság-beli bunyósok versengenek érte és azok se sűrűn, leginkább ír, észak-ír, vagy skót bunyósok (hiszen a kelták is errefelé éltek). Az üresen álló címért egy negatív mérlegű bunyós, Gavin Reid ellen mérkőzött Frampton, és ismét gyors sikert aratott a belfasti találkozón (TKO2). Hamarosan meg is védte címét, Robbie Turley ellen (W10), és útját már egy komolyabb, szintén betöltetlen cím felé vette.

A Commonwealth (British Empire), vagyis Brit Nemzetközösségi címért Mark Quon ellen mehetett, aki szintén nem jelentett leküzdhetetlen akadályt (TKO4). Két címvédés után, a - milyen meglepő - szintén üres IBF Inter-continental övért küzdhetett, és egyhangú pontozással diadalt is aratott 12 menetben a veretlen, Raul Hirales ellen, Nottinghamben.

A két komoly címet egyszerre tette kockára a korábbi világbajnok, igazi szintlépésnek tűnő Steve Molitor ellen. Frampton pazarul öklözött, 6. menetes TKO győzelmet ért el, az általam gyávának titulált exbajnok ellen. Komolyan, azóta sem tudom értékelni Molitor utolsó meccsét, amelyen, nincs jobb szó, gyáván bokszolt, esett-kelt, semmi tűz nem égett benne. Ettől persze ez még így is Frampton egyik korai, fényes diadala.

Kiko Martinez ellen:

Újabb szintlépés következett, mikor kockára tette IBF övét, csakhogy ezúttal a másik oldal is bedobott valamit a közösbe. A kőkemény spanyol, Kiko Martinez EBU Európa bajnoki címét készült megvédeni az észak-ír ellen. A remek eredményekkel rendelkező Martinez komoly meccset vívott a hazai fiúval (a meccset Belfastban rendezték, gondolhatjátok, milyen pokoli hangulat uralkodott), és Frampton sikerrel vette az akadályt: a 9. menetben technikai KO-val nyert, így ő lett az első, aki idő előtt tudta megállítani a spanyolt.

IBF és EBU címét a francia Jeremy Parodi sem tudta elvenni tőle, aki a 6. felvonásban adta meg magát egy testütés következtében. Nem címmeccs következett Framptonnak, Hugo Fidel Cazares ellen. A korábbi, mexikói világbajnokot egy gyönyörű, fejre mért bal horoggal, már a második felvonásban kiütötte Frampton. Bár úgy tűnt, hogy a veterán mexikói folytatná, nem állt fel időben, és reklamációja sem tűnt túl őszintének. Mondjuk, ezt egy akkora pofon után meg tudom érteni.

Még abban az évben, 2014-ben eljött élete legfontosabb eseménye: hazai pályán, Belfastban bokszolhatott az IBF világbajnoki címéért. Az övnek ezúttal tulaja is volt, méghozzá az a Kiko Martinez, aki azóta, hogy kikapott Framptontól, elhódította a bajnoki címet. Így hát ez egy visszavágó mérkőzés volt, amelyen Framptonnak "csak" annyi volt a dolga, hogy újra megveri a spanyolt, akit viszont fűtött a revans lehetősége. A mérkőzés ismét izgalmas csatát hozott, de ezúttal nem KO-val zárult, noha Martinez az ötödikben padlózott. A 12 menet végén a pontozók egyhangúan Framptont látták jobbnak (jogosan), így a 27. életévében járó "Sakál" először ülhetett fel a trónra. A győzelem után szerintem az írek, észak-írek egy hétig ünnepeltek.

Martinez vs Frampton II

Chris Avalos ellen:

Első alkalommal Chris Avalos szándékozott megfosztani az övtől, aki azonban, az ismét Belfastban rendezett meccsen nem tudott túl sok mindent felmutatni (TKO5). A második címvédés alkalmával Frampton először tette ki a lábát az Egyesült Királyságból, és egészen Amerikáig ment.

A Texasban, El Pasóban rendezett meccsen a jószerivel ismeretlen, Alejandro Gonzalez Jr-ral hozta össze a sors, aki természetesen esélytelennek számított. Soha nem láttam még olyat, hogy valaki az első menetben kétszer padlózik, és ennek ellenére is jobb teljesítményt nyújt, mint a riválisa. Márpedig most ez történt. Óriási meglepetésre Frampton viszonylag gyorsan lepadlózott, ahonnan felállva magához ragadta az irányítást, ám a menet végén ismét földre került. Ha nincs leütés, egyértelműen a bajnok menete lett volna, de volt leütés, így a meglepően rajtoló kihívó kapta 10-7-re, amivel óriási fölénybe került. Frampton, mintha mi sem történt volna, zavartalanul folytatta a meccset, és az első után mindössze egyetlen menetet vesztett el! Meg kell jegyezni, hogy ellenfelét, Mark Calo-Oy bíró kétszer meg is intette mélyütésért, szerintem túlzóan, egy bőven elég lett volna. Valamint az én ízlésemnek Frampton túl sokat reklamált. Semelyik másik meccsén nem volt ez jellemző, és szerencsére azóta sem, így ez a kritikám csak erre a meccsre vonatkozik. Végül egyhangú pontozással győzött, ami nem tetszett Gonzaleznek, viszont ő csak magát okolhatja, hogy miután szemfülesen kihasználta a bajnok figyelmetlenségét,  nem tudott élni az előnyével.

El is érkeztünk a múlt évhez, 2016-hoz, amely az eddigi legfontosabb és legkiemelkedőbb volt az észak-ír karrierérben. Februárban címegyesítő mérkőzést vívhatott a WBA veretlen világbajnokával, Scott Quiggel. Az akkor 31-0-2 mérlegű ellenfélnek a negyedik menetben az álla is eltört a csatában, de végigküzdötte a manchesteri meccset. A döntnökök a 12 menet elteltével megosztott pontozással hozták ki győztesnek Framptont, aki így egyesített bajnok lett. Frampton a súlycsoportváltás mellett döntött, címeit hátrahagyta, és megmérkőzött a WBA bajnokával Leo Santa Cruzzal, immár pehelysúlyban. Ahogy írtam, az akkor 32-0-1 mérlegű Cruzzal az év meccsére is esélyes csatát vívtak, és Frampton többségi pontozással győzött.

Így hát Frampton tavaly két veretlen világbajnokot vert meg, címet egyesített, és első észak-írként két súlyban is világbajnoki címet szerzett. Sőt, második meccse, ahogy már írtam, év meccse esélyes volt, így szerintem megérdemelten söpörte be a Ring Magazin, és az ESPN, Év bokszolója díját. Tényleg igazán kimagasló év van mögötte.

Carl Frampton 29 éves; 165 cm magas; karhossz távja 157 cm. Beceneve "Jackal", vagyis "Sakál". Profi mérlege hibátlan: 23-0-0; 14KO.

Véleményem szerint Framptonnak nem kell változtatnia a stratégiáján, illetve csak annyiban, amennyiben alkalmazkodnia kell Santa Cruzhoz. Ha a saját bunyóját tudja hozni, és azt teszi, amit először, vagyis ellép, elhajol, ugraszt, kontrázik, gondolkodik, koncentrál, és használja azt a rendkívül kimagasló bal horgát, akkor újfent győzelmet arathat. Egyébként le is nyilatkozta, hogy könnyebb győzelemre számít, mint legutóbb. Na, persze nem hinném, hogy elbízná magát, nem olyan fajtának tűnik.

A helyszínt tekintve, inkább Santa Cruz számára lesz ez hazai pálya, hiszen hetedszer fog az MGM Grandben bunyózni, míg Framptonnak, aki 23 meccséből 21-szer az Egyesült Királyságban (azon belül tízszer Belfastban) bokszolt, mindössze ez lesz a harmadik meccse az USA-ban. Noha, mint kiderült, az, hogy idegenben kell bokszolnia, egyáltalán nem zavarta, és hát ilyen szurkolótáborral a háta mögött, akárhová is megy, ő számít a hazai bunyósnak.

Hogy miért számít Frampton olyan nagy kedvencnek a hazájában? A következő írás, és nyilatkozatok, talán némileg segítenek ezt jobban megérteni:

Frampton a számos harc által dúlt Belfastból származik, ő is egy az észak-írek közül, és sokakat a menedzserére, Barry McGuiganre, a korábbi legendás világbajnokra emlékeztet, aki anno a béke jelképéve vált a vad harcok sújtotta országban. Az emberek akkor régen McGuigan iránti rajongásuk, szeretetük és tiszteletük által egyesültek, míg politikailag és vallásilag is erősen széthúzóan viseltettek egymással. A gyűlöletben pedig ez az ember jelentette nekik a fényt. McGuigan a mai napig nagy hősük, és hát ő, McGuigan Carl Frampton egyik legnagyobb szurkolója.

Barry McGuigan ölelésében:

"Legenda akarok lenni" - mondta Frampton, 2015-ben. - "Őszintén, ez az, amit akarok, az ír sport legendája akarok lenni. Azt hiszem, 30 éve már, hogy Barry elnyerte a világbajnoki címet a Loftus Road-on, Pedroza ellen, és az emberek még mindig beszélnek róla. Ugyanezt akarom 30 év múlva, hogy az emberek szerte Írország kocsmáiban azokról a meccsekről beszéljenek, amiket olyan srácok ellen vívtam, mint Chris Avalos, vagy Kiko Martinez. Ez az, amit tenni akarok. Szeretném létrehozni ezt az örökséget. Nagy neveket, nagy meccseket akarok vívni, és ezeket Belfastba hozni, és győzni." McGuigan a BBC-nek nyilatkozta: "Carl azt teszi, amit én is tettem. Ő az irányjelző a béke, és megbékélés felé, és ezt képviseli Észak-Írország jövőjében." 2014-ben mondta Framptonról: "Végül ő lesz a valaha élt legjobb ír harcos. Felmehet pehely-, és nagypehelysúlyba. Nem tudom, ki volt a legnagyobb ír harcos, de ha ő jó meccseket kap, akkor olyan messzire mehet, amennyire csak akar."

Hogy ki fog győzni ezen a visszavágón, még kérdéses. Vajon Frampton ugyanolyan teljesítményt nyújt majd, vagy tartogat valamilyen meglepetést? Az első meccsen 1002(!) darab ütést indító Santa Cruz tényleg kitalált valamit, és ezúttal megoldja eddigi egyetlen legyőzőjét? Lesz-e olyan jó, vagy talán még jobb ez a meccs, mint ez első volt? Minden kérdésre választ kapunk szombaton. Az én tippem, Carl Frampton győzelme. Hogy milyen formában? Nos, pontos tipp helyett inkább ezt is szombatra hagyom. Majd aznap minden kiderül. Hajrá srácok, csak annyit, mint legutóbb, és mind jól járunk. Heósztok!