A ring világa

A ring világa

Az első címvédés: Robert Easter Jr vs Luis Cruz

2017. február 28. - Polnai Attila Márk

Heósztok!

2017.02.10-én rendezték a mérkőzést, a bajnok, Robert Easter Jr (18-0-0; 14KO) szűkebb hazájában. Az USA-beli meccsnek egész pontosan Ohio, Toledo, és a Huntington Center adott otthont. A hazai bunyós a nézők szeretetét és szurkolását a teljes mérkőzés során érezhette és élvezhette.

Robert Easter Jr tavaly szeptemberben, véleményem szerint az év egyik legjobb meccsén szerezte meg az IBF betöltetlen könnyűsúlyú világbajnoki címét, a szintén veretlen Richard Commey ellen. A kőkemény, fordulatos 12 menetes meccs során mindkét, bizonyítani vágyó, nagy ütőerejű bunyós megrendült, és végül Easter kezét emelhették a magasba. Easter korábban, Argenis Mendez letaglózásával hívta fel magára a figyelmem, és miután megnéztem még pár meccsét, plusz láthattam a Commey elleni, magas színvonalú ütközetét, hamar a kedvenc fiatal bunyósaim közé került (megjegyzem, az akkor veszítő Commeyt is nagyon megkedveltem.

Easter jóval magasabb ellenfelénél, és karhossz távja is jelentősen hosszabb. E tekintetben a közeljövőben aligha lesz problémája, mivel magassága és hosszú, csápszerű karjai a felsőbb súlycsoportokban is előnyére válhatnak. Persze, nem nehézsúlyról beszélek, de mondjuk hárommal feljebb, nagyváltóban is akadnak közel azonos termetű bunyósok, ha a súlycsoportváltás mellett döntene.

31e78a99-ba7d-4234-ab6d-84e51c4430c1.JPG

Ez azonban még tényleg a jövő zenéje, egyelőre szó sincs ilyesmiről, csupán arról, hogy az amerikai élete első címvédésére készült. Ellenfeléül a puerto ricói Luis Cruzt (22-4-1; 16KO) kapta, aki eléggé biztonsági választásnak tűnik. Noha szép KO aránya van, koránt sincsenek nagy skalpjai. Legszebb győzelmeit, hozzá hasonló képességű bunyósok ellen érte el, ráadásul nem is valami veretes győzelmi szériával érkezett a meccsre, hiszen utolsó 4 meccséből csak egyet nyert meg (egy negatív mérlegű bokszoló ellen). Emellett egy szintén negatív mérlegű srác megosztott pontozással legyőzte, Edner Cherry pedig a 9. menetben ki is ütötte őt. Utolsó mérkőzésén döntetlent bokszolt Ivan Redkach ellen, ami nem rossz eredmény, de úgy, hogy vb meccsre érkezik az ember, nem is valami jó. Az egyetlen veszélyt abban láttam Cruzban, hogy nincs nagy esély arra, hogy újfent világbajnoki meccs közelébe jusson, így élete legnagyobb, és talán utolsó lehetősége hullott az ölébe, ami extra erőt és motivációt adhatott neki.

Elindult a mérkőzés, és a hazai versenyző azonnal magához ragadta az irányítást, és kezdeményezően lépett fel alacsonyabb riválisával szemben. Remekül használta ki karhossz és magasságbeli fölényét, ballal és jobbal is talált, főképp egyenesek formájában.

maxresdefault_8.jpg

Hamarosan kiderült, hogy az amerikai mindenben felülmúlja a szintén normál alapállású kihívót, és mivel Easter fiatal és címmeccsek terén rutintalan, Cruz némi tapasztalatszerzésre épp megfelelő alany lehet. A bajnok jobban mozgott, támadott és védekezett, és sütött róla, hogy bizonyítani akar saját közönsége előtt. Többször is keményen eltalálta Cruzt, ám a meccs utolsó periódusáig nem tudta megrendíteni.

635019336.jpg

Részemről minden menetet Easternek adtam, mert Cruz semmilyen formában nem tudta felülmúlni őt, és némileg csalódást keltően úgy tűnt, hogy nem is vállal túlzott kockázatot azért, hogy életben tartsa a reményt. Előfordult, hogy közel került, de ekkor sem tűntek nagyon eget rengetőnek az akciói. Találatai kicsit sem tudtak kárt tenni a bajnokban. Azt sem merném kijelenteni, hogy a számára talán jobban fekvő belharcban jobb, vagy akár egál szinten lett volna. Ha egy menet szorosabban alakult, az is inkább azért történt, mert Easter visszább vett, és nem azért, mert Cruz olyan ördögi fordulatszámot produkált volna.

1-easter-vs-cruz-_02_10_2017_fight_leo-wilson-jr_-premier-boxing-champions12.jpg

A 10. menet elején, a meccs során sokadik jobb egyenes akadt be fejre, és némi fáziskéséssel Cruz a padlóra került. Easter komoly üldözésbe kezdett, miután felállt az ellenfél, és bár további kemény bombái akadtak be Cruz minden üthető felületére, az amerikai sokszor pontatlan volt. Talán, ha jobban koncentrál, és nem a nyelvét öltögeti a közönségre, eredményesebb lett volna. Ezért persze túl sok kritika nem érheti, látszott, hogy el-elviszi a hazai pálya okozta hév, és hogy nagyon ficánkol a ringben.

635019290.jpg

635019324.jpg

Cruz túlélte a hajtóvadászatot, és a 11. menetben talán az egyik legjobb teljesítményt láthattuk tőle. Ehhez kellett, hogy Easter visszább vegyen, és kissé kapkodóvá váljon, de azért egy olyan egyoldalú menet után, mint amilyen az előző volt, mindenképp meglepően hatott, hogy milyen sokszor (és sajnos gyengén) talál a puerto ricói. Alig tíz másodperc lehetett hátra, mikor Easter ismét betalált fejen jobbal, és a súlyos pofon újra megrázta a kihívót. Megtántorodott és odébb botorkált, mire Easter bedobta magát és egy bal horoggal hozzásegítette egy újabb nyolc másodperces pihenőhöz az ellenfelet. Ám Cruz ezt a menetet is kihúzta, hisz miután felállt, szinte rögtön legongatták.

hqdefault_1.jpg

Az utolsó menetben Easter már nagyon élt, míg Cruz már csak a kétségbeesett túlélést látta maga előtt. Ismét jó sokáig kihúzta, aztán ütött egy bal horgot, Easter elhajolt és gyönyörűen visszaszólt jobbal, és ezzel harmadszor is lecsapta ellenfelét. Szerintem ez volt a legszebb leütés! Cruz csak azért sem maradt lent, és ha nyögvenyelősen is, de kibírta a maradék fél percet. Ez az egy dolog, ami miatt gratulálni lehet neki, de ezzel együtt sem nagyon sikerült meggyőznie arról, hogy megérdemelte ezt a lehetőséget. A meccset Lonnie Scott bíró vezette, és jól tette, hogy nem leptette le Cruzt, annyira azért nem volt megverve.

1-easter-vs-cruz-_02_10_2017_fight_leo-wilson-jr_-premier-boxing-champions5.jpg

Előző cikkemhez szeretnék visszatérni kicsit, és összehasonlítani Cruzt, és a Miura ellen veszítő Miguel Romant. Nagyon méltattam Romant és kifejeztem abbéli reményem, hogy látom még a mexikóit világbajnoki meccsen. Nos, amellett, hogy eredményeivel is sokkal jobban rászolgált erre, de teljesítményével is jobban bizonyította rátermettségét, mint Cruz, és csak egy súllyal van lejjebb, így kiindulva ebből az ellenfélválasztásból, Roman bőven megérdemelné a lehetőséget, akár itt könnyű, vagy a saját súlyában, nagypehelysúlyban. Szerintem Cruzt megverné, súlykülönbség ide vagy oda. Kis kitekintőmről ennyit, vissza Easterhez.

Nem sikerült kiütnie Cruzt, de ennél egyértelműbb győzelmet nem arathatott volna, és úgy gondolom, értékes tapasztalattal gazdagodott, továbbá másodszor is végigbokszolt 12 menetet, és erre a rutinra nagy szüksége lesz a jövőben. Már a közeljövőben is. Azt nem tudom, mikor fog olyan nagy kaliberű ellenfelet kapni, mint a könnyűsúly más bajnokai (Jorge Linares, Terry Flanagan, Mikey Garcia), hogy címet egyesítsen velük, ha lesz egyáltalán ilyen alkalom, de úgy vélem, még egy kis rutinnal, bárkivel felveheti a versenyt. A három név közül, szerintem Flanagan ellen lenne a legtöbb esélye, bár ezt talán nem csak én gondolom így. Következő ellenfele már nagyon úgy néz ki, megvan, hisz az IBF az első számú kihívóval szeretné összehozni.

1-easter-vs-cruz-_02_10_2017_fight_leo-wilson-jr_-premier-boxing-champions6.jpg

Ez a kihívó nem más, mint Denis Shafikov. Az orosz bunyós tavaly év végén bokszolt egy remek mérkőzést Richard Commey ellenében, és szoros pontozással győzött. Nálam szűken Commey nyert, de csalásra nem gondolnék, mert valóban szoros, és nehezen pontozható meneteket vonultattak fel a fiúk. Érdekesség, hogy Easter éppen Commey ellen szerezte meg a címet, és már az említett Shafikov-Commey meccsen gyanítottam, hogy a győztes kihívhatja a bajnokot. Sajnálom, hogy így nem jön össze a visszavágó, de azért ez még nem lefutott ügy, Commey-nak "csak" annyi a dolga, hogy bizonyít, tűzközelben marad.

Szintén érdekes, hogy amíg Commey sikeresen megrendítette Eastert, addig ugyanezt nem tudta megtenni a kemény orosszal. Shafikov jó bokszoló, és akárcsak Cruznak, talán neki is ez lehet az utolsó esélye bajnokká válni. A különbség az, hogy Shafikov sokkal jobb bunyós, mint Cruz, és ő egészen biztosan tisztában van a helyzetével, valamint azzal, hogy mit veszíthet, hisz neki, Cruzzal ellentétben már voltak vesztes világbajnoki meccsei. Sokkal veszélyesebb lesz, mint Cruz, és bár nálam minden menetet megnyert, Easternek sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége ellene, sokkal többet kell majd nyújtania, és sokkal jobban kell majd koncentrálnia. A helyében olyan könyörtelen meccsre számítanék, mint amilyen a Commey elleni is volt. Kíváncsian várom ezt a mérkőzést, és, hogy mit tartogat a jövő Easter számára. Zárásul tekintsétek meg a pontozást. Heósztok!

Pontozásom:

Robert Easter Jr vs Luis Cruz

  • 1.:  10-9
  • 2.:  10-9
  • 3.:  10-9
  • 4.:  10-9
  • 5.:  10-9
  • 6.:  10-9
  • 7.:  10-9
  • 8.:  10-9
  • 9.:  10-9
  • 10.: 10-8
  • 11.: 10-8
  • 12.: 10-8

Össz.: 120-105 Easter

Hivatalos pontozás:

  • Glenn Feldman: 117-108
  • Jamie Garayua: 118-107
  • Larry Hazzard Jr: 119-106
süti beállítások módosítása