Sziasztok!

Úgy látszik, a 2017-es év eddig igencsak kiszolgálja a bokszkedvelő közönség igényeit. Idén, mintha kevesebb lenne az elmaradt meccs, kevesebb lenne az ígérgetés, és sokkal több a bevállalás, és a nagy mérkőzések lekötése, megrendezése. Ezt elsősorban a nemzetközi körülményekre értem, hisz az elmúlt időszakban számos mérkőzés elmaradt, vagy bizonyos bajnokok kitértek az igazi kihívások útjából. Nem úgy idén, mikor olyan remek meccseket láthattunk, mint a Badou Jack vs James DeGale, a Keith Thurman vs Danny Garcia, vagy épp nem is oly’ rég, az Anthony Joshua vs Wladimir Klitschko párharcok. (Hogy a Golovkin vs Alvarez bejelentésről ne is beszéljünk.)

De hagyjuk is a nemzetközi színteret, kalandozzunk közelibb vizekre, hazánk tájaira. Legutóbb Székesfehérváron bonyolítottak le egy remek gálát, ahol kiváló, parázs mérkőzéseket láthattunk, köztük a Darmos vs Bozai, és a Szellő vs Tóth csatákat. A kismadarak csiripelték, hogy a következő Felix Promotion gálára is rendkívül rangos magyar párharc van kialakulóban, méghozzá Pintye Szabolcs és Harcsa Norbert között. A remény hal meg utoljára, egyszer talán tényleg láthatjuk még megvalósulni ezt a régóta várt derbit, ám erre egyelőre várni kell a középsúlyú magyar bajnok, Pintye sérülése miatt.

A bajnoki cím, mint kiderült, megüresedett, hisz az öv birtokosa jelenleg a sérülés miatt nem képes megvédeni azt, ám a bejelentést, amit két napja (2017.05.10.-én) hallhattunk, és a Facebookon futótűzként terjedni láthattunk, minden várakozást, és képzeletet felülmúlt. Kihirdették ugyanis, hogy Rácz Félix vállalkozása új versenyzővel bővül, nem is akárkivel. Ez az új bokszoló, profi debütáló mérkőzésén fog megvívni a betöltetlen címért, a veretlen Harcsa Norbert ellen. Ez a valaki nem más, mint az elmúlt évek legeredményesebb magyar ökölvívója, Bacskai Balázs „Benji”. A hírt olvasván (épp Harcsa Norbert osztotta meg a Facebook oldalán), eltátottam a számat, és hosszú másodpercekig csak pislogtam. Aztán fejemet ingatva, szép lassan elmosolyodtam, és kirázott a hideg. Húú, gyerekek, ez k**va jó lesz!

forrás: felixpromotion.com (engedélyt nem kértem, csak lementettem a képet, ha ez probléma, természetesen törlöm)

Bacskai Balázsról már hosszú ideje olvashat híreket, aki érdeklődik az élsport iránt, vagy éppen láthatta őt egy-egy versenyen. Sajnos a televízióban kevésbé, hisz az amatőr bunyó (hazánkban mindenképpen) eléggé mostoha sportág, csak alig-alig közvetítenek bármi érdemlegeset a versenyekről, vagy, ha mégis leadnak egy nagyobb eseményt, azt sem megfelelő körítéssel, vagy reklámmal teszik, így garantált a kevés néző. Azért azok, akik otthonosan mozognak az amatőr (és a félprofi) ökölvívás világában, láthatták élőben bokszolni Benjit, és meg lennék lepve, ha ezek az emberek nem lettek volna lenyűgözve a 29 éves öklöző tudásától.

Ez nem túlzás, Bacskai sikereit felsorolni is hosszú, így amellett, hogy megemlítem, sokszoros magyar bajnok, kadett EB bronzérmes (2003-ban, Kaunasban), junior világbajnok (2006, Agadir), külön kiemelem, hogy mindmáig ő az utolsó, aki a felnőttek között Európa bajnokságot tudott nyerni! Ez 2010-ben történt, és ezt sajnos azóta sem tudta megismételni senki… de még a döntőbe kerülést sem.

Az a Moszkvában rendezett EB viszont nagyon jól sikeredett, elvégre Darmos József 91 kg-ban bronz, Káté Gyula pedig 64 kg-ban ezüstöt hozott haza. Ezt a teljesítményt fejelte meg egy arannyal Balázs.

Benji hosszadalmas úton jutott a váltósúlyú (69 kg) döntőbe, nem kevesebb, mint öt ellenfelén kellett átverekednie magát. A 16 közé jutásért a német Patrick Wojcicki-t verte 9:2-es pontozással. Csak mondom, hogy Wojcicki azóta profi lett, és mára 7-0-0; 4KO mérleget ütögetett össze.

A nyolcaddöntőben a litván Egidijus Kavaliauskas következett, akivel nagyon meg kellett szenvednie a magyar srácnak, de ezt a kemény akadályt is sikerrel vette, és 6:3-as pontozással, már a negyeddöntő következett. A litván, amúgy egy évvel később vb bronzot szerzett, ma már az Egyesült Államokban profiskodik, rekordja impresszív, 16-0-0; 13KO!

Tehát következett a negyeddöntő, ahol egy román, név szerint Ionut Gheorghe került az útjába. A mérkőzés a többihez képest gyorsan véget ért, hisz már a második menetben beszüntették, a hivatalos végeredmény RSCI 2 lett. Ez röviden annyit jelent, hogy a vezetőbíró szüntette be a mérkőzést, ezt takarja a rövidítés (R.eferee S.toping C.ontest), amely után az „I” betű arra utal, hogy a győztes versenyző által okozott sérülés miatt hirdették ki a döntő különbséget.

Balázs ezzel már a legjobb négy közé küzdötte be magát, ahol egy ukrán sráccal, Taras Shelestyuk-kal került szembe. A pontozás arányát tekintve ez volt a legnehezebb meccse, 4:2 arányban múlta felül ellenfelét. Hogy megint nem egy nímandot vert meg, azt mutatja az ukrán további karrierje, hisz 2011-ben világbajnok, a londoni olimpián pedig bronzérmes lett. A profik között 15-0-0; 9KO-val veretlen, és utolsó meccsén WBO NABO övét védte meg pontozással, méghozzá az USÁ-ban.

Gyönyörű győzelmek után került hát döntőbe Bacskai, aki a 2008-as olimpia, kisváltósúlyú bronzérmesével, a francia Alexis Vastine-nel nézhetett farkasszemet. Nos, hogy nem csak nézte, arról a pontozás aránya a leginkább árulkodó, minthogy eszerint ez volt a legsimább meccse, és legkiemelkedőbb teljesítménye Benjinek. 12:1(!) arányban múlta felül a másik döntőst, és ezzel a csúcsra ért.

A diadal után sajnálatos módon Balázsnak nehezebb időszaka következett, mert bármennyire is szeretett volna, nem tudott kijutni a 2012-es, londoni olimpiára. Maradt hát az amatőrök között, és kitűzte célul a következő, 2016-os, riói olimpiát, amire végül sikerült is megszereznie a kvótát, így ezt az álmát is kipipálhatta.

Egyébként nem volt könnyű dolga a kvalifikációs tornán sem, ahol Oliver Flodin (svéd) 3-0-ás, Paul Kroll (USA) 2-1-es; Abass Baraou (német) 3-0-s legyőzésével ért el az elődöntőbe, ahonnan meccs nélkül jutott tovább, mert Pavel Kastramin (fehérorosz) nem állt ki vele. A döntővel már megvolt a kvóta, ezt pedig azért írtam le, hogy mindenki lássa, aki nem lenne tisztában vele, hogy egy olimpiára már kijutni is, milyen bődületesen nehéz dolog. A kvótaszerző döntőben Balázs a francia Souleymane Cissokho ellen bokszolt, aki, ha lehet így mondani, a magyar fiú démona. A francia legyőzte Balázst, a nagyobb gond viszont, hogy az olimpia első fordulójában is összesorsolták őket, és bizony sokan, sokat káromkodhattunk azután a meccs után, ha láttuk, mert az sem a mi szájunk íze szerint alakult. (Mellesleg Cissokho nem épp csapnivaló bunyós, halkan jegyzem meg, bronzérmet szerzett Rióban.) Én azért amondó vagyok, hogy Benji az olimpiai szerepléssel is elégedett lehet, elvégre sikerült kijutnia rá, ez volt a célja, és teljesítette. Gyerekkorunkban sokan álmodozunk ilyen dicsőséges dolgokról, és bizony sokunknak ennyi sem jön össze. Innen gratulálok neki, és köszönöm a remek eredményeket. Meg amúgy is, most már profik is indulhatnak olimpián, úgyhogy végképp nem kell csüggedni, mindjárt itt van 2020.

És akkor ezzel a gondolattal kezdeném meg Harcsa Norbertről szóló értekezésem, akinek szintén nem kell letennie az olimpiai szereplésről, ki tudja, mit hoz a jövő. Norbi amatőr pályafutása szintén bővelkedik sikerekben, és sajnos kényszerszünetben is. Tudható róla, hogy igazán karakán ember, ami a szívén, az a száján. Sok „fejesről” formált kendőzetlen véleményt, így vezetői körökben, aligha lehetett túl nagy kedvenc, viszont nekünk, kívülállóknak sokszor szimpatikus volt, amiért merte vállalni a véleményét (és meri a mai napig is).

Ismert tény, hogy inkább nem a saját súlyában versenyzett, képes volt hatalmas méretű bunyósokkal, 81 kg-ban megmérettetni magát, csak azért, hogy ne kelljen testvérével, Zoltánnal egy súlycsoportban lenniük. Ez a fajta önfeláldozás igazán nemes jellemre, és tiszta szívre vall. Számára nem sikerült az olimpiai szereplés (mint írtam, brutálisan nehéz egyáltalán csak kijutni a négy évenkénti seregszemlére, és szorozzátok meg ezt azzal, hogy nálad sokkalta nagyobb emberekkel kell meccselned), és emiatt talán nem is teljesedett ki az amatőr pályafutása. Azért neki is üzenném, sokan szeretnének ám csak annyit elérni, mint ő, úgyhogy annyira nem kell búsulni.

Norbi nem meglepő módon, a profik tábora felé vette az irányt, méghozzá Rácz Félix pártfogásával, így ő is a Felix Promotion versenyzője lett. Budapesten, 2015.10.17.-én debütált, ellenfele Bronislav Kubin volt. A cseh versenyző az első, és második menetben is padlózott, ám valahogy sikerült kihúznia a remekül bokszoló Harcsa elleni csatát, így „csak” pontozással kapitulált. Norbi második győzelmét a bosnyák Nikola Matic ellen szerezte, miután mind a négy menetet megnyerte a dunaújvárosi mérkőzésen.

A harmadik sikerre Salgótarjánban, a grúz Robizoni Omsarashvili ellen került sor. Az egyoldalú mérkőzésen Harcsa előbb kicsit üttette az ellenfelet, majd már ő ütött, de ő végleg, így a tíz számolás után, 4. menetes KO-val ért véget a küzdelem.

A következő mérkőzésére, Anatoli Hunanyan ellen került sor. Az akkor még veretlen, 7-0-0-ás mérleggel érkező örmény-cseh bunyós láthatóan győzni érkezett Budapestre, ahol egy pillanatra sem akarta feladni a küzdelmet. Harcsa kiválóan kezdett, az első menetben leütötte Hunanyant, és ez egy olyan pillanat volt, mikor megfigyelhettük, Norbi milyen jól lát a ringben. Pazarul kezdett, gyors ütéseket, és kombinációkat vitt be, csakhogy az ellenfél nem tört meg, és a 3-4. menettől óriási iramra és küzdelemre kényszerítette a magyar bunyóst. A mérkőzés végigment, nálam pedig igazságosan, három menetet a hazai, három menetet a cseh bunyós nyert meg. Csakhogy a mérkőzést Harcsa nyerte, méghozzá vitathatatlanul, emlékezhetünk ugyanis, hogy az első menetben leütötte riválisát, így attól egy pontot levontak.

A hivatalos pontozók is így, 57-56-ra adták a meccset, és meg kell mondanom, teljesen kivagyok azoktól, akik azzal a hülyeséggel jönnek, hogy Norbi itt kikapott. Ezt a sületlen véleményt kedvem lenne most is rendkívül obszcén, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetni, kijelentőit pedig elküldeni rendkívül messzi tájakra, olyan éghajlatra, ahonnan ezek a jó képességűek sosem térnének vissza. Már hogy kapott volna ki?! Ha nem lett volna leütés, akkor is csak iksz lenne a meccs! Azonban itt volt(!) leütés, akkor miről beszélünk? És azt a leütést, vagy ha úgy tetszik, azt a plusz egy pontot, Norbi érte el, és ezáltal győzött. Ennyire egyszerű.

Mellesleg az sem mellékes, hogy egy bokszoló az ilyen csatákból, az ilyen kiélezett küzdelmekből tud tanulni, és fejlődni. Marhára nincs értelme az olyan meccseknek (csak a rekordjavítás), ahol az ellenfél az első menet 17. másodpercében összerogy, csak mert felé ütött valaki, és nem is talált. Hunanyan nem ilyen ellenfél volt, végig győzni akart. És hozzá kell tennem, hogy ez nagyon szimpatikus a Felix Promotionben, hogy nem hurkákat hoznak a vágóhídra, hanem igenis olyan bunyósokat, akik tudnak küzdeni, akik nem hátrálnak meg, mert kapnak pár pofont. Sokan, sok fanyalgó, akik biztos jobban csinálnák, lehurrogják a sok grúz ellenfelet. Mondjon már nekem valaki öt grúz bunyóst, akik az első 1-2 menetben feladták, és mentek is a kasszához. Ugye, hogy nem megy? A legtöbb ugyanis igyekszik végigküzdeni a meccset, és, ha ez mégsem sikerül nekik, akkor sem az első pillanatokban, hanem a mérkőzés későbbi szakaszában morzsolódnak fel. Csak egy kis meglátás a fanyalgók felé, no, de vissza a fő vonalhoz.

Túl addigi legnehezebb meccsén, egy rövidebbre sikerült állomáshoz érkezett Norbi, miután német ellenfelét, Chris Herrmannt sorozatos szabálytalanságok miatt a 2. menetben diszkvalifikálták. Várpalota következett, Török Ferencet 6 menetben (mindet megnyerve) múlta felül, majd a rutinos észt, Sergei Melis-t egy újabb 6-0-val, vagyis 60-54-el küldte haza, ezúttal Székesfehérvárról.

A 29 éves bunyós, eddigi utolsó találkozójára 2017.02.18.-án, Pápán került sor. Nyolcadik profi mérkőzésén, élete első nyolc menetét bokszolta végig, a fiatal Kovács Ákos ellen. Tapasztalat szempontjából jó, hogy végigment ez a mérkőzés, de nekem többször is olyan érzésem volt, hogy az ellenfél egészségének megőrzése végett, talán jobb lett volna, ha Flórián Béla vezetőbíró véget vet az összecsapásnak. Tény, hogy bátran küzdött Kovács, de, ha már a bíró nem léptette le, legalább a segítőinek lehetett volna annyi szépérzékük, hogy bedobják a törülközőt. Nem lehetett kérdés, hogy minden felvonást Harcsa nyert meg, és mivel Kovács a 3., 4., és 6. menetben is padlózott, így ez a hivatalos eredményen is meglátszott (minden pontozó 80-68-al adta az egykori amatőr válogatottnak a mérkőzést). És, bár reklamáltam a leállítás elmaradása miatt, azért el kell ismernem, hogy a rutintalan Kovács Ákos elismerésre méltó mennyiségű pofont vészelt át, és tisztelet illeti a küzdőszelleméért.

Ilyen előzmények után érkeztünk el eddig a nagyszerű bejelentésig, hogy a két ökölvívó június 10.-én összecsap egymással. (Életükben először, merthogy az amatőrök között sosem bokszoltak egymás ellen!) A helyszín még ismeretlen, egyesek már Budapestet pletykálnak (ennek a helyszínnek én is igencsak örülnék). Egyértelmű, hogy ezt a csatát élőben kell megtekinteni!

Merőben szokatlan, nem csak magyar, de nemzetközi viszonylatban is, hogy egy bokszoló címmeccsen debütáljon. Így hirtelen csak Lomachenko jut eszembe példának, vagy olyan esetek, amik nem is debütáláskor történnek, amikor bizonyos bunyósokat 1-2 meccs után levágatni visznek kisebb címmeccsekre. Na, itt most kicsit sem ez a helyzet, bár Bacskainak ez lesz az első meccse, nagyon kiegyenlített küzdelemre lehet számítani. Nem hinném, hogy Magyarországon lett volna példa olyanra, hogy két ilyen kiváló képességű bokszoló, ilyen korán megmérkőzik egymással.

Nem is tudom eldönteni, melyikük az esélyesebb. A profi rutin miatt talán Harcsát mondanám minimálisan a favoritnak, de ugyanakkor Bacskai mögött kemény félprofi múlt is áll, ahol nagyon masszív srácokkal kellett megküzdenie. Emlékezhetünk, Szellő Imre is milyen éretten kezdte a profi karrierjét hosszú amatőr, és félprofi múltja után. Csak hát neki nem olyan volt az ellenfele, mint Harcsa.

Véleményem szerint, a mérkőzők hasonló képességekkel rendelkeznek, képzettek, technikásak, gyorsak, remek az ütemérzékük, jól látnak a ringben. Kondicionálisan nem tudhatjuk, mire lesz képes Bacskai az új környezetben, és most örülhet csak igazán Harcsa, annak a múltkori nyolc menetnek (noha ezen a meccsen finoman szólva sem várható az az egyoldalúság, mint, ami a Kovács elleni győzelmét jellemezte.) Kondi problémáktól egyiküket sem félteném, bár lehet, hogy ez végül mégis döntő befolyásolója lesz a meccsnek. Harcsát az említett rutinja, Bacskait pedig a segítője miatt nem féltem. Ha valaki, akkor a csapatába tartozó Kótai Mihály, igazán sokat tud a hosszú címmérkőzésekről, ő biztosan sok tudást adhat át erről a területről, minthogy nem nagyon emlékszem olyan 12 menetes meccsére, ahol kifulladt volna. (Erről eszembe jutott a Sebastian Andres Lujan elleni meccse… Még mindig felidegesít, hogy akkor megintették, ha az nincs, megnyeri a meccset, és nem csak döntetlent bokszol.)

Az ütőerő kérdésében sem tudom, melyikük lehet előnyben, úgy vélem ebben is közel azonosak lehetnek. Harcsát sok „szakértő” kritizálja az ütőerő hiánya miatt, de azért én ezeket a hangokat óva inteném. Eleve nem kell nagyot, elég pontosat ütni egy KO-hoz, és ha már Kótai szóba került, az ő energikus boksza mellett kevés kiütést produkált, mégis tudtuk róla, hogy nagyokat üt. Elég annyi, hogy William Gare-t soha senki nem ütötte ki, Kótai sem, mégis Misi volt az első, aki képes volt leütni őt. Szóval attól, hogy valakinek kevés a KO-ja, még lehet ütőereje bőven…

A két éhes, győzni akaró ökölvívó mérkőzésétől egy magas színvonalú, technikai háborút várok, komoly taktikai manőverekkel. Alighanem, ez lesz az eddigi legtechnikásabb magyar párharc, amit valaha rendeztek. A csata végkimenetele teljesen kétesélyes (sőt, három, simán elképzelhető, hogy a tíz menet végén mindkét fiú kezét a magasba emelik). És, ha már az első menetben vége lesz, mert valaki hideg fejjel belelép egy kőkemény bombába? Jó, erre azért nem fogadnék, és elnézést, ha kissé csapongok, de elképesztően meglepő ez a párosítás, ahol két remek ember fog egymásnak esni, és hihetetlenül várom! Talán azért is várom ennyire, mert ezeknél a magyar meccseknél közelebb érezhetjük a mérkőző feleket magunkhoz, karnyújtásnyi távolságra vannak tőlünk, és ők is olyan emberek, mint mi, még, ha kicsit jobban is ütik a bal egyenest, meg a bal horgot. Ha egy külföldi meccsről írok, amit amúgy imádok, nincs meg ez a személyes érzés. Nincs meg az a plusz, amit honfitársaink mérkőzései tartogatnak. Itthon mindenkinek szorítok. Ahogy egy korábbi bejegyzésemben írtam, itthon még a menedzsernek is szurkolok. Külföldön nem.

Miután megtudtam, hogy tető alá hozzák ezt a páratlannak ígérkező ütközetet, szinte azonnal megkerestem pár kérdésemmel a két főszereplőt, és meglepődtem, mennyire szívélyesen fogadtak. Erre céloztam azzal, hogy ők is ugyanolyan szimpatikus, közvetlen és „egyszerű” emberek, mint mi.

Benji például azzal kezdte, hogy elnézést kért, amiért későn reagált, miután jelentkeztem nála. Értitek? Egy Európa bajnok elnézést kért tőlem… Ez szerintem máris sokat elmond róla. A szerénység szó jutott eszembe. Ez sok emberből hiányzik ám…

Mikor elindítottam a blogot, legelső bejegyzésemben bemutatkoztam, és megemlítettem, hogy rövid ideig bokszoltam egy fővárosi klubban, csak sajnos rá kellett jöjjek, hogy jobban szeretek adni, mint kapni, és itt bizony megütik az embert, és ez fáj. És aki ezt elviseli, és képes viszonozni, annak a legnagyobb tisztelet jár. Most már elmondhatom, hogy anno 2006 táján, a Vasasba jártam edzésre, ahol Barta Zsolt mellett Benji édesapja, Bacskai Imre irányították a tréningeket.

Örök emlék az a néhány hónap, és nem tudom emlékeznek-e rám ezek a remek emberek, mert sok nálam érdemesebb srác járt oda, én emlékszem mindenre, és büszke vagyok, hogy ilyen kiváló szakemberekkel edzhettem. Ezzel még annyit akarok mondani, hogy Benjin látszik, milyen kezek között formálódott, miután meglepetésemre személyesen is összefuthattam vele, és beszélgettünk pár percet. Direkt rövidre fogtam, eszem ágában sem volt zavarni, és elvenni a drága idejét a felkészüléstől. Megosztotta velem, hogy legkeményebb amatőr meccsei a Káté Gyula elleni presztízs csaták voltak, míg a 2010-es EB-n a litván fiú, Egidijus Kavaliauskas izzasztotta meg leginkább, és, hogy természetesen, az itt szerzett aranyérmét tartja a legnagyobb sikerének.

Norbi azonnal válaszolt, ahogy nekiszegeztem kérdéseimet, sőt még ő volt az, aki megköszönte az érdeklődésem, és, hogy írok egy ilyen kedvcsinálót/beharangozót. Ez, ahogy viszonyult a lelkesedésemhez, szintén sokat elmond valakiről, aki a testvéri szeretet miatt, a nehezebb utat választotta. Ez a tette ékesebben beszél minden szónál.

Mint kiderült, Norbi a junior EB ezüstérmét tartja a legjobb amatőr eredményének, és legjobb, legkeményebb ellenfelének épp egy 81 kg-s riválisát, Joshua Buatsi-t tekinti. Kőkemény mérkőzés végén szenvedett csak vereséget a ghánai-brit bunyós ellen, aki amúgy EB harmadik, és a ’16-os riói olimpia bronzérmese lett. Ilyen srácoktól nem szégyen kikapni… Norbi továbbá megjegyezte, hogy a profik között a Hunanyan elleni volt a leghúzósabb meccse, melyet úgy véli, ő tett nehézzé. Igen, ebben is van valami.

Srácok, nagyon köszönöm a rövid interjúkat, és a segítséget, én a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek, remélem végigolvastátok; köszönöm, ha igen. Tudom, tudom, nagyon hosszan tudom ám húzni a szót, ez sem lett rövid, de ha jó a téma, arról beszélni kell. Nem tudom, mi lesz azzal, aki elveszíti a csatátokat, de remélem nem lesz mellőzve a vesztes sem, elvégre úgy tűnik, sikerült rájönnünk már itthon is, hogy egy vereség még nem a világ.

Sok sikert fiúk, mindent bele, zavartalan felkészülést kívánok mindkettőtöknek, remélem a legjobb formátokat hozzátok júniusban.

(Ha kiderül a helyszín, szaladok is jegyet venni, mert gyerekek, ez tényleg óriási lesz!) Sziasztok!

Sziasztok!

Kettővel ezelőtti bejegyzésemben írtam a Luis Collazo vs Sammy Vasquez mérkőzésről, és akkor is két olyan hátterű bunyós volt a főszereplő, mint jelen írásomban. Itt is van egy feltörekvő (Alvarez), és egy szebb időket megélt, korábbi világbajnok (Bute), továbbá ennek a párosnak a tagjai is elmúltak 30 évesek (Alvarez 33, Bute 37).

Eleider Alvarez (21-0-0; 10KO) a 2008-as olimpiai részvétele után, 2009-ben lett hivatásos, és számomra rejtély, hogy miért van ilyen kevés mérkőzése. 2010-ben nem bokszolt, sérülésre, vagy valamilyen jogi, promóteri pereskedésre, hercehurcára tippelek, de akkor is, ennyi idő alatt örvendetes lenne, ha több meccs állna mögötte. Nem azt mondom, hogy a régi idők bajnokait kell megpróbálni követni, mert hetente ringbe lépni lehetetlen és egészségtelen lenne, de aki ennyi idő alatt nem válik világbajnokká, az bokszoljon. Elvégre a meccsei alapján ítélhető meg egy bokszoló, az alapján, hogy milyen teljesítményt nyújt (vagy nem nyújt). Manapság sajnos divat lett a kevés mérkőzés, még a fiatal, feltörekvő bunyósok között is, amit nem értek, de ez van.

Alvarez nem világbajnok, de már nagyon régóta a trón kapuján kopogtat, hiszen már 2014-ben elhódította a WBC félnehézsúlyú Silver címét. Ez, bár közel van a világbajnoki címhez, mégsem az, és nem értem, miért nem bokszolnak egymással az igazi bajnokkal, Adonis Stevensonnal. Komolyan, manapság egy legitim kihívónak nehezebb vb meccset bokszolnia, mint a ranglista utolsó helyezettjének.

Alvarez mögött vannak már hosszú meccsek és jó ellenfelek, rekordjából pedig kitűnik, hogy nem egy KO király, noha mégis erős, erőteljes bokszoló hírében áll. A képzett kolumbiai (Kanadában elő) bunyós többször bokszolt 10 és 12 menetet, és olyan skalpjai vannak, mint Edison Miranda, vagy Isaac Chilemba, de a jobb nevek közé sorolható még Ryno Liebenberg és Isidro Ranoni Prieto is. WBC Silver mérlege, 3-0-0; 1KO, és ezt a címet készült kockára tenni Bute ellen is.

Lucian Bute (32-4-0; 25KO) román származású, és szintén kanadainak számít. Egy súlycsoporttal lejjebb, nagyközépsúlyban, évekig volt az IBF világbajnoka. Választott hazájában közönségkedvencnek számít, majd' minden meccsét Kanadában vívta. Világbajnoki mérlege kiváló: 10-3-0; 8KO, és a képet csak az árnyalja, hogy első tíz vb meccsét nyerte meg, ám azóta minden próbálkozása kudarcba fulladt. Címét Carl Froch tépte ki a kezéből, miután bántóan egyoldalúan szedte szét mindössze 5 menetben.

Nem sokkal később egy másik kanadai, Jean Pascal pontozással múlta felül, nem vb meccsen, majd az IBF címért, a brit James DeGale győzte le, ráadásul Kanadában. Utolsó mérkőzését az USÁban vívta, Badou Jack ellen, a WBC övért, és a 12 menet végén döntetlenre végzett. Eleve vitatható módon hirdettek egált a csata végén, majd kiderült, Bute vérében doppingszert találtak, és azóta az eredményt diszkvalifikálásra változtatták, így utólag Jacknek adták a győzelmet. Erről eddig nem is tudtam, hisz januárban írtam a Jack vs DeGale meccsről (ami nekem még mindig az év meccse) és akkor Jack mérlegében még a döntetlen eredmény szerepelt. Azt hiszem, jó utólagos döntés született, és az kapta a győzelmet, aki eleve megérdemelte.

forrás: roundbyroundboxing.com

Érdekes, hogy a fordított alapállású Bute a magasabb, mégis Alvareznek volt jelentős, 9 centis karhossz előnye. Még fontosabb, hogy Alvarez a nagyobb, és naturálisan az erősebb. Ő folyamatosan félnehézsúlyban meccselt, vagyis kérdéses, hogy Bute képes-e valamiképpen áthidalni ezt a méret, és erőkülönbséget?

A mérkőzésre Kanadában, Quebec Cityben, a Centre Videotron-ban került sor, 2017.02.24-én. Mivel utolsó két mérkőzését elvesztette, Buténak rendkívül fontos volt, hogy győzzön. Alvareznek nem különben fontos volt a siker, elvégre egy szép győzelem most már tényleg katapultálhatja egy világbajnoki ütközetre. Úgy vélem, Alvarez számított esélyesebbnek, de Vasquezről is ezt hittem Collazo ellen, aztán lásd, mi történt. Marlon Wright bíró vezényletével indulhattak csatába a versenyzők, hogy választ adjanak a kérdésekre.

Feszültséggel teli vibrálás érződött mindkét ökölvívón, mikor belevágtak a nyitó felvonásba. Egyelőre csak kóstolgatták egymást, gyors ütésekkel igyekeztek felmérni az erősségeket és gyengeségeket. Sokat ugrasztgatták egymást, hogy kiismerjék a másik reakcióját, de igazán látható differencia nem mutatkozott közöttük. Szoros menet volt, melyben csak minimálisan láthattunk tiszta találatokat. Ezekből azonban a fiatalabb Alvarez osztott ki többet, így, ha kevéssel is, de ő volt a jobb.

A 2. menetben túl sok változás nem történt, leginkább egymás támadásaiba próbáltak beleütni a felek. Továbbra is kivárásra játszottak, Bute pedig törzsből hajladozva igyekezett közelebb kerülni a hosszabb kezek zavarásában. Könnyed egyenesekkel talált is, majd mindketten nagyobb, hajlított karú ütéseket vettek elő, de Bute támadásai a fedezéken haltak el, míg Alvarez felütése öv alá ment. Kicsivel később remek Bute egyenes talált fejen, eddig talán ez volt a leglátványosabb találat, el is vitte ezt a felvonást.

A 3.-ban alaposan felpörögtek az események, előbb Bute, majd Alvarez bombázott fejre horoggal, és utóbbié tűnt veszélyesebbnek. A kolumbiai-kanadai tempót is váltott, többet mozgott, igyekezett összezavarni, és kizökkenteni Butét, aki szintén próbálkozott, mire fel is repedt az orrnyerge. Alvarez a kezébe vette az irányítást, kemény jobb horoggal talált, majd immár az ő feje volt sokkal vörösebb, mint ellenfeléé, alighanem rákerült a másik vére. Aztán a román-kanadai megvillantotta, miért is volt olyan sokáig világbajnok, kemény támadásokat vezetett, a közönség rá is kezdett a "Bute, Bute!" rigmusra. A menetet azonban már nem tudta megfordítani, azt Alvarez nyerte.

forrás: boxingscene.com

A következő felvonásban az ex bajnok maradt lendületben, míg a bíró ismét figyelmeztette Alvarezt, ezúttal a vállának használata miatt, amivel egy fogásnál akarta ellökni magától riválisát. Bute később bal horoggal talált testre, és rögtön fejre is, de rövidesen, ahogy Alvarez után ment, beszedett egy pazar jobbost, amit egy sorozással a sarokban, szinte rögtön vissza is adott! Rövidesen újabb sorozata találta el Alvarezt, aki viszonozta előkészítő egyenesekkel, és hajlított karú ütésekkel is, de továbbra is Bute volt a meggyőzőbb. Oda-vissza zuhogtak a pofonok, szép és technikás adok-kapok alakult ki közöttük. A menetet Bute vitte el, de ez is szoros, valamint az eddigi legjobb volt.

forrás: boxingscene.com

Az 5.-ben Alvarez továbbra is alkalmazta, illetve próbálta érvényre juttatni az ellenfél mozgásába és ütésébe történő jobb kezes beleverést, ám továbbra is fej-fej melletti küzdelmet láthattunk. A kolumbiai ismét uralma alá hajtotta a ringet, egyre több tempó ütése akadt be, de hogy szoros és intenzív maradjon a csata, arról az ellenfél is sok ütéssel, és támadó felfogással gondoskodott. Belharcnál Alvarez próbálkozott testre felütésekkel, Bute ütött egy horgot, ebbe pedig Alvarez ütött bele egy nagyon laza, és pusztítóan kemény jobb horgot. Az ütéstől a lábai azonnal megrogytak, és Bute váratlanul megtántorodott! Alvarez nyomban lecsapott, kőkemény jobb egyenest küldött Bute fejére, aki azonnal a padlóra zuhant, szerencsére a jobbost kísérő bal horog már nem találta el a fejét. Wright bíró számolni kezdett, Butén látszott, hogy egy pillanat alatt szörnyű állapotba került. Nagyon-nagyon nehezen, elképesztő koncentrálással, és szűnni nem akaró elszántsággal, valahogy talpra vergődött, de hiába ez a lenyűgöző életösztön, a jobb arcán is felrepedő bunyóst Wright nagyon helyesen nem engedte tovább, és kiszámolta. Végzetes hiba lett volna még engedni, nem is vitatta senki az ítéletet.

forrás: boxingscene.com

forrás: roundbyroundboxing.com

forrás: montrealgazette.com

forrás: ytimg.com

Eleider Alvarez (22-0-0; 11KO) élete legszebb és legértékesebb győzelmét aratta, örömében körbefutotta a ringet, és kikövetelte magának, hogy figyeljenek rá. Egy bokszolónak ezt kell tennie, ha el akar érni valamit, és nem ismerem a menedzsereinek, promótereinek szándékát vele kapcsolatban, de ha valakit, akkor ezt a srácot nem lehet megkerülni! Most már végképp eljött az ideje annak, hogy világbajnoki címért küzdjön, méghozzá a bajnok, Adonis Stevenson ellen (ő is félig kanadai, és nagy kedvenc, úgyhogy szerintem végképp nem lehetne akadálya a közös csatának). Alvarez a "Storm", vagyis "Vihar" becenévre hallgat, és ez a vihar a WBC ranglista első helyén tombol. Illő lenne végre, hogy a "Superman", vagyis Stevenson belerepüljön ebbe a viharba. Jó meccs lenne, efelől nincs kétségem.

Nem tudom, mi lesz Lucian Butéval (32-5-0; 25KO), elvégre még mindig jól cseng a neve, sőt, jól is bokszolt, de elég súlyos KO-val kapott ki, és ez volt zsinórban a harmadik veresége. Talán kicsit pihennie kéne, és esetleg picit újra formába lendülni, ha folytatni akarja. Pihennie biztosan muszáj lesz, KO vereség után ez amúgy is kötelező. Szorítok mindkettejüknek.

Miközben írok, tudtam meg, hogy Alvarez továbbra sem a világbajnokkal, hanem megint egy ex bajnokkal, a fentebb említett, Jean Pascallal fog bokszolni, ismét a WBC Silver címért. Ki érti ezt? Talán majd, ha ott nyer, akkor... A válaszokra nem kell sokáig várnunk, mert a meccset 2017. június 3.-án rendezik. És most látom, hogy Alvarez címe, vagyis a WBC Silver öv ezúttal betöltetlenként szerepel... Nem értem, miért, amikor az írásom arról szólt, hogy februárban épp megvédte. Jó, ez a része nem is érdekel, akit izgat járjon utána, hogy jelenleg Alvarez miért nem birtokosa a Silver övnek. Hagyjuk is. Remélem, jó meccs lesz a Pascal elleni is... (Ugyanazon a gálán Stevenson, Andrzej Fonfarával fog visszavágózni.)

Marlon Wright jól vezette a meccset, csak szabálytalanságoknál szólt közbe, de nem kezdett szavalni, hagyta bokszolni a fiúkat, és jól is tette, hogy véget vetett a küzdelemnek (ebben nem volt nehéz dolga). A pontozásról sajnos nem sikerült adatot találnom, úgyhogy zárásképp meg kell elégednetek az én "lapommal". Heóka.

Pontozásom:

Eleider Alvarez vs Lucian Bute

• 1.:  10-9
• 2.:  9-10
• 3.:  10-9
• 4.:  9-10
• 5.:    KO
• 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12: -----

Össz: 38-38

Heó!

A mérkőzést 2017.02.25.-én, Angliában rendezték, és ahogy az ezen a vidéken lenni szokott, egy igen hangulatos kis esemény kerekedett a szurkolók jótékony hatása miatt. A hazai fiú drukkerei csordultig megtöltötték a Hull-i Ice Arénát, és végig buzdították kedvencüket, Gavin McDonnellt (16-0-2; 4KO). Már említettem párszor, hogy igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a brit területek bokszolói, főleg, ha eljutnak egy világbajnoki meccsig, mert ilyenkor elképesztő szurkolást, és hangulatot kapnak a szurkolóktól. A csatát márpedig világbajnoki címért, a WBC betöltetlen nagyharmatsúlyú trónjáért írták ki, miután az megüresedett a japán legenda, Hozumi Hasegawa visszavonulásával, aki így bajnokként akaszthatta szögre a kesztyűit.

(Balra McDonnell, jobbra Vargas. Mindketten normál alapállásúak.)

forrás: boxingscene.com

McDonnell a WBC Silver bajnoki címét, Európa bajnoki címet, korábban pedig Brit bajnoki címet is szerzett, így nem csoda, hogy eljuthatott eddig a meccsig, hisz a WBC ranglistájának 2. helyét foglalta el. Ahogy a mérlegéből látszik, nem egy KO király, nincs túl nagy ütőereje, de hajtós, szorgalmas bunyós, aki mögött máris több 12 menetes mérkőzés állt, mint amúgy több mérkőzést bokszoló ellenfelénél, szóval ilyen szempontból rutinosabb is nála. Csupán két döntetlen csúfította a mérlegét, egyik még pályája elején, az ötödik meccsén történt, Ashley Lane ellen 4 menetben, míg a másodikat 12 menetben szedte össze, Josh Wale ellen, Brit bajnoki címvédésekor. Érdekesség, hogy korábban a Brit bajnoki cím kihívói pozíciójáért már bokszoltak egyszer, és akkor McDonnell nyert 12 menetben, egyhangú pontozással. Akadnak még szép győzelmei, Vusi Malingát a WBO Inter-Continental címért, Jeremy Parodyt EBU címvédő meccsen verte meg.

Ellenfele, a mexikói Rey Vargas (28-0-0; 22KO) sokkal komolyabb ütőerővel, és alapképességekkel rendelkezik, igazán technikás ökölvívó, aki, bár idegenben kellett bokszolnia, jóval esélyesebbnek számított (legalábbis szerintem). Vargast esetlegesen csak az ismeretlen, és ellenséges környezet zavarhatta meg, noha profi bokszolót ilyesmi ritkán billent ki (Vargas eddig csak Mexikóban, és kétszer az USÁban bokszolt). A 12 menetes meccsek terén rutintalanabb, mint ellenfele, hisz neki csak egyszer volt ilyenben része, viszont akkor minden menetet megnyert Alexis Boureima Kabore ellen. Esélyei mellett szólt, hogy jóval magasabb, és hosszabb karú is, mint az angol, így hát, ha nem jönne be az agresszív stílus, ki is bokszolhatja a hazai fiút. Előző mérkőzésén Alexander Munozt intézte el öt menetben, és szerezte meg a WBC International Silver címét, míg erre a mérkőzésre a ranglista első helyezettjeként érkezhetett.

forrás: 365dm.com

Victor Loughlin vezetőbíró intésére elindulhatott a küzdelem, melynek irányítását Vargas rögtön magához is ragadta. McDonnell, bár a kézfogásnál elég idegesítően villogtatta a foggumiját, és vicsorgott a mexikóira, ettől több kellemetlenséget nemigen tudott okozni, mivel eleinte hozzá sem tudott szagolni Vargashoz. A mexikói sokkal gyorsabb és mozgékonyabb volt, sütött róla, hogy tökéletes felkészülés áll mögötte, rendkívül jól bokszolt.

forrás: bbc.co.uk

Fürgeségét kihasználva ide-oda cikázott a ringben, és valósággal terrorban tartotta a tehetetlen angolt. Hol könnyed, hol erős ütésekkel tette kellemetlenné vetélytársa számára ezt az estét, és ezen az sem változtatott, hogy Loughlin bíró egyértelműen a hazai fiú pártját fogta. Elég a harmadik menetben elhangzott, mélyütés utáni figyelmeztetésre gondolni, amely ütés valóban mély volt, csak hát a spori azt felejtette el, hogy közben McDonnell lenyomta a másik fejét. Szerencsére a meccs folyamán nem történt intés, így a bíró nem nyúlt bele a meccsbe, noha a végén így is akadt miért idegeskedni, de erről picit később.

forrás: metrouk2.files.wordpress.com

Vargas tehát totálisan uralma alá vonta a ringet, technikás és kemény bokszot mutatott be, amolyan tanítani valót, olykor tényleg gyönyörű dolgokat művelt. Az angol fiú nem tudott mit kezdeni a mexikói gyorsaságával, és robbanékonyságával, és a karhossz/magasság különbség leküzdésével is akadtak gondjai rendesen.

forrás: gettyimages.com

A harc a mérkőzés felénél kezdett jobban kibontakozni, McDonnell megpróbálta minél jobban nyomás alá helyezni riválisát, ám ezekben a menetekben Vargas esélyt sem adott erre, így talán a középső menetek voltak a legnagyobb iramúak, és legegyértelműbbek. Vargas ekkor magasabb hőfokon égett, és vagy szikár ütésekkel, vagy elmozgásos védekezéssel fogadta az angolt.

forrás: dailymail.co.uk

A nagy iramtól, és a sok ütéstől azonban McDonnell csak nem akart elfáradni, vagy megtörni, így folytatta a nyomulást, pedig amennyit kapott, az egy hadosztálynak is elég lett volna. Mindenképp elismerés illeti a küzdőszelleméért, ami végig hajtotta és segítette, képtelen volt leállni, ha már ilyen népes drukkerhad kísérte csatába, és állt mögé egy emberként. Zengett is a csarnok, mikor sikerült bevinnie egy-egy ütést, vagy megsoroznia Vargast. Azonban hiába a rakkolós boksz, Vargas továbbra is azt csinált, amit akart, és sorra húzta be a meneteket, kétséget sem hagyva afelől, hogy melyikük a jobb, és tehetségesebb bokszoló.

forrás: boxingscene.com

Vargas fölénye az utolsó felvonásokban, a 10. menet környékén kezdett lanyhulni, ekkorra már kissé visszább vett a tempóból, és már nem törekedett minden pillanatban arra, hogy jobb legyen a másiknál. Nem úgy McDonnell, aki ugyanúgy, sőt, ha lehet még jobban nekiiramodott és zakatolt előre, ütött-vágott, amit ért, nem adta fel egy másodpercre sem. Még mindig kemény ütések robbantak a testén, vagy a fején, de ritka strapabíró kis bunyós, azt meg kell hagyni. És ezekben a menetekben már jóval többet adott, mint addig.

forrás: thesun.co.uk

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem épp szabályos keretek között jött előre McDonnell, hisz fogta, tolta, nyomta, és így csépelte Vargas testét (főleg testét), akinek nem ízlett ez a kényszeres verekedés. A bíró annyiban hagyta a dolgot, ezzel is segítve a hazai fiút, amivel engem személy szerint boldoggá tett, mert engedte a folyamatos küzdelmet, de azért talán sportszerűbb lett volna, ha egyszer-egyszer rászól McDonnellre, és kissé megfegyelmezi. Loughlin hagyta a nem túl szép, ám annál harcosabb jeleneteket, viszont ütőerő és pontosság híján McDonnell képtelen volt élni ezzel az előnnyel, és nem tudta megrendíteni, vagy leütni Vargast. Pedig a győzelméhez ekkor már végképp erre lett volna szüksége.

forrás: boxingnewsonline.net

Vargas nem nyerte meg az utolsó meneteket, de nem is kellett neki, elég volt, hogy elmozgott és kibírta a nyomást. Bár azért meg kell említeni, hogy az utolsók is szoros menetek voltak, és a 12. menetben is rengeteg Vargas találatot láthattunk. Ezek a menetek azért voltak inkább a hazai fiúé, mert a mexikói ekkor már nagyon hátrált, és biztonságra törekedett. A meccset legongatták, mindketten felemelték a kezüket, de nem véletlenül Vargas volt az, aki tovább ünnepelt, és érezte, hogy ez az ő estéje volt.

forrás: boxingnewsonline.net

Szerelmemmel néztem a mérkőzést, és ekkorra már teljesen átszellemülve vártam az eredményhirdetést, mert ilyen remek bokszélményt csak és kizárólag a bírók/pontozók tudnak elrontani, úgyhogy nagyon reménykedtem, hogy ez most nem így lesz. Mondtam is, mindegy, hogyan, csak Vargast hozzák ki győztesnek, és nyugtattam is magam, hogy ez Anglia, itt nem olyan sűrűn történik csalás, vagy félrepontozás. Tényleg mindegy, milyen pontozással, csak Vargas nyerjen... Erre bejelentették, hogy többségi pontozás (valakinél döntetlen lett)! Nyeltem egyet. "Meg ne merjétek csinálni!" Be is mondták, hogy az egyik bíró döntetlenre adta. Dühösen, lélegzetvisszafojtva vártam a másik két ítész döntését. Hamarosan tudatták az arányokat, már csak a győztes kihirdetése volt hátra. És az nem más volt, mint a mexikói Rey Vargas, ő az új világbajnok!

forrás: gettyimages.com

Örömömben két kézzel tombolva csapkodtam a levegőt, majd még frissiben, rendkívül hosszan és cifrán káromkodva küldtem melegebb éghajlatra azt a pontozót, aki ezt a tükörsima mérkőzést képes volt döntetlenre adni. Botrányos pontozás, mintha nem értene hozzá, pedig rutinos bíróról, név szerint Ian John Lewisról van szó. Az egykori bokszoló, aki persze angol, durván elfogultan végezte a munkáját, és egy felülvizsgálat, vagy eltiltás, de legalább valamiféle nyilatkozattétel, és bocsánatkérés lett volna tőle/tőlük a minimum. Ehhez képest zavartalanul folytatja a munkáját, mintha mi sem történt volna (9 meccset vezetett azóta, és háromszor pontozott...). Mi történik, ha egy másik pontozó is ilyen félkegyelműen végzi a munkáját? Akkor döntetlennel megfosztják a sikertől Vargast, csak mert idegenben bokszolt? Egy fantasztikus teljesítményért ez lett volna a jutalma? Undorító! Egyszerre voltam ideges, és boldog, és kedvem lett volna a fülénél fogva felhúzni a delikvenst, és kérdőre vonni, ezt mégis hogy képzelte. Aztán nem sokkal később láttam a Thurman-Garcia meccset, ott még jobban berágtam, de erről majd egy másik bejegyzésben. Mellesleg Loughlin bíró sem állt a helyzet magaslatán, de ő legalább többé-kevésbé hagyta kibontakozni a bunyósokat.

Zárásként gratulálok Rey Vargasnak (29-0-0; 22KO), ő a WBC új nagyharmatsúlyú világbajnoka, további sok sikert, és remek meccseket kívánok neki. Gavin McDonnellnek (16-1-2; 4KO) a hozzáállásáért, a küzdeni tudásáért gratulálok. Kíváncsi leszek sikerül-e neki világbajnoki címet szerezni, hogy testvérével Jamie-vel egy időben legyenek világbajnokok. Nagyon erős a mezőny, nem lesz könnyű dolga, de hátha összejön neki, és így a családjának ez a történelmi tett. Hajrá, srácok! Heó!

Pontozásom:

Rey Vargas vs Gavin McDonnell

• 1.:  10-9
• 2.:  10-9
• 3.:  10-9
• 4.:  10-9
• 5.:  10-9
• 6.:  10-9
• 7.:  10-9
• 8.:  10-9
• 9.:  10-9
• 10.: 9-10
• 11.: 9-10
• 12.: 9-10

Össz.: 117-111 Vargas

Hivatalos pontozás:

• Ian John Lewis: 114-114 döntetlen, és ez egy marhaság.
• Nathan Palmer: 117-111 Vargas
• Max DeLuca: 116-112 Vargas

Sziasztok!

A címben feltüntetett öreg jelzőt természetesen nem kell komolyan venni, hiszen a mérkőzés napján Vasquez 30, Collazo pedig csupán 35 éves volt. Azért a múlt idő, mert a váltósúlyban tíz menetre kiírt találkozót 2017.02.02-án rendezték, és azóta a bunyósok betöltötték a 31., és 36. életévüket. A mérkőzésnek az USA, Mississippi állam, Tunica város, és a Horseshoe Casino adott otthont.

A csak öt év korkülönbseg ellenére is Vasquez számított a "fiatalnak", Collazo pedig az öregnek, értelemszerűen a két bunyós eltérő karrierszakasza miatt. Sammy Vasquez (21-1-0; 15KO) feltörekvő, míg Luis Collazo (36-7-0; 19KO) ettől eltérően a saját pályafutásának leszálló ágában tanyázott.

(Balra Vasquez, jobbra Collazo.)

forrás: boxingscene.com

Luis Collazo az ismertebb, sok nagy mérkőzésen van túl, 2000-ben debütált a profik között (csak 2010-ben, és '16-ban volt inaktív), legnagyobb eredménye pedig, hogy váltósúlyú világbajnok volt. Véleményem szerint legszebb győzelmét nem világbajnoki meccsen aratta, de ez nem kisebbíti a Victor Ortiz felett aratott második menetes KO diadalának dicsőségét. Collazo hétszer kapott ki, javarészt jó és klasszis bunyósok verték meg, és többnyire az ő életüket is sikerült megkeserítenie. Utoljára éppen utolsó vereségén lépett ringbe, ahol sajnos nem tudott Keith Thurman egyenrangú partnere lenni, és aki ellen végül ki sem jött a nyolcadik menetre. Jegyezzük meg azért, hogy Thurman manapság a legerősebb és legéhesebb váltósúlyban, így az lett volna csoda, ha Collazo képes ellenállni neki. Az a mérkőzés 2015-ben történt, így hát ennek a meccsnek az egyik legnagyobb kérdése az volt, miképp képes visszatérni az ex bajnok a hosszú kihagyás után. Pihent lesz, tele életkedvvel és tettvággyal, vagy a nagy csaták után egy kiégett, kiöregedett sportolót láthatunk?

Az este másik nagy kérdése az ellentétes ringsarokban helyet foglaló Vasquezre vonatkozott. Miként tér vissza azután, hogy elvesztette a veretlenségét, pályájának éppen abban a szakaszában, ahol a győzelmek már a világbajnoki címmeccsek kapujába röpíthetik az embert? Merthogy Vasquez a vb meccsek küszöbén, 21 veretlen meccs, és egész jónak mondható győzelmek után kapitulált. Legyőzője a 2008-as pekingi olimpia kisváltósúlyú aranyérmese, Felix Diaz volt, aki ellen egy szoros tíz menet végén maradt alul. Pontosabban elsőre nem is maradt alul, mert az eredmény kinyilvánításakor, tévesen döntetlent hirdettek. Ezen csodálkoztam is, mert Vasquezt a meccs során megintették, vagyis levontak tőle egy pontot, így, mivel minden menetet el kell dönteni egyik, vagy másik bunyós javára, sehogy sem jöhetett ki az iksz. Szerencsére utólag korrigálták az eredményt, és Diaz megkapta a szoros győzelmet. Végülis jobb később, mint soha, bár örvendetesebb lenne nem kapkodni, és többször ellenőrizni néhány szám összeadását.

Mellesleg a meccs alapján Vasquez egy szorgalmas, tisztességes kis bunyósnak tűnt, de nem láttam benne azt az extrát, ami miatt kikiáltható lenne jövőbeli világbajnoknak, pláne a váltó és környező súlycsoportok bajnokának, ahol hemzsegnek a klasszisok. Vasquez hiányosságai pedig akkor csúcsosodtak ki, mikor Diaz, az amúgy óvatos teljesítménye mellé, hozzáadott némi plusz adalékot valós tudásából. (És azért elmondható, hogy olimpiai arany ide, vagy oda, Diaznak is van hova fejlődnie. Mivel ő azóta egyszer nyert, és ő lesz a világbajnok Terrence Crawford következő ellenfele, meglátjuk, mennyit sikerült fejlődnie. Történetünk szempontjából ez azonban mellékszál, vissza a fő vonalhoz.)

Mindkét bokszoló fordított alapállású, Vasquez magasabb, mégis Collazo a hosszabb karú. A mérkőzés Bill Clancy jelszavára indult, én pedig kíváncsian vártam, hogy a rutin, vagy a várható lendület lesz-e a döntően befolyásoló tényező?

forrás: boxingscene.com

Viszonylag hamar, egész jó iram alakult ki a két bokszoló között. Vasquez látszott agresszívebbnek, de ellenfele nem jött zavarba, sokkal inkább tűnt úgy, hogy nagyobb erőbedobásra szeretné ösztökélni vetélytársát. Ez is egy érdekes kérdést vetett fel, mert azért Vasquez alighanem a nagy iramú meccsek terén szintén rutintalannak számít, így felmerült, bírni fogja-e, ha Collazo megmakacsolja magát, és pontos ütéseivel terrorizálja a fiatalabb ökölvívót? Az első két menet szorosan, némi Vasquez fölénnyel zárult.

forrás: ucnlive.com

Érezhetően messze volt még a vége, és Collazo fel is pörgette a tempót, úgyhogy a felek alaposan egymásnak estek. Nagyon örültem, hogy újra láthatom Collazót, annak meg főleg, hogy így láthatom. Remek dolgokat mutatott a ringben, lazán és bevállalósan bokszolt, bár ismerve régi formáját, ebben csak az volt meglepő, hogy erre ilyen hosszú kihagyás, és vereség után is képes. A két bunyós átadta magát a szenvedélynek, nagy sorozatok és kombinációk váltakoztak köztük, és egyik csörtéjük alatt Collazo a kötelekhez hátrálva ütött bal horgot és jobb felütést fejre, amire 5-6 Vasquez találat is érkezett. Vasquez kissé elfeledkezett a védekezésről, és ezzel besétált a minden hájjal megkent Collazo csapdájába, aki ismét, most keményebben és pontosabban ütött bal horgot és jobb felütést. Mindkét ütés beakadt, Vasquez pedig padlóra került! Pazar villanás, és gyönyörű leütés volt, ritka szép mozdulat! Vasquez felállt és folytatta, azonban ebben a menetben már csak Collazo volt a ringben. Immár nagyon élt, és kimutatta a foga fehérjét (meg a vére vörösét, merthogy felrepedt a szeme és talán az orrnyerge is), hisz láthatóan jó formában szállt ismét harcba, jól érezte magát, és nagyon elemében volt.

forrás: premierboxingchampions.com

A következő menetek is inkább róla szóltak, még ha kissé kiegyenlítettebben is. Remekül, szabadon mozgott, és számos alkalommal tért ki, vagy hajolt el Vasquez csapásainak útjából. Persze kapott is, de az ő felütései testre, valamint fejre mért horgai jóval látványosabbak és eredményesebbek voltak. Gyakorta leeresztett kézzel provokálta ki az újabb támadást, ám jórészt sikerrel húzta el a fejét az ütések elől. A kérdés öt menet után már nem az volt, hogy Vasquez miképp oldja meg Collazót (KO-val, vagy pontozással), hanem, hogy megoldja-e egyáltalán?

A hatodik felvonás újfent sűrű bunyót hozott, ismét épp elegendő Collazo fölénnyel és ütésekkel. Vasquez is komolyan próbálkozott, és ő is kemény találatokat vitt be. A menet közepe táján, ha én közvetítettem volna a meccset, valami ilyesmi hagyta volna el a számat: "A nagy verekedésben Collazo jobb felütést visz be bordára. Majd jobb-bal horog, fej. Nagy bal horog, fej! Majd... Brutális, könnyed jobb horog fejre, és Sammy Vasquez összecsuklik, nem moccan! Szinte magzatpózban fekszik, a bíró pedig abba is hagyja a számolást! Vége! Luis Collazo KO-val nyer a hatodikban, micsoda visszatérés!"

forrás: ytimg.com

forrás: boxingnews24.com

forrás: fight-headlines.com

forrás: boxingnews24.com

Az év egyik legszebb kiütését láthattuk, valóban fantasztikus győzelem volt, Collazo pedig még győzelmi táncot is lejtett örömében. Aztán vele együtt aggódtunk egy kicsit, mivel Vasquez még mindig nem igazán akart megmozdulni, ám nem sokkal később (miután Collazo szimpatikusan, és sportszerűen mellétérdelve, egyfajta imádkozást mutatott be), Vasquez végre magához tért, majd már közösen beszélgettek, és elemezték a történteket. Mellesleg Bill Clancy jól döntött, hogy abbahagyta a számolást, hisz a kiütött versenyző nem volt magánál, így ilyenkor mindig sürgős az azonnali, szakszerű ellátás, illetve ellenőrzés.

forrás: ytimg.com

Luis Collazo (37-7-0; 20KO) tehát parádés győzelemmel jött vissza, Sammy Vasquez (21-2-0; 15KO) viszont nagyon nehéz helyzetbe került, remélem, azért még hallunk felőle, és további kemény munkával sikerül eljutnia egy világbajnoki meccsig, ott meg már minden megtörténhet. Collazo pedig remélem, hogy még sok ilyen mérkőzéssel örvendezteti meg a Ring világát, és ki tudja, egy szép napon, ha kiérdemli, talán előtte is, immár veteránként újra megnyílik a lehetőség, hogy bajnoki címet szerezzen. Elvégre, tényleg jó az öreg a háznál.

Pontozásom:

Luis Collazo vs Sammy Vasquez

• 1.:  9-10
• 2.:  9-10
• 3.:  10-8
• 4.:  10-9
• 5.:  10-9
• 6.:   KO
• 7, 8, 9, 10: ----

Össz.: 48-46 Collazo.

Hivatalos állás:

• Mack Thornton; Ressie Allen: 47-47
• Gerald Deming: 46-48 Vasquez. Ezek szerint a három pontozót kevésbé győzte meg Collazo, így aztán külön öröm, hogy KO-val tisztázta, tényleg Ő a jobb. Sze'asztok!

Heó heó!

2017.04.29.-én a legendás londoni Wembley Stadionban valami olyasmit láthatott a 90 ezer szurkoló és több millió tv néző, amit jó ideje nem. Nevezetesen egy olyan nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést, amely végig izgalmas, változatos, fordulatos, hullámzó és magas színvonalú volt. Az ökölvívás legnagyobb dicsősége a nehézsúlyú trónért ringbe lépni és elhódítani azt. Amit ez a két páratlan ökölvívó lerendezett a ringben, az pedig mindenképpen méltó a legendás elődökhöz, és kettejük csatája olyan volt, amilyennek egy nehézsúlyú mérkőzést elképzelek, olyan, amilyet a legendás titulus megkövetel.

Szépen lassan, óvatosan, mintha éledezőben lenne hosszúnak tűnő csipkerózsika álmából a nehézsúly. Egyre több új, érdekes, és izgalmas alak bukkan fel a kihívók és a bajnokok között, és talán-talán kikopóban vannak az olyan korábbi bajnokok, vagy kihívók, akik csak a nevükből és egykori eredményeikből élnek. Pontosabban mondva, az ilyen bunyósok mellé most már alaposan felfejlődtek az új, ígéretes bokszolók, akikben ott a potenciál a jövőbeni nagy tettekre, és jó meccsekre.

forrás: video.skysports.com

Az elmúlt tíz év sajnos szinte másról sem szólt, csak arról, hogy Wladimir Klitschko (64-4-0; 53KO) csúcsra jutott és egyeduralkodóvá vált. Korábbi offenzív stílusát sebezhetősége és vereségei miatt egy jóval sótlanabb, csúnyábban mondva nézhetetlenebb, biztonságos, de kétségkívül eredményes stílusra cserélte, a legendás Emanuel Steward irányítása alatt. Stewarddal a sarkában Klitschko talán egy Lennox Lewiséra hasonlító ökölvívással rukkolt elő (nem meglepő, a korábbi világbajnokot is Steward trenírozta), csak hát az ukrán sajnos finoman szólva sem közelítette meg Lewis tulajdonságait és képességeit, így hát horgot és felütést nagyon ritkán, kevés egyenest és csimpaszkodást annál többet láthattunk tőle. Klitschko legtöbb mérkőzése egy altatódal izgalmi szintjén mozgott, ám ha valamikor, akkor ezen az áprilisi Wembley gálán végleg kiderült, és bebizonyította, hogy ez nem csak az ő hibája volt. Ellenfelei ugyanis a lehető legritkább alkalmakkor tették próbára a kiforrottan bokszoló bajnokot, pedig többen is megmutatták már addig, hogy Klitschkónak bőven akadnak gyengeségei. Csak hát, ha egy kihívó úgy lép ringbe, hogy kiégett, és ahogy már írtam, csak a nevéből él, már nincs annyi motivációja a győzelemre, mint a bajnoknak volt. Sokuk kicsit sem felelt meg a nemes címért versenyzők felé fűzött elvárásoknak. Klitschko számos kihívót, bajnokot, és ex bajnokot takarított el az útjából, és lépésről-lépésre kaparintotta meg a legnagyobb szervezetek vb címeit. Ez így nagyon jól hangzik, viszont a valóságban ez a nehézsúly történetének egyik legunalmasabb éráját jelentette.

De még egyszer el kell mondanom, hogy ezért Klitschko nem okolható! Ő tette a dolgát és nyerte a meccseit, arról nem tehetett, hogy az ellenfeleinek nagyobb volt az arcuk, mint a tettvágyuk, vagy, hogy eleve telepiszkított alsóneműben léptek be a ringbe. Olyan nagy nevek múlták alul önmagukat ellene, és mutatták a küzdeni vágyás teljes hiányát, mint Rahman, Mormeck, vagy Haye. Egyszer azt olvastam, hogy David Haye valójában ezzel a távolságtartó taktikával akart felülkerekedni rajta, és egyszer csak robbanékony, gyors ütésével kiütni Klitschkót, és, hogy az erre az egy ütésre történő hagyatkozás micsoda páratlan taktika volt. Nem volt az! Aznap egy gyáva senkiházit láthattunk a porondon, aki a valaha volt legundorítóbb lejárató kampányok egyikét mutatta be, nem csak Wladimir, de annak családja felé is. Aztán végigvergődött és szerencsétlenkedett 12 menetet úgy, hogy lényegében egyet sem nyert meg. Gratulálok, nagy teljesítmény volt. Nem véletlenül vagyok ilyen ingerült, mert Haye-t addig nagyon sokra tartottam, aztán csak primadonnáskodott a meccsen. Benne láttam az embert, aki véget vethet Klitschko uralmának, erre semmi. Sehol semmi. Azóta is nagyon dühít, ha valaki csak dumál, és a teljesítménye szöges ellentétben áll az általa mondottakkal.

Egyike a szép győzelmeknek: az Eddie Chambers elleni KO.

forrás: boxnews.com.ua

Tehát Klitschko sok ellenfeléből hiányzott a tűz és az akarat, aminek arra kellett volna irányulnia, hogy igenis erővel, vagy remek taktikával elragadják az uralkodó koronáját. Egészen úgy vélem, hogy megszorítani sem tudták, amíg össze nem csapott Bryant Jenningsszel. Nagyon szoros meccset vívtak, Klitschko pontozással nyert, de a mai napig tervezem, hogy visszanézem a meccset és újrapontozom, mert nem vagyok biztos benne, hogy megint úgy látnám-e, mint akkor. Klitschkón már akkor látszódtak a hanyatlás jelei, amelyek még inkább kicsúcsosodtak a végre nem csak a levegőbe beszélő, önbizalomtól duzzadó, Tyson Fury ellen.

Klitschko alulmotiváltnak, fásultnak és ötlettelennek tűnt Furyval szemben, aki vitathatatlanul múlta felül a 12 felvonás végén. Így az ukrán vb címei a "Cigány Harcoshoz" kerültek, aki azonban a diadal óta kicsit sem úgy viselkedik, mint egy bajnok. Minthogy már nem is bajnok. Kétség sem férhet hozzá, hogy legyőzte Klitschkót, és még azt is muszáj elismerni, hogy olykor csak játszott a bajnokkal. Azonban azóta undorító módon hitegette az ukránt a visszavágóval, amihez annak szerződéses, és minden joga meg lett volna. Felsorolni is sok, annyiféle ok és kifogás útján bújt ki a revans elől, az állítólag drog és jelentős mentális problémákkal küzdő Fury úr. Utóbbit gond nélkül elhiszem, simán háborodott a fickó, aki addig-addig jártatta a száját, hogy a szervezetek nagyon helyesen, meg is fosztották bajnoki öveitől. Fury agymenése azóta is tart, szerinte most is ő a legjobb, ami azért különösen idegesítő, mert megvolt az esélye, hogy tényleg az legyen. "Csupán" ki kellett volna állnia az immár sokkal motiváltabb Klitschko ellen (aki Joshua ellen megmutatta, mennyire komolyan gondolta az újbóli csúcsra törést), ehelyett azonban botrányosan viselkedett, és minimum a fél világ számára egy kamus bohóccá vált. Pedig jobb volt Klitschkónál, megmutatta, hogy nem csak a szájkarate megy neki, erre így viselkedik. Klitschkón kívül is voltak szép győzelmei, pl Dereck Chisora ellen. (Igaz, második meccsük pályázhatott volna a minden idők legrosszabb nehézsúlyú meccse díjra, hisz izgalmi szintje vetekedik az 1985-ös Tony Tubbs vs Greg Page meccsével, ami alighanem a valaha volt legrosszabb nehézsúlyú meccs volt, ráadásul vb címmeccs.) Eredményei ellenére Fury inkább a botrányok mellett döntött.

Ezektől függetlenül, ha visszatér, arra lesz kereslet, és ha minden igaz, ezt hamarosan meg is fogja tenni (bár nála akkor sem leszek biztos, hogy ringbe száll, mikor elindul a küzdőtér felé, mert kicsit sem szavahihető ember).  Egy korábbi bejegyzésemben már írtam, hogy bajnoknak lenni felelősség. Nehézsúlyú bajnoknak hatványozottan az. Nem elég elnyerni a bajnoki címet, még akkor is tudni kell viselni, ha valaki megosztó személyiség, és a minimum az, hogy tisztességgel megverekszel azzal, aki méltó rá. Ez mindenkire vonatkozik, még Deontay Wilderre is, aki ugyan legalább védegeti a címét, ám mégis képes olyasmire, ami Pradarics Tamás Ringcsoda blog írásában megjelent róla, hogy megfenyegette egy sporttársa családját, és barátaival neki is esett a másik ökölvívónak. Az esetet szépen eltussolták, alighanem az érintett emberei érezték, hogy ilyet egy nehézsúlyú bajnok nem csinál. Pontosabban, egy bajnok sem. Egy ember sem. Megint alaposan elkanyarodtam, és máris többet beszéltem olyanokról, akik nem érdemlik meg, és akikről csak említést akartam tenni. Remélem mindkét "bajnok" bebizonyítja még, hogy érdemes foglalkozni velük...

Klitschko nem csak Fury ellen kapott ki, azonban minden vereségéről elmondható, hogy egyikre sem lehetett reálisan számítani, jobbára váratlanul következtek be. Ross Puritty ellen pályája elején, kondi problémák miatt kapott ki; Corrie Sanders győzte le másodikként, akit isten nyugtassa, akkor láttam először bokszolni, és egy meglett, kedves apukának gondoltam, aki leginkább azzal foglalkozik, hogy elmenjen a gyerek szülőijére... hú, mekkorát tévedtem vele kapcsolatban! Ő mérte Klitschkóra a legnagyobb vereségét, amihez négy padlóztatásra és mindössze két menetre volt szüksége. Örök emlék az a kivégzés... Lamon Brewster ellen furcsa körülmények között kapott ki Klitschko, hisz addig irányított, majd egyszer csak kipukkadt, mint egy lufi. Akkortájt formálta át az ökölvívását Stewarddal, és akkor vívta mostanáig legizgalmasabb meccsét is, melyen többszöri padlózás után pontozással, nem világbajnoki meccsen győzte le Samuel Petert, és maradt közvetlenül a világ élvonalában (és eztán következett a már említett uralkodása, majd Fury elleni trónfosztása).

Na, de vissza eredeti gondolatomhoz, miszerint éledezik a nehézsúly. A közelmúltban, és idén is akadtak olyan mérkőzések, amik izgalmasak és drámaiak voltak, csak hát nem világbajnoki címért zajlottak (ilyenek Klitschko regnálása idején is voltak, de sajnos azok is a periférián, a világbajnoki felhajtástól távol történtek). Tavaly év végén volt egy nagy felhajtással övezett, szerencsére ezzel a felhajtással és az elvárásokkal szemben helytálló Dillian Whyte - Dereck Chisora meccs; idén volt egy szintén angliai, nagy üzengetéssel kivitelezett, és bár nem épp szép, de legalább küzdelmes csatát hozó Tony Bellew - David Haye meccs; és akadt egy igazi thriller is öt menetben, Dominic Breazeale és Izuagbe Ugonoh között (a gála után, amin Wilder bokszolta a főmeccset, támadta be Wilder és sleppje Breazealet és annak családját...) Szóval ezek remek meccsek voltak, és az első kettő remek példa arra is, hogy semmi bajom ám a sárdobálással, ha van mögötte tartalom. Ezt azért írtam le, hátha valaki téves következtetésekre jutott volna rólam előző írásom kapcsán.

Az éledező nehézsúlyú mezőny egyik zászlóshajója nem más, mint ennek a bejegyzésnek az egyik főszereplője, Anthony "AJ" Joshua (18-0-0; 18KO), a 2012-es londoni olimpia nehézsúlyú bajnoka. Mióta feltűnt a profik között, mint egy hurrikán söpört végig az ellenfelein, és a Wembley-beli estéig 18 áldozatot szedett, vagyis mind a 18 győzelme kiütéssel ért véget. Eddig hét menet volt a legtöbb, amit a ringben töltött (kétszer tett pontot ebben a menetben a meccsek végére), ám a többi meccse nagyon gyorsan, már a nyitó menetekben véget ért (három menetnél senki nem húzta tovább). Épp az egyik ilyen hetedik menetes győzelme volt eddigi legszorosabb meccse, amit bár ő uralt, Dillian Whyte mégis meg tudta csípni pár pillanatra (aztán persze Joshua talpon maradt és lerohanta riválisát).

Mellesleg AJ-t öröm nézni, támadás orientált bokszot mutat be, nem cipeli a hátán az ellenfeleit, és ahogy tudja, kiüti őket. Minden meccsét láttam, melyek közül a kedvencem talán a Kevin Johnson elleni elsöprő győzelme. Johnsonról tudvalevő, hogy jól védekezik (Joshuáig nem is tudták kiütni), és, hogy rendkívül unalmas meccseket bokszol (még a Vitali Klitschko elleni is unalmas volt, de óriási dolog, hogy csak pontozással kapott ki). Úgyhogy rendkívüli örömmel töltött el, hogy AJ olyan látványosan lebombázta rutinos ellenfelét, aki persze nem hazudtolta meg önmagát, és jelezte, hogy képes folytatni a küzdelmet, a mérkőzésvezető azonban hibátlanul döntött a beszüntetés mellett.

A Kevin Johnson elleni megsemmisítés.

forrás: 365dm.com

Joshua engem kissé a fiatal, mindenkit lebombázó Wladimir Klitschkóra, és némileg Lennox Lewisra emlékeztet. Nem mondom, hogy olyan, mint ők, csak valamiért ők ugranak be róla (csak, hát AJ-nek még nagyon sokat kell letennie az asztalra, hogy ezekkel a titánokkal egy lapon lehessen említeni, még akkor is, ha legyőzi Klitschkót, amiről pár sorral lejjebb kiderül, sikerült-e neki). Véleményem szerint Joshuát csak amiatt nem lehet kedvelni (még), mert kevés meccse volt, és keveset bizonyított, de valahol mindenkinek el kell kezdenie.

Egyébként pedig olyasvalakiről van szó, aki karizmatikus, tiszteletet parancsol a ringben, és olimpiai bajnoki címe mellett máris világbajnok. Valaki, aki a Klitschko meccsnek köszönhetően megtölt egy direkt emiatt 80-ról 90 ezresre bővített futballstadiont! Mindössze a 19. meccsén! Ez nem kis szó. Egyelőre igazi tesztje nem volt, de amúgy remek bunyósokat győzött le, és ezt mindig egyértelműen, dominánsan tette. Világbajnoki címét a veretlen Charles Martin ellen szerezte meg KO-val a 2. menetben (ez amúgy Martin első címvédése volt, miután egy kurtán furcsa meccsen, sérülés miatt győzte le a Fury miatt üressé váló IBF címért Vyacheslav Glazkovot). Címét Dominic Breazeale (TKO 7), és Eric Molina (TKO 3) ellen védte meg, vagyis a három vb címmeccsén összesen töltött 12 menetet a ringben! Klitschko ellen IBF öve mellett, az IBO, és a szintén Fury miatt betöltetlen WBA cím lesz még terítéken.

Egymagasak Klitschkóval (198 cm), Joshua ütőtávja pedig, mindössze két centivel hosszabb (208 cm), szóval ilyen tekintetben nincs jelentős különbség a két ökölvívó között. A mérlegeléskor Joshua alatt 250 fontot, Klitschko alatt 240 fontot mutatott a mérleg, ez kb öt kiló differenciát jelent. Amiben óriási köztük a különbség, az a rutin, meg az évek. Klitschko 41, Joshua 27 éves; Klitschko 1996-ben nyert olimpiát, és debütált a profik között, Joshua 2012-ben lett aranyérmes, és 2013-ban debütált a profik táborában. Ha Klitschko győzne, azzal beállítaná a legendás Joe Louis világbajnoki győzelmeinek számát, mivel jelenleg ez a mutató 25 vb győzelmet számlál az ukrán neve mögött. Óriási szám, csak vb győzelme több van, mint Joshuának összesen.

Érdekes módon, a meccset tisztelet és nem a sokszor látható botránykeltés előzte meg, aztán láss csodát, így is akkora teltház lett, hogy alig fértek be az emberek. A 90 ezer néző hatalmas tömeget jelent, szinte érezni lehetett a súlyát a közvetítés során, és már a morajlásuk is elképesztő élményt okozott. A két bokszoló bevonulása is hátborzongatóra sikeredett, akit ettől nem ráz ki a hideg, azt semmitől. A himnuszok alatt is érezni lehetett a felfokozott várakozást, és a feszültséget, és a két titán olyan hírességek szeme láttára készült összecsapni, mint Arnold Schwarzenegger, Lennox Lewis, vagy Evander Holyfield. Miután Michael Buffer felkonferálta a szereplőket, már nem kellett sokat várni, hamarosan el is indult a mérkőzés. (Melyről úgy fogok írni, mintha most nézném.)

forrás: thesun.co.uk

Tapogatózóan, óvatosan kezdenek a felek, próbálják felmérni egymást, így aztán a nyitó gongszót követően túl sok tiszta találatot nem, ellenben tapintható feszültséget láthatunk és érezhetünk. Főképp egyenesekkel próbálkoznak mindketten, a közönség pedig folyamatosan morajlik, és felhördül, ha a bajnokok kicsit is jobban összeakadnak, vagy egymásnak esnek. Az igazán tiszta találatokkal azonban egyelőre adósok maradnak, és a nyitó menetek nehezen pontozhatóak, ide is, oda is lehetne adni őket, bár kicsivel talán Joshua a meggyőzőbb.

forrás: metrouk2.files.wordpress.com

forrás: ibtimes.co.in

A 4. menetet keményen kezdi Klitschko, dinamikus ütései beférnek, és a négy menet alapján máris elmondható, hogy jobban tetszik a teljesítménye, mint bármikor máskor az elmúlt években. Joshua sem marad sokáig adósa, ő is bevisz egy jobbost fejre, úgy látszik, kezdenek belemelegedni a bunyóba. Még ebben a menetben pazar testütést láthatunk Joshuától (meg előtte egy állj utánit is, de ezt leszámítva szabályos a meccs), majd rövidesen egy tiszta, gyönyörű jobb horog csattan az ukrán fején! Ettől jó páran megrendültek volna, de nem Klitschko, aki állítólag üvegállú... Hiába a vehemens kezdés, ez a menet Joshuáé, aki rá is mosolyog, és biccent ellenfelére a gong pillanatában. (Legalábbis én így láttam, a kommentátorok szerint ez jó menet volt Klitschkótól.)

Az ötödik menetre valósággal kiront a fiatalabb bunyós, elképesztően energikusan támadja le a korábbi bajnokot! Horgok, felütések testre, fejre mindkét kézzel, Klitschko gondban lehet, le sem tudja fogni AJ-t! És nem csak lehet, Klitschko gondban is van, pusztítóan erős és gyors bal horog robban az arcán, bele is guggol, Joshua tovább üti, bár ezekből kevés talál, Klitschko nem tud fogni, és előrebukik, térdre rogy! Klitschko padlón!

forrás: cdn.images.dailystar.co.uk

forrás: coventrytelegraph.net

Emberemlékezet óta nem volt padlón (ha minden igaz, a 2005-ös, első Samuel Peter meccs óta), de persze feláll, és a kötelező számolás után folytatódik a mérkőzés! Még nagyon sok van hátra a menetből, és Joshua, ahogy szokta, mikor vérszagot érez, tovább folytatja a rohamot, minden ütését izomból küldi meg, Klitschko pedig hátrál és hajlong, egyelőre jól védi magát, végülis, bár rég került földre, neki ismerős ez a terep. Sőt, Klitschko, akinek felrepedt a bal szemöldöke, vissza is támad, noha bal horga alaposan elszáll, a tekintetén olyan elszántság ül, amit rég láthattunk rajta.

És mintha máris fordulat állt volna be, most már az ukrán találgat a sok angol luft után. Joshua láthatóan nagyokat fújtat, mintha kiütötte volna magát! Erre fél perce öt forinttal sem mertem volna fogadni! Nagyon nagy csata alakul ki, persze Joshua, ha fáradtan is, de tovább küzd, azonban megint luftot üt, ezúttal felütése zúg el, mire Klitschko kőkemény jobbossal veri keresztbe! Bal horog és jobb felütés ingatja meg Joshua fejét, aki mintha megrendült volna, szinte tántorog! Klitschko tovább üldözi, ütéseire csak elvétve érkeznek Joshua találatok, mind a ketten önkívületben harcolnak, nehézsúlyhoz képest ritka nagy küzdelem látható, olyan színvonalon, mintha mondjuk, a 90-es évek egyik nagy klasszikusát néznénk! A menet végéhez közel újabb jobb felütés AJ állára, aki újfent, ezúttal fáradtan mosolyog a gong megszólalásakor. Nem úgy indult a menet, hogy neki lesz örömteli, ha legongatják, ám mégis így alakult. Kedvem lenne 9-9-re pontozni, de maradok a hivatalos 10-8-nál, AJ javára... Akinek nagyon össze kell kapnia magát a szünetben, mert Wladimir Klitschkót nem lehet egyetlen egy támadással elintézni. A szünetben az egyik kommentátor azt mondja, "ez a nehézsúlyú boksz, hölgyeim és uraim"! Hát igen, valami ilyesmi, annak is az ünnepe, azt hiszem.

forrás: combatpress.com

Joshua jobban kezdi a hatodikat, mint vártam, remek jobb kezese akad be fejre, de riválisa most nagyon összeszedett, nem okoz gondot ez az ütés, majd kis szünet következik, mert AJ szájából kiesik a fogvédő. Alighanem neki jön jobban az extra pihenő. A folytatás után rövidesen Klitschko üt egy falrepesztő jobb egyenest, és tökéletesen tisztán találja el AJ fejét. A bajnok egész teste beleremeg, és a megrendült harcos a földre roskad! Atyavilág, Anthony Joshua pályafutása során először kerül padlóra, Klitschko pedig ezzel egalizál a leütések terén! Őrületes háborúvá alakult ez a csata! De lesz-e folytatás, felkel-e Joshua?

forrás: si1.wp.comellenfelem.huwp (vagy mi)

forrás: cdn-mf1.heartyhosting.com

Igen, felkel, de kérdés, hogy mennyire maradt benne az ütés, és milyen állapotban képes folytatni a küzdelmet ez ellen az éhes, mindenre elszánt "Acélkalapáccsal" szemben. Látszik, hogy AJ mozgása szétesett, de Klitschko nem ront rá, alighanem tart az ellenütésekben rejlő veszélyektől. Joshua jól tartja a távot, és szerencséjére jól húzgálja el, és le a fejét az ukrán horgai elől. Így is befér pár bal horog, és mikor Klitschko egy alkalommal ugrasztja, AJ reakcióján és mozdulatán is látható a rendezetlen mozgás. A menetet mindenesetre kihúzta lábon, de nagyon nehéz helyzetbe került.

A 7. felvonásban sem tennék egy lyukas alsógatyát sem arra, hogy Joshua feltámad, borzasztó fáradt, de Klitschko megelégszik azzal, hogy könnyedén bokszolva elviszi a menetet. A 8.-ban egy picivel támadóbb csak az ukrán, mint az előző felvonásban volt, és bár ezúttal nincsenek olyan brutális bombák, mégis lüktető, és intenzív a mérkőzés. A 9. menetben is hasonló a képlet, ez is Klitschko fölényt hoz, ám úgy tűnik, Joshua végre kiheverte a megpróbáltatásait, és mintha kicsit frissebben mozogna, és támadna. A szünetben megmutatják az egymás mellett ülő Lennox Lewist és Evander Holyfieldet, jó hangulatban élvezik egymás társaságát és a meccset. Megmosolyogtató civilben látni a két, korábban rivalizáló legendát. Lennox észleli, hogy őket veszi a kamera, könyökkel böki meg a másik bajnokot, aki vigyorogva tartja fel a hüvelykujját, engem meg rögtön megrohannak a nosztalgikus emlékek, és eszembe jut pár pillanat a meccseikről. De ennyit róluk, mert a ringben épp a legfrissebb bokszklasszikus zajlik, nem is akárhogy.

forrás: worcesternews.co.uk

Joshua eddig csak egyszer, Dillian Whyte ellen rendült meg a profik között, mégis és máris vannak, akik azt mondják rá, biztos nem bírja az ütést. Ezen a feltevésen, illetve annak hibás mivoltán nem árt elgondolkodni, mert a szoros 10. menet végén olyan gyönyörű, pontos, és kemény Klitschko jobbosra gyalogol rá, ami egy rinocéroszt is megingatna. Mintha fának rohant volna! A meccs egyik legszebb ütését mutatta be egy villanással az ukrán, amelytől sok más ellenfelét kellett volna kihúzni a kötelek alatt, de ezt az angol gyereket ennél jóval keményebb anyagból gyúrták össze. A felvonás emiatt a villanás miatt szerintem Klitschkóé, és úgy vettem észre, hogy Joshua eddig minden menet után elmosolyodott, vagy biccentett. Ezt most nem láttam, arca talán dühöt, kétséget és elégedetlenséget tükrözött. Ha valamikor, akkor most végképp rádöbbent, hogy egy olyan háborúba csöppent, amely véresen komoly, és ha győzni akar, akkor a lelkét is ki kell hajtania a ringben. Ezek után gyürkőztek neki a 11. menetnek. Hú, milyen gyorsan eljutottunk idáig, tényleg repül az idő, ha az ember jól szórakozik.

forrás: welt.deimgsportmobile

Joshua az előző menetekhez képest sokkal nagyobb elánnal jön ki a sarokból, Klitschko hátrálni is kezd, így a meccs képe megfordul, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy Joshuának és csapatának éreznie kellett, hogy pontozással nem mehetnek biztosra, és a legkevesebb, hogy a hátralevő bajnoki meneteket megnyerjék. Nem gondoltam, hogy a meccs közepén tapasztalt borzalmas állapota után ilyen energiákat képes még megmozgatni. Klitschko próbál egy jobbost, nem talál, mire Joshua remekül húz meg fejre egy bal horgot. Aztán rövidesen ismét összeütnek, kissé összegabalyodnak, ÚRISTEN, AJ akkora jobb felütést robbant fel Klitschko állán, hogy az egy pillanatra felnéz a reflektorokra, de talpon marad! Hú, milyen borzalmas ütést bírt ki, de Joshua tovább űzi, most horgokkal éri el a kihívó fejét, aki padlón van, másodszor kell számolni Wladimir Klitschkóra!

forrás: cdn-mf0.heartyhosting.com

Kusza mozgással kel fel, AJ pedig átszellemülten, mégis úgy tűnik, átgondoltan folytatja az ostromot. A köteleknél bal-jobb-bal-jobb-bal, az utolsó horgok el is találják a másik olimpiai bajnok fejét, aki újfent a padlóra hanyatlik! 3-1 a leütések aránya, és úgy néz ki, a fiatal, rutintalan Anthony sikerrel mászik vissza a meccsbe a pokol tornácáról, és a kilátástalanságból!

forrás: cdn0.vox-cdn.com

Klitschko megint feláll, esze ágában sincs megadni magát, óriási a küzdeni tudás és az akarat ebben a két fantasztikus ökölvívóban! Óriási bal horog zúg el Joshuától és ütései java része blokkolt, vagy elszáll, de a kötelekhez szorítja Klitschkót és ott ütlegeli, David Fields bíró pedig közéjük áll, és szerintem nagyon helyesen beszünteti a küzdelmet, és lelépteti Atlanta aranyérmesét. A hivatalos végeredmény, TKO a 11. menetben!

forrás: dailymail.co.uk

Joshua ismét mosolyog, ezúttal tele szájjal egy pillanatra Klitschkóra, amely reakcióról elsőre egy pillanatig azt hittem, hogy oda nem illően gúnyos, ám úgy hiszem, inkább a feszültségének elillanása és győzelme iránti örömének megnyilvánulása volt ez.

forrás: mirror.co.uk

AJ hatalmas diadalt aratott, amivel most az első számú nehézsúlyú királlyá lépett elő. Mondhat bárki bármit, egy szupermotivált Wladimir Klitschkót ütött ki, aki talán soha nem bokszolt ilyen jól, éretten, és látványosan senki ellen, mint most. A súlycsoport egyik legjobb, legakaratosabb, és vitathatatlanul legtapasztaltabb alakját sikerült felülmúlnia egy olyan kőkemény, és becsületes küzdelemben, amit akárhányszor, és akármikor szívesen újranéznék! Tökéletes, és végre valahára igencsak dicsőséges reklámot, és ajándékot adtak a profi ökölvívásnak ezzel a felejthetetlen csatával, amely simán pályázhatna az év mérkőzésének díjára is. Nehézsúlyban mindenképp ez volt az év eddigi legjobb meccse, hisz a Bellew-Haye, és Breazeale-Ugonoh meccset is felülmúlta, főképp, ha figyelembe vesszük, hogy azok nem világbajnoki mérkőzések voltak.

Joshua címek terén is maga felé billentette a mérleg nyelvét, hisz a négy nagyból kettő (IBF/WBA), plusz egy kisebb, de azok közt szintén nagy (IBO) vb öv is hozzá került! Nagyon gratulálok neki, és Klitschkónak is, és köszönöm nekik, hogy egy ilyen csodálatos élménnyel ajándékoztak meg engem, a szurkolókat, és a Ring világát. Remélem, ezek után nem utoljára láttuk Klitschkót a ringben, és őszintén, teljes szívemből szurkolok neki, hogy sikerüljön még legalább egyszer visszaülnie valamelyik szervezet trónjára. Azt hiszem veresége ellenére is teljes mértékben legitim kihívója lenne Wildernek, és Parkernek is.

forrás: mirror.co.uk

A nyilatkozatok is sportszerűen zajlanak a ringben, a bunyósok elismerik egymás érdemeit, AJ felemeli Klitschko öklét is, szép jelenetek. Aztán Joshua persze rögtön kihívást intéz Tyson Fury irányába. Jó lenne egy ilyen meccs, kérdés, Fury mennyire gondolja komolyan a visszatérést, és, hogy képes-e, akar-e ledobni egy jó 60-70 kiló felesleget (amit csak magának köszönhet, hogy felszaladt rá). Én még ennél is szívesebben látnék egy szupermérkőzést Deontay Wilder ellenében. Reméljük, minél hamarabb összejön, mert ez szolgálja a nehézsúly, az ökölvívás, és az egyetemes sport érdekét.

forrás: mirror.co.uk

Végezetül, ahogy szoktam, foglalkozok kicsit a bíróval, és a pontozókkal is. David Fields vezetőbíró, bár sokaknak kevésbé ismert (legyen elég annyi, hogy ő vezette a Sergey Kovalev vs Bernard Hopkins csatát is), tapasztalt mérkőzésvezető, és lényegében hibátlanul tartotta kezében az eseményeket, és jól tette, hogy közbelépett, és leléptette Klitschkót. Mert továbbra is, és mindörökké az ökölvívó épségének megőrzése az első!

A pontozók úgy vélem jól követték az eseményeket, a hivatalos állás szerint megoszlott az eredmény köztük, ami azért jó, mert bőségesen akadtak nehezen pontozható menetek. Azért örülök, hogy kiütés lett a vége, mert, ha nincsenek leütések, vagy valami nagy változás az utolsó két menetben, és kihozzák győztesnek Joshuát, azért sokunkban maradt volna kérdőjel, sőt sokan csalást kiáltottak volna. Két pontozónál is AJ vezetett tíz menetet követően, de mondom, nem hinném, hogy nagy hibákat vétettek volna az ítészek, mert tényleg akadtak kiegyenlített menetek, amiket mindkét oldalra oda lehetett adni. De hát ezért kell szépen kiütögetni mindenkit, aztán nincs vita, ilyen egyszerű. Még egyszer köszönöm a két bajnoknak ezt az örök élményt, soha ne lássunk rosszabb mérkőzést! Wladimir Klitschko, és Anthony Joshua a valaha élt legnagyobb sportemberek közé tartoznak, minden tisztelet megilleti őket. Annyi jót kívánok nekik, amennyi jót átélhettünk általuk ezen az estén.

Pontozásom:

Anthony Joshua vs Wladimir Klitschko TKO 11

• 1.:  10-9
• 2.:  9-10
• 3.:  10-9
• 4.:  10-9
• 5.:  10-8
• 6.:  8-10
• 7.:  9-10
• 8.:  9-10
• 9.:  9-10
• 10.: 9-10
• 11.: TKO
• 12.: -----
• Össz.: 93-95 Klitschko

Hivatalos állás:

• Don Trella: 96-93 Joshua
• Steve Weisfeld: 93-95 Klitschko
• Nelson Vazquez: 95-93 Joshua

Na heó! 

Külföldön számtalan esetben láthattuk már, hogy bizony a bunyósok gyakran odaszólogatnak az ellenfélnek. Teszik ezt, a meccset megelőző hetekben, napokban, vagy éppen a mérlegelésen, sőt néha még össze is verekednek, például a sajtóeseményeken. Sosem tudjuk biztosra, hogy ebből mennyi valós, és mennyi szól a közönségnek, az viszont biztos, hogy az ilyen balhékkal könnyebben el lehet adni egy párosítást. Ez a fajta, üzengetős, sőt talán lelki hadviselés nem volt divat kis hazánkban, egészen idáig. De ne szaladjunk ennyire előre.

Akik láttak bokszolni nagy, külföldi legendákat, azok valószínűleg soha nem felejtik el, amit láttak, azt, amit ezek a nagyszerű sportolók a ringben mutattak. Sokuk nem csak a ringbeli, hanem az azon kívül mutatott, sportszerűnek nem nevezhető teljesítményével is emlékezetest alkotott. Bunkó módon viselkedtek, beszóltak az ellenfélnek, annak stábjának, sőt olykor a családjukra is megjegyzést tettek. Ez egyfelől show, másfelől idegi hadviselés, elvégre az ilyesmi sok embert kihoz a sodrából, és ha egy bunyós emiatt meggondolatlanul cselekszik, könnyen a rövidebbet húzhatja, és belenézhet egy végzetes ütésbe. A verbális hadviselés persze nyilvános, mindenki látja, mindenki tudja, mi történik, így a szurkolók is gyakran felpaprikázva várják a csatákat, a jegyek meg még gyorsabban fogynak.

A nagyszájúak persze sokszor ráfaragnak, és ilyenkor, ha épp ellenük szurkoltunk, elégedettséget érzünk, igazságérzetünk helyreáll: "Igen, megkapta, megérdemelte, tiszteletlen volt, most megtanulta, hogy ne beszéljen össze vissza," stb... Ellenben, akik ott külföldön magyaráznak, és bunkóskodnak, azért néhanapján bokszolni is tudnak, és bizonyítanak a ringben is, magyarán, többüknek van mire nagyképűnek lenniük. Ördögök a ringben és azon kívül is. Csak gondoljunk a "Herceg", Naseem Hamed fejére, mikor Steve Robinsont üti-vágja, és padlóra küldi, a szeméből az süt, mintha ezer démon szállta volna meg, akik földöntúli erővel segítik, és nem állhat meg előtte senki, aki be mer lépni ellene a ringbe. Utálhatta bárki, de a belülről jövő géniuszát senki nem vonhatta kétségbe. Nem csak nagyszájú volt, bokszolni is nagyon tudott, és amíg nem találkozott egyetlen legyőzőjével, Barrerával, addig mindenki meg is hajolt előtte.

(Hamed: a túláradó önbizalom, és arrogancia nem ment az eredményesség rovására. Az akkori bajnokot, Robinsont nyolc menet alatt söpörte el.)

forrás: boxingnews24.com

Nem mindenki zseni, aki nagyszájú, és magabiztos. Ki ne emlékezne Ricardo Mayorga leghíresebb éveire, és meccseire? Aki látta, emlékszik. Ha valaki, hát akkor ő igazán nem ment a szomszédba egy kis balhéért, vagy vérszívásért. Ellenben a ringben, ha vesztett, ha nyert, mindig hozzátett valami szilaj, zabolázatlan vadságot, vagy bohóckodást a műsorhoz, és aki nem kedvelte, olykor annak is elismeréssel kellett tekintenie a nicaraguaira. Ki ne emlékezne, hogy nem egy ellenfelének belefújta a cigi füstöt az arcába, vagy, hogy nagy hangon, spanyolul vakerált? Már nem tudom pontosan, mivel is húzta fel annyira Oscar de la Hoyát, úgy rémlik homoszexuálisnak nevezte, és a családját is szidalmazta. Erre de la Hoya úgy elverte, mint jég a határt, és öröm volt nézni. Meg persze azt is, hogy Mayorga, bár villámgyors sorozatokat szedett be, igenis válaszolt rájuk, és harcolt, szembenézett a viharral, amit ő maga teremtett. Ki ne emlékezne a Felix "Tito" Trinidad elleni, izzóan kemény mérkőzésre? Meg arra, hogy Tito a nyolcadikban kiüti ellenfelét? Ez is vereséggel végződött, de "Matador" Mayorgának nem csak ilyenekből gyűlt össze jó pár, és azért olykor-olykor győzött is. Erről szegény Vernon Forrest is meggyőződhetett, akinek végül a nicaraguai vadember lett az egyetlen igazi nemezise. Tehát úgy gondolom, hogy Mayorga, aki amúgy még mindig bokszol, csak már nem a legmagasabb szinten, mindig üde (és rendkívül prosztó) színfoltja volt az ökölvívásnak, akinek jól állt a kivagyiság, hiszen az ő vére ilyen. És mindig igyekezett tenni azért a kötélnégyszögben, hogy idegesítő stílusának és becsmérlő szavainak tettekkel, támadásokkal adjon nyomatékot.

Ali óta egyre több olyan bunyós van, aki alkalmazza a verbális, megbotránkoztató, vagy sértő eszközöket, manapság pedig már nem csak a tv, de az internet is a segítségükre lehet, mint ahogy az elmúlt hetekben a Berki Teamnek, vagyis az edző Berki Ferencnek és tanítványának is a segítségére volt. De megint előreszaladtam, még nem fejeztem be a külföldi példákat, melyeket így is a teljesség igénye nélkül jelenítek meg. (Amellett, hogy tudom, nem szabad összehasonlítani, pláne amerikai példákat hozni a hetekben, és a hétvégén látottakra, csak hát úgy néz ki, Berkiék is innen vették a példát, és minimum az USÁban érezték magukat.)

Sok virtuóz bokszoló, egójuktól és képességeiktől fűtve indított lejárató kampányt az ellenfél lenézése, vagy összezavarása végett, még ha erre a győzelem érdekében nem is lett volna szükségük. Gondolhatnánk, hogy a tiszteletlen viselkedés unszimpatikussá tette ezeket a sztárokat, de ez legfőképp azért nincs így, mert nagyzoló szavaik nem üres fecsegések voltak, hanem megalapozott kijelentések, vagy fenyegetésszerű ígéretek, amiket könyörtelenül betartottak, vagy beváltottak a ringben. Így aztán nem érhette szó a ház elejét, felejthetetlen produktumokkal rukkoltak elő, és emellett, ha valaki ilyen polgárpukkasztó, vagy kötekedő típus, és még így is népszerű, az valószínűleg azért van, mert jól áll neki ez a stílus, és megint csak azt kell, mondjam, a vérében van a szemtelenkedés. Meg a nem csekély boksztudás persze. Noha olyan is van, akinek nem áll jól, és észre sem veszi, hogy totál hülyének látszik (Adrien Broner, hogy mást ne mondjak).

Ha valaki látta bokszolni, és nyilatkozni James Toneyt, egész biztos, örökre az emlékeiben ragadt ez a végtelenül kedves ember. Ő aztán tényleg majd' minden ellenfelének kilátásba helyezett egy kiadós seggberúgást és bár rugdosódás nélkül, de zömmel megtartotta az ígéreteit. Máig emlékszem, és mosolygok is rajta, mikor valamelyik sajtóeseményről olvastam, ahol Toneyt felidegesítette egy újságíró kérdése, ami után a bajnok azzal az ötlettel állt elő, hogy most mindenki kimegy a parkolóba, ő összetol négy kocsit, az lesz a ring, és az újságírók megküzdenek egymással, hogy legyen némi fogalmuk a bokszról. A győztes felteheti a kérdéseit! Persze Toney kapcsán sem csak ilyenekre emlékezhetünk, hanem a kivételes tehetségére, egyedi stílusára, törzsből történő hajlongására, a pazar védekezésére, fenomenális támadásaira, brutális KO-ira; arra, amikor lebombázta Michael Nunnt, vagy mikor kikészítette Vassiliy Jirovot. Ő sem volt hibátlan, becsúsztak vereségek, és hogy mennyire szeretett élni és jókat enni, arról nem csak alapos elhízása, de több súlycsoportban elhódított világbajnoki címei is tanúskodnak. Fénykorában pedig csak egy másik császár, a szintén nagydumás showman, Roy Jones Jr tudta legyőzni. Azt hiszem, őt sem kell bemutatni, pedig bőven elférne itt a cikkem elején.

Mindezeket a dolgokat azért hoztam fel, hogy lássuk, igencsak nagy múltja van a nagyszájúságnak és pszichológiai hadviselésnek, amit csak akkor nem kedvelnek az emberek, ha a nagyotmondás mögött nincs kellő tartalom. Senki nem szereti, ha valaki csak hadovál valamiről, közben pedig közelében sincs a valóságnak. A beszéd mögé muszáj tetteket felmutatni, mert anélkül ez rendkívül ócska és nevetséges taktika. Minthogy én írok, és mégsem vagyok író, csak egy amatőr blogger, ami meg is látszik. Nem is reklámoznám ezt a cikket úgy soha, hogy aki elolvassa, az egyből eldobja a kezében lévő Tolkient, és elalél a gyönyörtől, amit a soraim okoztak. Figyelemfelkeltő lenne, csak ezzel együtt hazugság is. Mint ahogy az is az lenne, ha most lemennék egy klubba, és egy kis edzés után kijelenteném, hogy márpedig a következő meccsén Harcsa Norbi velem fog bunyózni, és ki is fogom ütni. Nem, nem mondanék ilyet, mert tudom, hogy nagyjából fél pofonból meg is lennék neki. Ha már bunyóznék vele, szépen csendben készülnék, a ringben pedig igyekeznék tudásom legjavát adni. És most gyorsan leszögezném két legfőbb olvasómnak, anyukámnak és a szerelmemnek, hogy nem kell aggódni, nem ment el az eszem, nem lesz Harcsa vs Polnai mérkőzés. Semmilyen meccsem nem lesz, bármilyen jól is hangzik, megmaradok szurkolónak, és a boksz, valamint a bokszolók csodálójának. Ellenben véleményem lehet, még akkor is, ha nagyon-nagyon kicsi pont is vagyok, és még akkor is, ha utoljára több mint egy hónapja jelentettem meg cikket. Az elmúlt hetekből kiindulva pedig tényleg bárki kifejtheti a véleményét. Teheti ezt akármilyen stílusban, úgyhogy, bár eddig direkt elzárkóztam a magyar meccsek véleményezésétől, most muszáj kiírnom magamból, ami bennem van. Ennyit rólam.

Nem is olyan régen köztudottá vált, hogy a cirkálósúly WBO Intercontinental bajnoka, Szellő Imre, egy másik magyar sráccal, a nagy küzdelmeiről és verekedéseiről ismert, Tóth Tamással szemben fogja megvédeni az övét. Tóth nagy fejlődésen ment keresztül, trilógiát bokszolt Bozai Gyulával (két döntetlen után tudta legyőzni a szintén csupa szív harcost), és korábban szintén öldöklő küzdelemben győzte le, fullasztotta ki, és végül ütötte ki, a nagy amatőr múlttal rendelkező, ám a profik közt akkor még rutintalan, és a helyét kereső Darmos Józsefet. Szép eredmények, valóban látható fejlődés, szorgalom, és a tágabb közönség is megismerte, és alighanem meg is kedvelte a remek harcost.

Már írtam, hogy nem szerencsés a külföldet a hazai szinthez hasonlítani, most mégis megint ezt fogom tenni. Az embernek kicsit olyan érzése lehetett, hogy Tóthot és Bozait egymásnak teremtették, akárcsak egy híresebb, nagyobb nevű párost. Én úgy éreztem, hogy ez a Tóth-Bozai trilógia a mi saját, hazai Gatti-Ward trilógiánk, persze, csak ha a két bunyós lelkességét és nem a boksztudást meg a különbségeket nézzük, mert hát Gattiék tényleg tudtak bunyózni. Náluk az egyenes, egyenes volt, a horog, horog, a felütés, meg felütés, és nem csapkodás. És nem csak egy ország, hanem az egész világ legjobbnak választott meccsét harcolták meg egymás ellen (és ne felejtsük el, hogy az egymás elleni csatáikon kívül is adtak év meccsét az utókornak). És legfőképpen, ami a legfontosabb, ők valódi HARCOSOK voltak, csupa nagybetűvel. Klasszis ellenfeleiktől kikaptak, mert ők nem voltak virtuózok, nem is kellett annak lenniük, de nem is az jut róluk eszembe, hogy a meccs előtt esztelenül fröcsögnek mindent, ami eszükbe jut, hanem hogy ami fröcsög, az a saját, és/vagy ellenfeleik vére!

Ez idáig pedig nem is kapott túl nagy hangsúlyt a beszólogatás a Tóth meccsek kapcsán (egészséges, rivalizáló alapon igen, hisz állítólag a Darmos meccs után is pörögtek még az indulatok, de azért ez valahol normális), szóval a lényeg, hogy kívülről Tóth egy szimpatikus, harcos bunyós volt, aki szívét, lelkét kiteszi a ringben. Így aztán némileg váratlanul ért az a facebookon történő folyamatos ostorozás, amit főképp Berki Ferenc edző oldalán láthattunk. Előnytelen képek Szellőről, mellette pedig a feszítő Tóth; az ellenfél kommentekben és posztokban történő oltogatása; az ellenfél edzőjének leszólása; ígéretek, hogy Imrét így meg úgy kiütik, és a meccs végére levegője sem lesz (ez volt a páratlan taktika, amit talán Muhammad Ali, George Foreman feletti győzelme ihletett); Imre unalmas, csak régen volt jó ökölvívó, és a múltból nem lehet megélni, sima meccs lesz, Tóth a király, satöbbi. A szurkolók és barátok persze kajálták, sokuk beállt a sorba, ki sportszerűen buzdító üzenettel, ki undorítóan pocskondiázva az ellenfelet böfögött pár sort, vagy rakott be elviselhetetlen mennyiségű facebook matricát a kommentjébe. Némelyik roppant primitív és visszataszító volt, amit ennek a kampánynak lehet köszönni, hiszen ez a fajta lekezelő stílus sok olyan emberből kihozza a tahót, aki amúgy nem biztos, hogy az lenne, vagy magától, partner nélkül lenne bátorsága ilyesmihez... Ó, az a sok facebook matrica és hangulatjel, komolyan ezeknek az embereknek lettek kitalálva, annyi jelet és rajzot láttam, hogy óvodás koromban sem volt ennyi, pedig mindenkinek volt ám jele, nekem falevél, na, mindegy is... Parádés volt szemezgetni a sok hozzászólás között, de őszintén szólva eléggé aljasnak, és indokolatlannak éreztem ezt a támadássorozatot, amire az ellenfél oldaláról csak bölcs hallgatás, és alighanem szorgalmas félkészülés érkezett.

Érdekes amúgy, hogy ezekben a posztokban és kommentekben nem láttam, hogy Tóth részt venne. Nyilván tisztában volt vele, mi zajlik körülötte, de úgy láttam, hogy edzője, Berki Ferenc a fő gócpontja ezeknek, csodálom, hogy maradt ideje edzést tartani a sok-sok komment lereagálása mellett. Szerintem jobb lett volna, ha csak szépen csendben készülnek, így is, úgy is teltházas rendezvény lett volna, sok tv nézővel, de hát ők tudják, nem láthattunk bele a lapokba, a dolgok miértjébe.

Egy dolgot mindenképpen zseniálisan elért a Berki Team, mégpedig azt, hogy az emberek tényleg átszellemülve várták ezt a csatát. Még álmodtam is a meccsel, bár a valóság azért nem hozott olyan izgalmakat, mint amit akkor átéltem (csak mondom, hogy álmomban Szellő az első menetben kétszer padlózott, majd még abban a menetben ezt egyszer visszaadta, és a meccset végül megosztott pontozással Tóth nyerte. De még egyszer mondom, ez csak az álmomban történt, a valóság kissé másképp nézett ki.) Én tényleg úgy éreztem, ennek most fele se tréfa, Berkiéknek tudniuk kell valamit, hogy ennyire magabiztosak, és ezer százalék, hogy nem csak arra az egyfolytában hangoztatott kiüttetésre, meg kifárasztásra alapoznak. Meg kell, mondjam, életemben nem vártam még így magyar párharcot, pedig volt már korábban magyarok közti WBO címmeccs, még az előző Felix promotion idején Mészáros "Predator" András és Nagy "Zsivány" Zsolt között. Jó is volt az a meccs, örömmel emlékszem vissza rá.

Úgyhogy közelgett a nagy meccs napja, 2017. április 22.-e, és kíváncsian vártam, mivel rukkol elő Tóth, és hogy Szellő megtorolja-e a sérelmeket, sikerült-e kihozni őt a sodrából. Nemzetközi meccs lévén, kiderült, hogy igazi bíró legenda, az apró termetű Mickey Vann fogja vezetni a csatát, aminek örültem, mert tudtam, hogy kézben lesznek tartva az indulatok. Adott volt a kérdés, hogy Tóth (Berki) nem csak a levegőbe beszélt, és tényleg legyőzheti-e a WBO ranglista kilencedik helyezettjét? Elvégre 2014 óta nem szenvedett vereséget, akkor is a rutinos Ismail Abdoul verte (akit Szellő amúgy megvert, meg Bozait is minden menetet megnyerve, mindössze élete második profi meccsén), vagyis én tényleg sokat vártam tőle.

A tétet emelte, hogy aki vereséget szenved, az hátrányos helyzetbe kerül, el kell gondolkodnia a folytatáson, a hogyan továbbon. Ez a kijelentés egyértelműen Szellőre vonatkozott, hiszen egy esetleges vereség azt jelentette volna, hogy egy olyantól kapott ki, aki nem is igazán tud bokszolni, aki nem hogy közel, de távolában sincs az elit mezőnynek, és ebben az esetben bebizonyosodott volna, hogy Szellőnek sincs fikarcnyi esélye sem az élmenők ellen. Persze erre az esélyre akkor sincs garancia, ha nyer. Szóval, ebből a meccsből Szellő szinte semmit nem profitálhatott, ellenben mindent elveszíthetett, míg Tóth egy esetleges vereség ellenére sem kerülne szégyenbe, amely eshetőség persze fel sem merül egy becsvágyó bunyósban. Szégyenkeznie, akkor kell, ha elmarad a saját viselkedésük által gerjesztett elvárásoktól... mert, ha csalódást keltően teljesít ezután az óriási lejárató kampány után, bármilyen kritikát kap ő és a csapata, azt el kell viselniük, mert ezek után ember nincs, aki ne várt volna Tóthtól többet annál, mint amit tud. Bizony a dumálásnak ez a mellékhatása. 

Végre valahára elindult a meccs. Tóth kettős fedezékben gyalogolt előre, vagy lecövekelt, Szellő pedig pörgősen, energikusan, intenzíven kezdett. Rögtön mondtam is szerelmemnek, hogy felütés, felütés, Imre pedig ütötte is, merthogy elég lukas volt az a fedezék, ő pedig szépen talált is. Hamarosan annyi ütése landolt, mint máskor talán egy teljes meccsén sem, de nem volt nehéz dolga, mert ellenütések szinte egyáltalán nem érkeztek, és a védekezés minden volt, csak betonbiztos nem. És hamar el is kezdett vörösödni Tóth feje. A Szellő bizony alaposan kifújta a bőrét, szét is repedt az orra, így nem javultak a kilátásai, a rengeteg vérből jutott bőséggel mindenhova.

forrás: static.origos.hu

A meccs teljes egésze borzasztó egyoldalú volt, és nem is lett volna nagy durranás, ha nincs a meccs előtti üzengetés. Aki miatt maga a meccs élvezhető, és az este legjobbja volt, az nem más, mint Szellő Imre. Pazar horgokat és felütéseket mutatott be testre, fejre, remekül pötyögött, és ha elvétve érkezett egy-egy ellencsapás, akkor jól hajolt el, vagy hárított egyéb módokon. Erről eszembe jutott, mikor Tóth keményen rávágott az egyik kötélre. Látványos volt, kár, hogy a dologba az a jelentős szépséghiba csúszott, hogy a célpontnak kijelölt Szellő-fej, már eltűnt a kesztyűje útjából.

Imre pedig tette tovább a dolgát, néha már-már elképesztően lazán bokszolt, folyamatosan találgatott, és olyan fokozaton irányította a meccset, amin lehetetlen volt, hogy elfáradjon. Ahhoz mondjuk ütéseket is kellett volna kapnia. Anno Ali sem csak nézte ám Foremant, és nem csak nyelte az ütéseket. Talán fura lesz, amit írok, de ő nem belefejelt az ütésekbe, hanem fedezékkel, elhajlással, fogással hárított, vagy gurult az ütéssel, és emellett egyszer-egyszer bitang keményen bevert a világbajnoknak.

Látszott, hogy élvezik a csatát (inkább Imre mosolya tűnt őszintének), és el kell ismerni, hogy Tóth nagyon bírja az ütéseket, de ez nagyon kevés ezen a szinten. Sokkal többet vártam tőle, pedig alapból csak egy tisztes helytállásra számítottam, ami meg is volt, csak hát a tiszteletlenségéből adódóan, ez így kevés. Rettentő kevés. És bár bírja az ütést, láthattuk, hogy nem megüthetetlen az a fej, egy-két pofon igenis átszaladt rajta, ezt csak a vak nem látta. Mondjuk, annyi benyelt bomba után az lett volna fura, ha néha nem akadozik a mozgása. De tényleg brutál feje van, ez az egy elismerésre méltó, csak hát csóri Nemesapáti Norbit sem dicséri agyon senki, amiért kibírta a meccs felét Callum Smith, meg Anthony Dirrell ellen, így Tóth sem érdemes többre egy elismerő biccentésnél. Viszont legalább megkapta a magáét, megérdemelte a verést, ahogy megérdemelte Mayorga is de la Hoya, vagy Pascal Kovalev ellen (bár utóbbi eset tényleg nem jó hasonlat, mert Pascal patkányságban odáig ment, hogy a megszokott verbális hadviselés közben felemlegette Kovalev egyik korábbi győzelmét, amely tragédiát, egész pontosan halált okozott. Ő nagyon átlépte a határt, és tényleg megérdemelte a büntetést, amit a ringben kapott.)

forrás: profiboksz.hu

Szellő győzelme ötödik menetes technikai KO-val került bejegyzésre, hisz Mickey Vann nagyon helyesen, a csúnya vérzés (melyet az előző menetben is megnézetett az orvossal) és az egyoldalúság miatt beszüntette a küzdelmet. Nagyon úgy tűnik, hogy a Berki Team tarsolyában nem lapult más taktika, vagy ütőkártya, mivel az első menettől a befejezésig nem változtattak semmin, nem emeltek a csapásszámon, nem kezdeményeztek háborút és hiriget, csak üttették Imrét, aki ütött is. Más kérdés, hogy ha Tóth ütött volna, vagyis megpróbált volna többet ütni, akkor nagy valószínűséggel Szellő abba is belevert volna, és kíváncsi lettem volna, mi történik a másik bunyós ütésállóságával, ha tisztán keresztbeverik...

forrás: felixpromotion.com

Amúgy értem én a taktikát, és nem is rossz az elgondolás, ha valaki meccsben van. Anno Tóth meccsben volt Bozai és Darmos ellen, így hát azokon a találkozókon benne is volt a felőrlés lehetősége. De ha valaki csak nyeli az ütéseket, és köze nincs a meccshez, akkor az életben nem fogja felőrölni az ellenfelét. Éppen Berki hangoztatta, hogy Szellő felett eljárt az idő, ehhez képest ők nem voltak képesek taktikát váltani, ők voltak egysíkúak, és kiismerhetőek, és elképzelhetetlen, hogy ne lettek volna máris négy pontos hátrányban, hisz minden menet Szellőé volt. Állítólag később akarták felőrölni... Mikor? A 13. menetben? Igen, anno Rocky Marcianónak bejött ez a  taktika, elvégre minden pontozónál hátrányban volt, mikor a 13. menetben kivégezte Jersey Joe Walcottot, csak hát ő is másik szint. Amúgy ez 1952-ben történt, akkor még talán többször bejött, ha valaki semmi mást nem csinált, csak rakkolt (mondjuk Rocky közben ütött is). Hány év is ez?... 65. És már nem tizenöt menet egy címmeccs, "csak" tizenkettő. Akkor ki is az elavult? Ki fogott hozzá rosszul a megoldóképlethez? Úgy tűnik, nem a Szellő-Bertók páros.

Viszonylag sportszerű jelenetek játszódtak le a leállítás után, viszont a nyilatkozatoknál, ezt a "sérülés befolyásolta a meccset" dolgot kihagyhatták volna. Örülniük kéne, hogy vége lett, mert nem mindegy, hogy egy bunyós mennyi ütést kap, nem tréfadolog az agykárosodás. Ilyen öngyilkos taktika, borzalmas felelőtlenségre vall. Nem ártana a híres-hírhedt edzéseken némi védekezést is tanulni. De vissza a nyilatkozatokhoz... Szellőék szimpatikusak voltak, Imre kiemelte, hogy ő a ringben beszél, és örülök, hogy elmondta, mert röviden összefoglalta, amiről én hosszú sorok óta írni próbálok. Azért a többes szám (Szellőék), mert edzője, Bertók Róbert is odaállt vele nyilatkozni, ő is kivette részét a sikerből, együtt, igazi csapatként mozogtak, és dolgoztak.

Aztán, a természetesen rosszabbul kinéző Tóth következett, akinek a nyilatkozatában a legszimpatikusabb rész az volt, mikor elismerte, hogy ellenfele tényleg komoly szinten űzi ezt a sportot. Aztán persze előjött, hogy zavarta a sérülés, amit el is hiszek, de egyrészt az a sérülés az ellenfél miatt került oda, másrészt abszolút nem ezen múlt ez a meccs, simán csak el kell ismerni, hogy Szellő jobb volt. Viszont nem Tóth szavai akasztottak ki, hanem edzője, az elmúlt hetekben folyamatosan indulatokat gerjesztő, Berki Ferenc mester, pontosabban az ő hiánya. Merthogy Tóth egyes egyedül állt a kamera elé, és bizony nagyon hiányzott mellőle az, aki véleményem szerint az ingerekért felelős volt. Azt hittem, rajtam kívül senkinek nem tűnt fel az edző hiánya, ám azóta készült egy interjú, amely erre a kérdésre is kitért. Berki úr valami olyasmit mondott (eszem ágában sincs szó szerint idézni), hogy nagyon ideges volt a meccs után. Hát igen, sokunk az volt az indokolatlan lejárató kampány alatt is, mégis végigkövettük, vagy hallottuk innen-onnan, hogy megy a vérszívás. Ennek így nagyon olyan ám a visszhangja, hogy Berki ünnepelt volna a legjobban, ha valahogy összejön a győzelem, ellenben, hogy vereség lett, inkább háttérbe húzódott. Ez nagyon nem hangzik jól, és lehet, hogy a valóságban teljesen másképp fest a dolog, de őszintén szólva, a kutyát nem érdekli, hogy a mester "idegállapotba vót". Nem vall túl jó jellemre, ha kavarsz egy szép nagy sz*rvihart, aztán, ha neked nem tetszően alakulnak a dolgok, akkor sunyi módon eloldalogsz. Ha már kutya, akkor megingathatatlanul úgy vélem, hogy Berkinek kutya kötelessége lett volna odaállnia vesztes bunyósához és támogatnia őt. Elhiszem, hogy Tóth kemény gyerek és nincs szüksége pátyolgatásra, de ez akkor is így lett volna fair. Ha már annyi sületlenséget sikerült összehordani, akkor igenis tessék kivenni a részt a vereségből is, és felelősséget vállalni! Vagy máskor előre gondolkodni, és kicsit több alázatot tanulni, vagy mutatni.

Egy kézlegyintéssel el lehet persze intézni azokat, akiknek nem tetszett a tahóskodás (pl engem), sőt úgy is fel lehet fogni, hogy ha ennyit beszélek róluk, akkor valamit jól csináltak, és lehet semmibe venni a véleményeket, de remélem nem így lesz. Az okos emberek tanulnak mások hibájából, a még okosabbak pedig a sajátjaikból is. Nem vagyunk hibátlanok, és őszintén remélem, hogy a komplett Berki Team tanul a hibákból, mert a magyar ökölvívás érdeke, hogy mindenki jelentős fejlődésen menjen keresztül. A Berki Team, de inkább most csak Tóthot emelem ki, óriásit fejlődött az elmúlt időszakban. Vak, aki másként látja. Csak vigyázni kell, hogy a sikerek, és az előrelépések ne szálljanak a fejekbe, mert akkor ilyen dolgok történnek.

A sok negatív dolog mellett azonban akad rengeteg pozitívuma is ennek az undorítóskodásnak, ami a meccset megelőzően zajlott. Úgy vélem a legnagyobb pozitívum az, hogy legtöbb esetben külföldön is hasonló körülmények között, kisebb-nagyobb balhékkal körítve történnek a dolgok. Egyáltalán nem baj, ha van egy, vagy két olyan csapat kicsiny országunkban, amely ezt a stílust képviseli. Azért nem baj, mert remélhetőleg az ilyen összecsapások után a felek beleszoknak, beletanulnak az ellenséges légkörbe, amivel frissen, tapasztalatlanul kéne szembesülniük, ha kitennék a lábukat az országból. Így talán többször nem fognak ledöbbenni az idegenbeli körülményeken a magyar srácok, amikor mondjuk, eljutnak egy világbajnoki meccsig (és adja az ég, hogy minden jelenlegi Félix gálán fellépő srác eljusson ilyen lehetőségekig, még, ha ez nem is lehet reális elvárás. Pedig milyen király lenne, ha így alakulna.) Tehát a negatívumhalom ellenére, örömmel ismerem be, hogy bár borzasztóan ellenük szurkoltam, a Berki Teamnek köszönhető, hogy a hírveréssel, és a pszicho hadjárattal elérték, hogy ennyire várjam ezt az estét, és szurkoljak. Köszönet érte. Ha közülük is olvassák a cikket, tudniuk kell, hogy hálás vagyok nekik.

De! Hogy nehogy azt higgyék, félek kiállni a véleményem mellett, talán jobb lenne továbbra is úgy készülni, és nekiállni a meccseknek, mint eleinte. Kissé halkabban, kissé szerényebben, kissé alázatosabban. Tévedés ne essék, ne az ellenfél felé legyenek alázatosak! Még véletlenül se. Ha ilyen odamondogatós vér hajtja őket, hát hajrá, csapjanak oda, csak ne érezzük, hogy a sárdobálással többet foglalkoznak, mint a realitással, és a felkészülés valós részével. És ne állítsunk be valakit jobbnak annál, mint amilyen. Emlékszem, valaki írta kommentbe, hogy Szellő után hívják ki valamelyik külföldi nagyágyút (talán Gvozdykot, vagy Usykot, már nem tudom). A válasz az volt, hogy a kommentelő ne bohóckodjon... Miért ne? Elvégre ilyen körítéssel, és ezzel a teljesítménnyel a Team is ezt tette. Mennyivel másképp nézne erre a tisztes helytállásra egy magamfajta pártatlan szurkoló, aki nincs jóban egyik táborral sem, és ismerőse sincs egyik térfélen sem, ha jóval szerényebben indulnak csatába. Ezen azért nem árt elgondolkodni, mert, ahogy írtam, az emberek akkor szeretik a dumát, ha az nem csak üres fecsegés, hanem van mögötte tartalom is. Most nem volt mögötte túl sok, sajnos. Nem láthattuk a ringben sem Toneyt, sem Roy Jonest, de még Micky Wardot sem. Pláne nem Arturo Gattit. Utóbbi két nagyság megközelítéséhez csendben kellett volna maradni, ha már elszántság és a harcra való hajlam hozzájuk hasonlóan, bizonyítottan megvan. Más világ. Mindenben más. Mint ahogy itthon még Félixnek is szurkolok a sikerért, elképzelhetetlen lenne, hogy Bob Arumnak, vagy Eddie Hearnnek szurkoljak, hogy kössenek jó szerződéseket. Azonban itthon, még a menedzsernek is szorítok, hogy teljesüljön minden célkitűzése, hisz az csak jót eredményezhet a bunyósoknak, így ebből igazán nem lehet baj. Itthon mindenkinek szurkolok. Külföldön nem. Nem majmolhatjuk mindenben Amerikát (nem is tudnánk), noha van bőven, amit üdvözítő lenne átvenni. Félixnek például sikerült átvennie, hogy remek gálákat hoz össze. Köszönet, és gratuláció érte.

Kint Amerikában (USA, Kanada, Mexikó, Argentína, stb) és mondjuk Angliában, a sérelmek legtöbbször elfelejtődnek, és idővel olykor még olyan nagy harcosok, és riválisok is kibékülnek, mint Marco Antonio Barrera és Erik Morales. Az azonban más világ. Nagyon más. Nagyobb, sokkal nagyobb, mint ez a pici ország. Sokkal nagyobb a felhajtás, és a külcsín. Nagyobbak a távolságok is, és ha átérsz Buenos Airesből New Yorkba, ha volt is gondod az út elején, azt elfelejted a végére. Elvégre New Yorkban vagy, mit problémázol? Ha átérsz Pestről Zsámbékra, elfelejted a sportszerűtlenséget? Nem. Nagyon is emlékszel rá. Úgy érzem, mi sokkal önérzetesebbek vagyunk, és könnyebben megsértődünk. Nem szabad ám elfelejteni, hogy hol élünk, és mik a szokásaink. Pici ország. Szeretjük, de akkor is pici. Biatorbágy nem Las Vegas. Siófok nem Atlantic City. Itt Sárospatak van, ott Los Angeles. És bár ez a gála Székesfehérváron volt, tudom, hogy nagyon hasonló, de az akkor sem San Francisco. Remélem, érthető volt a mondandóm. Heósztok.

Heósztok!

Előző bejegyzésemben tett ígéretemhez tartva magam, ezúttal egy igazi ring-thrillerről fogok beszámolni, amely a 2017.02.25.-ei, birminghami gálán történt. Az év nehézsúlyú meccsére máris joggal pályázó összecsapást, az amerikai Dominic "Trouble" Breazeale, és a nigériai szülőktől, Lengyelországban született, lengyel nemzetiségű, Izuagbe "Izu" Ugonoh vívta.

(Photo: boxingjunkie.usatoday.com)

Breazeale (17-1-0; 15KO) legismertebb meccse éppen a veresége, mely eddigi utolsó csatája is egyben: az IBF nehézsúlyú világbajnoka, Anthony Joshua 7 menetben eléggé egyoldalúan verte élete első címvédő mérkőzésén. Előtte, a "Trouble" becenevű bunyós egy kiváló meccsen verte Amir Mansourt, ám a nem épp fiatal bunyós elleni teljesítmény nem sokakat győzött meg, mivel a padlót is megjárta, csak hát Mansour megsérült, és nem jött ki a 6. menetre (végeredmény RTD 5). Persze ettől még ő nyert, és a Mansour elleni diadallal kiérdemelte a világbajnoki meccset, csak hát ott már nem volt keresnivalója klasszis ellenfelével szemben.

Akadnak még jónak mondható győzelmei, hisz gyorsan eltakarította az útból a korábbi félnehézsúlyú vb kihívót, Epifanio Mendozát (KO1); az akkor még 17-0-0 mérleggel álló Yasmany Consuegrát is megverte, csak hát azóta kiderült, hogy az említett bunyós azért eléggé limitált képességű, és ezzel nem kívánom leszólni, még, ha úgy is tűnik (TKO3). Nagy Aguilera (W8), és Fred Kassi (W10) is említésre méltó a karrierében, ám most, veretlenségének elvesztése után, az volt a kérdés, miként tud visszatérni az erősnek tűnő Izu ellen.

Mindkét bunyós normál alapállású; Trouble (becenevét fogom írni mindkét bunyósnak a továbbiakban, és erre önző okom van, méghozzá az, hogy így nekem egyszerűbb) 201 cm magas, 207 cm ütőtávval. Izu 196 centi magas, viszont ütőtávja hosszabb, 213 cm-es.

Trouble a tapasztaltabb, Izunak ez egy új szint, és Amerikában is most, a Legacy Arenában debütál. Ez idáig csak Lengyelországban, és Új-Zélandon bokszolt. Utolsó öt meccsét KO-val nyerte az offenzív felfogású bunyós, melyekből négy címmeccs volt. Interim WBA Oceania, interim WBO Africa, WBO Africa, és IBF Mediterranean címeket szerzett, utóbbiért előző meccsén Gregory Tonyt tüntette el két menet alatt. Minden meccsét nyerte, rekordja: 17-0-0; 14KO.

Trouble jóval súlyosabb, és nagyobb, ami azért nehézsúlyban sokat nyomhat a latba. A mérkőzésre Izu 230 font (kb 104 kg), Trouble 263 font (kb 119 kg) súllyal mérlegelt.

Külsőre, a rendkívül atletikus, kimunkált izomzattal rendelkező Izu látszott megnyerőbbnek, de ahogy elindult a mérkőzés, rögtön látszott, mennyivel nagyobb darab nála Trouble. A tíz menetes, nem címért folyó, nehézsúlyú ütközetet Jeff Dodson vezette. Vágjunk is bele.

(Photo: fightnews.com)

Balokkal kezdenek, és rögtön látszik, hogy Izu fürgébb, és mozgékonyabb. Az első jobb kezes találatot is a lengyel jegyzi testre, majd pár másodperccel később felpörög, és horgokkal intéz támadást ellenfelével szemben. Testen, és fejen is talál, ő a gyorsabb, ám Trouble sem csak dísznek van ott, egy jobb egyenessel jelentkezik be fejre, csak ő kicsit lassabban pörög fel, meg hosszú is az a 10 menet. Most pontatlan az amerikai, ám miután mégis talál testen, Izu kamatostul visszaadja, és a köteleknél kemény jobbossal ver be fejre. Újabb gyönyörű jobb egyenessel talál testen Izu, és bár ő az, aki köröz, és riválisa lépked előre, mégis ő a támadóbb fél, akitől jobb megoldásokat látunk. Egyértelműen a nigériai-lengyel menete, 10-9-re.

2. menet. Most is Izu szurkál, de nem tud huzamosabb ideig középen maradni, ahogy Trouble folyamatosan cammog előre. Nem, mintha ez különösebben zavarná a lengyelt, aki fejen talál, majd testre húz meg kemény felütéseket, és fejen fejezi be az akciót, pazar támadás! Aztán mennek egy kört, és szinte ugyanott, ahol az előző akció történt, Izu megint két felütést postáz a bordákra, ám ezúttal Trouble sem csak pislog, ellen is próbál ütni. Balokkal zavarják egymást, majd két kemény ütést húz meg fejre Izu, utána pedig négyet testre, bal-jobb, bal-jobb, inkább horgok ezek, mint felütések. Aztán nagy lengő száll el az amerikaitól, amire egy jobb egyenes a válasz, majd egy azonnali, kontra luft az amerikaitól. Egyelőre Izu pontosabb is, mint Trouble! Tovább folyik a küzdelem, Izu testütései kiválóak, aztán most Trouble is teljes erőből üt, ám megint pontatlan. Izu odafigyel a védekezésre, aztán egy újabb bordás után mélyet üt. Kis szünet következik, de nem áll sokat a mérkőzés, Trouble nem veszi ki az ilyenkor felhasználható 5 perces pihenőt. Az utolsó másodpercekig is Izu dominál, szép jobb horog-bal felütéssel zár. Izu, 10-9, össz.: 20-18.

(Photo: fightnetwork.com)

3. Trouble támadóbban lép fel, kemény jobb kezest indít a köteleknél, Izu bal-jobb-bal horoggal válaszol, majd kivár, és egy parádés jobb kezessel leveri a keresztvizet az amerikai fejéről! Aztán újabb jobb-bal fejre tőle, Trouble azonnal belever egy bal horgot, és Izu a földön, jesszusom, mi van itt?! Alig lehetett látni az amerikai válaszcsapását, de Izu nem elesett, ütéstől került padlóra, számolnak rá! Feláll, és rögtön megpróbál egy jobb kezest, de nem talál, aztán jól és vicsorogva húzza el a fejét a felé tartó egyenesek elől. Izu hátrál, szerencséjére Trouble nem talál, sőt, egy reflexszerűen küldött testütést is be tud vinni a lengyel. Aztán most megáll, és ezt nagyon rosszul teszi, mert amennyire csak tud, hátrahajol a köteleknél, Trouble pedig könyörtelen, még hátrébb veri a fejét egy jobbossal, az egész felső teste hátrahajlik! Ahogy visszahúzza magát, és elkezd oldalazni újabb nagy pofont kap, és fedezékben várja, valamint tűri Trouble támadását. Óriási mázlija van, hogy sok bomba elkerüli.

(Photo: premierboxingchampions.com)

Aztán kis fogás után rövidesen jobbal ő csapja fejbe Trouble-t, akin mintha kissé át is szaladna az ütés, Izu ezt látva önkívületben támad! Hú, de imádom ezt a sportot, a jó életbe! Trouble lefogja a másikat, akit tolni kezd, Izu pedig üti a fejét ahol éri (jobbára a tarkóját), majd egyensúlyukat vesztve, összegabalyodva a földre zuhannak! Miután felállnak, Izu ballal-jobbal talál, mire Trouble kapásból visszaver, bár ő nem talál. Rövidesen nagy és kemény jobb horog csapódik Trouble fejébe, amit összekapaszkodásnál egy balos testütés követ. Rémesen vehemens ez az Izu fiú! Trouble tűnik fáradtabbnak, úúúristen mekkora jobbokat kap most néhány balos társaságában megint, csoda, hogy ő nem padlózik le! Meg az is, hogy Izu ezt tudja művelni a padlózása után. Hopp, ne együk olyan forrón a kását, mert visszanyalhat a fagyi, most Trouble kontrát üt, ahogy elzúgnak Izu fékevesztett támadásai, ezek a jobbosok ezúttal sem tettek jót a fekete fiú egyensúlyának. Pusztító felütés testre Izutól, majd a gong előtt, és picit az után, eget rengető ütések az amerikaitól, Izu a sarkába botladozik; most látszik, milyen sokat kivett belőle ez az elképesztő menet, le is guggol, amíg nem hozzák neki a kisszéket! Hú, mi volt itt! Az tuti, hogy több dolog történt ebben az egy menetben, mint anno a rossz emlékű, dögunalmas Tyson Fury-Dereck Chisora visszavágó teljes egészén. Jól jön a szünet, nekem is ki kell fújnom magam. Trouble menete, 10-8, össz.: 28-28.

(Photo: premierboxingchampions.com)

4. Mindketten fáradtak, és mintha Izu venné nehezebben a levegőt. Ennek ellenére azt hiszem, ő talál többet, amit ahogy kigondolok, két kemény ütéssel cáfol meg az ellenfél. Megy is utána, Izu többször a köteleknél várja, kap is egy jobbost a bordájára (majd fogásnál is ugyanazt a területet kalapálja az amerikai). Izu jobbosa nem, de balosa már komolyan betalál fejre, hátrálni is kezd Trouble, aki bajban lehet, a kötelekhez szorulva kap is kettőt testre! Izu visszább lép, majd előkészítetlenül bedob egy jobb csapottat, a víz csak úgy fröccsen Trouble fejéről, aki meg is rogyott, mire újabb kőkemény jobbos robban a fején! És egy újabb, próbál fogásba menekülni, Izu hátrébb lép, Trouble pedig a földre roskad. Dodson számol is rá, ő persze felkel, de ezt kissé tántorogva teszi, atyavilág, őrület, ami itt folyik! Közelebbi képen látszik, hogy bedurrant a bal szeme alatt, ez még a látásban is gátolhatja, mintha nem lenne elég baja így is. Izu természetesen támad, de annak ellenére, hogy csodálatosan visszaadta a leütést, még nem lett sokkal fittebb, és sok ütése pontatlan, elzúg, vagy a fedezéken dübörög. Rettenetesen elcsigázottak mindketten, a hátralévő fél percben jobbára csak szemmel verik egymást, ám az utolsó pillanatban még Izu beugrik egy pompás jobb egyenessel, majd egymásra borulva érnek a megváltást jelentő egy perc pihenőt hozó gongszóig. Izu viszonozta a leütést, hatalmas küzdő, ez az ő menete 10-8; össz: 38-36 a javára.

(Photo: boxingnews24.com)

5. Trouble jön előre, ő találgat, és most óriási jobbosa veri le a vizet Izu fejéről! Testre is meghúz egyet, Izu a kötelekhez szorul, és bődületesen erős jobb kezes tántorítja meg a lengyelt! Letérdel, másodszor kell számolni Izura, nagyon nagy gondban van, iszonyatosan túlhajszolta magát. De feláll, Dodson pedig továbbengedi. Trouble keményen rááll, bal és jobb horgokkal próbálja befejezni ezt az őrült hajszát, bal horga talál, Izu botladozik, meglódul a kötelek felé, kap egy jobb kezest is, és kiesik a ringből! Vége, Jeff Dodson azonnal lelépteti, jó döntés, ez nem kérdés! Izu a kötelen kívül kicsit még értetlenkedik, ő folytatná, de ezt már nem teheti meg, és nem is lenne értelme. Lefekszik, és elfogadja a döntést, csalódott, de be kell látnia, hogy elvesztette ezt az őrületesen kemény, és intenzív mérkőzést. Trouble sikeresen, nem akármilyen győzelemmel tért vissza, szerintem ez még a Mansour elleni győzelménél is nagyobb, és emlékezetesebb volt! Boldog vagyok, hogy láthattam ezt a csatát. A hivatalos eredmény, KO az 5. menetben.

(Photo: roundbyroundboxing.com)

(Photo: boxingnews24.com)

A pontozásom állása

Dominic Breazeale vs Izuagbe Ugonoh

• 1.:  9-10
• 2.:  9-10
• 3.:  10-8
• 4.:  8-10
• 5.:  -KO
• 6,7,8,9,10.: ---

Össz.: 36-38 Ugonoh

A hivatalos állás

• Karen Holderfield: 36-38 Ugonoh
• Bob Hutto: 36-38 Ugonoh
• Harold Hunt: 36-38 Ugonoh

Látható, hogy mindhárom pontozóval egyezik az én lapom is, és teljesen egyetértek velük. Könnyű volt lepontozni, mert bár fergeteges küzdelem volt, egyértelműek voltak a menetek. Örülök, hogy a pontozók is tökéletesen dolgoztak, és négy menet után Izut látták jobbnak. A legjobbakat kívánom mindkét nehézsúlyú versenyzőnek! Heósztok!

Heóóó!

Hogy milyen mérkőzésekre? Olyanokra, amelyeken két képzett, de legalábbis akaratos, győzni vágyó harcos csap össze, nem pedig levitézlett, kiégett, vagy csak a menedzserek által felfuttatott, érdemtelen, gyenge, bokszot imitáló bohócok. Ezen a napon, 2017.02.25.-én, két, bizonyítási vágytól fűtött, fiatal, feltörekvő, képzett titán készült összecsapni, a Deontay Wilder vs Gerald Washington nehézsúlyú vb címmeccs előprogramjában. Nem hazudok, ha azt mondom, sokkal jobban vártam ezt, mint a főmérkőzést, így figyelmemet kiemelten fordítottam a két remek képességű bunyósra. Ütközetük külön pikantériáját pedig az adta, hogy a nagyváltósúly, betöltetlen IBF világbajnoki címéért szállhattak csatába. Azt már meg sem kéne említenem, hogy Jarrett Hurd a kedvenc fiatal bunyósaim közé tartozik, így az, hogy ráadásul vb címért küzdhetett, csak még jobban felcsigázott.

Nem is olyan régen írtam, a Jermall Charlo vs Julian Williams meccsről, melyet tavaly decemberben rendeztek. Emlékezhetünk, hogy Charlo pont ezt a címet védte akkor, és már ott megemlítettem, hogy nagynak számít ebben a súlyban. Ez olyannyira igaz volt, hogy azóta le is mondott az övről, mert a súlycsoportváltás mellett döntött. Így üresedett meg hát az IBF trónusa, amelyért a ranglista második helyezettje, Tony Harrison, és ugyanezen ranglista harmadikja, Jarrett Hurd szállhatott ringbe.

(Photo: twimg.com)

Tony Harrison (24-1-0; 20KO) utolsó mérkőzésén rendkívül egyoldalú meccsen verte a jó képességű, Siarhei Rabchankát. Minimum szorosabb mérkőzésre számítottam, ám ehelyett kaptam egy csúcsformában bunyózó, végig irányító Harrisont, aki minden menetet behúzott, és végül TKO-val nyert a 9. menetben.

Egyetlen vereségét ugyanilyen formában, 9. menetes TKO-val szenvedte el,  Willie Nelson ellenében. Azóta háromból három győzelem a mérlege, Rabchanka előtt, a korábbi világbajnoki kihívót, Fernando Guerrerót verte TKO-val a 6.-ban. Még 2014-ben szép sikert ért el, a veterán ex világbajnok Bronco McKart ellenében aratott villámgyőzelmet, miután ellenfelét háromszor is padlóra küldte az első felvonásban.

Harrison technikás, képzett bokszoló, remek bal egyenessel. 185 cm magas, 194 cm az ütőtávja. Gyorsabbnak érzem Hurdnél, viszont kisebb nála. Nem a magasságra, hanem a termetre, fizikumra gondolok. 26 éves, és fiatalabb, mint ellenfele, hiszen egy héttel hamarabb született, mint Hurd.

Jarrett Hurd (19-0-0; 13KO) még veretlen, és először Oscar Molina ellen láttam bunyózni. Már rögtön az első menetben meggyőzött, tudatos, remek bal egyenesekkel irányító bokszával, és azzal a szörnyű, hihetetlenül látványos jobb felütéssel, amellyel le is ütötte ellenfelét. A másik veretlen bunyós nagyot küzdött, de Hurd végig fölényben volt, és megmutatta, hogy belharcban is otthon van, kellemetlen és gonosz horgaival, felütéseivel. A tizedikben nyert TKO-val, és én innentől kezdve Jarrett Hurd fan vagyok.

Igazság szerint a Molina meccs előtt robbant be igazán Hurd, ha lehet így mondani, mert addig jobbára ismeretlen volt a ring világának köreiben. Akkor, a szintén veretlen Frank Galarzát ütötte ki, míg Molina után, az utolsó meccsén a volt világbajnoki kihívót, Ionut Dan Iont verte simán, gond nélkül, technikai KO-val. Azért, hogy Hurd nem tökéletes, az kiderült ezekből a meccsekből, mivel gyakran feltűnt, hogy sok ütést beszed, tehát elég szellős a védelme. Az már más kérdés, hogy ezeket alig-alig érezte meg, mivel minden általam látott meccsen nagyobbnak, és erősebbnek tűnt az ellenfeleinél. Így, ha pár hónapja Charlóról is elmondtam, hogy nagydarab nagyváltósúlyban, akkor ezt Hurdnél is ki kell emelnem.

Hihetetlen, hogy Harrisonnak, és Hurdnek, mennyire hasonlóak a paramétereik, hiszen ütőtávjuk, és magasságuk is egyezik. A mérkőzés, és a gála helyszíne, USA, Alabama, Birmingham, Legacy Arena. Nem húzom tovább az időt, Jim Korb vezetőbíró intésére kezdődjék a csata. Gong! 

Taktikusan indul a mérkőzés, mindketten lógatják a bal kezüket, míg a jobbjuk az állukat védi. Hurd látszik mozgékonyabbnak, lábon aktívabb, és olykor törzsből hajlong. Méregetik egymást, mire, mit reagál a másik. Javarészt csak balokat használnak, többször egyszerre ütnek, és Hurdnek van egy látványosabb balosa fejre. Egy alig látható, mégis értékelhető Harrison fogadó bal csapott, nincs benne erő, Hurd irányít. Az első jobb kezes támadást Harrison indítja, de nem talál. Fél perc lehet hátra a menetből, már látom magam előtt, hogy beírom Hurd javára, mikor az ellenfél újra támad, és jobb egyenese azt hiszem, befér fejre a veretlen honfitársa kezei között. Aztán bal egyenes testre, és fejre, ismét Harrison találatai. Így már mindjárt más a leányzó fekvése, vége a menetnek, és úgy érzem, hogy amilyen szoros volt, a jó hajrá miatt Harrisonnak kell adnom. Szoros menet, nem csodálkoznék, ha más, másnak adná, de nálam Harrison, 9-10.

(Photo: boxingnews24.com)

2. menet. Hurd jön előre, bal egyenese talál testre, majd egyet üt fejre is, de nem talál tisztán, ellenfele elhúzza a fejét. Harrison kicsit szabálytalankodik, befogja Hurd fejét, Korb szól is, hogy ezt nem kéne. Tovább döfködik egymást balokkal, majd Harrison kisebb kombinációt pörget, és jobbal fején találja a szöget (vagyis Hurdöt). Rövidesen újabb jobb egyenest süt el fejre, majd még egyet, mialatt Hurd hatástalanul, találatok nélkül jön előre. Harrison körbemozogja, és most remek jobb egyenes fej, bal felütés test kombóval lép be! Bár meg kell jegyezni, hogy utóbbi ütés mélyre csúszott, szép megmozdulás volt. Hurd továbbra is csak balokkal űzi, de legalább most találgat is, majd Harrison bal horga zúg el a levegőben. A felvonás legvégét megint Harrison zárja jobban, hármas ütéskombinációját bal horoggal zárja, szerencséje Hurdnek, hogy ezek jórészt csak kesztyűt értek. Szoros ez is, de ugyanúgy 9-10 Harrisonnak.

3. Szép, és komoly bal egyenes talál fejre Hurdtől a menet elején, majd mikor beindulna, Harrison ellép előle, ő pedig a kötelekre nehezedik. Közel azonos hatékonysággal dolgoznak, zömében balokkal; Hurd felütéssel, nem túl látványosan talál, hajlongva, fejét az ütések elől elhúzva gyalogol előre, majd Harrison jobb egyenes-bal horga sem találja telibe. Hurd tovább jön előre, ellenfele ezúttal bal horoggal, és egyenesekkel is eléri, majd hamarosan ritmust vált, bal-jobb-bal-jobb a ring közepén! Hurd védi magát, de így is be-beférnek ezek az attakkok. Tíz másodpercen belül járunk, Harrison villámgyorsan ritmust vált, jobb horog,  bal felütés, jobb horog, bal felütés, amely sorozatból az utolsó gyönyörűen állcsúcson csattan! Vége is a menetnek, na, ez így végképp nem volt szoros, megint Harrison, 9-10. Hurdnek figyelnie kell, mert nem elég, hogy ő jön előre, Harrison ugyanis remekül kibokszolja eddig, és szebb dolgokat művel; egy-egy ritmusváltással simán megzavarja a kissé egysíkúan támadó ellenfelet. Hurd hátrányban van, többre lesz szüksége, továbbra is neki szurkolok, de egyelőre Harrison a meggyőzőbb.

(Photo: boxingnews24.com)

4. Ismét jobban kezd Hurd, folyamatosan tolja Harrisont, mármint azzal, hogy előrefele mozog. Tony hátrál, de eléggé inaktív, így Hurd áll jobban, bár már várom, mikor fogja megint meglepni őt Harrison. Most. Legalábbis megpróbálja, ezúttal ő támad, Hurd összehúzza magát, és most kissé gyámoltalannak tűnik, bár számomra az egész meccsen túl óvatosnak érződik, még úgy is, hogy ő jön előre, és baljaival piszkálja ellenlábasát. Talán, ha nem csak piszkálgatná, hanem igazán nekilátna, az jobban tetszene, mindenesetre, most jól védte magát, továbbra is őt érzem fölényben. Csak ne tűnne úgy, hogy elhagyja a magabiztossága, mikor Harrison megindul... Hurd folytatja a zakatolást, bal felütése testre talál, bal horga fejre nem, majd Harrison jobb egyenes, bal horog, ezúttal ezek sem tiszták. Hamarosan vége a menetnek, eddig ez volt a legeseménytelenebb, és úgy érzem, ezt most Hurd elvitte. 10-9, de továbbra is úgy gondolom, hogy ettől több kell tőle a folytatásban. De csak kitalálnak, vagy már ki is találtak valamit az edzőjével.

(Photo: roundbyroundboxing.com)

5. Hurd támadóbban lép fel, a köteleknél horgokkal támadja ellenfelét, aki megkísérel közbeverni egy bal horgot. Micsoda gyors csörte, lenyűgöző a két fiú képzettsége. Hű, ebben a menetben megváltozott valami, most sokkal többet ütnek, előhúzzák a jobbosokat is a cilinderből, komoly ütéseket húznak meg mindketten. Harrison sem hátrál, és Hurd is megáll, kap is egy kemény bal felütést bordára, úgy tűnik eljött az ideje, hogy megmutassák egymásnak, ki a keményebb. Bal-jobb egyenes nem talál fejre Harrisontól, és azonnal kap kontrából egy bal horgot a testére! Hurd utánamegy, a kötélnél újra eltalálja riválisát. Tovább tör előre, most Harrison próbál visszaállni az eddigi receptre, hátrál, majd az egyik sarokban fog, hogy megtörje Hurd lendületét. Ijjj, aztán ragyogó jobb egyenest vág be fejre, ráküld egy balost is, erre most nem számítottam, de az ellenfél sem! Ettől még tovább nyomul Hurd, nem akar hátralépni egy picit sem, és mintha Harrisonon a fáradtság jeleit vélném felfedezni. Sokszor nem találnak, mert jól védik magukat, de Hurd az, aki aktívabb, és több ütést visz be. Eljutunk az utolsó másodpercekig, és Hurd, te jó ég, micsoda gyilkos jobb felütéssel veri állon Harrisont! Hú, kissé meg is inog tőle a másik kihívó, azonban hamarosan legongatják a menetet. Hát, ha kérdéses lett volna, hogy kinek adom a menetet, akkor ez ezzel a felütéssel el is dőlt. Hurd, 10-9.

(Photo: boxingnews24.com)

6. Megint Hurd lódul meg, Tony gyors ütésekkel válaszol, amire duplázott jobb horgok érkeznek a másik bunyóstól. Gyömöszölik egymást, a köteleknél Harrison rádől riválisára, és kikacsint a közönségbe, úgy látszik, nagyon jól érzi magát, pedig kemény bal egyenest, és horgot is kapott már ebben a menetben is. Rövidesen Harrison küld el több gyors, váltott kezekkel kivitelezett ütést, de ha talál is, azt nem tisztán teszi, Hurd pedig a fejét csóválja. Hogy azért, mert meg sem kottyant ez a támadás, vagy azért, mert nagyon nem ízlik neki ez a meccs, nem tudom, mindenesetre most kemény bal felütést passzíroz be testre. Ezúttal Harrison betalál, kiváló kontra jobbosokkal operál, majd alapállást váltva, pazar hátsó bal egyenessel jön el a kötelektől. Mindkét srác a legjobbját nyújtja, és mindent bevet a sikerért. Úgy tűnik, a nagyobb darab Hurdnek vannak keményebb ütései, de ismét Harrison a hatékonyabb, kemény bal horga talál, majd beszorítja ellenfelét a sarokba, aki remekül védi magát fedezékkel, és hajlongással, így nemigen kap ütést az éles helyzetben. Sőt, még bólint is Harrisonnak, ezek szerint mindkettejüknek tetszik, ami történik, örülök, hogy velem együtt ők is jól szórakoznak. A menet végén Hurd talál többször, és ő támad, nagyon nehezen pontozható ez a felvonás. Azt hiszem, Harrisonnak adom, de tényleg nagyon szoros volt. 9-10.

(Photo: boxingnews24.com)

7. Hurd határozott balokat lődöz, és úgy egy percen keresztül a kezében van a menet, egészen Harrison jobb egyeneséig. Találata után, és ez egészen az előző menetig nem volt megszokott, Hurd behátrál, és védekezni kényszerül, most Harrison az, aki előre tör. Ó, viszont most Hurd felveszi a kesztyűt, közelről, kis gonosz horgokat, valamint az akció további részében pusztító nagy ütéseket visz be jobbal! Ilyenkor látszik, milyen ereje van riválisával szemben. Hurd most nagyon átvette az irányítást, Harrison próbálja kivonni magát, de Hurd elszántan tapad rá, és próbálja még jobban meggyötörni. Harrison visszatámad, de ütései ezúttal is hárítva vannak, Hurd pedig megint keményebben és pontosabban ver közbe, így Harrison megint meggörnyed a bombáktól. Borzalmasan kemény, fájdalmas, fejre mért bal horoggal búcsúzik Hurd, ez egyértelműen az ő menete, 10-9. Harrison eléggé elkínzottnak tűnt, láthatóan fárad, talán eljöhet végre Hurd ideje, de továbbra is nagyon kell koncentrálnia, ha le akarja győzni ezt a kiváló ellenfelet.

8. Mialatt Hurd tereli az ellenfelet, jó horga akad be, míg Harrison felütése elszáll, ám ezt követően ő is villan, és kemény bal csapottja után jól lép el egy jobbos elől. Két jobb egyenest fejre, egy balost testre visz be a hátráló Harrison, Hurd viszont megállás nélkül jön előre, és nem sokkal később pokoli kemény jobbost robbant riválisa fején! Meg is sorozza, bal felütése keményen landol testen, Harrison pedig int, hívja őt, de ezt most inkább kínjában, semmint örömében teszi. Harrison képtelen tovább hátrálni, és elmozogni, Hurd kegyetlenül ostromolja horgokkal és felütésekkel, belharcban most alaposan helybenhagyja a másikat! Aki viszont olajat akar önteni a tűzre, és megint hívja, ingerli, hergeli Hurdöt, hogy az ne hagyja abba. Látszik, hogy nem adja fel, de ezek megint csak nem őszinte mozdulatok. Hurd is fáradt, ez egyértelmű, de nem annyira, mint Harrison, aki most láthatóan gondban van, hatalmasat küzd, de Hurd nem vesz visszább, nagyon rátaposott a gázpedálra, többször is betalál, legkeményebb ütése egy jobb felütés állra, Harrison kósza válasza hatástalan, és védve is. 10-9 Hurd, forrósodik a talaj Harrison talpa alatt, de még mindig el tudom képzelni, hogy képes megújulni.

(Photo: boxingjunkie.usatoday.com)

9. Folytatódik Hurd nyomulása, összekapaszkodásnál is ütöget, száll is a víz az ellenfél fejéről. Jó testütés Harrisontól, de Hurd ott van a nyakán, nagy jobb felütése zúg most el, majd több kisebb találatot beszed, de ezekkel újfent épphogy csak sikerül feltartóztatni. Aztán most még több Harrison találat, Hurd a köteleken nyújtózik egyet, nocsak, talán eljöhet Harrison feltámadása? Ahogy ezt a kérdést felteszem magamban, kap egy kemény felütést az állára! Aztán eldob egy bal horgot, Hurd azon nyomban egy ugyanilyennel talál, majd rohamoz tovább, Harrison szokás szerint hátrál. Kőkemény bal, majd egy jobb is befér Hurdtől, most már egyre nagyobb a fölénye, de, hogy ellenfele nem adja meg magát, arról egy szóló jobbosa tanúskodik. Harrison balokkal próbálja feltartani, de Hurd szinte mindig elhúzza a fejét, aztán összeütnek, ismét érezhető, hogy Hurd találata landolt súlyosabban. Úristen, aztán ez nemhogy súlyos, de egyenesen letaglózó: óriási jobbos gyűrődik Harrison fejébe, aki azonnal eldől, ez az első padló a meccsen! Számolni kell Harrisonra! Viszonylag gyorsan felül; már hétnél jár a bíró, 9, mire feláll, de feláll, Harrison talpon van, a bíró kérdezgeti, ő elcsigázott arccal válaszol, folytatná, de közben, mialatt beszél, kiesik a szájából a véres fogvédő. Nem! Vége! A bíró nem engedi tovább! Hurd a ring közepén a földre térdel, és örömében magasba emeli a kezeit, óriási harcot nyert meg, véleményem szerint hátrányból jött vissza, nagyot küzdött! Volt olyan periódusa a meccsnek, több is, mikor nem mertem volna a győzelmére fogadni. Harrison bágyadtan, és csalódottan járkál, viszont nem vitázik az ítélettel, látszik, hogy irtózatosan elfáradt. Őt sokkal jobban megviselte ez a meccs, mint a nagyobb ellenfelet.

(Photo: boxingnews24.com)

A kommentátorok mintha vitatnák a leléptetés jogosságát, de nekem kétségem sincs afelől, hogy Jim Korb bíró helyesen járt el! Az a helyzet, hogy az előző menetekben is súlyos ütéseket bírt ki Harrison, és ezután a leütés után jött volna a java, aminek kár, és felesleges lett volna kitenni. Így van jól, ahogy van! Óriási meccs volt, nekem nagyon tetszett, a végeredmény Jarrett Hurd győzelme, a kilencedik menetben TKO-val.

Nem tudom eldönteni, hogy Hurdnek, és edzőjének ez volt-e a terve, hogy egy ennyire tudatos, és óvatos bunyóval felőrlik az ellenfelet, mert, ha igen, akkor ez briliáns, és pazar módon ravasz taktika volt. Viszont, ha nem egészen így tervezték, akkor (és amúgy is) Hurdnek még nagyon sokat kell fejlődnie, mert a meccs korai periódusában akadtak gondjai. Persze a gondokat egy remek, technikailag kifogásolhatatlan ellenfél okozta, de személy szerint a hatodik menet körül nem gondoltam volna, hogy ennek így lesz vége, vagy, hogy Harrison ennyire elfárad, és kiengedi a kezéből a meccset. Bár, így utólag belegondolva az ötödikben némileg láthatóvá vált az erőkülönbség, és sokakban felsejlhetett egy ilyesmi végkifejlet, mert ott nagyon átszaladt rajta egy ütés. De megmondom őszintén, ezt nem gondoltam volna.

(Photo: dailystar.co.uk)

A pontozásról

Érdekes, és ritka, ha egy meccset kétszer is lepontozok, ám most ezt tettem. Ezt azért tettem meg, mert a hivatalos ítészek eredményei eléggé eltértek az enyémtől, noha nem vészesen, de kíváncsi voltam, miként látom majd másodszorra. Nos, először a nyolc menet alapján Harrisont láttam jobbnak 5-3 arányban. Ekkor nekiadtam az első négy menetet... Második nekifutásra, mivel nagyon szorosak voltak a menetek, a negyediket Hurdnek adtam, így másodszorra már 4-4 volt a részeredmény a nyolc lebokszolt menet után. Ennek valahol örülök, mert így legalább az egyik hivatalos pontozóval egyet tudok érteni, aki így látta, viszont a másik kettő két ponttal, vagyis 5-3-ra Hurdöt látta jobbnak. Kiderítettem, hogy az első menetet adták neki, viszont jobban örülnék, ha egyvalaki Harrisont látta volna jobbnak, ugyanilyen arányban. Nem tartom nagy hibának, mert még egyszer mondom, akadtak nagyon szoros, nehezen eldönthető menetek, de így kissé túlzottan Hurd felé látom billenni annak a bizonyos mérlegnek a nyelvét. Gratulálok mindkét srácnak, bebizonyították, hogy remek bokszolók, és egy újabb kedvencem vált világbajnokká, csupa öröm. Továbbra is mindent bele, Hurdnek hosszú, és eredményes bajnoki karriert, Harrisonnak pedig sikeres visszatérést, és újabb bajnoki megmérettetéseket kívánok, egyértelműen úgy érzem, hogy képes lehet világbajnokká válni. Szívesen látnám Julian Williams (nem bajnok), vagy Jermell Charlo ellen (a már említett Jermall testvére, csak ő a WBC világbajnoka).

Pontozásom:

• 1.:  9-10
• 2.:  9-10
• 3.:  9-10
• 4.:  9-10 (másodszorra 10-9)
• 5.:  10-9
• 6.:  9-10
• 7.:  10-9
• 8.:  10-9
• 9.:  TKO
• 10, 11, 12: ----

Össz: 75-77 Harrison (másodszorra: 76-76)

Hivatalos pontozás:

• David Hudson: 77-75 Hurd
• Alex Levin: 77-75 Hurd
• Ron Moon: 76-76

Az új, nagyváltósúlyú IBF bajnok tehát Jarrett Hurd! Köszönöm, ha elolvastad, remélem tetszett. Ha minden jól megy, következő bejegyzésem egy igazi ring-thrillerről fog szólni, ugyanerről a gáláról. Szeasztok!

Szép napot/estét/reggelt kívánok!

Rendkívül hivatalos bejelentés!

Ezen bejegyzésben, amely nyilatkozatomnak felel meg, kijelentem, hogy Én, Polnai Attila Márk, A ring világa blog szerkesztője, képviselője, uralója, atyaúristene, NEM saját képeket, fotókat töltök fel az írásaimhoz, vagy a Facebook oldal profil, illetve háttérképeinek. Vagyis jórészt nem saját képeket, mert elképzelhető, hogy lesz olyan, hogy saját képet fogok feltölteni, amelyet én készítek.

Ezidáig 30 bejegyzést készítettem A ring világa zászlaja alatt, és majd' minden bejegyzés hemzseg a remek képektől, melyeket az internet segítségével, ám engedélyek kérése nélkül szereztem. Engedélyt kérni irtó macerás, és időigényes lenne, és úgy gondoltam, mivel nem ártok vele senkinek, ezt nem is fogom megtenni. Viszont csak eljutottam harminc cikkig, ami azért fontos, mert innentől kezdve számomra némileg komolyodik a dolog, most már nem hagyom abba, mint azt az első két-három hétben gondoltam, vagy legalábbis sejtettem, hogy alábbhagy a lelkesedésem. Félreértés ne essék, továbbra sem fogok engedélyt kérni külföldi oldalaktól, és/vagy fotósoktól, mert úgy vélem ez bonyolult, és időigényes dolog, azonban ezentúl, noha hosszabb lesz tőle egy cikk, FEL FOGOM TÜNTETNI a képek forrását! Elsőre nem hangzik soknak, hisz mindössze egy sorral bővül egy adott bejegyzés, ám, mivel kifejezetten sok képpel dolgozom, így sok plusz sorral lesz hosszabb a dolog (pl, ha az előző bejegyzésemnél, a Thurman-Garcia beharangozónál minden egyes képnél feltüntettem volna a forrást, akkor 21 sorral lett volna hosszabb, mivel 21 képet használtam fel)!

Nem kívánom átszerkeszteni a már meglévő 30 bejegyzést, és kiválogatni, utánajárni a feltöltött képek származásának (kivéve, ha valaki mondjuk külföldről hivatalosan rám szól, hogy ejnyebejnye, ne használjam a képeit). Mivel egy nagy csomó kép van a gépemen, és ezeknél sehol nincs forrás, a jövőben emiatt több dolgom lesz, mert ezeket a képeket is meg kell majd keresnem újra a neten, hogy feltüntethessem azt az oldalt, ahonnan az adott kép ered. Ez nem vonatkozik a screenshotokra, amiket elkészíthetek a gépemen, ám ezt csak egy alkalommal, a Lennox Lewis-Hasim Rahman II bejegyzésnél alkalmaztam, és roppant időigényes volt. Tehát a jövőbeni, elkövetkező bejegyzéseimnél minden képnél FEL FOGOM TÜNTETNI a forrást, méghozzá a képek alatti sorban fogom ezt megtenni (alant lásd a példát).

Remélem, hogy a régiekkel sem lesz probléma, és nem köt beléjük senki. Továbbra sem szándékozom ártani senkinek az írásaimmal, vagy bárki értékes tulajdonát ellopni. Célom továbbra is az ismeretterjesztés, szórakoztatás, és imádott sportágamhoz történő kedvcsinálás. Továbbra is jó kedvvel, és lelkesedéssel fogom építgetni, szépítgetni a blogomat, és remélem, hogy mindenki, aki olvassa, talál majd benne valamit, ami tetszik neki. És továbbra sem valószínű, hogy egy las vegasi gáláról, vagy meccsről szóló írásomban az általam, a közönség soraiból készített képeket fogok megjeleníteni. De figyeljetek oda nagyon, mert, ha kijutok egy ilyen gálára, és még fényképeznem is sikerül, akkor ez esetben, ezekhez a képekhez csupa nagybetűvel, büszkén fogom odaírni, hogy ÉN KÉSZÍTETTEM A KÉPET! További sok KO-t, szép, és kemény meccset, valamint feledhetetlen pillanatokat kívánok mindenkinek.

A képen, az örök bohóc, Jorge "Maromero" Paez látható. Most én is ilyen "komolyan" csípőre vágtam a kezem! Szigor van gyerekek! Na, azért nem, csak nyugi.

(Photo: pinterest.com)

Heó heó!

Az év egyik legjobban várt mérkőzését fogják megrendezni 2017.03.04.-én Danny "Swift" Garcia és Keith "One Time" Thurman között. Ez egy címegyesítő mérkőzés lesz váltósúlyban, hisz a két veretlen bunyós közül, előbbi a WBC, utóbbi a WBA bajnoka. A helyszín: USA, New York, Brooklyn, Barclays Center. Blogom számára is régi ismerős a Barclays Center, hisz máris egész sok, itt megrendezett meccsről írtam már, de most bővebben a két főszereplővel fogok foglalkozni.

Bocs, hogy ez az első, de annyira cuki, hogy muszáj volt ezzel a képpel kezdeni (Garcia a kislányával):

Danny Garcia (33-0-0; 19KO) mindössze nyolc hónappal idősebb riválisánál, és mindketten 28 évesek. Nem hittem volna, de Garcia 3 centivel magasabb (174 > 171), karhossz távja viszont már minimálisan riválisának jobb (174 < 175). Magyarán ezek az alig-alig különböző adatok alig-alig fognak befolyásolni bármit is.

Danny Garcia puerto ricói szülők gyermekeként, de az USA-bam született. Édesapja, Ángel Garcia jelenleg is az edzője. Garcia az amatőrök között nemzeti bajnokságot nyert, és 107-13-as mérleggel állt be profinak.

Karrierét Mike Denby kiütésével kezdte (KO1), míg első komolyabb tesztjére a 16. meccsén került sor. Ellenfele az azóta is címmeccs közelben lévő, kemény brit, Ashley Theophane volt. Garcia rengeteg mérkőzését láttam, és szerencsére ez is köztük van. A 10 menetig tartó csata, szoros, de jogos pontozásos (megosztott) győzelmet hozott Garciának, akinek gyakran nem ízlett a széles csapottakkal többször is betaláló angol kellemetlen stílusa. Ettől még persze ő nyert, remek testütésekkel és kombinációkkal dolgozott.

Theophane ellen:

Hamarosan 4. menetes KO-val intézte el Mike Arnaoutist, majd a korábbi vitathatatlan világbajnok, Nate Campbell is behódolt neki (W10). Utána ismét egy komoly név következett, ismét egy volt világbajnok, Kendall Holt személyében. A 12 menetes, magabiztos pontozással Garcia a WBO Inter-Continental bajnoka lett, de a mérkőzés egyben WBC és IBF eliminatori ütközet is volt, tehát a győzelemmel nagyon közel került a két szervezet bajnokaihoz. Amúgy a pontozás megosztott volt, de halvány fogalmam sincs, hogy Wayne Hedgpeth miként adta 115-113-ra Holt javára  a meccset. Egyértelműen rossz, hibás, téves pontozás volt. De legalább a másik két bíró jól látta.

Ilyen remek eredmények után érkezett el Garcia élete első világbajnoki meccsére. Ellenfele az elő legenda, a WBC kisváltósúlyú bajnoka, a mexikói Erik "El Terrible" Morales volt! Ekkor láttam először bokszolni Garciát, és nem is neki szurkoltam (korábbi meccseit már ez után pótoltam be, mert nagyon megtetszett a produkciója). A csata során Morales kezdett jobban, azonban a fiatalabb kihívó átvette az irányítást. Miután a 11. menetben le is ütötte a legendát, végül pontozással világbajnok lett.

Garcia vs Morales I

Következő meccsén sem ő számított esélyesnek, de vállalta a WBA bajnoka elleni címegyesítést. Az Amir Khan elleni csatával óriásit nyert Garcia, hisz még több ember ismerte meg a nevét, mikor 4 menetben dózerolta le a brit bunyós állásait.

Khan egy hangyányit megrendült ellene:

Egyesített címeit ismét egy nagy érdeklődéssel várt meccsen tette kockára, méghozzá a Morales elleni visszavágón. Első meccsen mutatott teljesítményét felülmúlva, ezúttal parádésan, a negyedik menetben összezavarta, és kiütötte a mexikóit! Következő címvédésén ismét egy nagy névvel, a korábbi többszörös világbajnok, Zab Judah-val csaphatott össze. Garcia újfent remekelt, és 12 menetben egyhangúan nyert, míg Judah, a meccs során egyszer a padlót is meglátogatta. Az egyértelmű győzelem után Garcia egy igen veszélyes, valódi nehézbombázót vállalt be ellenfeléül.

Garcia vs Morales II:

Itt épp Zab Judah vérét fakasztja:

Ez az ellenfél nem más volt, mint az argentínok ütőgépe, Lucas Martin Matthysse. Kemény, rizikós, és lüktető mérkőzést láthattunk, amelyből Garcia jött ki jobban, aki a 11. menetben egy kombinációval le is ütötte riválisát. Garcia még úgy is egyhangú pontozással nyert, hogy az utolsó menetben pontot vontak le tőle mélyütésért. No, igen, előfordul, hogy Garcia ütései mélyre csúsznak, de ettől még nem gondolnám, hogy a piszkos bunyósok közé kéne sorolni, valamint ebben a heves küzdelemben kissé túlzónak láttam ezt az intézkedést. Egyébként, ha valamikor, hát ezen az estén kiderült, hogy a normál alapállású bajnok bírja a pofonokat, és a megpróbáltatásokat.

Matthysse ellen:

Ezek után, a rendkívül kellemetlen stílusú Mauricio Herrera is megpróbálta elvenni a bajnok öveit, ám a Garcia felmenőinek otthonában, Puerto Ricóban rendezett mérkőzésen, csak egy szoros, többségi pontozásos vereségig jutott. A bajnoknak ez már a sokadik hosszú, és kemény mérkőzése volt, így utána egy könnyebbnek tűnő, nem címért folyó meccs következhetett. Végül nem csak könnyűnek ígérkezett, hanem az is lett. Garcia szép, és gyors, 2. körös KO sikert könyvelhetett el Rod Salka ellen, és máris készülődhetett a következő nagy meccsére, az IBF szintén kisváltósúlyú világbajnoka, Lamont Peterson ellen.

Danny Garcia vs Mauricio Herrera:

Adta volna magát, hogy címegyesítő meccs legyen, ehelyett azonban valamivel súlycsoportjuk határa felett, köztes súlyban, címek nélkül szálltak harcba. A kiegyenlített mérkőzésen úgy vélem Garcia nyújtott jobb teljesítményt, mivel Peterson a meccs elején nagyon inaktív volt. Más kérdés, hogy a végére már ő tűnt erősebbnek, ami alapvetően a két bunyós paramétereiből is világos lehet, elvégre Peterson naturálisan erősebbnek érződik. A két klasszis ütközetét Garcia nyerte többségi pontozással, de sokakat nem győzött meg, főleg az utolsó menetekkel. Ez a meccs, jelzés értékű lehet, mert Thurman Petersonnál is nagyobb és erősebb, így, ha innen indulunk ki, Garciának nagyon nehéz dolga lesz.

A Peterson meccs:

Garcia a győzelme után feljebb lépett váltósúlyba, és nagyon simán verte az exbajnok Paulie Malignaggit (TKO9), egy cím nélküli küzdelemben. Öt hónappal később, 2016 januárjában kapta meg az esélyt, hogy a WBC betöltetlen címéért mehessen, a korábbi többszörös bajnok és kihívó, Robert "The Ghost" Guerrero ellen. Hogy Guerrero nem tud rossz meccset csinálni, az itt is kiderült. Noha Garcia lassan kezdett, a csata közepétől elkezdett bokszolni, és ha leütni nem is, egy pillanatra sikerült megrendítenie az ellenfelet. Kiütközött köztük a gyorsaságbeli különbség, és most főképp Garcia kézgyorsaságára gondolok. Ez még jól jöhet Thurman ellen is. Az utolsó menetben alaposan megszórták egymást, igazán vérbő verekedést láthattunk, majd az egyhangú eredményhirdetés után, minden idők legcukibb bokszjeleneteit is, mikor Garcia kezébe vette a kislányát, akinek az arcát az őrületes küzdelem után a legyőzött ellenfél is megsimogatta.

Paul Malignaggi ellen:

Megrendítő pofon Guerrero ellen:

Cukiságfaktor lvl 1000 a Guerrero meccs után:

Garcia azóta egyszer győzött, nem címmeccsen, Samuel Vargast ütötte ki (TKO7) egy formában tartó mérkőzésen. Úgy vélem, Garciának akkor lehet esélye Thurman ellen, ha nem ad álló célpontot, de mégsem elmenekül (nem, mintha szokása lenne menekülni), hanem inkább megelőzi a másik bajnokot, és megpróbálja tördelni a meccset. Olykor-olykor fel kell vállalnia a verekedést is, mert képtelenség lesz végig lassítani, vagy kitérni Thurman bikaszerű rohamozásai elől. Garciának fel kell készülnie, hogy várhatóan nem ő lesz az erősebb, így nagyon vigyáznia kell majd verekedésben. De még egyszer mondom, ezt olykor fel kell majd vállalnia, mert ha csak elmozog, Thurman utánamegy, ezzel nem fogja tudni lerázni, és egy merő üldözésnek nézne ki a dolog. Garciának ki kell használnia a kézgyorsaságát, és ezekkel fontos pontokat ütnie. Továbbá nekem az elmúlt időben úgy tűnik, hogy Garcia gyakran nehezen pörög fel, vagy több pihenős menetet tart. Van, hogy így is elviszi az adott menetet, de ezt erre a hétvégére muszáj elfelejtenie, mert Thurman egy vadállat módjára fog rohamozni, ellene nem állhat le, nem lazsálhat, mert akkor ellenfele komoly károkat fog tenni benne.

Mialatt kutakodtam Keith Thurman (27-0-0-1; 22KO) amatőr eredményei után, felfedeztem, hogy magyar és lengyel ősei is vannak. Ez az információ, bár mellékes, és csak érdekességképpen tüntetem fel, a meglepetés erejével bírt számomra. Most, hogy így belegondolok, nagyon örülnék egy olyan jó magyar bunyósnak, mint Thurman. Meglátjuk, mit hoz e tekintetbe a jövő nekünk magyaroknak... Így elsőre Darányi neve ugrik be. Talán egyszer majd ő lesz az új magyar világbajnok. Bárcsak így lenne (meg persze úgy, hogy a többi magyar bunyós is világbajnoki eredményeket mutathat fel). De elmerengtem! Szóval Thurman. Az amatőrök között több nemzeti bajnokságot is megnyert, illetve ütőereje már itt is megmutatkozott: 101 győzelméből 76-ot zárt le idő előtt!

Első profi meccsére 2007-ben, 18 évesen került sor (két hét múlva töltötte be a 19. életévét). Kensky Rodney ellen gyors, első menetes TKO-t aratott. Első 8 meccsét megnyerte, mindet KO-val, mindet az első menetben! A következő meccse is az első menetben ért véget, ám ezúttal nem hirdettek győztest: Francisco Garcia ellen véletlenül összefejeltek, így sérülés miatt be kellett szüntetni a küzdelmet, ami így hivatalosan, No Decision eredménnyel, tehát döntés nélkül zárult.

Természetesen ezután sorra aratta a győzelmeket, akadtak veretlen és/vagy tapasztalt ellenfelei, és miután megverte Orlando Lorát, elérkezett az első igazán komoly tesztjéhez. A korábbi világbajnok, Carlos Quintana került az útjába, akit meggyőzően tüntetett el onnan: TKO a 4. menetben, és Quintana a vereség után be is jelentette visszavonulását. Ez volt Thurman 19. sikere, ám a huszadikon is egy exbajnokkal nézhetett farkasszemet.

Jan Zaveck ellen a WBO Inter-Continental címért bokszolhatott váltósúlyban (a Quintana elleni WBO NABO címmeccs nagyváltóban volt), és Thurman nagyon kiegyensúlyozottan öklözve, tulajdonképpen minden menetet megnyert. Következő ellenfele az akkor még jobbára ismeretlen, veretlen argentin, Diego Gabriel Chaves volt, akit később leginkább csibészségéről ismerhettünk meg. Thurmannek nem okozott túl sok gondot, és a 10. menetes KO-val immár a WBA Interim világbajnoki címének birtokosa volt.

Thurman vs Chaves KO 10:

A kérlelhetetlen verekedő, és nagy harcos, Jesus Soto Karass következett, aki ellen ismét impresszív bunyóval hozakodott elő. Jon Schorle vezetőbíró résen volt, és jókor szüntette be az egyenlőtlenné váló küzdelmet (TKO 9. menet). A korábbi, kétszeres könnyűsúlyú világbajnok, Julio Diaz sem bírt vele, és egy második menetes leütés után feladta a küzdelmet (RTD 3). Az ekkor 31-0-2 mérleggel álló Európa bajnok, Leonard Bundu is szerencsét próbálhatott, ám miután az első felvonásban lepadlózott, gyakorlatilag minden menetet elbukva, pontozással veszített. Így hát Thurman Interim vb meccs mérlege 4-0-0; 3KO volt, és következő csatája, már igazi vb meccs lehetett.

Keith Thurman vs Jesus Soto Karass:

Ellenfele a korábban említett, később Garciával is meccselő Robert Guerrero volt. Egy kiváló mérkőzésen Guerrero óriási ütéseket hordott ki lábon, majd miután a 9.-ben padlózott, a 10.-ben vicsorogva támadott. Nálam azt a menetet elvitte, de összességében sokkal simább pontozásos vereséget szenvedett, mint később Garcia ellen.

Thurman épp Guerrerót ütlegeli:

A korábbi világbajnok, veterán Luis Collazo sem bírta sokáig a bajnok rohamait (RTD 7), ám utána Thurman számára összejött egy nagy meccs, Shawn Porterrel szemben. A mérkőzést azzal a fizikai képtelenséggel tudnám leírni, mint mikor a megállíthatatlan ágyúgolyó találkozik az áthatolhatatlan fallal. Vagy még inkább azzal, ha két megállíthatatlan ágyúgolyó ütközik össze. Cseppet sem volt szép mérkőzés, ám hevessége, és a két, mindenáron győzni vágyó akarat találkozása rendkívül heves csatát hozott, és végre megjelent valaki, aki nem engedett Thurman (ütő)erejének. Két bika feszült egymásnak és csapott össze újra és újra, már-már vég nélkül, de persze végül legongatták és véget ért a szoros küzdelem. A pontozók egyhangúan (szerintem jogosan) Thurmant látták jobbnak egyaránt 115-113 arányban.

Collazóval szemben:

A rendkívül kemény, Porter elleni csata (2 kép):

Thurmannek ez a 2016 júniusi meccse volt az utolsó, azóta pedig számos alkalommal szították a tüzet Garciával, vagyis jó amerikai szokás szerint üzengettek egymásnak, és megcsinálták a showt, ahogy kell. Még Garcia, Samuel Vargas elleni győzelmét követően is szépen összemelegedtek: Garcia bekóstolta a ring melletti kommentátorállásban tartózkodó Thurmant, akinek több se kellett, hamar felmászott a ringbe, ahol egymás szájába belemászva üvöltöztek egymással. Műbalhé, de jól nézett ki.

A Samuel Vargas utáni szájkarate:

Amit a ringben fogunk látni tőlük, arra viszont már nem lehet majd azt mondani, hogy mű. Thurman gyakran pitbull, vagy inkább egy bika stílusában, félelem, vagy megtorpanás nélkül rohamoz, és a kisváltó, váltó, és nagyváltósúlyú mezőny legnagyobb ütőerejű bunyósai közé tartozik. Nagyon motivált, és az utóbbi időben úgy tűnik, másra sem gondol, csak ellenfele zöld övére, amiért akár a másik fejét is letépné... Amilyen vadállat módjára tud támadni, ezt is el tudnám képzelni, vagy feltételezni róla.

Garcia tűnik rutinosabbnak nagy meccsek terén, neki volt több nagynevű ellenfele, de közel azonos szinten bunyóznak egy ideje, és hasonló számú vb meccsük volt, ha beszámítjuk Thurman négy Interim meccsét is. Tekintve, hogy ezeken nagyon jó bokszolókat győzött le, simán tekinthetjük igazi világbajnoki csatáknak őket. Emellett Thurman tűnik frissebbnek és energikusabbnak, számomra jelen pillanatban, mivel Garciának idáig nem akadt ilyen nagy és erős ellenfele, ő tűnik esélyesebbnek. Más kérdés, hogy Thurmannek sem volt még dolga olyan rutinos világbajnokkal, aki ráadásul olyan gyors lett volna, mint Garcia. Sőt, címegyesítő meccset sem vívott soha, nem mintha ez befolyásolná a meccs kimenetelét. Aztán ki tudja, bárminek lehet szerepe egy ilyen nagy meccsen. Könnyen lehet, hogy Garcia egy gyors, aktív és csibészes bunyóval rávilágít a bombaerős ütésekre képes Thurman hibáira, és simán megoldja őt.

Az előző két sorban Garciát favorizáló kis eszmefuttatásom ellenére azért úgy érzem, hogy Thurman hozza a formáját és izomból, kajakból odaállva fogja megverni Garciát, méghozzá egy nagyon kemény és jó meccsen, pontozással. Tippem ellenére Garciának, és egy nagyon jó meccsnek fogok szurkolni! Mindent bele bajnokok! Mutassátok meg, mit is jelent váltósúlyú világbajnoknak lenni! Heósztok!