Heó!

Francisco "El Bandido" Vargas. Az első dolog, ami erről az emberről beugrik, az a beceneve, vagyis bandita, és ezáltal a megjelenése: kalap, és westernfilmeket idéző, szájat eltakaró kendő. Hatásos belépőt kölcsönöz neki a meccsein, és ez a külső azonnal megtetszett, mikor megláttam. Ha egy asszociációs játékot játszanánk, ami abból állna, hogy soroljunk fel szavakat, amelyek eszünkbe jutnak erről a remek bunyósról, akkor nekem a következők ugranának be, különösebb gondolkodás és tétovázás nélkül: Mexikó, Bandita, év meccse(i), küzdelem, verekedés, harc, háború, vér, véééééér, VÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉR!!!! És akkor azt hiszem, hogy röviden sikerült is jellemeznem ezt a nagyszerű harcost.

Vargas a meccs előtt 23-0-2; 17KO mérleggel állt, és amellett, hogy világbajnok, arról híres, hogy a 2015-ös, és 2016-os évben is résztvevője volt az év meccsének. 2015-ben Takashi Miura elleni TKO győzelmét, 2016-ban pedig az Orlando Salido elleni, őrületes, 12 meneten át tartó verekedését, és döntetlennel záruló összecsapását választották meg az év meccsének. Ez óriási elismerés, egyszer is hatalmas dolog év meccsét bokszolni, úgyhogy valamit nagyon tud, hisz ezt ő egymást követő két évben is megtette. Nem beszélve arról, hogy előbb győzött, majd döntetlenjével bajnok maradt. Továbbá utoljára 2007, és 2008 voltak azok az évek, amikor egymást követően ugyanaz vehette át ezt az elismerést (Israel Vazquez és Rafael Marquez 2., és 3. csatájáról van szó, annyi nyilvánvaló különbséggel, hogy akkor mindkét évben, mindkét versenyző ugyanaz volt, hisz ugyanazon párharc 2., és 3. felvonása kapta a díjat).

Tehát tudható, hogy Francisco Vargas micsoda izgalmas, kőkemény verekedő, aki soha nem alkuszik meg, és soha nem áll le, soha nem gondol feladásra, még vesztett helyzetben sem. Ő a WBC nagypehelysúlyú világbajnoka. Ő "El Bandido", a Bandita.

Hogy ellenfeléről mit tudunk? Illetve, hogy mit tudtam én a meccs előtt? Fuhh, ööö, semmit. A világon semmit! Nem is néztem utána az eredményeinek, az ellenfeleinek, vagy bármilyen leírásnak a stílusáról, vagy az életéről. Valószínűleg nem is találtam volna túl sok mindent. Teljes mértékben a nagyközönséghez tartoztam, amely számára ez a fiú tök ismeretlen volt. Abban sem voltam biztos, hogy a nevével találkoztam-e valaha. Egyszer talán olvastam egy bejegyzésben, vagy egy cikk címében, vagy akárhol a neten. De ez is csak egy talán, mert épphogy dereng csak valami. Úgyhogy úgy gondoltam, hogy mindenféle utánajárás nélkül meghagyom neki, hogy a ringben mutatkozzon be nekem is, a nagyközönségnek is, meg Vargasnak is (bár azért ő csak látott róla felvételt, és biztos tudott róla ezt-azt).

Egyedül az igencsak impresszívnek mondható mérlege volt ismert számomra. 30 győzelem, 1 vereség, és 27KO! Irdatlan sok kiütés! Ebből adódóan, meg Vargast ismerve, jó kis mexikói verekedésben reménykedtem, de fogalmam nem volt, hogy ez a Berchelt fiú, mit tud, így hatalmas kérdőjelek voltak bennem. Azt sem tudtam, hogy ezt a csodás 30-ból 27 KO mérleget kik ellen, hogyan, és hol érte el. Azt azért mertem remélni, hogy az ütőereje tényleg nagy, mert hát, ha mondjuk rengeteg hurkával bokszolt volna, maguktól azért azok sem estek volna hasra, más szóval a gyengébb versenyzőket is ki kell ütni valahogy, és ezek legtöbbje sem adja könnyen, vagy olcsón a bőrét.

A meccset az USA-beli California államban, Indio városában, a Fantasy Springs Casinóban rendezték. A dátum 2017.01.28., vagyis egyazon nap és hétvége, amelyen a Frampton vs Santa Cruz II-t is megrendezték, csak más város, és más tv társaság. Ez HBO, az Showtime. Még véletlenül sem úgy rendeznék meg, hogy egy adott szurkoló, vagy akármilyen pártatlan néző mindkét eseményre el tudjon menni. Sosem szerettem az ilyen rivalizálást, de az évek során hozzászoktam, és immár majdhogynem fel sem tűnik. Hagyjuk is, következzék a mexikói páros, a Bandita és a Skorpió csatája. Micsoda vadnyugati hangulat. Hozzáteszem, nektek már több információtok van Bercheltről, mint nekem volt, ugyanis akkor még nem tudtam, hogy "El Alacran", vagyis Skorpió a beceneve.

Először, ahogy az szokás, a kihívó érkezett a ringbe, majd rövidesen jöhetett a bajnok is. Mintha egy modern westernből lépett volna ki, tiszteletet parancsoló, és remek látványt nyújtó, vörös és fekete színekben pompázó, kalapos-kendős szerelésében, mintha csak azért érkezett volna, hogy Clint Eastwood, Eli Wallach, és Lee van Cleef társaságában leforgassa a Jó, a rossz, és a csúf újragondolt verzióját. Vagy gringókra vadászva meneküljön a vérdíj elől. Imádom, hogy ilyen fantáziám van, de ismét vissza kell rángatnom magam a jelenbe, és a valóságba, mert megszólalt a gong, és elindult a mérkőzés.

A kihívó nem feltett kézzel érkezett, azonnal érződött, hogy parázs csata alakulhat ki a két főszereplő között. Ez persze nem ért váratlanul, hisz egy nagy gála főmeccsére azért akárkit mégsem rakhattak be Vargas mellé. Nyomban kiderült, hogy Berchelt képzett, és kemény is, noha érzésem szerint bukta az első menetet.

Ez cseppet sem szegte kedvét, hamar az irányítása alá vonta az eseményeket, amely azért eléggé váratlanul ért. Mondjuk, hogyan is érhetett volna másképp, elvégre semmit nem vártam tőle, és nem tudtam, mire számítsak. Amit kaptam, az több volt, mint szórakoztató, mert ezen felül brutális, kemény ütésekkel dolgozó kihívót ismertem meg, és megdöbbentem, mennyire nyugodt, és tudatos maradt a hamarjában vaddá és szilajjá váló csatának helyet adó ring színterén.

Berchelt minden egyes ütésén érződött, hogy falrepesztő erő fakad belőlük, még a könnyed, lazább ütéseiről is sütött, hogy ezekkel is képes fizikai fájdalmat okozni. Merőben támadólag lépett fel, ám Vargas nem az a fajta, aki ettől zavarba jönne, tehát szokásához híven beleállt minden verekedésbe, és igyekezett többet adni, mint kapni, és a meccs alaposan kezdett hajazni a Salido elleni háborújára. Bennem megfogalmazódott a kérdés, hogy a Vargashoz képest rutintalan Berchelt bírni fogja-e erővel ezt a tempót, mert a meccs eleje alapján Vargas esélyeit már abban láttam, hogy egy brutális küzdelemben végül bedarálhatja az ifjú titánt, ugyanis erre itt az elején semmi esély nem mutatkozott. Berchelt dinamikusan és frissen támadott, úgy éreztem, mindig eggyel többet talál, mint az ellenfél.

Ha már említettem a vért, Vargas előbb az orrán repedt fel a 3. menetben, majd a 4.-ben mind a jobb, mind a bal szeme, az egyik ütéstől, a másik egy vétlen fejeléstől. Jellegzetes bokszsérülése tehát kiújult, és talán már sosem lesz megfelelő, sérülést elkerülő állapotban a bőre. Én ezután a meccs után biztos hosszabb pihenőt vennék ki, és alaposan kezeltetném, vagy műttetném a szemem környékét. Emlékszem, anno Kótai Misinek is rengetegszer felrepedt a szeme, és egy műtét után, bár továbbra sem volt tökéletes, és továbbra is megsérült, de valamelyest jobb lett.

Vargas immár vérét adva támadott, és a heves küzdelemben el is vitte az 5. menetet, de a szó szoros értelmében vért kellett izzadnia minden apró sikerért ezen a pokoli nehéz mérkőzésen.

Feltűnt, Berchelt mennyire pontos, és aktív, valamint ebben a végtelen akciókkal tarkított csatában, milyen nyugodt, és türelmes tud maradni. Nem lankadt, és nem állt le egy pillanatra sem, egyik sorozatát a következő kombinációja követte, és iszonyú látványos volt, mikor számos találata után Vargas elszánta magát, nekiveselkedett, és ő kezdett szörnyű horgokból és felütésekből álló offenzívába. A pusztító harc során az is megmutatkozott, hogy a kihívó nem csak verekedni tud, képzettsége pazar egyenesekben is megmutatkozott.

A nagy csata közben voltak pillanatok, mikor Berchelt, még ha csak egy-egy pillanatra is, de megtorpant. Ezekben a periódusokban úgy éreztem, hogy eljött Vargas ideje, és elkaphatja. Ilyenkor a bajnok mindig nagyon keményen és tisztán találta el a Skorpiót, és ilyenkor adódtak ezek a pillanatnyi zavarok. Nem először láttam ilyet, hasonló helyzet gyakran, olykor alig láthatóan alakul ki, mikor egy ifjú kihívó, akinek új ez a szint, és ismeretlen a terep, megtapasztalja egy igazi bajnok erejét. Ilyenkor szokott eldőlni, hogy a kihívó érdemes-e a bajnoki címre, és/vagy, hogy utódává váljon a bajnoknak. Az igazán jó alapanyagok, ebben a helyzetben nem adják fel, még ha elő is fordul, hogy akaratuk ellenére egy pontos ütéstől felborulnak. És az igazán nagyok egy esetleges vereség után, immár az új tapasztalatok birtokában is visszatérnek, és sikeresek lesznek. Szóval, mikor Berchelt arcán átsuhant ez a félreérthetetlen grimasz, és enyhén megtorpant, akkor úgy éreztem, hogy most jöhet el (lassacskán) Vargas ideje. Eszembe jutott a tavaly év végén látott Murat Gassiev, aki elvette Denis Lebedev IBF övét, és a meccs során rajta is láttam ezt az elismerő megtorpanást és felismerést, hogy "úristen, mekkora ütéseket bír ki, és mekkorákat ad vissza, és úristen én... bírom. Én is bírom. Én is az ő szintjén vagyok, és felülkerekedhetek rajta." Ilyenkor ébred rá egy kihívó, hogy a másik is az életéért küzd, a szó szoros, és átvitt értelmében is. És Gassiev akkor győzött is. Most az volt a kérdés, hogy Berchelt a fölénye mellett kibírja-e, amit ki kell bírnia, vagy összeomlik a viszonzott, ellenséges tűzben.

Ugyanis ekkorra a szorító már tűzbe, a pokol bugyraiból feltörő tűzbe, és ugyanonnan felöklendett vérbe borult. Vargas feje, meg a szorító egyes területei, meg a vezetőbíró inge is egyre véresebbé vált, és a bajnok véréből jutott a kihívóra is. A sérülés folyamatosan romlott, fel is dagadt, szegény Vargas már kevésbé emlékeztetett a csata elején látott saját magára, mint egy horrorfilmre. Raul Caiz Jr bíró többször is megnézette a sebet a ringorvossal, de mindig tovább is engedték. A súlyosbodó sérüléssel párhuzamosan növekedett Berchelt fölénye, egyre több nagy, súlyos bombája találta el a Bandita fejét, amellyel a sérülés is tovább roncsolódott.

Vargas persze nem adta fel, hősiesen, majdhogynem vakon ment tovább, mi ez, ha nem a híres mexikói virtus? Egy harcos lecsupaszított küzdőszelleme tört a felszínre, és sokakban felmerülhetett, hogy Vargas két évvel ezelőtt, Takashi Miura ellen is így nézett ki, amikor nyert, csak hát akkor sokkal kiegyenlítettebb, szorosabb meccsen küzdhetett. De most sem adta fel, akkor sem, mikor már egy merő vörös függöny fedte el a látását, ő akkor is mindent megtett, és tovább küzdött.

Berchelt nem kegyelmezett, gyilkos bombái meg-megrázták a bajnok állásait, és a kommentátorként közreműködő Roy Jones Jr szava végre meghallgattatott, és Caiz a 11. menet végéhez közeledve végre beszüntette az egyenlőtlen küzdelmet. Miguel Berchelt óriási meglepetésre, az árnyékból a fényre lépve győzött, és a WBC nagypehelysúlyú világbajnoka lett. A hivatalos végeredmény KO a 11. menetben. TKO lenne, de California szabályai szerint álló leléptetésnél KO-t kell hirdetni. Persze ez most mellékes, de gondoltam érdekességképpen lejegyzem.

A csata utáni egyértelműen megfogalmazható kérdés, hogy mikor és hol hibázott Raul Caiz Jr mérkőzésvezető. Mert hibázott, ez vitán felül áll, azonban nem árt több oldalról megvizsgálni a körülményeket. Láthattuk, hogy Caiz többször is megnézeti a ringorvossal a sebet, és a kamerák jóvoltából mi is láthattuk a feldagadt arcot és a szétroncsolt szemhéjakat. A bíró ilyenkor kikéri az orvos véleményét, aki ezek szerint nem amellett foglalt állást, hogy beszüntessék a csatát, szóval, ha ez így történt, ez az ő felelőssége is. Emellett Vargas ringsarkának is észlelnie kellett volna, hogy ami történik, az finoman szólva sem egészséges. Az egy dolog, hogy a Bandita majd' minden meccsén úgy néz ki, mint Bruce Willis bármelyik Die Hard filmben, de akkor is érezniük kellett volna, hogy védencük egyre lejjebb csúszik, és nincs meccsben úgy, mint Miura, vagy Salido ellen. Vargas aztán lenyilatkozta, hogy ő nem adta volna fel, ment volna tovább, amelyet nekem eszem ágában sincs kétségbe vonni, sőt, amilyen őrületes nagy szívvel rendelkezik, lefogadom, hogy valahogy az utolsó gongszóig is elküszködte volna magát. Ő egy olyan ember, aki soha nem adja fel.

Amellett, hogy ezért óriási tiszteletet érdemel, pont hogy jobban oda kell rá figyelni veszélyeztetettség szempontjából, mert, hacsak nem ütik merevre, akkor magától nem áll le, mert olyan, mint egy élő motolla. Az olyan ősi erővel bíró harcosok miatt is szeretjük az ökölvívást, mint Vargas, de nem szabad elfelejteni, hogy ő is csak ember, és védelemre szorul. Mert minden körülmények között az ökölvívó egészségének megóvása az első, és nem számít, hogy mekkora harcos, akkor is meg kell óvni! A meccs továbbengedésével maradandó szemsérülés kockázatának lett kitéve, és mivel sokszor megsérül hasonlóan, ez borzasztó veszélyes. Ugyanez fordult elő számtalanszor a mexikóiak másik nagy, korábbi hősével, Israel Vazquezzel, akiről nemrég olvashattuk, hogy a rengeteg szemsérülés miatt megvakulhat... Ha valamiből, hát ebből tanulhatnának.

Véleményem szerint egy menettel korábban kellett volna leállítani, ami nem tűnik, nagy differenciának, de valójában egy menet alatt sorsok fordulhatnak meg, mind pozitív, mind negatív értelemben. Az utolsó három menet, (9., 10., 11.) amellett, hogy még mindig könyörtelen verekedés folyt, egyre egyoldalúbbá vált, és csoda, hogy Vargas nem padlózott a bekapott ütések mennyisége, és minősége miatt, hisz Berchelt kicsit sem simogatta. Szóval szerintem Caiz ott hibázott, hogy elfelejtette, hogy Vargas is ember, és abból indult ki, hogy hozzá van szokva a sérülésekhez. Csupán azt nézte el, hogy korábban az ellenfelei is szenvedtek, nem csak ő. Egyébként pedig szégyellje magát a Vargas-sarok is...

És még egy utolsó ehhez fűződő megjegyzés, amiben teljesen egyetértek Pradarics Tamással, a Ringcsoda blog szerkesztőjével. Nem lehet büntetlenül ennyi háborút megvívni, mert ezek során az ember óhatatlanul is szétforgácsolódik, és elfárad. Remélem pihenés, és feltöltődés következik a Bandita számára, és utána is egy-két könnyebb meccs jön, ráérünk az újabb háborúkkal, amiket, ha visszatér, Vargas úgyis produkálni fog, csak az egészségét ne tegye ilyen meggondolatlanul kockára. De tudjuk, hogy egy harcosnak harcolnia kell...

Tehát új bajnokot avattak ezen a meccsen is, így a detronizáló hétvége mini-sorozat végére értem, miután Dejan Zlaticanin, Carl Frampton, és Francisco "El Bandido" Vargas is ugyanazon a napon bukta el a címét. Azonban nem hagyom el 2016.01.28.-át, mert következő bejegyzésem ennek a meccsnek az előmérkőzéséről, a Takashi Miura vs Miguel "Mickey" Roman párosításról fog szólni. Megjegyzem, erről a hétvégéről, nekem ez, tehát a Vargas vs Berchelt tetszett leginkább, de mind a négy meccs tartogatott remek pillanatokat. Mielőtt utólag bemutatnám az új bajnokot, megmutatom a pontozólapomat, és hogy miként álltak a felek a hivatalos lapokon.

Pontozásom:

Francisco Vargas vs Miguel Berchelt

• 1:  10-9
• 2.:  9-10
• 3.:  9-10
• 4.:  9-10
• 5.:  10-9
• 6.:  9-10
• 7.:  9-10
• 8.:  10-9
• 9.:  9-10
• 10.: 9-10
• 11.: - KO
• 12.: -----

Össz: 93-97 Berchelt

Hivatalos lapok: Hubert Minn; Zac Young: 94-96; Rey Danseco: 95-95! Már Young és Minn pontozását is túl szorosnak érzem, de Danseco lapja irreálisan Vargas felé húz, és neki kedvez. Voltak szoros, kemény, sok ütéssel tarkított menetek (na jó, szinte csak ilyenek voltak), de azért ennyire nem voltak kérdésesek, tudni kéne eldönteni. No, mindegy, az nyert, aki jobb volt.

Ütésstatisztika:

Francisco Vargas vs Miguel Berchelt

• 1032 (330) 32%  Összes  947 (430) 45%
• 592 (262) 44%  Erős ütések  634 (337) 53%

Zárásképpen pedig bemutatnám az újdonsült világbajnok, Miguel "El Alacran" Berchelt-et, akinek igencsak meggyőző teljesítménye, és címszerzése nyomán jártam utána. Jól tettem, hogy hagytam, hogy meglepjen, és nekem is a nagyközönséggel együtt mutatkozzon be. Alaposra sikerült az első benyomása, az biztos.

Miguel Berchelt 2010.11.17.-én, pont tizenkilencedik születésnapján debütált a profik között, Mexikóban, és Armin Chan ellen győzött TKO-val a 2. menetben. Mint ahogy irományom elején jeleztem, 30-1-0; 27KO mérleggel érkezett az indiói mérkőzésre, és ebből a 31 meccsből 30-at(!) Mexikóban, míg egyet az Egyesült Államokban vívott.

Első 21 meccsét megnyerte (18KO), és ezek alatt akadt két veretlen ellenfele, akiket a mérlegük miatt emelek ki. Carlos Orozco (10-0-0), és Oliver Flores (23-0-2). Előbbit egyszer leütve, 6 menetes egyhangú pontozással, utóbbit 2. menetes KO-val verte meg, és a Flores elleni siker, már egy pehelysúlyú WBC Youth Intercontinental címvédés volt. A sokat próbált Cristobal Cruzt is bedarálta (TKO5), majd rövidesen elszenvedte karriere eddigi egyetlen vereségét.

Alaposan meglepődtem, hisz Vargas ellen egyszer-egyszer suhant csak át rajta egy-egy ütés, azonban egy Luis Eduardo Florez nevű fiú, már az első menetben kiütötte. Viszont nem először mondom, hogy egy első menetes kiütésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Berchelt jó példa erre, de említhetnénk a ma szintén világbajnok Badou Jacket is, akit pályája során egyszer szintén hasonlóan intéztek el, mégis idén a véleményem szerinti, eddigi legjobb meccset bokszolta James DeGale ellen. Viszont megtörtént, szóval volt egy ember Berchelt életében, aki megmutatta, hogy meg lehet csinálni. Nem könnyen, de meglehet. Meglátjuk, sikerül-e ez valakinek a közeljövőben.

A vereség után kilenc, egyaránt kiütésekből álló győzelmet aratott a Skorpió, mire Vargashoz érkezett. Immár nagypehelysúlyban szerzett WBO NABO címet, olyanokat verve, mint Antonio Escalante (TKO3), vagy George Jupp (TKO6), aki ellen a WBO Interim címét hódította el. Ezt egyszer, Vargas előtt védte meg, Suriya Tatakhun (vagy másik nevén, Chonlatarn Piriyapinyo) ellen, egy 4. menetes KO-val. Akadtak tehát jó ellenfelei, és a WBO Interim cím komolynak tekinthető, hisz az Interim, ideiglenes világbajnoki címet jelent, mégis ismeretlen volt ez a remek kis bunyós a számomra, és a világ nagy részének számára. Előfordul az ilyen, rengeteg bunyós él és bokszol, hála a magasságosnak, nem lehet mindet ismerni. Most már nem ismeretlen ez a kemény, türelmes, pontos, céltudatos, nagy ütőerejű bokszoló, legalábbis pár százezer ember megismerhette ezen a hétvégén.

Miguel Berchelt! Ízlelgessétek ezt a nevet, mert így hívják a WBC új királyát.