Heó! 

A hétvége, egész pontosan 2017.01.14. legjobban várt mérkőzésére az USA-ban, New Yorkban, a brooklyni Barclays Centerben fognak sort keríteni. A nagyközépsúly két legjobbja, a WBC világbajnok, svéd Badou Jack, és az IBF világbajnok, angol James DeGale készül összecsapni, hogy egy címegyesítő mérkőzés formájában döntsék el, melyikük is a kategória királya.

Badou Jack (20-1-2; 12KO), az amatőrök között többszörös svéd bajnok, ám érdekesség, hogy legjelentősebb amatőr eredményét gambiai színekben érte el azzal, hogy kvalifikálta magát a 2008-as olimpiára. A négy évente rendezett elit seregszemlén ő vitte Gambia zászlaját, ám sajnálatos módon, az eseményen már nem sok sót evett meg, hisz rögtön az első fordulóban kapitulált egy indiai versenyző, Vijender Singh ellen. Gyorsan profinak állt, 2009-ben debütált, és itt máris több sikert ért el, még úgy is, hogy párszor megdöccent a szekere, de összességében stabilan szállította az eredményeket, sőt még meglepetésekkel is szolgált.

Első öt meccsét otthon, Svédországban, valamint Finnországban vívta, majd áttette székhelyét az Egyesült Államokba, és azóta csak és kizárólag ott bokszol. Előbb Lou DiBella cége promótálta, majd hamarosan Floyd Mayweather promóciós cégéhez igazolt, és a Money Team tagja lett. Első tizenöt meccsét megnyerte; többek között legyőzve az akkor 17-0-0 mérleggel álló Alexander Brandet, majd a tizenhatodik meccsén tíz menetben döntetlenre végzett Marco Antonio Periban ellenében, így nem sikerült elhódítania az NABF bajnoki címét.

Eztán Rogelio Medinát küldte haza egy hatodik menetes TKO-val, majd jött a hidegzuhany, a feketeleves. Következő meccsén a jószerivel ismeretlen, jó mérlegű, Derek Edwards már az első menetben kiütötte (a képen). A "The Ripper", vagyis "Hasfelmetsző" becenevű Badou kétszer volt padlón, de a lényeg, hogy mentálisan felállt a vereségből, és erősebb lett, mint valaha.

Még abban az évben, 2014-ben nyert két meccset, előbb Jason Escalera (W10), később Francisco Sierra (TKO6) ellen. Sierra ellen láttam először bokszolni, és azonnal megtetszett képzett, agresszív, nyomulós, ám mégis megfontolt, összeszedett stílusa. Mikor utánanéztem az eredményeinek, őszintén meglepett az az első menetes TKO vereség. Reménykedtem benne, hogy ez csak egy kisiklás volt, és inkább a Sierra ellen látott, meggyőző bunyó lesz rá jellemző. Meg is jegyeztem magamnak, hogy kemény srác, jó lehet a jövőben. Nem is gondoltam volna, hogy már a következő meccsén megkapja a nagy lehetőséget.

Nem akárkit sodort elébe a sors 2015 áprilisában, hanem a Dirrell testvérek közül általam magasabbra taksált Anthonyt. Dirrellnek akkor 27-0-1; 22KO volt a mérlege, és Jack teljesen esélytelenként, lesajnálva érkezett. Csodálkoztam is ezen, mert személy szerint már ekkor meglepetést szimatoltam, vagy legalábbis reménykedtem benne, és nem is tartoztam azok közé, akik leírták Jacket. Nagyon kemény bunyósnak láttam, (és annak látom a mai napig), amiben nem is tévedtem. Jó, én is korainak, sőt indokolatlannak tartottam, hogy ringbe szállhat a WBC világbajnoki címéért, de ő nem kételkedett magában. Remek teljesítményt nyújtott és sikerült felülmúlnia Dirrellt, és kontroll alatt tartania a mérkőzés nagyobb részében, így teljesen megérdemelt, többségi pontozásos győzelmet aratott tizenkét menetben. Első címvédésére is tartogatott meglepetéseket, ugyanis meglepő módon, ezen sem ő volt az esélyes.

Anthony Dirrell ellen:

Első kihívója a kemény brit verekedő, George Groves volt. Jack megmutatta, hogy képes újfent bajnoki szinten pörögni, és már a nyitó felvonásban padlóztatta a britet, aki felkelt, és nem hazudtolta meg magát, nagyot küzdött, ám a gambiai-svéd nála is jobbnak bizonyult a tizenkét etap végén, méghozzá megosztott pontozással.

A második címvédését is magabiztos boksszal uralta, azonban sajnos aznapra a pontozók tartogatták a meglepetést, ugyanis a román-kanadai exvilágbajnok, Lucian Bute ellen kénytelen volt megelégedni egy döntetlennel. Sajnálatos ez az eredmény, hisz szinte mindenki szerint Jack nyert, de ezen már kár bánkódni. A lényeg, hogy a döntetlennel is ő maradt a bajnok, és így lehetősége nyílt a címegyesítésre.

Jack 33 éves, magassága, és karhossz távolsága egyaránt 185 cm. Véleményem szerint a DeGale meccsen az lehet a kulcsa a sikerhez, ha nyomás alá helyezi ellenfelét, és nem engedve teret neki, kifárasztja a hosszú meccs során, valamint kihasználja, hogy ő az erősebb és a nagyobb. Ezzel sokan nem értenének egyet velem, mert sokan abból az első menetes vereségből indulnak ki, de én egész egyszerűen erősebbnek és keményebbnek érzem DeGale-nél. Ettől még persze lehet, hogy DeGale KO-val nyer, és valahogy bebizonyítja, hogy Jack nem bírja az ütést, de ezt meg én nem hiszem. Dirrell, Groves, Bute, ezek a nevek szerepelnek Jack világbajnoki listáján, egyikük sem csak simogatja az ellenfeleket, és Jacknek nem akadtak problémái ellenük. Akik abból a KO vereségből indulnak ki, szintén kiindulhatnának abból, hogy amíg DeGale szoros vereséget szenvedett Grovestól, addig Jack megverte az angolt, szintén szoros pontozással, sőt le is ütötte, amit DeGale nem mondhat el magáról (meg olyan sokan mások se). Közös ellenfelük még Bute, akit, ha nincsenek a pontozók, mindketten vernek, így viszont DeGale pontozással nyert, Jack pedig ikszelt (van még közös ellenfelük, de erről bővebben lejjebb olvashatsz). Így hát a közös ellenfelek elleni eredményekben Jack a jobb, azonban ebből sosem szabad következtetni, ezek ugyanis, bár tények, csak érdekességek. Kissé előreszaladtam, következzék a másik bajnok bemutatása.

Előbb azonban még egy kép a Bute elleni meccséről, ami nagyon tetszik nekem:

James DeGale (23-1-0; 14KO), akárcsak ellenfele, szintén szerepelt a 2008-as olimpián, azzal a lényeges, és nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő nem csak ott volt, hanem meg is nyerte azt, a kubai Emilio Correa legyőzésével.

A friss aranyérmes, szintén 2009-ben, egy 1,5 milliós profi szerződés, és felfokozott érdeklődés közepette lépett át a profik közé, és ahogy azt kell, hozta is a kötelezőket, és ahogy az angol bunyósok szokták megjárni a szamárlétrát, úgy lépdelt ő is felfelé, csak talán kicsit gyorsabban, ami amúgy páratlan tehetsége miatt történhetett. Elhódította a WBA International, majd a Brit bajnoki címet (Angliában utóbbinak van óriási presztízse), majd ahogy szokás, ringbe lépett egy brit címegyesítés formájában a Brit Nemzetközösségi (Commonwealth) bajnok ellen, aki akkor éppen a még szintén veretlen George Groves volt.

A tizenkét menet végig eseménydús, és kiélezett ütközetet hozott, majd a pontozók, véleményem szerint helyes döntést hoztak. Többségi pontozással Groves lett a győztes, és én innentől kezdve nem néztem DeGale meccseit. Ennek egészen egyszerű oka volt. DeGale valami rettenetesen irritáló hatással volt rám az összes meccsén, még úgyis, hogy nem láttam mindet. További eredményeiről persze tudtam, de maximum összefoglalókat néztem a győzelmeiről.

Rögtön a Groves-vereség után megverte Piotr Wilczewskit (W MD 12), és ezzel az EBU Európa, valamint a WBO Inter-Continental bajnoka lett. Két EBU címvédés következett, előbb Dániában, Cristian Sanavia (TKO4), majd újfent otthon Hadillah Mohoumadi (W UD 12) ellen. Aztán megkaparintotta a WBC betöltetlen Silver övét, Fulgencio Zuniga (W UD 12) ellenében, majd másodszor is kitette a lábát az Egyesült Királyságból, és gyorsan végzett is kanadai mérkőzésén Sebastien Demers (KO2) ellen. Silver címének védegetése következett, sorrendben Stjepan Bozic (RTD4); Dyah Davis (W UD 12); Gevorg Khatchikian (TKO11) is fejet hajtott előtte. Ez a három meccse is Nagy-Britanniában volt, és a következő kettő is, melyek hivatalosan nem címmeccsek, de így is tizenkét menetre tervezett csaták voltak. Brandon Gonzales négy menetig, Marco Antonio Periban csupán három menetig bírta ellene (emlékezhetünk, hogy Jack csupán döntetlent bokszolt Peribannal, sokaknak ez is kiindulási alap...). Ezután a tíz győztes mérkőzés után kapta meg végre a lehetőséget, hogy a világbajnoki címért meccselhessen.

A Brandon Gonzales elleni technikai KO, a Wembley Stadionban:

Az IBF betöltetlen címéért szállhatott ringbe, ellenfele a Jack-nél már említett, szerintem némileg gyengébb képességű, bár kétségkívül klasszis Dirrell testvér volt, egész pontosan Andre Dirrell. A meccs minimum kétesélyes volt, két technikás bokszoló között, ám DeGale megmutatta, hogy igenis megérett a bajnokká válásra: a második menetben kétszer is padlóra küldte, végül tizenkét menetben egyhangúan verte amerikai riválisát, és külön nagy fegyvertény, hogy tette ezt annak otthonában, az USA-ban. Ez volt DeGale első amerikai mérkőzése, de ne gondoljuk, hogy ezek után visszatért otthonába. Első címvédésén ismét idegenben lépett fel, méghozzá Kanadában.

Címszerzés, és győzelem Andre Dirrell felett:

Ellenfeléül az exbajnok, román-kanadai, Kanadában hatalmas kedvencnek számító, Lucian Butét kapta. DeGale jól tette, hogy bevállalta az idegenbeli túrát, mert ezzel még több elismerést zsebelt be, és főleg jól tette, mert simán nyert, ismét egyhangú pontozással, tizenkét menetben. Második címvédésének színhelye az USA volt, és azt a Rogelio Medinát verte simán (ki hinné, hogy ismét egyhangú pontozással), akit Jack hat menet alatt kiütött. Ez volt az utolsó mérkőzése, így hát ő is két címvédés után igyekszik bebizonyítani, ezúttal is idegenben (!), hogy a nagyközépsúly legjobbja.

Ami számomra óriási, hogy DeGale már nem irritál. Tudom, ez alapból egyéni szoc problémám, de nagyon is fontosnak tartom, hogy ezt megemlítsem. Nem ezért van így, mert máshogy állok hozzá, és megtanultam tolerálni azt a végtelenül idegesítő ringbe vonulását, és stílusát, hanem mert úgy tűnik ő változott meg gyökerestül. Ahogy észreveszem, jóval alázatosabb, és már csak nyomokban hasonlít arra az alakra, aki annyira pökhendinek, mitugrásznak, beképzeltnek, valamint nagyarcú hülyegyereknek tűnt. Nem állt jól neki! Lehet, hogy ő maga jött rá erre, és szembesült vele, hogy korántsem tökéletes, korántsem legyőzhetetlen, és gatyába kell ráznia magát; vagy szóltak neki, és gatyába rázták, esetleg mindkettő (talán ez lenne a legörvendetesebb). És kutya legyek, ha ebben nem játszott közre a Groves elleni veresége. DeGale egy olyan srác, aki tanult a hibáiból, visszább vett a nagy mellényből, szépen sorban gyűjtögette a győzelmeket, mialatt legyőzője, Groves főmeccset (vesztes főmeccset, de akkor is főmeccset) vívhatott a Wembley Stadionban, és ő ezalatt várt a lehetőségre. Azon a Wembley-s gálán is ott volt, csak hát más egy koncert, ha te vagy az előzenekar, és nem pedig az, aki miatt a nézők 99%-a kilátogat a stadionba. Szóval szépen ellavírozott a háttérben, jó kis bunyósokat vert meg, Európa, és WBC Silver bajnoki címet szerzett, mígnem csak eljött az ő napja, és még Andre Dirrell sem tudta megállítani.

(Milyen érdekes, hogy ő, és Badou, kompletten hazavágták az egész Dirrell famíliát...)

A két bajnok, köztük a legenda, immár promóteri szerepben, Floyd Mayweather:

DeGale sokkal virtuózabb, kiszámíthatatlanabb stílusban bunyózik, mint ellenfele, megkockáztatom, hogy gyorsabb is, mint Jack, sőt mozgékonyabb is. Az a véleményem, hogy sikerét azzal vívhatja ki, ha vérbeli technikás ökölvíváshoz, szó szerinti víváshoz folyamodik, ki-be ugrál, ritmust vált, szurkál, elmozog, sokat mozog, és az ellenfelet is mozgatja. Ha Jack közel kerül, jobb, ha lefogja, beforgatja, és/vagy leforog róla. Mindenképp sokat kéne használnia elöl lévő kezét, ami esetében a jobb keze, hiszen DeGale fordított alapállású, tehát bal kezes. Sikerre vezethet még, ha gyors, nem túl erős sorozatokkal (inkább gyors legyen, mint erős), szórja meg svéd riválisát, vagy, ha kettőket, esetleg duplázott feltartó egyeneseket üt, és elmozog, nem nyújt álló célpontot. Ilyen bunyóval képes lehet megoldani Jacket, akinek viszont, ahogy írtam, a verekedést kellene majd erőltetnie.

Nagyon érdekes mérkőzés várható, melyre a tippem Badou "The Ripper" Jack győzelme pontozással, tizenkét menetben. Aztán ki tudja... Lehet, hogy DeGale KO lesz, akármelyik menetben. Csak legyen jó meccs, ennyit kérek, ha már hosszú idő után rávettem magam, hogy DeGale meccset nézzek. Elvégre ez annyira fontos, és rangos párosítás, hogy nem akartam szó nélkül elmenni mellette, mindkét fiú nagyon tökös, főképp ebben a "mindenki elkerül mindenkit" mezőnyben. Az biztos, hogy ritka, ha valaki ellenszenve mellett ki tudja vívni a tiszteletem, és DeGale-nek már félig-meddig sikerült. Adja az ég, hogy a meccs után ne csak a tiszteletem, de egyenesen a rokonszenvem is megkapja. És még inkább adja az ég, hogy sokan kövessék a két fiú példáját, és a legjobbak igenis kiálljanak egymás ellen. Ez lenne egészséges, és kedvező szeretett sportágunknak.

Amúgy DeGale 30 éves, azaz 3 évvel fiatalabb, mint riválisa. 183 cm magas, tehát 2 centivel kisebb is ellenfelénél, viszont karhossz távja 188 cm, ami 3 centivel hosszabb Jackénél. Beceneve "Chunky", amely már gyerekkorában ráragadt, és végigkísérte egész pályafutása során. Nem tudom pontosan, mit jelent ez nála, mert a "Chunky", lehet darabos, na, ez rá pont nem igaz, mert könnyed, és nem darabos a mozgása. Viszont jelenthet túlsúlyost is, aminek már több értelme lenne, mert el tudom képzelni, hogy gyerekként azért küldték le bokszolni, hogy fogyjon. Nos, ez esetben elérte a célját, igen ügyesen lefogyott! Mint írtam, fordított alapállású. Mindent bele fiúk, rajtatok a világ szeme!