Sziasztok!

Úgy látszik, a 2017-es év eddig igencsak kiszolgálja a bokszkedvelő közönség igényeit. Idén, mintha kevesebb lenne az elmaradt meccs, kevesebb lenne az ígérgetés, és sokkal több a bevállalás, és a nagy mérkőzések lekötése, megrendezése. Ezt elsősorban a nemzetközi körülményekre értem, hisz az elmúlt időszakban számos mérkőzés elmaradt, vagy bizonyos bajnokok kitértek az igazi kihívások útjából. Nem úgy idén, mikor olyan remek meccseket láthattunk, mint a Badou Jack vs James DeGale, a Keith Thurman vs Danny Garcia, vagy épp nem is oly’ rég, az Anthony Joshua vs Wladimir Klitschko párharcok. (Hogy a Golovkin vs Alvarez bejelentésről ne is beszéljünk.)

De hagyjuk is a nemzetközi színteret, kalandozzunk közelibb vizekre, hazánk tájaira. Legutóbb Székesfehérváron bonyolítottak le egy remek gálát, ahol kiváló, parázs mérkőzéseket láthattunk, köztük a Darmos vs Bozai, és a Szellő vs Tóth csatákat. A kismadarak csiripelték, hogy a következő Felix Promotion gálára is rendkívül rangos magyar párharc van kialakulóban, méghozzá Pintye Szabolcs és Harcsa Norbert között. A remény hal meg utoljára, egyszer talán tényleg láthatjuk még megvalósulni ezt a régóta várt derbit, ám erre egyelőre várni kell a középsúlyú magyar bajnok, Pintye sérülése miatt.

A bajnoki cím, mint kiderült, megüresedett, hisz az öv birtokosa jelenleg a sérülés miatt nem képes megvédeni azt, ám a bejelentést, amit két napja (2017.05.10.-én) hallhattunk, és a Facebookon futótűzként terjedni láthattunk, minden várakozást, és képzeletet felülmúlt. Kihirdették ugyanis, hogy Rácz Félix vállalkozása új versenyzővel bővül, nem is akárkivel. Ez az új bokszoló, profi debütáló mérkőzésén fog megvívni a betöltetlen címért, a veretlen Harcsa Norbert ellen. Ez a valaki nem más, mint az elmúlt évek legeredményesebb magyar ökölvívója, Bacskai Balázs „Benji”. A hírt olvasván (épp Harcsa Norbert osztotta meg a Facebook oldalán), eltátottam a számat, és hosszú másodpercekig csak pislogtam. Aztán fejemet ingatva, szép lassan elmosolyodtam, és kirázott a hideg. Húú, gyerekek, ez k**va jó lesz!

forrás: felixpromotion.com (engedélyt nem kértem, csak lementettem a képet, ha ez probléma, természetesen törlöm)

Bacskai Balázsról már hosszú ideje olvashat híreket, aki érdeklődik az élsport iránt, vagy éppen láthatta őt egy-egy versenyen. Sajnos a televízióban kevésbé, hisz az amatőr bunyó (hazánkban mindenképpen) eléggé mostoha sportág, csak alig-alig közvetítenek bármi érdemlegeset a versenyekről, vagy, ha mégis leadnak egy nagyobb eseményt, azt sem megfelelő körítéssel, vagy reklámmal teszik, így garantált a kevés néző. Azért azok, akik otthonosan mozognak az amatőr (és a félprofi) ökölvívás világában, láthatták élőben bokszolni Benjit, és meg lennék lepve, ha ezek az emberek nem lettek volna lenyűgözve a 29 éves öklöző tudásától.

Ez nem túlzás, Bacskai sikereit felsorolni is hosszú, így amellett, hogy megemlítem, sokszoros magyar bajnok, kadett EB bronzérmes (2003-ban, Kaunasban), junior világbajnok (2006, Agadir), külön kiemelem, hogy mindmáig ő az utolsó, aki a felnőttek között Európa bajnokságot tudott nyerni! Ez 2010-ben történt, és ezt sajnos azóta sem tudta megismételni senki… de még a döntőbe kerülést sem.

Az a Moszkvában rendezett EB viszont nagyon jól sikeredett, elvégre Darmos József 91 kg-ban bronz, Káté Gyula pedig 64 kg-ban ezüstöt hozott haza. Ezt a teljesítményt fejelte meg egy arannyal Balázs.

Benji hosszadalmas úton jutott a váltósúlyú (69 kg) döntőbe, nem kevesebb, mint öt ellenfelén kellett átverekednie magát. A 16 közé jutásért a német Patrick Wojcicki-t verte 9:2-es pontozással. Csak mondom, hogy Wojcicki azóta profi lett, és mára 7-0-0; 4KO mérleget ütögetett össze.

A nyolcaddöntőben a litván Egidijus Kavaliauskas következett, akivel nagyon meg kellett szenvednie a magyar srácnak, de ezt a kemény akadályt is sikerrel vette, és 6:3-as pontozással, már a negyeddöntő következett. A litván, amúgy egy évvel később vb bronzot szerzett, ma már az Egyesült Államokban profiskodik, rekordja impresszív, 16-0-0; 13KO!

Tehát következett a negyeddöntő, ahol egy román, név szerint Ionut Gheorghe került az útjába. A mérkőzés a többihez képest gyorsan véget ért, hisz már a második menetben beszüntették, a hivatalos végeredmény RSCI 2 lett. Ez röviden annyit jelent, hogy a vezetőbíró szüntette be a mérkőzést, ezt takarja a rövidítés (R.eferee S.toping C.ontest), amely után az „I” betű arra utal, hogy a győztes versenyző által okozott sérülés miatt hirdették ki a döntő különbséget.

Balázs ezzel már a legjobb négy közé küzdötte be magát, ahol egy ukrán sráccal, Taras Shelestyuk-kal került szembe. A pontozás arányát tekintve ez volt a legnehezebb meccse, 4:2 arányban múlta felül ellenfelét. Hogy megint nem egy nímandot vert meg, azt mutatja az ukrán további karrierje, hisz 2011-ben világbajnok, a londoni olimpián pedig bronzérmes lett. A profik között 15-0-0; 9KO-val veretlen, és utolsó meccsén WBO NABO övét védte meg pontozással, méghozzá az USÁ-ban.

Gyönyörű győzelmek után került hát döntőbe Bacskai, aki a 2008-as olimpia, kisváltósúlyú bronzérmesével, a francia Alexis Vastine-nel nézhetett farkasszemet. Nos, hogy nem csak nézte, arról a pontozás aránya a leginkább árulkodó, minthogy eszerint ez volt a legsimább meccse, és legkiemelkedőbb teljesítménye Benjinek. 12:1(!) arányban múlta felül a másik döntőst, és ezzel a csúcsra ért.

A diadal után sajnálatos módon Balázsnak nehezebb időszaka következett, mert bármennyire is szeretett volna, nem tudott kijutni a 2012-es, londoni olimpiára. Maradt hát az amatőrök között, és kitűzte célul a következő, 2016-os, riói olimpiát, amire végül sikerült is megszereznie a kvótát, így ezt az álmát is kipipálhatta.

Egyébként nem volt könnyű dolga a kvalifikációs tornán sem, ahol Oliver Flodin (svéd) 3-0-ás, Paul Kroll (USA) 2-1-es; Abass Baraou (német) 3-0-s legyőzésével ért el az elődöntőbe, ahonnan meccs nélkül jutott tovább, mert Pavel Kastramin (fehérorosz) nem állt ki vele. A döntővel már megvolt a kvóta, ezt pedig azért írtam le, hogy mindenki lássa, aki nem lenne tisztában vele, hogy egy olimpiára már kijutni is, milyen bődületesen nehéz dolog. A kvótaszerző döntőben Balázs a francia Souleymane Cissokho ellen bokszolt, aki, ha lehet így mondani, a magyar fiú démona. A francia legyőzte Balázst, a nagyobb gond viszont, hogy az olimpia első fordulójában is összesorsolták őket, és bizony sokan, sokat káromkodhattunk azután a meccs után, ha láttuk, mert az sem a mi szájunk íze szerint alakult. (Mellesleg Cissokho nem épp csapnivaló bunyós, halkan jegyzem meg, bronzérmet szerzett Rióban.) Én azért amondó vagyok, hogy Benji az olimpiai szerepléssel is elégedett lehet, elvégre sikerült kijutnia rá, ez volt a célja, és teljesítette. Gyerekkorunkban sokan álmodozunk ilyen dicsőséges dolgokról, és bizony sokunknak ennyi sem jön össze. Innen gratulálok neki, és köszönöm a remek eredményeket. Meg amúgy is, most már profik is indulhatnak olimpián, úgyhogy végképp nem kell csüggedni, mindjárt itt van 2020.

És akkor ezzel a gondolattal kezdeném meg Harcsa Norbertről szóló értekezésem, akinek szintén nem kell letennie az olimpiai szereplésről, ki tudja, mit hoz a jövő. Norbi amatőr pályafutása szintén bővelkedik sikerekben, és sajnos kényszerszünetben is. Tudható róla, hogy igazán karakán ember, ami a szívén, az a száján. Sok „fejesről” formált kendőzetlen véleményt, így vezetői körökben, aligha lehetett túl nagy kedvenc, viszont nekünk, kívülállóknak sokszor szimpatikus volt, amiért merte vállalni a véleményét (és meri a mai napig is).

Ismert tény, hogy inkább nem a saját súlyában versenyzett, képes volt hatalmas méretű bunyósokkal, 81 kg-ban megmérettetni magát, csak azért, hogy ne kelljen testvérével, Zoltánnal egy súlycsoportban lenniük. Ez a fajta önfeláldozás igazán nemes jellemre, és tiszta szívre vall. Számára nem sikerült az olimpiai szereplés (mint írtam, brutálisan nehéz egyáltalán csak kijutni a négy évenkénti seregszemlére, és szorozzátok meg ezt azzal, hogy nálad sokkalta nagyobb emberekkel kell meccselned), és emiatt talán nem is teljesedett ki az amatőr pályafutása. Azért neki is üzenném, sokan szeretnének ám csak annyit elérni, mint ő, úgyhogy annyira nem kell búsulni.

Norbi nem meglepő módon, a profik tábora felé vette az irányt, méghozzá Rácz Félix pártfogásával, így ő is a Felix Promotion versenyzője lett. Budapesten, 2015.10.17.-én debütált, ellenfele Bronislav Kubin volt. A cseh versenyző az első, és második menetben is padlózott, ám valahogy sikerült kihúznia a remekül bokszoló Harcsa elleni csatát, így „csak” pontozással kapitulált. Norbi második győzelmét a bosnyák Nikola Matic ellen szerezte, miután mind a négy menetet megnyerte a dunaújvárosi mérkőzésen.

A harmadik sikerre Salgótarjánban, a grúz Robizoni Omsarashvili ellen került sor. Az egyoldalú mérkőzésen Harcsa előbb kicsit üttette az ellenfelet, majd már ő ütött, de ő végleg, így a tíz számolás után, 4. menetes KO-val ért véget a küzdelem.

A következő mérkőzésére, Anatoli Hunanyan ellen került sor. Az akkor még veretlen, 7-0-0-ás mérleggel érkező örmény-cseh bunyós láthatóan győzni érkezett Budapestre, ahol egy pillanatra sem akarta feladni a küzdelmet. Harcsa kiválóan kezdett, az első menetben leütötte Hunanyant, és ez egy olyan pillanat volt, mikor megfigyelhettük, Norbi milyen jól lát a ringben. Pazarul kezdett, gyors ütéseket, és kombinációkat vitt be, csakhogy az ellenfél nem tört meg, és a 3-4. menettől óriási iramra és küzdelemre kényszerítette a magyar bunyóst. A mérkőzés végigment, nálam pedig igazságosan, három menetet a hazai, három menetet a cseh bunyós nyert meg. Csakhogy a mérkőzést Harcsa nyerte, méghozzá vitathatatlanul, emlékezhetünk ugyanis, hogy az első menetben leütötte riválisát, így attól egy pontot levontak.

A hivatalos pontozók is így, 57-56-ra adták a meccset, és meg kell mondanom, teljesen kivagyok azoktól, akik azzal a hülyeséggel jönnek, hogy Norbi itt kikapott. Ezt a sületlen véleményt kedvem lenne most is rendkívül obszcén, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetni, kijelentőit pedig elküldeni rendkívül messzi tájakra, olyan éghajlatra, ahonnan ezek a jó képességűek sosem térnének vissza. Már hogy kapott volna ki?! Ha nem lett volna leütés, akkor is csak iksz lenne a meccs! Azonban itt volt(!) leütés, akkor miről beszélünk? És azt a leütést, vagy ha úgy tetszik, azt a plusz egy pontot, Norbi érte el, és ezáltal győzött. Ennyire egyszerű.

Mellesleg az sem mellékes, hogy egy bokszoló az ilyen csatákból, az ilyen kiélezett küzdelmekből tud tanulni, és fejlődni. Marhára nincs értelme az olyan meccseknek (csak a rekordjavítás), ahol az ellenfél az első menet 17. másodpercében összerogy, csak mert felé ütött valaki, és nem is talált. Hunanyan nem ilyen ellenfél volt, végig győzni akart. És hozzá kell tennem, hogy ez nagyon szimpatikus a Felix Promotionben, hogy nem hurkákat hoznak a vágóhídra, hanem igenis olyan bunyósokat, akik tudnak küzdeni, akik nem hátrálnak meg, mert kapnak pár pofont. Sokan, sok fanyalgó, akik biztos jobban csinálnák, lehurrogják a sok grúz ellenfelet. Mondjon már nekem valaki öt grúz bunyóst, akik az első 1-2 menetben feladták, és mentek is a kasszához. Ugye, hogy nem megy? A legtöbb ugyanis igyekszik végigküzdeni a meccset, és, ha ez mégsem sikerül nekik, akkor sem az első pillanatokban, hanem a mérkőzés későbbi szakaszában morzsolódnak fel. Csak egy kis meglátás a fanyalgók felé, no, de vissza a fő vonalhoz.

Túl addigi legnehezebb meccsén, egy rövidebbre sikerült állomáshoz érkezett Norbi, miután német ellenfelét, Chris Herrmannt sorozatos szabálytalanságok miatt a 2. menetben diszkvalifikálták. Várpalota következett, Török Ferencet 6 menetben (mindet megnyerve) múlta felül, majd a rutinos észt, Sergei Melis-t egy újabb 6-0-val, vagyis 60-54-el küldte haza, ezúttal Székesfehérvárról.

A 29 éves bunyós, eddigi utolsó találkozójára 2017.02.18.-án, Pápán került sor. Nyolcadik profi mérkőzésén, élete első nyolc menetét bokszolta végig, a fiatal Kovács Ákos ellen. Tapasztalat szempontjából jó, hogy végigment ez a mérkőzés, de nekem többször is olyan érzésem volt, hogy az ellenfél egészségének megőrzése végett, talán jobb lett volna, ha Flórián Béla vezetőbíró véget vet az összecsapásnak. Tény, hogy bátran küzdött Kovács, de, ha már a bíró nem léptette le, legalább a segítőinek lehetett volna annyi szépérzékük, hogy bedobják a törülközőt. Nem lehetett kérdés, hogy minden felvonást Harcsa nyert meg, és mivel Kovács a 3., 4., és 6. menetben is padlózott, így ez a hivatalos eredményen is meglátszott (minden pontozó 80-68-al adta az egykori amatőr válogatottnak a mérkőzést). És, bár reklamáltam a leállítás elmaradása miatt, azért el kell ismernem, hogy a rutintalan Kovács Ákos elismerésre méltó mennyiségű pofont vészelt át, és tisztelet illeti a küzdőszelleméért.

Ilyen előzmények után érkeztünk el eddig a nagyszerű bejelentésig, hogy a két ökölvívó június 10.-én összecsap egymással. (Életükben először, merthogy az amatőrök között sosem bokszoltak egymás ellen!) A helyszín még ismeretlen, egyesek már Budapestet pletykálnak (ennek a helyszínnek én is igencsak örülnék). Egyértelmű, hogy ezt a csatát élőben kell megtekinteni!

Merőben szokatlan, nem csak magyar, de nemzetközi viszonylatban is, hogy egy bokszoló címmeccsen debütáljon. Így hirtelen csak Lomachenko jut eszembe példának, vagy olyan esetek, amik nem is debütáláskor történnek, amikor bizonyos bunyósokat 1-2 meccs után levágatni visznek kisebb címmeccsekre. Na, itt most kicsit sem ez a helyzet, bár Bacskainak ez lesz az első meccse, nagyon kiegyenlített küzdelemre lehet számítani. Nem hinném, hogy Magyarországon lett volna példa olyanra, hogy két ilyen kiváló képességű bokszoló, ilyen korán megmérkőzik egymással.

Nem is tudom eldönteni, melyikük az esélyesebb. A profi rutin miatt talán Harcsát mondanám minimálisan a favoritnak, de ugyanakkor Bacskai mögött kemény félprofi múlt is áll, ahol nagyon masszív srácokkal kellett megküzdenie. Emlékezhetünk, Szellő Imre is milyen éretten kezdte a profi karrierjét hosszú amatőr, és félprofi múltja után. Csak hát neki nem olyan volt az ellenfele, mint Harcsa.

Véleményem szerint, a mérkőzők hasonló képességekkel rendelkeznek, képzettek, technikásak, gyorsak, remek az ütemérzékük, jól látnak a ringben. Kondicionálisan nem tudhatjuk, mire lesz képes Bacskai az új környezetben, és most örülhet csak igazán Harcsa, annak a múltkori nyolc menetnek (noha ezen a meccsen finoman szólva sem várható az az egyoldalúság, mint, ami a Kovács elleni győzelmét jellemezte.) Kondi problémáktól egyiküket sem félteném, bár lehet, hogy ez végül mégis döntő befolyásolója lesz a meccsnek. Harcsát az említett rutinja, Bacskait pedig a segítője miatt nem féltem. Ha valaki, akkor a csapatába tartozó Kótai Mihály, igazán sokat tud a hosszú címmérkőzésekről, ő biztosan sok tudást adhat át erről a területről, minthogy nem nagyon emlékszem olyan 12 menetes meccsére, ahol kifulladt volna. (Erről eszembe jutott a Sebastian Andres Lujan elleni meccse… Még mindig felidegesít, hogy akkor megintették, ha az nincs, megnyeri a meccset, és nem csak döntetlent bokszol.)

Az ütőerő kérdésében sem tudom, melyikük lehet előnyben, úgy vélem ebben is közel azonosak lehetnek. Harcsát sok „szakértő” kritizálja az ütőerő hiánya miatt, de azért én ezeket a hangokat óva inteném. Eleve nem kell nagyot, elég pontosat ütni egy KO-hoz, és ha már Kótai szóba került, az ő energikus boksza mellett kevés kiütést produkált, mégis tudtuk róla, hogy nagyokat üt. Elég annyi, hogy William Gare-t soha senki nem ütötte ki, Kótai sem, mégis Misi volt az első, aki képes volt leütni őt. Szóval attól, hogy valakinek kevés a KO-ja, még lehet ütőereje bőven…

A két éhes, győzni akaró ökölvívó mérkőzésétől egy magas színvonalú, technikai háborút várok, komoly taktikai manőverekkel. Alighanem, ez lesz az eddigi legtechnikásabb magyar párharc, amit valaha rendeztek. A csata végkimenetele teljesen kétesélyes (sőt, három, simán elképzelhető, hogy a tíz menet végén mindkét fiú kezét a magasba emelik). És, ha már az első menetben vége lesz, mert valaki hideg fejjel belelép egy kőkemény bombába? Jó, erre azért nem fogadnék, és elnézést, ha kissé csapongok, de elképesztően meglepő ez a párosítás, ahol két remek ember fog egymásnak esni, és hihetetlenül várom! Talán azért is várom ennyire, mert ezeknél a magyar meccseknél közelebb érezhetjük a mérkőző feleket magunkhoz, karnyújtásnyi távolságra vannak tőlünk, és ők is olyan emberek, mint mi, még, ha kicsit jobban is ütik a bal egyenest, meg a bal horgot. Ha egy külföldi meccsről írok, amit amúgy imádok, nincs meg ez a személyes érzés. Nincs meg az a plusz, amit honfitársaink mérkőzései tartogatnak. Itthon mindenkinek szorítok. Ahogy egy korábbi bejegyzésemben írtam, itthon még a menedzsernek is szurkolok. Külföldön nem.

Miután megtudtam, hogy tető alá hozzák ezt a páratlannak ígérkező ütközetet, szinte azonnal megkerestem pár kérdésemmel a két főszereplőt, és meglepődtem, mennyire szívélyesen fogadtak. Erre céloztam azzal, hogy ők is ugyanolyan szimpatikus, közvetlen és „egyszerű” emberek, mint mi.

Benji például azzal kezdte, hogy elnézést kért, amiért későn reagált, miután jelentkeztem nála. Értitek? Egy Európa bajnok elnézést kért tőlem… Ez szerintem máris sokat elmond róla. A szerénység szó jutott eszembe. Ez sok emberből hiányzik ám…

Mikor elindítottam a blogot, legelső bejegyzésemben bemutatkoztam, és megemlítettem, hogy rövid ideig bokszoltam egy fővárosi klubban, csak sajnos rá kellett jöjjek, hogy jobban szeretek adni, mint kapni, és itt bizony megütik az embert, és ez fáj. És aki ezt elviseli, és képes viszonozni, annak a legnagyobb tisztelet jár. Most már elmondhatom, hogy anno 2006 táján, a Vasasba jártam edzésre, ahol Barta Zsolt mellett Benji édesapja, Bacskai Imre irányították a tréningeket.

Örök emlék az a néhány hónap, és nem tudom emlékeznek-e rám ezek a remek emberek, mert sok nálam érdemesebb srác járt oda, én emlékszem mindenre, és büszke vagyok, hogy ilyen kiváló szakemberekkel edzhettem. Ezzel még annyit akarok mondani, hogy Benjin látszik, milyen kezek között formálódott, miután meglepetésemre személyesen is összefuthattam vele, és beszélgettünk pár percet. Direkt rövidre fogtam, eszem ágában sem volt zavarni, és elvenni a drága idejét a felkészüléstől. Megosztotta velem, hogy legkeményebb amatőr meccsei a Káté Gyula elleni presztízs csaták voltak, míg a 2010-es EB-n a litván fiú, Egidijus Kavaliauskas izzasztotta meg leginkább, és, hogy természetesen, az itt szerzett aranyérmét tartja a legnagyobb sikerének.

Norbi azonnal válaszolt, ahogy nekiszegeztem kérdéseimet, sőt még ő volt az, aki megköszönte az érdeklődésem, és, hogy írok egy ilyen kedvcsinálót/beharangozót. Ez, ahogy viszonyult a lelkesedésemhez, szintén sokat elmond valakiről, aki a testvéri szeretet miatt, a nehezebb utat választotta. Ez a tette ékesebben beszél minden szónál.

Mint kiderült, Norbi a junior EB ezüstérmét tartja a legjobb amatőr eredményének, és legjobb, legkeményebb ellenfelének épp egy 81 kg-s riválisát, Joshua Buatsi-t tekinti. Kőkemény mérkőzés végén szenvedett csak vereséget a ghánai-brit bunyós ellen, aki amúgy EB harmadik, és a ’16-os riói olimpia bronzérmese lett. Ilyen srácoktól nem szégyen kikapni… Norbi továbbá megjegyezte, hogy a profik között a Hunanyan elleni volt a leghúzósabb meccse, melyet úgy véli, ő tett nehézzé. Igen, ebben is van valami.

Srácok, nagyon köszönöm a rövid interjúkat, és a segítséget, én a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek, remélem végigolvastátok; köszönöm, ha igen. Tudom, tudom, nagyon hosszan tudom ám húzni a szót, ez sem lett rövid, de ha jó a téma, arról beszélni kell. Nem tudom, mi lesz azzal, aki elveszíti a csatátokat, de remélem nem lesz mellőzve a vesztes sem, elvégre úgy tűnik, sikerült rájönnünk már itthon is, hogy egy vereség még nem a világ.

Sok sikert fiúk, mindent bele, zavartalan felkészülést kívánok mindkettőtöknek, remélem a legjobb formátokat hozzátok júniusban.

(Ha kiderül a helyszín, szaladok is jegyet venni, mert gyerekek, ez tényleg óriási lesz!) Sziasztok!