Heóka!

Az ökölvívásban számtalanszor előfordul, hogy egy mérkőzés nem addig tart, ameddig tervezik, sőt olyan is sokszor van, hogy alig kezdődik el egy meccs, már vége is. Bizony ez egy olyan sport, amely közben nem ajánlott pislogni, vagy WC-re menni, netán nasiért indulni a konyhába. A most következő két meccsre is érvényesek ezek az intelmek, mivel olyan gyorsan végük lett, hogy bizonyosan akad olyan, aki pisilés, vagy egyéb teendője miatt maradt le róla.

Első ilyen meccsünket Oroszországban, Moszkvában, a Khodynka Ice Palaceban rendezték cirkálósúlyban, a betöltetlen WBC Silver címért. A hazai Dmitry Kudryashov (innentől csak egyszerűen Dmitry) igencsak erős, és termetes fiú, persze ebben a súlyban az lenne fura, ha kicsi lenne. Veszélyt sugárzó tekintet, fenyegetően ható kecskeszakáll, baltaarc, láthatóan törött orr, szigorú nézés. Olyasmi megjelenés, amelynél jóval szelídebb kinézetű főgonoszok is arattak már sikert horrorfilmekben. Külsejéhez pedig komoly ütő és testi erő társul, mérlege 19-1-0; 19KO, de nem szabad elfelejteni, hogy nem verhetetlen, hiszen a csak KO diadalai mellett a veresége is idő előtti. A hozzá hasonlóan remek feltörekvő bunyós, a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű Olanrewaju Durodola korábban mindössze kettő menet alatt dózerolta le, ráadásul ugyanazért az övért, amiért ma is ringbe száll (az öv akkor is betöltetlen volt). Megjegyzem, nagyon tetszik Durodola beceneve, vagyis a God's Power, tehát Isten Ereje. De most több szó ne is essék a nigériairól, most nem ő a főszereplő.

Ellenfele, a kolumbiai Santander Silgado szintén remek mérleggel, jó ütőerővel és talán kérdőjeles állal rendelkezik. Mérlege: 27-3-0; 21KO. Azért gondoltam kérdőjelesnek az állát, mert 3 vereségéből kétszer kiütötték, ám nem gondolom, hogy pl a Denis Lebedev ellen elszenvedett 4. menetes KO miatt nagyon szégyenkeznie kellene. Rakhim Chakhiev csak pontozással verte ugyanezen súly, ugyanezen övéért, úgyhogy mindenképp tapasztalt bunyósról van szó. Persze a találkozó egyértelmű esélyese az orosz volt.

A kolumbiai Cha Cha v Azúcar becenevű bunyós 182cm magasra nőtt, ütőtávja 184cm, a mérlegen pedig 1 fonttal nyomott többet ellenfelénél (kereken 200 fontot). A 199 fonttal bemérő Russian Hammer (Orosz Kalapács) magasabb, 189 cm, valamint 191 centis ütőtávja is kedvezőbb volt. Persze a számok mindig csak érdekességképpen számítanak, van, hogy semmit nem érnek. Mindkét öklöző normál alapállású, vagyis ortodox (jobb kezes). Jöjjön hát a 12 menetre tervezett, ám valójában jóval kurtább mérkőzés.

Átlagos nyitó menetnek indult, tipikus ismerkedő mozdulatokkal. Mindketten egyenesekkel dolgoztak, figyelték, mire, mit reagál a másik. Dmitry hamar elfoglalta a szorító közepét, hogy onnan terelgesse riválisát, aki a kötelektől indított válaszokat. Hamarosan egy jobb egyenese talált Dmitry-nek fejre, amely nem tett kárt Azúcar-ban. Pár pillanattal később az orosz újabb ütést indított, bal horga állcsúcson találta a kolumbiait, aki azonnal lepadlózott! 1 perc 12 másodperc telt el a meccsből, és máris padló! A bíró rögtön számolni kezdett, kötelezően el is jutott nyolcig, a kolumbiai jelezte, folytatni kívánja. Fel is álltak egymással szemben ismét, Dmitry bal egyenes testre (nem talált), majd balhorog fejre, BUMM! Silgado ismét vízszintesben! Ez most durvább leütés, mint az előző! A bíró újfent számol, de a kifeküdt bunyós már alig-alig moccan. 10-ig tart a számtanóra, és vége is a mérkőzésnek. Összesen 1 perc 26 másodpercig tartott az egész! Pazar győzelem volt, kíváncsi leszek, mire lesz képes az orosz a komolyabb ökölvívók ellen. Nagyon sűrű a cirkálósúlyú mezőny, és el tudnék képzelni jó néhány kemény meccset, melynek egyik szereplője az Orosz Kalapács lenne. Ezzel a győzelemmel nagyon közel került egy világbajnoki címmeccshez.

Új mérlegük: Kudryashov: 20-1-0; 20KO, Silgado: 27-4-0; 21KO.

Jó sok összecsapást és rangos gálát rendeztek a hétvégén orosz honban, így a következő gyors meccset is, amely azonban már világbajnoki mérkőzés volt. Egyébként ez ugyanaz a gála, amelyen az előző meccset is rendezték. A hazai, félelmetes rekordú Eduard Troyanovsky (25-0-0; 22KO) szándékozott harmadjára is megvédeni kisváltósúlyú IBF\IBO világbajnokságát, a sötét lónak számító, szintén veretlen namíbiai Julius Indongo (20-0-0; 10KO) ellenében.

Troyanovsky ezidáig hibátlanul menetelt, IBO világbajnoki címét Aik Shaknazaryan (KO8) ellen szerezte meg, majd még ugyanebben az évben, 2015-ben begyűjtötte mellé a rangos IBF övet is, Cesar Rene Cuenca legyőzésével (TKO6). Ezt követte egy visszavágó Cuencával szemben (TKO7), majd egy simább siker a számomra ismeretlen Keita Obara ellen (TKO2), vagyis mindhárom vb meccsét KO-val nyerte. A normál alapállású, Sas (The Eagle) becenevű bunyós toronymagas esélyese volt a párharcnak.

Bevallom férfiasan, hogy ellenfeléről soha nem hallottam, és állítom, hogy ezzel rajtam kívül bizony sokan voltak még így. Az eddig csak és kizárólag Namíbiában ringbe lépő rivális, aki Julius Munyelele Indongo néven látta meg a napvilágot, a Blue Machine, vagyis Kék Masina, Kék Gépezet becenévre hallgat (ördög tudja, miért, elég fura név), valamint 33 éves, tehát 3 évvel fiatalabb a 36 éves címvédőnél. Úgy sejtem taktikáját mindenképpen 6 centis magasság és ütőtávbeli fölényére akarta építeni, hogy a csata során kibokszolja ellenfelét, akivel szemben más előnye nemigen lehetett. Azért eredményeit böngészve ráakadtam, hogy szerepelt a 2008-as olimpián, valamint, hogy a profik között Namíbiai bajnoki és  WBO Africa bajnoki címet szerzett. Továbbá olyan elismert afrikai bunyósokkal mérte össze erejét, mint a korábbi IBO világbajnok Zolani Marali (W UD 12), és a korábbi, szintén IBO világbajnok, valamint IBF kihívó, Kaizer Mabuza (W UD 12). Összességében tehát egy képzett és technikás bunyósra számíthattunk, akit akár az sem hoz zavarba, ha nagy iramban kell harcolnia (ez sok afrikaira igaz, bár sajnos az ellenkezője is). De akármire is számítottunk a két mérkőző féltől, nem tudtuk meg, olyan gyorsan vége lett az összecsapásnak.

Megjelenésében Indongo egy kidolgozott izomzatú, kőkemény alak benyomását keltette, ami persze nem feltétlenül jelent semmit, hisz láttunk már hobbi bunyósra emlékeztető bokszolókat, akik kiütötték hegyomlás termetű ellenfelüket (pl ahogy Corrie Sanders is kiütötte anno Wladimir Klitschkót, amire a külső alapján nem sokan fogadtunk volna). A bemutatás során az afrikai jókedvűen vigyorgott és pózolt, míg a hazai ökölvívó kiegyensúlyozottnak, higgadtnak tűnt, visszafogott mosollyal emelte levegőbe jobb kezét, mikor a műsorközlő kimondta a nevét. A kézfogás után következhetett a várva várt mérkőzés.

A fordított alapállású, namíb zászló mintájú nadrágban fellépő afrikai, felmérő jobbosaival indult a meccs. Hamarosan testre is ütött egy egyenest, ezt most ballal tette. A fehér nadrágos, normál alapállású orosz gyorsan reagált egy bal egyenessel, majd folytatódott a távolság felmérése. Indongo jól láthatóan, tényleg magasabb Troyánál. Ugrasztgatták egymást, Troya bal egyenest ütött testre, Indongo jobb felütése célt tévesztett. Aztán az orosz balhorga is pontatlan volt. Aztán ismét az orosz lépkedett előre, Indongo közbeütött egy balost testre, mire Troya aprót hátralépett. Ugyanebben a pillanatban Indongo elengedett egy balhorgot, ami a címvédő állán csattant. Ahogy becsapódott az ütés, az orosz azonnal, abban a pillanatban elterült, és kifeküdt. A bajnok réveteg, elködösült, döbbent tekintettel meredt felfelé, a bíró, Mark Calo-Oy pedig lényegében el se kezdett számolni. Azonnal véget vetett a meccsnek, és az orvosért intett. Troyanovskyt hamarosan oldalfekvésbe helyezték, Indongo pedig ünneplésbe kezdett a stábjával. Volt is oka rá bőven...

Indongo tehát borította a papírformát (meg Troyanovskyt is), és erőnek erejével ragadta magához a bajnoki címet, címeket. Nem igazán tudtuk meg, hogy mit tud, mert egy első menetes KO gyakran csalóka lehet (bárcsak egy magyar bunyós aratna végre ilyen csalóka győzelmet, hasonló téttel bíró meccsen). Ilyenkor bármelyik bokszoló sebezhető, mert egy nem bemelegedett, hideg fejre bekapott ütés, bizony végzetes lehet. Nem akarom kisebbíteni az afrikai érdemeit, mert parádés győzelmet aratott, amit jó volt látni, de nagyon kíváncsi leszek az első címvédésére. Ez akár visszavágó is lehet, mert Troyanovsky máris jelezte, hogy szívesen kihívná legyőzőjét. Én a helyükben előbb inkább aratnék egy győzelmet, hátha addig Indongo megvédi a címét és letisztul a kép az erősségét illetően. Az biztos, hogy mostani győzelme nem a véletlen műve volt, véletlenek nincsenek. Ütése nem látszott túl erősnek, de tökéletes volt. Jókor, jó időben, tökéletes pontossággal kivitelezte, pont olyan keményen, ahogy kell. Nem tudjuk azt sem, hogy Indongo milyen ütőerővel bír, hisz vannak, akik kevés KO-ik ellenére is nagy ütők, és vannak KO királyok, akik csak a gyönge ellenfeleket képesek legyalulni. Egyet biztosan tudunk. Julius Indongo képes hihetetlenül pontosan ütni! Mert az ütésnek nem kell nagy erejűnek lennie, ahhoz, hogy leterítsen valakit. Elég, ha pontos. Mint egy rakétacsapás. És tudunk még egyet:

Az IBF és az IBO új kisváltósúlyú világbajnoka, a namíbiai Julius "Blue Machine" Indongo. És ez a váratlan siker engem óriási örömmel tölt el! Bizony nem véletlenül ez a kedvenc sportom, kedves olvasóim.

Sziasztok!

Billy Joe Saunders ilyen-olyan okokból (nem vagyok hajlandó visszakeresni a kifogásait), 2015.12.19.-e óta nem lépett ringbe. Akkor szerezte meg a WBO középsúlyú világbajnoki címét, többségi pontozással Andy Lee ellenében. Előfordult már, hogy ilyen hosszú inaktivitás mellett a szervezet megfosztotta bajnokát a címtől, mivel az nem állt ki senkivel, hogy megvédje azt. A hétvége után bizton állíthatom, hogy nagy kár, amiért nem tették meg ezt a lépést, mert aki így áll ki címet védeni, ráadásul az inaktivitása alatt akkora arccal pofázik, mint az említett úr, azt egyszerűen nem tudom bajnoknak tekinteni. Csak ő és a promótere nyert ezzel, mi, semleges szurkolók és a ring világa csak veszítettünk. Nincs jó üzenete, ha valaki így is bajnok maradhat.

Saunders nagyszájúsága különösen zavaró anti-teljesítményének fényében. Ugyanis ez a brit úriember, amellett, hogy húzta-halasztotta a címvédést, nem átallott kihívni olyan bajnokokat, mint Gennady Golovkin és Saul "Canelo" Alvarez. Eddig sem volt kétséges senkiben, hogy a két bajnok (Alvarez eggyel lejjebb, nagyváltóban, de volt már középben is bajnok, míg Golovkin a középsúly vitathatatlan,  WBC\WBA\IBF bajnoka) széttépné Billy Joet, ezután a meccs után meg pláne elképzelhetetlen bármilyen ellentétes végkimenetel. Persze egyértelmű, hogy BJ jobban bokszolna azokon a meccseken, de úgy is esélytelen lenne. És hát láttuk már csúcsformában, vagy ahhoz közel, de az a helyzet hogy a semleges szurkolók körében nem vált közönségkedvenccé. Hozzáállása pedig azt is megkérdőjelezi, hogy valójában akar-e meccset a két sztárbunyós bármelyikèvel. Én mindenesetre a WBO helyében a jövő évben semmi esetre sem engedném a Golovkin elleni címegyesítést, de az óriási pénzt hozó Alvarez elleni címvédést sem, ha a mexikói ismét a súlycsoportváltás mellett döntene (sokkal szívesebben látnánk egymás ellen végre-valahára a két nagyágyút, jövőre pont tökéletes lenne összehozni őket).

Örömteli, hogy a szervezet állítólag két címvédést is kiírt a "bajnoknak", akinek előbb ezeket kellene teljesítenie. Ha ezt sikerrel teszi, kiérdemelheti a sztármeccseket, de ahhoz bizonyítania kell! Nem elég megszerezni a címet, meg is kell védeni azt. És azzal sincs gond, ha valaki arcoskodik, csak hát akkor legyen mire, legyen mögötte érték. Elképzelni is szörnyű, hogy mit tehettek volna ezzel a gyerekkel akár csak a közelmúlt középsúly környékén ólálkodó bajnokai (Sergio Martinez, Taylor, Pavlik, Ward, Hopkins, hogy csak pár nevet mondjak)... Nem lett volna szép vége. És biztos, hogy nem éppen happy endes befejezés várna rá Golovkin, vagy Alvarez ellen, de az is tuti, hogy Daniel Jacobs is átrendezné az ábrázatát. Ha meg azt fogja művelni, amit idén, hogy csak dumál, és nem bokszol, akkor a szervezet igenis vegye el tőle az övet! Nem kötelező bohóckodni, vannak elegen a környéken, sok feltörekvő, tehetséges srác, aki a helyébe lépne. És a helyébe is fog lépni, ha nem változtat a dolgain.

A gálát a skóciai Paisley-ben, a Lagoon Leisure Centre-ben rendezték. Magáról a meccsről nem sok mindent lehet elmondani. Adott volt egy rendkívül enervált, ringrozsdától nehézkes, fordított alapállású világbajnok, és egy ismeretlennek számító, szintén fordított alapállású, orosz kihívó Artur Akavov, aki alighanem tisztességesen felkészült élete meccsére, és aki alighanem ennyit tud. A meccs első felét Akavov egyértelműen elvitte, egyenesei mellett, olykor-olykor beugrásokkal hozta zavarba BJ-t, aki a nem túl látványos és nem is túl folyamatos harcmodorral sem tudott mit kezdeni.

Pedig, ahogy azt a meccs második felének elején is láthattuk, nem kellett volna sokkal többet tennie a dominanciáért. Ugyanis ezekben a menetekben aktivizálta magát, többször is a kötelekhez szorítva a kihívót, akinek ekkor nem igazán voltak érdemi válaszai. Aztán az utolsó két menetben BJ visszább vett, szerintem már tudták, hogy vezet a pontozólapokon (számomra rejtély, hogy mivel és hogyan), így például az utolsó menet utolsó percében már csak csalta a bunyót, így nálam ezt a felvonást is elbukta.

Senkit nem akasztott ki, hogy őt hozták ki győztesnek pontozással, mivel hazai pályán minden bizonnyal nekiadták a szorosabb meneteket is, leginkább csak a teljesítménye miatt kapott kritikákat (igaz, nem is keveset). Én azonban nem habozok kijelenteni: ezt a mérkőzést nem nyerte meg! Nálam 115-113-ra Akavov nyert (7-5). Lehet, hogy ez is túlzás, és valahol úgy érzem, inkább a döntetlen a fair eredmény, hiszen Akavov sem váltotta meg a világot, de az semmiképpen sincs rendben, amit végül kihirdettek. Hivatalos pontozás: Dave Parris: 116-113; Lynne Carter: 116-112; Jose Ignacio Martinez Antunez: 115-113. Hogyan, mire, miért, why, pourquoi, por que? Sehogy sem tudnám ezt a meccset úgy pontozni, hogy NYOLC menetben jobbnak lássam az angolt.

A pontozásom

Billy Joe Saunders vs Artur Akavov

• 1.:  9-10
• 2.:  10-9
• 3.:  9-10
• 4.:  9-10
• 5.:  9-10
• 6.:  9-10
• 7.:  10-9
• 8.:  10-9
• 9.:  10-9
• 10.: 10-9
• 11.: 9-10
• 12.: 9-10

Összesítve: 113-115

De máris többet beszéltem erről az egészről, mint kellett volna. Tudom, hogy BJ jobb ennél, és szeretném, ha a továbbiakban ezt be is bizonyítaná. Az mindenesetre szimpatikus volt, hogy a meccs utáni nyilatkozataiban NULLÁRA értékelte a saját produktumát, sőt Golovkin kihívását is alaptalannak és túlzónak titulálta ilyen semmilyen meccselés után. Az viszont marhára nem érdekel, hogy 210 fontról kellett leadnia 50 fontot, kb 25 kilót, hogy bemérjen középsúlyba. Már korábban írtam, hogy nem kötelező ebben a kategóriában bohóckodnia, ezt megteheti nehézsúlyban is, ha annyira szereti a hasát. Csak hát nehézben kb mindenki lezúzná, mert oda kicsi. Amúgy meg ez az 50 fontos fogyasztás is sántít, ez inkább csak bizonyítvány magyarázás. Inkább maradj csöndben Billy fiú, és bokszolj! Ha felkészülsz, jobban fog állni, mint ez az egyáltalán nem vicces stand up comedy.

Gyakran olvasom a kommentelők véleményét, és sokat elmond, hogy minden, amit olvastam, negatív volt. Zárásképp a saját véleményem:

Bajnoknak lenni óriási dicsőség. Minden bajnokot elismerés és tisztelet kell, hogy övezzen. Ám a bajnokoknak felelősségük is van, nem is kevés. Így az elismerésért tenni is kell. Saundersnek ezek után rengeteget kell tennie. Ugyanis, ahogy ő viselkedett az elmúlt időben, az nem méltó egy bajnokhoz sem. Saunders bajnok... bajnok. Ez a kifejezés,  hogy bajnok, az én szótáramban azonban teljesen más jelentéssel bír annál, mint amit ő képvisel most.

Sziasztok!

Hihetetlennek tűnik, de igaz. Az ökölvívás egyik leghíresebb alakja, a fiktív nehézsúlyú világbajnok, Rocky Balboa, az "Olasz Csődör" ("The Italian Stallion") bizony ma ünnepli kereken negyvenedik születésnapját. 1976.12.03.-án jelent meg a film, amely egy csapásra nemzetközi sztárrá emelte Sylvester Stallone urat. A boksz pedig véleményem szerint egy kiváló, igazán inspiráló filmet tudhatott magáénak, amely bizonyosan sok fiatalt motivált, és indított el a rögös úton, amely a világ legmagányosabb, legfélelmetesebb, legkietlenebb helyéhez, a Ringhez vezetett.

Szerintem ember nincs a Földön, aki ne látta volna ezt a mára már legendássá vált alkotást. A történet mondanivalója teljesen pozitív, azt üzeni, soha ne add fel, és küzdj az álmaidért. A főszereplő Rocky Balboa egyszerű ember, aki pénzbehajtóként dolgozik, és profi bokszolóként keresi a mellékes betevőt, helyi klubokban meccselve a hozzá hasonló képességű srácok ellen. Egyszer azonban rámosolyog a szerencse, megtörténik a lehetetlen: esélyt kap, hogy kiállhasson a nehézsúly legjobbja, Apollo Creed ellen, és megszerezze a világ legrangosabb címét, a nehézsúlyú világbajnoki címet... Mélyebben nem is mennék bele, hisz tényleg úgy gondolom, mindenki látta ezt a filmklasszikust, melynek első része három Oscar-díjat is bezsebelt: legjobb film; legjobb rendező, legjobb vágás. Összesen tíz jelölést kapott az Oscarra, ez pedig különösen nagy szó, annak fényében, hogy igen kis költségvetésből készült (mindössze 1,1 millió dollár), és a főszerep mellett Stallone írta a forgatókönyvet is (amelyet szintén Oscarra jelöltek), valamint Stallone rokonai is fel-feltűntek szereplőkként, mind ebben a részben, mind a folytatásban.

Egyébként Stallonét az egy évvel korábban, 1975.03.24.-én megrendezett, Muhammad Ali vs Chuck Wepner mérkőzés ihlette, ahol is a mindenki által lesajnált Wepner majdnem végigbírta egy hősies csatában az Ali elleni ütközetet. Sőt, mi több, a 9. menetben Ali padlózott is, ám ennek ellenére simán vezetett a pontozás szerint, és végül a 15., vagyis utolsó menet, utolsó másodperceiben végül kiütötte az esélytelen Wepnert (mindössze 19 másodperc volt hátra a meccsből). Na, igen, akkor még 15 menet volt minden világbajnoki mérkőzés, nem 12, mint manapság. A 15. menetes TKO-val végződő mérkőzést látva pedig Stallone tollat és papírt ragadott, és megalkotta a forgatókönyvet, hogy aztán a több fejezetet (vagy inkább menetet) megharcoló Rockyt, hódító útjára indítsa.

Az Ali vs Wepner csata:

Összesen hét Rocky-film készült (I; II; III; IV; V; Rocky Balboa; Creed - Apollo fia), melyekről elmondható, hogy a legsikeresebb sport-, vagy akciódrámák között találhatók. Érdekességképpen, az első film, ahogy említettem, mindössze 1,1 millió dollárból készült, és csak az USÁ-ban több mint 117 milliós bevételt hozott, világszerte pedig 225 milliót. És ez csak az első rész volt. A többit nem venném górcső alá, a folytatások természetesen nagyobb összegből készültek, de azok is mind (kivéve az ötödik részt), jelentős bevételeket termeltek.

A filmekben olyan, az ökölvívás által ismert emberek, bajnokok tűntek fel, mint Tommy Morrison, Joe Frazier, Lou DiBella, Mike Tyson, Larry Merchant, Bert Sugar, Michael Buffer, Joe Cortez, Antonio Tarver, vagy Andre Ward.

Ha még nem láttad, nézd meg! Az első részt mindenképp. Heó.

Heó-Heó!

"Újra itt vagyok..." - folytathatnám a beköszönést egy magyar sláger soraival, de nem teszem. Helyette inkább az elmúlt hétvége (egész pontosan a szombat) "egyéb" meccseivel foglalkozom, melyek a Lomachenko-Walters párharc árnyékában jóval kisebb nyilvánosságot kaptak. És, ha már szóba hoztam a szupermeccset, nem is nagyon távolodnék el tőle.

A Las Vegasban megrendezett gálán Lomachenkóék előtt több mérkőzést is rendeztek, melyek bizony sorra KO-val zárultak. Mivel ezek közül egyet sem láttam (sajna pont bealudtam a gála kezdése előtt), ezekről a meccsekről nem is ejtek több szót. Azonban, mikor kinyílt a szemem, gyorsan felültem ágyamban, hogy most már vissza ne aludjak, és épp ekkor fogott kezet egymással Konstantin Ponomarev (30-0-0; 13KO) és Silverio Ortiz (35-18-0; 17KO). Az orosz Ponomarev a nyolc menetes mérkőzésen magabiztos teljesítményt nyújtott, Ortiz nem jelentett veszélyt újabb győzelmére. Tetszett az orosz teljesítménye, hiszen végigrohamozta a meccset, egész szép stílusban öklözött. No, azért annyira nem volt eget rengető, láttunk már ilyet más fiatal versenyzőktől is. Sajnos úgy tűnik, nincs valami komoly ütőereje, de erről nem tehet, ez adottság, vagy van valakinek, vagy nincs. Az utolsó menetben egyébként ő is beszedett pár kemény ütést, mikor nagyon kinyílt a nagy támadásai közepette, de ezzel együtt is egyértelműen nyerte azt a felvonást. Ponomarev mindössze 24 éves, és máris 31 veretlenül megvívott csata áll mögötte, ami üdvözítő, hiszen manapság nagyon sok bunyós vív nagyon kevés mérkőzést. Nekem mindig is az a szimpatikusabb, ha valaki meccsekkel edződik, amennyiben fejlődésre van szüksége, nem pedig csak hébe-hóba bokszoltatják valamilyen címmeccsen, hogy minél gyorsabban vb címért mehessen. Tény, hogy még sokat kell fejlődnie, de az is tény, hogy a fiatal orosz minden menetet megnyert és minden pontozónál 80-72 arányban hozta a győzelmet (nálam is). Csak így tovább. Új mérlege: 31-0-0; 13KO.

Ugrunk egy kicsit a térben, sőt kicsit az időben is visszafelé, mert pár órával korábban Nagy-Britanniában is rendeztek néhány színvonalas, közönségszórakoztató gálát. Az egyiket Wales-ben, Cardiffban, a Motorpoint Arénában. Az est főmérkőzése a WBO könnyűsúlyú világbajnoki címéért zajlott, a címvédő angol Terry Flanagan (31-0-0; 12KO) és puerto ricói kihívója, Orlando Cruz (25-4-1; 13KO) között. Sajnos túl sok pozitívumot nem lehet elmondani a meccsről, főleg a kihívó hiányosságai miatt. Tudniillik, aki reklamálgatása miatt többet tekint a bíróra, mint az ellenfelére, az marhára nem győzni érkezett a ringbe. Kapott egy-két szabálytalan ütést az "El Olimpico/El Fenómeno" becenevű bunyós (hogy lett fenomén, fogalmam nincs), és azonnal nekiállt mutogatni, hogy őt bántják. Flanagan erre többször is sportszerűen jelezte, hogy elnézést kér, aztán folytatta a támadásait, de nagyon helyesen továbbra sem fogta vissza magát, épp csak annyit szabálytalankodott, amennyi még bőven belefért. Megjegyzem Cruz sokkal jobban járt volna, ha dumálás helyett inkább visszaadja a kölcsönt, ám ehelyett sajnos egy elég unalmasra és egyoldalúra sikeredett meccset láthattunk, egy elég véleményes motivációval kiálló kihívóval. Szerencsére Flanagan véget vetett ellenfele szenvedésének (és a miénknek is), mikor a nyolcadik menetben kétszer is lecsapta a passzívvá váló "fenomént", aki ebben a menetben teljesen menekülőre fogta a dolgot (TKO8). A sikerrel Flanagan negyedszer is megvédte címét, új, világbajnoki mérlege: 5-0-0; 3KO, teljes mérlege: 32-0-0; 13KO.

A további, általam taglalásra kerülő mérkőzések egyaránt Londonban, a Wembley Arénában történtek (nem azonos a híres Wembley stadionnal). Ezen a gálán történt a hétvége alighanem legnagyobb kiütése is, amit még úgy is ki merek jelenteni, hogy képtelenség a hétvége minden mérkőzését megtekinteni.

Erre a mérkőzésre félnehézsúlyban került sor, méghozzá a WBA International címéért, amely betöltetlenül állt, vagyis mindkét fiú kihívó volt a 10 menetre kiírt találkozón. Esélyesebbnek alighanem a 24 éves feltörekvő angol Jake Ball számított (7-0-0; 6KO), aki ellenfeléül a 31 éves ír, JJ McDonagh-t (13-3-0; 6KO) kapta. A meccs gyors ütésváltással indult, amiből Ball jött ki jobban, azonban egy perc sem telt el, és McDonagh máris megfogta őt egy kemény, fejre irányuló ütéssel. McDonagh megérezte a vér szagát, és űzni kezdte rogyadozó lábakon álló ellenfelét, akit addig hajtott, míg szabályosan kiklopfolta a ringből (egyik kezével tolta, a másikkal kalapálta Ball-t, aki háttal, igen látványosan fordult át a köteleken). Nem volt épp túl szabályos, vagy sportszerű jelenet, ám annyira elsöprő, és domináns volt, hogy kétséget kizáróan számolni kellett a roggyant Ball-ra, akinek, mivel kiesett a ringből, 20 másodperce volt visszatérnie. 10 másodpercre sem volt szüksége, és folytatták is a csatát, ami azonban már nem tartott sokáig. A túlélésért folytatott küzdelmet Ball hamar elvesztette, és néhány pillanatra valószínűleg az eszméletét is: egy kőkemény, fejre mért jobbostól brutálisan kiterült, és a bíró nagyon helyesen, nem is számolt rá, rögtön leléptette, és igyekezett stabil oldalfekvésbe helyezni. A győztes ünnepelni kezdett, de jelezték neki, hogy nem biztos, hogy nagyon kéne örvendezni az amúgy kiváló győzelemnek, és, mint kiderült McDonagh még imát is mondott, hogy legyőzött riválisa rendben legyen. Szerencsére nem váltott drámába a kiváló akció, így egy szép, és látványos TKO-t láthattunk, és reménykedjünk, hogy a jövőben sem történik soha semmi tragikus egyetlen egy bokszmérkőzésen sem. A boksz nem játék. Soha nem is volt az, és soha nem is lesz az!... Ball tehát elvesztette veretlenségét, McDonagh pedig némileg meglepetésre WBA International bajnok lett, új mérlege: 14-3-0; 7KO.

Sajnos csak az utolsó négy menetét láttam, de nagyon jó és élvezetes, remek iramú meccset hozott Martin Joseph Ward (15-0-2; 8KO) és Ronnie Clark (17-3-2; 10KO) csatája. A nagypehelysúlyú brit bajnoki címért kiírt meccsen előbbi, 25 éves angol öklöző volt a címvédő (első címvédése), míg kihívója a 31 éves skót, elsőre extravagáns hajával hívta fel magára a figyelmem, utána pedig nem épp képzett, ám annál vadabb, csapkodó stílusával. Nos, hogy mennyire vad és veszélyes volt a skót srác, arról Ward most már tökéletesen be tudna számolni, hisz a tizedik menetben még a padlót is megjárta ellene. Kihúzta azonban a nehezebb perceket, és végülis egyhangú pontozásos győzelmet aratott, így megtarthatta bajnoki címét. Kérdés, mi lesz később, a komolyabb kihívások alkalmával, és mennyit fog fejlődni a technikás, de nagy ütőnek nem tűnő fiatal Brit bajnok. Ward új mérlege: 16-0-2; 8KO. Ha időm engedi, egyszer talán végig is nézem ezt a meccset (de ezt már csak úgy magamnak jegyeztem meg).

A hétvége KO-ja címre a következő mérkőzés is joggal pályázhatna. A két résztvevő, John Wayne Hibbert (17-4-0; 11KO) és Martin Gethin (27-8-1; 11KO) alaposan kitett magáért, hisz remek és látványos meccsel változtatták csatatérré a ringet. A két brit fiú közül talán Hibbert számított esélyesebbnek, noha egyikük sem a verhetetlenség nimbuszával lépett a porondra. Mi több, Hibbert egy szemsérülésből következő TKO vereséggel érkezett a meccsre, így hát volt mit bizonyítania a 32 éves, korábbi Nemzetközösségi [Commonwealth (British Empire)] bajnoknak. Riválisa a 33. életévébe lépő Gethin, aki korábban Brit bajnok volt, az elmúlt nyolc meccséből ötöt elvesztett, igaz ezeket jó ellenfelekkel szemben tette, és tudvalevő volt, hogy ő is egy amolyan, mindenre elszánt, minden hájjal megkent harcos, akinek lételeme a boksz. Élmény volt nézni, ahogy félmosollyal az arcán mozgatja a fejét, és indítja az ütéseket (ezeket a jeleneteket többször is ismételték a szünetekben). A meccset egyébként az IBF International övéért rendezték, 10 menetre tervezve, kisváltósúlyban. Az első menetben Hibbert kezdett jobban, mégis a komoly, hangsúlyos ütéseket Gethin vitte be, és Hibbert bizony nagyon gyorsan felrepedt a szeménél, és véréből bizony ellenfele testére is jutott, így hamar véressé vált a csata. A menetek nagyjából ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak. Hibbert talált többször, ám a "Quiet Man", vagyis a "Csendes Ember" (Gethin beceneve) vitte be a hangsúlyosabb találatokat, így minden felvonás szoros, és kiélezett volt. A vég a negyedik menetben jött el, mikor Gethin egy pusztító bal felütéssel állon vágta, majd rögtön egy jobb horoggal is eltalálta Hibbertet, aki durván megrendült, gyakorlatilag belefagyott a levegőbe. Az ütései után mellé lépő Gethin azonnal észrevette, hogy nagy gondban az ellenfél, és nyomban rátett egy jobb horgot, majd ismét egy bal felütést állra (szerencsére az újabb jobb horog már nem talált) és Hibbert rögtön lepadlózott. A súlyos leütés következtében a bíró, Michael Alexander, jó döntést hozva, azonnal leléptette az alélt Hibbertet, így Gethin értékes győzelmet szerzett, és az IBF International bajnoka lett. Új mérlege: 28-8-1; 12KO. Kőkemény, őszinte meccs volt, és érdekes, hogy nálam mindhárom menetet Hibbert nyerte, így 30-27-re vezetett (nem csak nálam, hanem az egyik hivatalos pontozónál is ez volt az eredmény). Így állt a meccs a 3 pontozónál: 30-27; 29-28 (Hibbert javára mindkettő), és 28-29 (Gethinnek). Még Gethin egy pontos vezetését sem érzem különösebben hibának, mert ezt a meccset így is lehetett látni. Persze azért szívesebben hiszek a saját szememnek. Azonban mindez mit sem számít, mert akár vezetett, akár nem, Gethin 4. menetes TKO sikert aratott.

Szintén remek mérkőzést hozott a sokat megélt, sokat látott, és igazán sok meccsen harcoló amerikai Carson Jones (39-11-3; 29KO), és a fiatal, veretlen angol, Ben Hall (9-0-1; 2KO) összecsapása. Ezt a csatát is tíz menetre írták ki, és itt is egy betöltetlen cím, a WBC International Silver címe volt terítéken, nagyváltósúlyban. Az tény, hogy Hall számára óriási ugrást jelentett ez a mérkőzés, hisz az eddigi ellenfelek minőségéhez képest, Jones teljesen más szintet képviselt, de bevállalták, hátha bejön, a korábban még Kell Brook dolgát is megnehezítő amerikai elleni meccs, és a győzelem. A 30 éves Jones rögtön irányítása alá vonta a meccset; 23 éves, "The Sensation" becenévre hallgató riválisa nem sok mindent tudott kezdeni ellenfele sokütéses, nyomásgyakorló stílusával. Az angol srác annak rendje és módja szerint bukta el a meneteket, és olykor nem kis ütésekbe volt kénytelen belenézni. A veterán rivális nagyon érezte a bunyót, teljesen az ő dominanciája jellemezte az ütközetet. Sajnálatos módon, Hall valamiféle kar-, vagy kézsérülést szenvedhetett, mert, mikor egy kiváló Jones ütészáporba próbált beleverni, látszott, amint arca eltorzul saját ütésének kivitelezése nyomán. Az egyoldalúvá váló mérkőzésnek Hall ringsarka a hatodik menetben vetett véget a törülköző bedobásával. Jones nagyon boldog volt a győzelem hatására, és ezzel javított a mérlegén is (40-11-3; 30KO), valamint az övet is megszerezte, amivel talán jó helyzetbe kerülhet a WBC, vagy akár más szervezet(ek) ranglistáin is. Nem épp fiatal már, viszont amekkora harcos, amilyen sok meccse volt, én nagyon remélem, hogy megkapja a lehetőséget egy világbajnoki mérkőzésre. Reális esélye nincs arra, hogy bajnoki címet szerezzen, de úgy vélem, sok, érdemtelenebb bunyós kapott már sanszot vb meccsen (pl néhány sorral feljebb a "fenomén" Cruz), és megingathatatlan véleményem, hogy az amerikainak is kijárna egy csata, és teljesen mindegy, hogy melyik címért, hogy melyik bajnok ellen. Remélem, összejön neki egy ilyen meccs, és azt is remélem, hogy látjuk még Ben Hall-t teljesen egészségesen, és jól bokszolni... Úgy hiszem, fogok írni egy rövid bemutatást Carson Jones-ról, mert számomra nagyon szimpatikus, harcos bunyós, aki megérdemli, hogy odafigyeljenek rá.

Ahogy látható, ezen a gálán nem feltétlenül az esélyesek győzelmeiről szóltak a történések (bár ez Angliában korántsem meglepő). A Jones-Hall meccs képei után következzen egy meccs (az utolsó ebben a bejegyzésben), ahol viszont bejött a papírforma (noha, nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy ez így fog történni).

Ezt a meccset szándékosan hagytam a végére, mert ez tette rám a legmélyebb benyomást. Nem is maga a meccs, hanem a győztes személye, és teljesítménye. Eleve, ha egy korábbi amatőr bokszoló lép ringbe, aki szép sikereket ért el, én mindig tűkön ülve várakozom, mert ez esetek 95%-ban valami lenyűgözőt, és elképesztőt kapok, hiszen a jó amatőr bunyósokat élmény nézni a profik között. Valamint ezeket az egykori amatőr bunyósokat, én magam ilyenkor fedezem fel, hiszen, ahogy azt már korábban írtam, szinte egyáltalán nem követem az amatőr bunyót, így gyakran lenyűgözve hallgatom a kommentátorok beszámolóját a főszereplőről, vagy olvasom el utólag róla az írásokat, jellemzéseket a neten. És, ha mindez a nagy rácsodálkozás úgy történik, hogy egy nő lép a ringbe, akkor végképp odáig vagyok. Ugyanis női bokszot még úgyse nézek, mint amatőrt, amatőr nőit meg aztán pláne. Nincs bajom a hölgyekkel, láttam is már jó néhány csatát a gyengébbiknek mondott nemtől, ám nem vagyok oda a sokuk által képviselt, birkózós, csapkodós stílusért. Persze az igazán jók nyilván nem ilyenek, és ők nyilván tudnak igazán remekül, sőt látványosan is bokszolni (volt szerencsém brutális női KO-kat, és pazar csatákat is látni már az évek során), de egész egyszerűen nem nézem, nem követem, nem érdekel, nem köt le a női bunyó. Ez olyan, minthogy fociban sem nézek nőket (na jó, ott egyáltalán nem nézek meccset a nők között), viszont más a helyzet a kézilabdával, ahol viszont szívesebben nézem a hölgyek játékát, mint a férfiakét (és hát ez sem egy plázacicáknak való sport). Na, de nem is ez a lényeg. A lényeg, Katie Taylor.

Katie Taylor, egy nem akármilyen amatőr múlttal rendelkező ír bunyós, aki mindent megnyert, amit lehetett. Világbajnok, Európa bajnok, olimpiai bajnok, óriási közönségkedvenc. Hogy egész pontosak legyünk, a 30 éves leányzó hatszoros Európa-, ötszörös Európai Uniós bajnok, egyszeres Európa Játékok győztes, ötszörös világbajnok, egyszeres vb-bronzérmes, és egyszeres olimpiai bajnok (2012-ben). Ennyi nemzetközi éremmel szerintem ő Írország legnagyobb nemesfém importőre. A ringbe történő bevonulása előtt, csupán annyit hallottam a kommentátoroktól, hogy ötszörös világbajnok, na, erre rögtön felkaptam a fejem, és hát azt is elmondták, hogy ez az első, vagyis debütáló mérkőzése, így azt is tudtam, hogy valószínűleg szanaszét fogja verni az ellenfelét. Ellenfele a jóval szerényebb mérlegű, lengyel Karina Kopinska (7-14-3; 2KO) volt, akit viszont eleddig csak egyszer ütöttek ki a 14 veresége során. Taylor óriási ováció, hangulat és szurkolás közepette jött be a ringbe. Hihetetlenül jó érzés lehet így csatába indulni.

Ahogy várni lehetett Katie támadásait hozta a 6 menetre tervezett mérkőzés első felvonása, és rögtön kicsúcsosodott a két lány közötti óriási tudásbeli különbség. Katie nem engedett teret riválisának, és (ez óriási dicséret tőlem) igazán férfias, nagyon kemény stílusban lépett fel élete első profi meccsén az ír csodabunyós. Tulajdonképpen nem egy, nem két férfi van, akinél ezerszer látványosabban, sőt képzettebben bokszolt ez a harcos amazon. Persze lubickolhatott is a támadásokban, hiszen fantasztikus közönsége éljenezte, ellenfele pedig túl sokat nem tudott hozzátenni a produkciójához, de azért tény, hogy a lengyel lányzó is derekasan állta a rohamokat. Ami hihetetlenül tetszett még az ír hölgy bunyójában, az a tapintható elszántság, a kiütésre való törekvés, egyszóval a gyilkos ösztön volt. Olyan gyilkos ösztön fűtötte főhősnőnket, ami egy jéghegyet is lángra lobbantott volna! Imádtam, és imádom is az ilyen vehemens, mégis átgondolt, pontos, és technikás stílust.

A döntő fölény a harmadik menetre alakult ki; a sokadik, köteleknél történő sorozás (már-már zsákolás) után, Robert Williams vezetőbíró beszüntette a mérkőzést. Katie Taylor így TKO-val a 3. menetben köszönt be a profik táborába, és máris készülhet következő, december 10.-i meccsére, Viviane Obenauf (9-1-0; 4KO) ellen (ha, ne adja ég, közbe nem jön egy sérülés, vagy bármi, bármelyik fél részéről). Az a meccs is Angliában kerül majd megrendezésre, méghozzá Manchesterben, a Manchester Arénában (a korábbi M.E.N. Arénában). Ellenfele brazil származású, és Svájcban él, előző meccsén pedig közös ellenfelüket, Kopinskát verte 6 menetben pontozással. Nincs kétségem afelől, hogy Taylor azt a (szintén 6 menetre tervezett) meccsét is be fogja húzni. És, ha ez a lány nem lesz világbajnok, akkor senki.

Nézzétek meg... Futótűz van a szemeiben!

Taylorról, pontosabban az amatőr karrieréről hamarosan fogok írni egy kis összefoglalót, mert tényleg lenyűgöző, amit elért. Nem mondom, hogy minden meccsét meg fogom nézni, de ha úgy alakul, hogy láthatom bunyózni, biztos nem fogok elkapcsolni, hogy jaj, ne, női meccs! Biztosan lesz olyan is, hogy utólag nézem majd meg, ha jókat olvasok az aktuális meccséről, de még az is lehet, hogy teljes mértékben a rajongójává válok. De azért várjunk még, ne rohanjunk annyira előre, előbb lássuk meg, mire lesz képes az igazán jó ellenfelekkel szemben. Nagyon kíváncsian, érdeklődve várom a folytatást.

Na, heósztok!

Nagy kedvvel ültem neki a beharangozónak, amit erről a meccsről írtam, melynek létrejötte a végső inspirációt adta blogom beindítására... így belegondolva, ezáltal legalább valami jó is volt a dologban.

Nagyon nem vagyok elragadtatva, sőt kifejezetten csalódott vagyok. Ahogy az a beharangozóból is kitűnt, nagyon-nagyon vártam ezt a csatát a két bajnok között. Egyikük nem is okozott csalódást, de a másik... hát arról jobb lenne nem is beszélni. Hosszú összefoglalót terveztem, lebontva minden menetet külön-külön, de ehelyett egy nyúlfarknyi lesz csak az egész, mert egyszerűen kiábrándító volt a másik "bajnok" (ex-bajnok) teljesítménye.

Szóval úgy indult a meccs, ahogy várható volt, és ahogy a címvédő Lomachenko ígérte. Tapogatózóan. Loma elmondta a meccs előtt, hogy nagyjából az első négy menetben kemény dolgokra számít, ezekben a felvonásokban szeretné kiismerni ellenfelét. Szerintem az első menetben ennek megfelelően látszólag semmit nem csinált, leginkább csak mozgásaival próbálta felmérni, mire hogyan reagál az ellenfél. Az első menetet a másiknak adtam, mert úgy láttam, hogy több kis piszkáló bal egyenese talált... És ezzel be is fejeződött Walters nagy menetelése, ugyanis az összes többi menetet Lomachenko húzta be 10-9-re.

Ahogy haladt előre a meccs, úgy lett egyre jobb Loma, úgy érzett rá egyre jobban a bunyó ízére, egyre jobban ültek a találatai, és erőlködés nélkül sikerült behúznia minden felvonást, amíg tartott a meccs. El kell mondani, hogy csalódásomról Ő egyáltalán nem tehet. Ő hozta azt a zseniális bokszot, amit megszokhattunk tőle, ami elvárható tőle. Olyan mozgásokra képes, ami teljesen egyedülállóvá teszi a mindenkori bokszmezőnyben. Ki-be lépked, elhajol, elmozog, cikázik, de mindezt úgy, és olyan természetességgel, hogy szinte fel sem fogja az ember, hogy mit is lát. És az ellenfelei még úgysem értik, hogy mi történik, hogy miért esnek ki egyensúlyukból még úgy is, hogy Loma nem is mindig üti meg őket ezeknél a zavaró mozgásoknál. Az ötödik, hatodik, és hetedik menetben az ukrán már-már játszi könnyedséggel csinált bohócot a Fejszés ember becenevű ellenfeléből (a meccs után maximum gumikalapácsos ember, és amíg nem bizonyítja, hogy az a kiváló bajnok, akinek eddig tartottam, ez a titulus általam nem is fog változni). Loma ütőtávon belül, belharcban is brillírozott, míg Walters... Walters olyan passzív volt, mint életében soha. Alig-alig indított támadást. Megértem és elhiszem, hogy mindenki annyit bokszol, amennyit hagyják, és hogy egy géniusszal állt szemben, ám ez nem lehet indok, csalódást keltő, ötlettelen, egyszerűen semmilyen teljesítményére. Nem volt szétverve (noha a menetek előrehaladtával kapott rendesen), nem sérült meg, nem történt olyan, ami miatt egy igazi bajnok ne folytatta volna a meccset.

Ám, ami miatt a Sith-ek bosszújának egyik híres mondatát beleírtam a címbe, annak oka, hogy Walters bizony nem folytatta. Soha életemben nem csalódtam még ekkorát bokszolóban, mint most. Elárulva érzem magam/magunk. Walters az egyik kedvenc bajnokom volt, nagyszívű, verekedő, harcos, stb, stb. Azt vártam, hogy vérbe, és káoszba, brutális verekedésbe borítja, és taszítja majd a ringet, és elszántabban törekszik az ellenfél eltiprására, mint ahogy egy rinocérosz teszi azt a szabadban égő tüzekkel. Nem ez történt, alulmúlta önmagát, de még ezt is megbocsátanám. Azt azonban képtelen vagyok elnézni, hogy a hetedik menet után egyszerűen feladta. Nem volt szétverve, nem volt rommá verve, valószínűleg mentálisan tört ripityára. De megmondom őszintén, hogy teljesítményét látva, azt sem fogadnám el indoknak a feladásra, ha eltört volna a keze, vagy kiszakadt volna a térde a helyéről. Nem ez történt. Feladta! Bizonyosan rettenetes érzés lehetett, hogy tehetetlen a Bajnokkal szemben, aki szétzilálta és elbizonytalanította, de egy igazi bajnok visszament volna küzdeni, és a ringben meghalni. Esküszöm még az is jobb lett volna, ha beszed pár ütést a következő menetben, és kifekszik, és kiszámolják úgy, hogy valójában nem kapott volna megrendítő ütést, vagyis eljátssza az egészet. Nem tudta volna meg senki, és neki is jobb lett volna, ha nem futamodik meg ilyen gyáván. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a feladással rengeteget ártott a saját megítélésének. A mérkőzés utáni rengeteg kommentből szemezgetve tulajdonképpen minden megnyilvánulás a csalódottságról, a megdöbbenésről árulkodott, sőt olvastam olyat is, aki gyávának titulálta Walterst. Nem voltunk a helyében, én sem voltam, nem is vagyok bokszoló, nincs is jogom ítélkezni... de én is így gondolom. Gyáva megfutamodás volt, és árulás! Engem is elárult! Engem, aki hittem benne, hogy jó meccset csinál, engem, aki emiatt a meccs miatt döntöttem el, hogy blog írásába kezdek. Engem, aki annyi, de annyi árulást láttam már a bokszban, hogy megszámolni sem tudom, csakhogy azok az árulások egytől-egyig a bírótól, pontozóktól származtak. Egyszer sem éreztem magam elárulva egy bajnoktól. Mert nem érdekel, ha egy pontozó elcseszi az egészet, dühöngök egy sort, téma lezárva, ő csak egy pontozó, egy mellékszereplő, egy kellék! De a főszereplő nem követhet el árulást, nem futamodhat meg. Feladhatja! De nem így, és nem ilyen kritikán aluli, béka sejhaja alatti anti-teljesítménnyel.

Nem örülök neki, hogy az első aktuális meccsről ennyire negatívan kell írnom, de egyszerűen nem tudok derűlátóbb lenni. Mélyen csalódtam a jamaikaiban. Nagyon remélem, hogy a következőkben maradhatok eredeti tervem mellett, és csak dicsérő szavakat, ódákat zenghetek majd egyes teljesítményekről, meccsekről, mert tényleg nem szeretnék mást, csak dicsérni. De ma nem tudom megdicsérni Walterst, sőt szívem szerint eltiltanám vagy két évre, hadd gondolkodjon... De nem tenném meg. Nem tenném meg, mert bízom benne (valahol belül). Remélem, hogy hamarosan viszontláthatjuk a ringben, és kutya kötelességének fogja érezni, hogy bebizonyítsa, érdemes arra a "fejszére", amivel hírhedté vált, és visszanyeri a bizalmunkat, és a kegyünket.

Ezzel a meccsel szinte azonnal párhuzamot vontak, egy múltbeli mérkőzéssel, méghozzá Roberto Duran és Sugar Ray Leonard visszavágó mérkőzésével, a híres "no mas" meccsel. Mikor Duran (aki az első meccsüket megnyerte), egyszerűen megelégelte, hogy nem képes komolyan megütni riválisát, erre elfordult, és feladta a meccset, annyit mondva "no mas", "ne többet". Azóta Duran és Leonard is a boksz halhatatlan legendái közé tartoznak. Jelenleg nem gondolom, és nem kívánok olyan sokat Walterstől, amennyit Duran tett és bizonyított (merthogy bizonyított nem is keveset) a feladott, szégyenteljes meccs után, de remélem, hogy nem erre a momentumára fogunk visszaemlékezni sok év távlatából, hanem arra a valakire, aki ezután a megszégyenülés után megemberelte magát, visszatért, és nagy csatákat vívott, és bajnoki címeket nyert. Remélem, így lesz.

És, hogy csak azért is dicséret legyen a vége, mert nem vagyok hajlandó negatívba átmenni... Ki kell emelni, hogy micsoda ösztönös zseniről van szó, mikor Vasyl Lomachenko szóba kerül. Nagyon remélem, hogy a jövőben még több nagy sikert hozó meccse lesz, és még sokáig ennél is nagyobb győzelmeket arat. Óriási figura, a kisujjában több tudást tárol, és hordoz, mint száz másik bunyós. Lomachenko nem véletlenül nyert ilyen simán. Nagyon felkészült, nagyon összeszedetten, nagyon tudatosan, keményen, elszántan, hibátlanul, és, ami a profi bokszban talán a legfontosabb, közönségszórakoztatóan bokszolt. Las vegas-i sikerével megszilárdította helyét a súlycsoport bajnokai között, sőt szerintem súlycsoportoktól függetlenül is erősítette a pozícióját, mert bár csalódást okozott, nem akárkivel cicázott, nem egy utolsó senkit győzött le hajnalban. Csak így tovább Bajnok. A WBO nagypehelysúlyú királyának neve továbbra is Vasyl "Hi-tech" Lomachenko.

Vasyl Lomachenko vs Nicholas Walters W RTD 7

Heósztok!

Heósztok!

Ideje volt, hogy végre beinduljon ez az év, már, ami a profi boksz részét illeti, mert ez idáig a legtöbb beszédtémát az elhalasztott, vagy a teljesen elmaradt mérkőzések adták. Nem úgy ebben a csodás novemberben, hisz múlt héten volt egy mega-mérkőzés Sergey Kovalev és Andre Ward között, most pedig, épp egy hét elteltével, megrendezésre kerül egy másik nagy szupermérkőzés Vasyl Lomachenko és Nicholas Walters főszereplésével. A tét a nagypehelysúly WBO világbajnoki címe, melynek az ukrán Lomachenko a címvédője. A múlt heti nagy meccset leszámítva, idén ezt a csatát vártam leginkább, és azt gondolom, sok izgalmat, de mindenképp az ökölvívás savát-borsát tartogatja a nézőknek. Saját kis adalék ehhez a csatához, hogy már nagyon-nagyon régóta foglalkoztatott a boksz-blog gondolata, és mikor megtudtam, hogy idén sor kerül erre az összecsapásra, akkor döntötten el végleg, hogy belevágok. (Remélem többek örömére, mint bánatára.) Mert bizony erről mindenképp írni akarok!

A helyszín: Cosmopolitan of Las Vegas (USA, Nevada, Las Vegas)

A főszereplők:

A 28 éves ukrán Vasyl Lomachenko, túlzás nélkül állítható, hogy a földkerekség egyik legjobb (ha nem a legjobb) bokszolója. Hihetetlenül eredményes, és rettegett amatőr múlt áll mögötte, ami párját ritkítja a mezőnyben. Felsorolni is borzongató, amit a fordított alapállású (bal kezes), Hi-Tech becenevű bunyós véghezvitt a fejvédősök között (mert akkor még a fejvédő is tartozéka volt az amatőr bunyónak.). Főbb amatőr eredményei: 2007: pehelysúlyú világbajnoki ezüstérmes (a döntőben az azeri Albert Selimovtól kapott ki); 2008: pehelysúlyú Európa bajnok; 2008: pehelysúlyú Olimpiai bajnok (már az első fordulóban visszavágva egyetlen legyőzőjének Albert Selimovnak);  2009: pehelysúlyú világbajnok (a mérkőzései során legyőzve egy jelenlegi profi pehelysúlyú világbajnokot, Oscar Valdezt); 2011: könnyűsúlyú világbajnok; 2012: könnyűsúlyú olimpiai bajnok (az út során legyőzve a mára a profik között nagy ígéretnek tartott Felix Verdejót). Tehát kétszeres olimpiai, kétszeres világ-, egyszeres Európa bajnok, és egyszer világbajnoki ezüstérmes. Lenyűgöző. És amit írtam, hogy visszavágott egyetlen legyőzőjének Albert Selimovnak az nem túlzás. Tényleg mindössze egyetlen egy veresége volt az amatőrök között. Szerintem ilyen még soha nem fordult elő! És mivel igencsak hosszú amatőr pályafutás áll mögötte, győzelmeinek száma is csúcs közeli. Egész pontosan, 396 győzelmet aratott... ízlelgessétek ezt a számot! Amatőr rekordja tehát: 396-1. Ó, azt el is felejtettem, hogy első olimpiáját a döntőben a francia Khedafi Djelkhir ellen nyerte. A franciára háromszor is állva számoltak. Leléptették. Egyetlen egy menet kellett neki a döntő megnyeréséhez!

Nem csoda, hogy ilyen veretes amatőr múlt után fényes profi jövő előtt állt, azonban, gondolom tapasztalatszerzésként tett egy kis kitérőt a félprofi WSB ligába, de ezt csak érdekességképpen említem. A profik között azzal az ötlettel állt elő, hogy már legelső mérkőzésén világbajnoki címért akar csatázni (ahogy kell, nagy szervezetnél tizenkét menetben). Ebbe a nagy szervezetek nem akartak belemenni, ám abba igen, hogy Lomachenko címmeccsen bizonyítson, így meg is kapta az esélyt, hogy a WBO International címéért lépjen ringbe. És ez volt az a pont, mikor én szégyenszemre először hallottam róla. Mivel addig szinte épphogy csak követtem az amatőr ökölvívást (olimpián megnéztem a magyarokat, meg volt olyan esemény Magyarországon, amit élőben tekintettem meg, és ennyi), így hát halovány lila sejtésem sem volt afelől, ki is az a Vasyl Lomachenko. Aztán ismertették az amatőr eredményeit, és tudatták, hogy rögtön egész rangos címmeccsen bokszolhat, na, mondom erre a gyerekre érdemes lesz odafigyelni, le is jegyeztem a nevét, el ne felejtsem. És azon a bizonyos első mérkőzésén sikerült is bemutatkoznia... Ellenfele akkor a 25-3-0-ás(!) mérlegű Jose Ramirez volt. Csak jelzem, hogy még világbajnoki meccseken is van, hogy gyengébb mérlegű ökölvívók lépnek ringbe. Lomachenkót nem túlzottan érdekelte az ellenfél, illetve dehogynem. Olyan koncentrált, domináns bokszot mutatott be, hogy Ramirez nyikkanni sem tudott, és a tíz menetre kiírt mérkőzés a negyedikben ért véget KO-val, miután Loma testen küldte padlóra a mexikóit. Impresszív teljesítményével, és a lehetőségekkel, amik egyértelműen benne rejlettek (mit rejlettek, egyenesen világítottak, mint egy reflektor), rögtön a kedvenceim közé emelkedett, és igencsak kíváncsi voltam rá a folytatásban.

Ennek megfelelően követtem is a továbbiakban, és azon ritka bunyósok közé tartozik, akinek minden mérkőzését láttam (köszönhetően a már kezdettől felfokozott rivaldafénynek, és, hogy mindig jelentős, tv-s gálákon lépett ringbe). Továbbá az első meccsét leszámítva, az összes meccse világbajnoki mérkőzés volt. Merthogy olyan történt, amire nem számítottam: már második mérkőzésén megkapta a lehetőséget a pehelysúlyú WBO világbajnoki övért küzdeni, a rendkívül rutinos (amúgy szintén kedvencemnek számító), állhatatos verekedő, Orlando Salido ellenében. Szinte hihetetlen volt akkor összehasonlítani a két bunyóst, főképp, ha mérlegüket néztük: Lomachenko: 1-0-0; 1KO, Salido: 41-12-2; 29KO. A világbajnok Salido egészen más utat járt be, hiszen nulla amatőr múlttal, profiként tanult meg bunyózni, így pályája elején rengeteg vereséget gyűjtött be, de vasakarata, és elszántsága a legkeményebb küzdelmekben bajnokká formálta. Éppen emiatt, mivel a semmiből küzdötte fel magát, neki szurkoltam, gondoltam ráér még Loma, hogy világbajnok legyen. Maga a meccs nem volt túl szép, se a legjobb, amit valaha láttam, és tulajdonképp Salido akarata érvényesült azzal, hogy Loma nem tudott parádézni ellene (ezt egyértelműen a profi rutintalanság, és Salido rutinosságának számlájára írom). 12 menet után megosztott pontozással Salidót hozták ki győztesnek, más kérdés, hogy nem örülhetett, mivel a meccs előtt nem sikerült bemérnie, nem hozta a pehelysúly súlyhatárát (így hát nehezebben, előnyösebb helyzetből várhatta a csatát), így már a meccs előtt bukta a címet, ami így csak Loma számára volt terítéken. A meccsről amúgy az a véleményem, hogy Loma nem vallott kudarcot, megmutatta, hogy partnere tud lenni tapasztalt riválisának, nem gyengébb nála fizikálisan, és amennyire emlékszem, az utolsó menetben, mintha meg is rendítette volna a bajnokot. Nálam 114-114, vagyis döntetlen lett a csata.

A cím tehát megüresedett, Salido súlycsoportot váltott, szóval a gazdátlan övért újfent Lomachenko mehetett, aki ezúttal Gary Russell Jr (24-0-0; 14KO) személyében veretlen és amerikai riválist kapott. Az ukrán ezúttal már sikerrel vette az akadályt, és többségi pontozással verte ellenfelét. Címét háromszor védte meg, Suriya Tatakhun (W12); Gamalier Rodriguez (KO9); és Romulo Koasicha (KO10) ellen, majd ő is a súlyváltás mellett döntött, és fellépett nagypehelysúlyba. Ellenfeléül a kategória WBO bajnoki címéért a címvédő puerto ricói, nagy ütőerejű, Roman "Rocky" Martinezt (29-2-3; 17KO) kapta. Megingathatatlan véleményem, hogy Loma, profi karriere legjobb produktumát nyújtotta, és brutálisan, bal felütés-jobb horog összetétellel, ütötte ki ellenfelét az ötödik menetben. Lomachenko csúcsformában bokszolt, ezúttal teljes mértékben összehangolta egyedi, technikás, és játékos bokszát a keménységével, és meg is lett az eredménye. Így lett hát ő két súlycsoport bajnoka, és az este mérkőző felei közül a címvédő. Mérlege: 6-1-0; 4KO. Világbajnoki meccs mérlege: 5-1-0; 3KO. A képeken a Martinez elleni diadal látható.

A 30 éves jamaikai Nicholas Walters mögött jóval több profi mérkőzés áll, mint esti riválisa mögött, ám az eddigiekből kiderült, hogy erre nem építhet, ez nem válhat előnyére. A normál alapállású (jobb kezes) bunyós mérlege 26-0-1; 21KO. Világbajnoki meccs mérleg: 5-0-0; 4KO. Először életének legnagyobb győzelme alkalmával láttam bokszolni, és egy csapásra bekerült ő is a kedvencek közé. Na, nem azért, amiért Lomachenko, nem a finom, páratlan technikai szépérzékért, nem. Egész másért. A brutalitásáért! Mert ez az ember  a ringben egy rendkívül erőszakos, kegyetlen valaki, aki nem kér, de nem is ad kegyelmet egyetlen ellenfelének sem. Igazi őserő, akinek mindig benne van a meccsében a KO lehetősége, aki képes lehet visszajönni a pokol tornácáról, mert ütéseinek ereje minden percben győzelemre vezethet. Akkor, azon az estén mikor először láttam, egy másik kedvencemet, a fülöp-szigeteki Nonito Donaire-t ütötte ki egy hentes módjára. Donaire-ről tudni kell, hogy szintén borzalmas ütőerejéről híres, és addig azért úgy tűnt, hogy jól is bírja az ütéseket... bár ez némileg csalóka, mert legtöbb ellenfele azonnal visszavonulót fújt ellene, ahogy megérezte az erejét. Walters nem állt be a sorba. Sőt, ő dominált, ő diktált azon éjszakán. Belement a hirigbe, amivel szerintem meg is lepte a filippínót. Donaire először a harmadik menetben padlózott, de nem adta meg magát, és tovább küzdött, próbált visszajönni a meccsbe, próbált többet adni, mint kapni. És bizony óriási csapásokat sikerült bevinnie neki is, és Walters is megrendült, noha le, nem padlózott. Sőt, annál inkább elemében érezte magát, és tetszett neki az egész, gonoszul vigyorgott, és élvezte, hogy egy beszedett ütésre két legalább ugyanolyan keménnyel válaszolhat. A hatodik menet utolsó pillanataiban jártunk, mikor ismét leálltak verekedni, mikor Walters az előrelendülő Donaire-be irgalmatlanul keményen belevert egy lefelé irányuló, kaszálós jobbhorog formájában. Donaire kiterült, Walters pedig felülhetett a trónra. Óriási mérkőzés, és óriási diadal volt. Kézenfekvő volt, hogy pótoljam lemaradásom Waltersből, így megszereztem két korábbi meccsét is, és hát azokon sem unatkoztam. A képeken a Donaire elleni győzelme látható. (Mellesleg Donaire-t sem előtte, sem utána nem ütötte ki senki, és még mindig aktív.)

Donaire előtt a sokat látott, az alsóbb súlyokban többszörös világbajnok Vic Darchinyannal nézhetett farkasszemet. Úgy vélem ez a meccs sem volt olyan egyoldalú, ami Darchinyan rutinja miatt lehetséges, aki többször is pontosan eltalálgatta a rohamozó jamaikait. Az örmény-ausztrál bunyós a másodikban padlózott először egy remek felütéstől, ám számomra a menet legérdekesebb része az volt, hogy úgy láttam, azt a menetet, csak a leütés miatt vihette el a fiatalabb bokszoló, mert a padlózás előtt, és után is jobban muzsikált riválisánál. Megint más kérdés, hogy az ötödik menetben már nem volt megállj Walters számára, durván megrendítette Vic-et, majd ráállt, és kétszer is lecsapta, és a második leütésből már semmilyen út nem vezetett felfelé. Egyébként ezen a gálán a főmérkőzést épp a már említett Donaire vívta, és nyert is, így adta magát, hogy a következő alkalommal összecsapnak (annál inkább, mivel ez a meccs a pehelysúly WBA világbajnoki címéért volt kiírva, míg Donaire a WBA szuper világbajnoki címéért bokszolt, így hát Walters igazán az ellene történő győzelemmel szerezte meg a teljes értékű bajnoki címet. Ugyanis addig "csak" rendes, vagy más néven normális, vagy hivatalos nevén reguláris világbajnok volt). Kiegészítőül még azért meg kell említeni, hogy Darchinyan és Donaire is alsóbb súlycsoportokból jött, és talán a pehelysúly már túl nagy volt nekik (Darchinyannak biztos, hisz még Donaire-nél is lentebbről jött), így hát Waltersnek könnyebb volt ellenük dominálni, hisz naturálisan erősebb, nagyobb náluk. Ez persze Walters érdemeiből mit sem von le.

A Darchinyan meccs (vége)

Egyébként Walters a 22. meccsén szerezte meg a WBA reguláris világbajnoki címét Daulis Prescott ellen (TKO7), első címvédésén szétszedte és feltrancsírozta Alberto Garzát (TKO4) eztán jött Darchinyan (KO5), majd Donaire (TKO6), majd a kolumbiai Miguel "The Scorpion" Marriaga (20-0-0; 18KO) volt soron. A Skorpió, félelmetes mérlege mellett, fogadkozásával hívta fel magára a figyelmet, megígérte, hogy legyőzi Walters-t, amit abból a gondolatsorból vezetett le, hogy az amatőrök közt is meccseltek, és akkor a kolumbiai győzött. Nos, a meccs persze teljesen más eredményt hozott. Úgy vélem, hogy Marriaga még csak menetet sem tudott nyerni a 12 felvonás során, és a 9.-ben még padlóra is került. Volt 2-3 szorosabb menet, azonban szerintem ezek is a jamaikai neve mellé írandók 10-9 arányban (a pontozóktól 1, 2, és 3 menetet kapott, tőlem egyet sem). A címvédés árnyoldala azonban az volt, hogy Walters nem tarthatta meg az övet, mivel képtelen volt hozni a pehelysúlyú limitet, így a tét csak Marriaga számára volt valós, ám ő nem élt vele. Walters súlyt váltott és 2015.12.19.-én összecsapott egy tíz menetes meccsen Jason Sosával, akivel jó kis meccset hoztak össze, és a bírók valami egészen különös módon döntetlen eredményt hirdettek! Walters teljesen egyértelmű pontozásos győzelmet aratott, ám a pontozók másként látták... No komment. (Amúgy Sosa azóta világbajnok lett, sőt egyszer már meg is védte a címét, szóval ő sem egy nyeretlen kétéves). Egy biztos. Walters azóta sem lépett ringbe, amit nagyon nagy hibának vélek. Szerintem legalább valami nevenincs, akár portás, akár futár, akár taxisofőr ellenféllel is összehozhatták volna, akit gyorsan kiüt, csak hogy legyen a lábában meg a kezeiben mérkőzés, és ne legyen rozsdás egy ilyen fontos meccsen. Sokan ráfaragtak már az inaktivitásra, amiről nem tudom, miért lehet, talán valamiféle sérülés hátráltatta a jamaikait, tényleg nem tudom. Mindenesetre tizenegy kihagyott hónap nem tűnik kevésnek.

Összevetés

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy stílusok csatája várható. Egy csillogó technikai, taktikai tudású, az ellenfelekhez a végletekig alkalmazkodni tudó géniusz, és egy kőkemény, ám nem esztelenül vagdalkozó, vehemens verekedő között.

Lomachenkót élmény nézni. Amit tud, amit leművel a ringben az teljesen egyedi, és rendkívül hosszú bokszmúltról árulkodik. A világbajnok olyan magas szintű tudással rendelkezik, ami nagyon ritka az ökölvívás történetében. Tud vívni, verekedni, táncolni, képes olyan takarékosan bánni az erejével, hogy észre sem vesszük, hogy épp védi magát, mivel elég egy fél lépést tennie, s máris kikerült a veszélyzónából. Sebészi precizitással képes komoly ütéseket bevinni, és úgy alkalmazkodik az ellenfeléhez, mint egy kaméleon a környezetéhez. Előfordul, hogy csak egészen apró ütéseket indít, mintha nem akarná bántani az ellenfeleit, mintha csak iskolázna egy bokszzsákon, miközben valójában beméri az ütőtávot, és ehhez hasonló kis tesztjeivel feltérképezi, kiismeri riválisát, majd úgy és akkor visz be robbanékony találatot, mikor a másik nem számít rá, vagy már képtelen kivédeni a támadást. Ritmus-, vagy ütemérzéke felülmúlhatatlan, és tökéletesen tudja, mit, hogyan tegyen a ringben, ahhoz, hogy ellenfelét zavarba hozza, elbizonytalanítsa. Ha kell, test-test ellen belharcba bocsátkozik, hogy megtörje erősebbnek gondolt riválisát, vagy egész egyszerűen kimozogja, kizökkenti egyensúlyából. Hihetetlenül komplex, és veszélyes bunyós, valódi zseni.

Walters nem zseni, de amit tud, azt nagyon jól tudja. Nem fél az ellenfelektől, és, ha verekedésre kerül sor, igazán elemében érzi magát. Kérdés, hogy Lomachenko akar-e verekedni vele, megadja-e neki az egyetlen esélyét a győzelemre. Amellett, hogy kőkemény támadásai vannak, Walters gyakran kinyílik, és így sebezhetővé válik. Ezzel persze nem mondtam újat, ez minden offenzív bokszolónál így van. Például Darchinyan ellen is sokszor kapott ütéseket, mikor elindult, hogy ő osszon ki pofonokat, ám más kérdés, hogy azóta úgy látom ebben is egyértelműen fejlődött. Donaire is szép számmal betalált neki, és volt néhány nehezebb másodperce, ám hiába kapott olykor tiszta ütést, Donaire mégsem tudta padlóztatni, ami arról árulkodik, hogy a jamaikai jól bírja az ütést (igaz, volt már padlón pályája elején, de azokat a meccseit is megnyerte). Ilyen szempontból nem tudhatjuk, hogy Lomachenko mennyire bírja a pofont, hisz zsenialitásának köszönhetően, igazán látványos ütéseket nem nagyon kapott profi meccsein, így érdekes kérdés lehet, hogy mi történik, ha Walters sikerrel találja el pontosan és keményen az ukránt... Walters mint mondtam, sokat fejlődött, és egyáltalán nem csapnivaló a védekezése. Egészen közelről, belharcban is képes jól elhúzni, és kivenni a fejét az ütések elől, kiválóan hajlong, és nem csak verekedni tud, hiszen egészen kiváló bal egyenessel rendelkezik, amit nem sajnál ellenfelei felé postázni a meccs irányítása, és a pontok beütögetése céljából (emellett pedig keményen is oda tudja csattintani azt a balost, ha kell).

Nem ejtettem szót eddig Walters becenevéről. "Axe man", vagyis "Fejszés", vagy "baltás ember". Van is neki egy fából ácsolt ilyen kis szépsége, amivel pózolgatni szokott, de ez persze csak a show része. Úgy vélem ezt a nevet rettegett horgairól kapta, hisz pl Darchinyant és Donaire-t is gyakorlatilag lefejezte ezekkel a szörnyű bombákkal, amiből a legtöbb ellenfele már nem kelt fel. Rendkívül veszélyesnek tartom a menetek utolsó pillanataiban, mikor sok bunyós felpörög, ahogy meghallják az utolsó tíz másodpercet jelentő kopogtatást, sokan ekkor próbálnak még hozzátenni a menetben nyújtott teljesítményükhöz, hogy megfordítsák, vagy egyértelművé tegyék a menet képét. Walters ezekben a pillanatokban kapta el Donaire-t is, mikor azzal a bizonyos fejszés jobbossal keresztbe verte a támadó bajnokot, aki rögtön kifeküdt. Nem hinném, hogy ezzel meglepheti Lomát, ahhoz túl felkészültnek, ravasznak és koncentráltnak tartom az ukránt, aki azért jó lesz, ha odafigyel erre.

A lehetséges forgatókönyv

Úgy vélem, ha a Fejszés ember győzelmet akar aratni, akkor profi pályafutásának legjobbját kell nyújtania. Minden menet, minden másodpercében pörögnie kell, és törekednie kell arra, hogy kizökkentse ellenfelét annak komfortzónájából. Ütést, ütésre kell halmoznia, rengeteget kell támadnia, hovatovább kockáztatnia, hogy Loma kontraütésekkel eltalálhatja. Nagy iramot kell diktálnia, nyomás alá kell helyeznie a világbajnokot, akit túl kell dolgoznia, és nem hagyhat neki egy szusszanásnyi szünetet sem. El kell fárasztania, így saját magát is tűrőképességének határára és azon is túlra kell hajszolnia, hogy Lomachenko is a pokol bugyraiban érezze magát a beszedett ütésektől. Nem mondtam még, hogy Walters testre is igen keményen tud bombázni remek horgaival és felütéseivel, így a folyamatos nyomásgyakorlás mellett a testütéseit látom még kulcsnak a győzelméhez. Nem szabad leállnia, legfőképp azért, hogy ne adjon teret az ukránnak, akit össze kell nyomnia, össze kell törnie. Kérdés, hogy Loma miként reagál majd erre. Nagyon jól tudja majd, hogy apró kis pötyögéseivel nem ellensúlyozhatja a nyomulós, erős ütéseket, ráadásul, főképp, ha Walters tényleg sokat üt majd ezekből, és egyfolytában rohamoz. Örökké Loma sem mozoghat majd el, és akkor oda kell majd állnia. Úgy vélem ma megtudjuk, milyen is az álla, és az állóképessége (mindkét fiúnak), de úgy vélem, hogy Loma még akkor is fölényben lehet, ha adott esetben odaáll verekedni, hisz jobban védekezik, és alighanem pontosabb, takarékosabb is riválisánál. Ha Walters nem helyezi folyamatos nyomás alá, akkor szerintem Loma egészen sima győzelmet arathat, hisz lehetetlennek tűnik, hogy Walters zavarba hozza pusztán bal egyenesekkel, és egy-egy olykor-olykor nekiiramodó támadással. Ez esetben Loma sima pontozásos győzelmére tippelnék. Azonban, ha Walters minden tőle telhetőt megtesz (miért ne tenné, nem úgy ismertük meg, hogy ne lenne vére a bunyóhoz), és élete legjobb, legkeményebb formájában bokszol, szinte önkívületi állapotban (és fura módon emellett még olykor a védekezésére is odafigyel), akkor, és csakis akkor nehezítheti meg a kétszeres olimpiai bajnok dolgát. És még így, ekkor is azt mondom, hogy Loma, szoros pontozással ugyan, de egyértelműen győzelmet arat. Ha Walters győz, azt csak KO-val, vagy olyan pontozással tudom elképzelni, amely során akár többször is megroggyantja, vagy leüti Lomachenkót. Óriási kérdés nekem, hogy mennyire bírja Loma az ütéseket. És, hogy vajon Walters bírni fogja-e a kőkemény, lézerpontos pofonokat az ukrántól. Hú, de nagyon várom. Legyen már hajnal 3! (Persze még előmeccsek is lesznek, úgyhogy legyen már vagy reggel 5!)

Remélem tetszett.

Heósztok!

Heó!

Következzék hát első bejegyzésem. Stílusosan úgy fogok neki, ahogy nem szokásom, vagyis nem sorrendben haladva, hanem a két főszereplő második mérkőzéséről írva. Ez a mérkőzés ugyanis, amire visszatekintünk, egy visszavágó. Azonban, mielőtt lejegyezném gondolataimat erről a meccsről, bemutatom a körülményeket, amik ehhez a visszavágóhoz vezettek.

2001.04.22.-ét írtuk, mikor ez a két nehézsúlyú harcos először összecsapott egymással. Lennox Lewis akkortájt a nehézsúly atyaúristene volt, számtalan világbajnoki címmeccsel a háta mögött, vitathatatlan bajnokként tündökölt, megverve mindenkit, aki számít. És tette ezt nem vitatható, egyértelmű módon, senki nem kérdőjelezhette meg a nagyságát. Veresége és döntetlenje is mindössze egy-egy volt, és mindkét negatív élményt okozó ellenfelének visszavágott. Vereségét nagyon régen, '94-ben Oliver McCall ellen szenvedte el egy második menetes TKO-val, ám '97-ben visszavágott legyőzőjének egy ötödik menetes TKO-val, amely meccs a mentális gondokkal küzdő McCall teljes összeomlásáról maradt emlékezetes. Nevezetesen arról, hogy McCall a szó szoros értelmében elsírta magát, és feladta a meccset. A hideg kiráz, ha arra a pillanatra gondolok, ahogy McCall a könnyeivel küszködik, és ember nincs a Földön, aki rábírná a folytatásra. Talán Lewis volt rá ilyen hatással. Mert, ha Lewis jól felkészült, akkor bizony legyőzhetetlen volt. Ez nem túlzás. Ez tény. Mint írtam, volt Lewis-nak egy döntetlenje is. '99-ben a súlycsoport másik királya, Evander Holyfield ellen vívtak címegyesítő mérkőzést (Lewis a WBC, Holyfield a WBA/IBF bajnok volt), és bizony nagyon vitatható módon döntetlenre végeztek. Sokak szerint Lewis azt a csatát is nyerte... Az a visszavágó nem váratott magára olyan sokáig, mint anno a McCall elleni, ugyanis erre még abban az évben, 1999-ben sort kerítettek, és ezúttal már egyhangúan emelték Lewis kezét a magasba a 12 menet leteltével. Lewis így a WBC/WBA/IBF/IBO világbajnoka lett (a WBA hamarosan kiszakadt az egyesítésből, mert Lewis dobta az övet, nem kívánta megvédeni a szervezet által elrendelt kihívó ellen, de ez nem is olyan fontos). A lényeg, hogy Lewis, mint a nehézsúly királya, három ízben védte meg címét (kétszer KO-val, és egyszer pontozással, épp azt a David Tuát legyőzve, aki amúgy korábban kiütötte Rahmant), és a kutya sem fogadott volna Rahman sikerére. Aki mást mond, hazudik. Vagy pedig Rahman rokona, vagy médium...

Hasim Rahman ugyanis teljesen esélytelenül lépett ringbe azon a dél-afrikai mérkőzésen Lewis ellen. Mint a legtöbb világbajnoki kihívónak, neki is remek mérlege volt (34-2-0; 28KO), így ebben semmi szokatlan vagy kiemelkedő nem volt. Vereségeit jó bokszolók ellen szenvedte el, egyaránt idő előtt (David Tua L TKO10; Oleg Maskaev L KO8), de győzelmeit, bár akadtak szép sikerei, (Corrie Sanders TKO7, de Sanders csak később lett igazán nagy név) kevésbé ismert bunyósok ellen érte el. Így aztán az esélytelenek nyugalmával szállhatott harcba. Azóta voltak, akik megállapították, hogy ha Lewis olykor elkényelmesedett, azt azért tette, mert elhitte, amit a sajtó írt, és amit mindenki mondott róla, hogy ő a legjobb (hisz ő volt a legjobb), és ilyenkor hajlamos volt elmismásolni a felkészülését, és úgy kiállni, hogy nem volt igazán formában. Lewis, azon a dél-afrikai mérkőzésen legalábbis valami hasonló hibába eshetett a látottak alapján. Óriási csinnadratta övezte a bejövetelét (már-már Naseem Hamed-féle showt láthattunk), és úgy tűnt igencsak jó kedve van. Az látszott rajta, hogy nem veszi komolyan az ellenfelét, a ringben is sokszor csak vigyorgott, de Rahman azért igenis ott volt vele a ringben. Lewis továbbá túlsúllyal lépett a ringbe, még, ha ez azért nem is nagyon látszott rajta, hisz eleve egy majdnem két méteres, 110 kiló körüli, hegyomlásszerű paliról beszélünk. A pontozólapok tanulsága szerint Lewis az állítólagos laza felkészülés, és bohóckodás ellenére is vezetett a pontozólapokon, ám aznap ez a tény sem segíthetett rajta. Rahman terelgette, ő vigyorgott, és egyszer csak BUMM! Bődületes jobbkezes robbant fel Lennox állán, amitől azonnal a padlóra zuhant, és iszonyatos dörrenéssel ért földet. A bajnok padlóra került. A bíró számolt, és Lennox arcán jól látszott a zavarodottság, az az ütés széttörte az évek óta tartó veretlenségét. És mire a bíró végére ért a számolásnak, már új vitathatatlan bajnoka volt a nehézsúlynak. Hasim Rahmannak hívták az illetőt... Mert soha nem becsülheted le az ellenfeled. Soha! Különösen nem nehézsúlyban. A királykategóriában ugyanis nem simogatják egymást az emberek.

Lewist letaszították hát hosszú idő alatt megszerzett trónjáról, és sokan gúnyolták, kinevették; többek között a készülő Ocean's Eleven filmmel is gúnyosan példálóztak, amiben fiktív mérkőzésen saját magát alakította Wladimir Klitschko ellenében (a meccs a valóságban sosem jött össze). Lewis nem nyugodhatott, visszavágót akart, és biztosra vehető volt, hogy alaposan felpaprikázták a történtek. Úgy sejtem, hogy nem zárta a szívébe Rahmant, noha a vereséget, csak és kizárólag magának, és a gyenge felkészülésének köszönhette (na, jó, talán annak a pusztító jobbcsapottnak is, amivel a másik bunyós letaglózta). A meccs után majd' hét hónap telt el, de még abban az évben sort kerítettek a visszavágóra. Mindkettejüknek a visszavágó volt a következő mérkőzése. És Lewis, most már egészen másképp vágott bele a felkészülésbe...

2001.11.17. Las Vegas; Mandalay Bay Resort & Casino. Nehézsúlyú WBC/IBF/IBO világbajnoki címmérkőzés. Hasim "The Rock" Rahman (35-2-0; 29KO) vs Lennox "The Lion" Lewis (38-2-1; 29KO) II.

Lennox Lewis, fehér köpenyben, fehér kapucniját a fejére húzva, lassú léptekkel indul a ring irányába, mikor felcsendülnek bevonuló zenéjének ritmusai. A tv-s közvetítés kiírja világbajnoki címmeccseken elért rekordját: 12-2-1; 7KO. Az a második szám... Az bosszantja és kísérti őt már hét hónapja. A csuklya alatti arc, most nem olyan, mint hónapokkal ezelőtt. Korántsem olyan. Sőt. És ez volt, amit először kiszúrtam ezen a meccsen. Tekintete olyan szuggesztív, olyan koncentrációról árulkodik, olyan elszántságot tükröz, ami mellett nem lehet szó nélküli elmenni. Ez, nem az az ember, aki a múltkor kikapott. Ez az ember innen maximum hullazsákban távozhat győzelem nélkül! Fenyegető léptei közben előrefelé tekint. Már nem néz hátra, de pontosan tudja, mi történt hét hónappal ezelőtt. Megfosztották a bajnoki címeitől. Elvették, ami őt illeti. Ő a nehézsúlyú bajnok, és azért tért vissza, hogy ezt ma bebizonyítsa. Kiráz a hideg, elszántságot sugárzó szemeitől. Nem mosolyog. Nem grimaszol. Nincs az arcán semmi, egy rezzenés nem sok, annyi sem látszik. Csak a teljes koncentráció, tudatosság, és az akarat. Lehetetlennek tartom, hogy ez az ember elveszítse a mérkőzést. Hamarosan leveti a csuklyát, és a ringbe érve felemelt jobb kézzel üdvözli a szurkolóit, mozog egy kicsit, és jöhet a bajnok. A bajnok... szokatlan, hogy nem Lennox a bajnok, de hisz ezért jött be ő előbb a ringbe, hisz most ő a kihívó.

Hasim Rahman is elindul, hogy az óriási meglepetéssel záruló első meccs után megvédje címét, és bebizonyítsa, hogy nem véletlenül történt, ami történt, hogy ő a jobb, és tényleg ő a bajnok! Ruházata amerikai színekben pompázik. Arca jóval feszültebbnek tűnik a kihívóénál, bár tudom, hogy ez nem számít, de számomra egyszerűen szembeötlő a két bunyós közti különbség. Ettől még a meccsen lehet bármi, de Lewist annyira tiszteletet parancsoló aura lengte körül, hogy az nem sok jót ígért az újdonsült bajnoknak. A ringbe érve Rahman is a levegőbe emeli kezét, arcán büszkeség és gőg látható. Most, hogy belépett a szorítóba már jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnik. Talán a meccs indulásával eltűnik belőle az idegesség.

Ahogy az ilyenkor szokás, a bemondó (ring announcer, vagy ringspeaker), aki ezúttal a híres Jimmy Lennon Jr, bemutat mindent és mindenkit, ismerteti a pontozókat, megtudjuk, hogy a legendás Joe Cortez vezeti a meccset, és ekkor kerül sor a két főszereplő bemutatására. Először a kihívót, ahogy azt kell, így elmondják, hogy Anglia, London az otthona, ismertetik a mérlegét, és, hogy korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok. Folyamatosan Lewist mutatják közben. Hihetetlen, de semmi érzelem nincs az arcán. Még csak nem is pislog.  Hideg elszántság!... Bár nem látjuk, de le merném fogadni, hogy folyamatosan ellenfelét szuggerálja. Elkezd törzsből ritmikusan mozogni, hogy ne merevedjen le, de szemét továbbra sem veszi le arról a pontról, ahová odaszegezte, és ekkor kimondják a nevét "Lennoooooooooox Leeeewiiiis", mire mindkét kezét a magasba emeli.

Ezt követően Rahmant is bemutatják. Egész egyszerűen nem meggyőző a megjelenése. Mintha egy merő, csupa izom idegességtömb lenne. A szemei árulkodnak erről, és az egész testbeszéde olyan, mintha Lewis szelleme teljesen beárnyékolná... Nem tudom, nem úgy tűnik, hogy győzelmet arathat, legalábbis én nem rá fogadnék a bemutatás után. "...heavyweight champion of the world, the hard hitting, Hasim "The Rock" Rahmaaan!" Félszegen behajlítja és felemeli a kezét.

Joe Cortez elfoglalja a ring közepét, és magához szólítja a két bokszolót az utolsó szabályismertetésre, és a meccs előtti kézfogásra. Lennox azonnal ott van vele, Rahmanról meg most próbálják lehámozni a ruhát. Mikor ez nagy nehezen sikerül, odaáll ő is Cortez mellé, és Lewis elé. Lewis elé, aki még mindig pislogás nélkül fixírozza. Szinte a lelkébe és nem a szemébe tekint. Mindkét fiú ábrázatát mutatja a kamera, Rahman nem győzhet! (Esküszöm, mikor először láttam ezt a meccset, már itt kijelentettem, hogy lehetetlen a győzelme!). Úristen még most is kiráz Lewis velejéig hatoló tekintetétől a hideg. Mint mikor a Rocky 3. részében Apollo készíti fel Rockyt a Clubber Lang elleni visszavágóra, és folyton azt a bizonyos tigristekintetet akarja látni Rocky-nál. Szeretem a Rocky filmeket, és Stallone egyik legjobb alakítása, de egyik filmben sem tudta visszaadni ezt a nézést. Mint ahogy ez nem is tigristekintet. Ez egy gyilkos tekintete. Látszik, hogy pattanásig feszülnek az idegei, alig várja, hogy Cortez abbahagyja, és meghallja az első menet kezdetét jelző gongot. Csak Rahman, és a visszavágás létezik a számára. Megszűnt a világ körülötte. És hamarosan elhangzik az első gong.

1. menet: Rahman piszkál balokkal testre, Lewis csak köröz. Aztán ő is üt egy bal egyenest, és egy jobb felütést testre, de nem talál, majd ismét Rahman próbálja az egyeneseket fejre, talán talál is velük. Nemsokára összekapaszkodnak, Lewis, ahogy szokta kicsit lenyomja ellenfelét, ezzel is fárasztva őt, majd nemsokára bal-jobb egyenes Lewistól, melyek találnak is, és a közönség először morajlik fel a mérkőzés során. Tovább gyürkőznek egymással, Rahmannak is van egy komoly bal egyenes találata, majd egy fogásnál testen is támadást indít, nem sokkal később viszont újra Lewis visz be egy szép bal egyenest. Mindketten jobbkezesek, vagyis normál alapállásúak, tehát ez a balos az előkészítő ütésük (hát köszönöm szépen, én egyiküktől sem szeretnék ilyen jellegű előkészítő ütést kapni). Most Lewis duplázza a balost, a második ismét szépen befér. Folytatják az egyenes párbajt, és ezúttal a bajnoknak vannak komolyabb ütései, sőt ezúttal elszántabban jön előre, és pár pillanatra át is veszi az irányítást, talán a menetet is elviheti. Azonban egy ütés következtében felreped a bal szemöldöke, remélhetőleg ez nem fogja túlzottan zavarni a folytatásban. Az utolsó másodpercekben Lewis néhány könnyed balossal talál, majd remekül kerüli el Rahman válaszcsapását. Vége a menetnek. Lennox nálam megnyerte a felvonást. Lewis 10-9.

A szünetben megmutatták mindkét bunyós ringsarkát, Lewiséknál általános a nyugalom, szerintem a valaha volt legjobb edző, az azóta sajnos már elhunyt, Emanuel Steward ezúttal a nyugalom szobra (azért ez nem szokott mindig így lenni). A másik sarokban némileg idegesebbek, és az edzői utasítások mellett a cutmant láthatjuk akcióban, aki serényen kenegeti a serült szemöldököt, így aztán nem is látszik a repedés a krémtől, amit ráken. Ismétlik az ütést, amitől felrepedhetett a bajnok. Láthatjuk, hogy ő üt egy balost, majd rögtön jön az ugyanilyen válasz a kihívótól, ami, ha tényleg ettől történt, igen hamar sérülést okozott.

2.: Lewis ragadja meg az irányítást, továbbra is jabekkel (bal egyenes, vagy előkészítő egyenes) dolgozik, majd egy jobbost is megpróbál, de ez még nem az igazi. Úúú, aztán kőkemény balhoroggal ugrik be, és üt egy szűk jobb felütést is testre. Össze is kapaszkodnak gyorsan. Eddig ez volt a leglátványosabb találat a meccsen. Ejnye, kapaszkodás közben kölcsönösen bekóstolják egymás tarkóját is, Cortez bíró figyelmezteti is őket, hogy ezt ne folytassák. Belefér (sőt, szerintem ennyi kell is, noha ettől még a figyelmeztetés jogos). További balosok találnak fejre Lennoxtól, Rahman pedig kitartja a bal kezét, hogy távolságot tartson Lewistól. Ez eléggé gyámoltalan megmozdulás tőle... Ezután aztán megembereli magát, és ő is betalál párszor, Lewis kitér és mosolyog. Remélhetőleg nem bízza el magát úgy, mint legutóbb. Mindenesetre az este során ez az első látható érzelem az arcán. Nem sokkal később egy balos után egy jobb egyenese is ül Rahman fején, majd a menet végéhez közeledve még két kemény jabet visz be fejre. Rahman jön előre, de Lewis egy nem egészen tisztán landoló jobb egyenessel fogadja. A gong pillanatában mindketten pontatlanok! Vége ennek is, ez most jóval simább Lewis menet. 10-9 (összesen 20-18).

3.: Ugyanazzal a forgatókönyvvel indul ez a menet is, mint amit eddig láthattunk. Lewis balokkal oktatja (ki kell mondani) gyengébb képességű ellenfelét, akit nem szabad leírni egy pillanatra sem, ezt bőven bebizonyította az áprilisi mérkőzésen. Lewis legfőképp jabekkel talál, beakad egy balhorga is, majd úgy egy perccel a menet kezdése után újabb bal egyenesek, amik nagyon határozottan és keményen találnak. Bal-jobb egyenes (nem talál), majd balhorog, ami viszont ismét keményen csapódik Rahman arcába! Lewis tartja a távot, baljaival fontos, pontozható ütésekkel vív, de nem hinném, hogy pontozásos győzelemre játszana. Miután kiválóan talál ismét ballal (Rahman pedig üt egy luftot egy balhorog formájában), Lewis bal-jobb csapottal fejen keményen betalál! Igen, ez a támadás sem épp egy pontozásra hajtó bokszolótól származott. Rövidesen egy beugrós balhoroggal azért Rahman is talál, de hamar visszakap egy előkészítetlen gyors jobb egyenest az ex-bajnoktól. Utolsó másodpercek jönnek, Rahman próbál előretörni, de Lewis kőkemény bal egyenest postáz fejre. Lewis jobb. Ez nem kérdéses. Ismét az ő menetét láthattuk. Lewis 10-9 (30-27).

4.: Rögtön a menet elején kemény Lewis balos landol Rahman fején! Aztán egy összekapaszkodás után újabb komoly balhorog fejen, a jobbos célt téveszt. Később könnyed bal egyenest visz be Lewis, Rahman pedig sokadszor tartja előre mindkét kezét, mintha tartana a kihívó ütéseitől. Mondjuk ezt meg tudom érteni. Rahman talál bal egyenessel, majd ismét megállnak egymással szemben. Lewis támad... PUFF!-PUFF! Hátborzongató hang a becsapódó ütések nyomán. Jézusatyaúristen, micsoda ütések. Ennyi volt. Két ütés. PUFF!-PUFF! És vége a meccsnek. PUFF!-PUFF! És még tíz másodperc, és Lewis újra világbajnok! Könyörtelen bal csapottja kiemelte Rahman fejét, gyilkos erejű jobbhorga, pedig majd' letépte azt, az immár ex-bajnok nyakáról. Bal csapott-jobb horog. Lennox Lewis a legjobb. Ismét, és most már örökké! Rahman persze próbál felállni, ám csak újra lehanyatlik, vége van. Lennox pedig, akiből kibukik a feszültség, úgy döngeti és diadalittasan üti a saját mellkasát, hogy attól egy páncélajtó is behorpadna. Lennox Lewisnak sikerült. Immár háromszoros világbajnok, és újfent vitathatatlan bajnok. Visszavágott. Nem csak Rahmannak, mindenkinek, aki gúnyt űzött belőle. Az eredményhirdetés után, és közben is kitartanak az indulatok, és Lennox hangot ad sértettségének, beszólogat a vesztes, és ez idáig arcoskodó ellentábornak, de mindez már nem számít. Véghezvitte, amit akart. Kiköszörülte a csorbát! Győzelme, és hagyatéka immár megkérdőjelezhetetlen. KO 4. menet.

A pontozók, Patricia Morse Jarman, Dave Moretti és Dalby Shirley lapjain egyaránt 30-27 arányban vezetett Lewis, akárcsak az én lapomon. Ezt a meccset persze nem is lehetett másként látni, nem volt nehéz dolog lepontozni, amíg tartott.

A mérkőzést 15 éves évfordulója alkalmából elevenítettem fel, és elhatároztam, hogy ez lesz az első meccs, ami bekerül a blogomba. (Sok ideje, és sokat gondolkodtam, hogy régebbi, vagy aktuális meccsel nyissam-e meg A ring világát, de így ezzel a meccsel az évforduló miatt talán mindkét nézőpontnak megfeleltem. Bár nekem ez a meccs mindig aktuális lesz). Ennek a két ütésnek sosem fogom elfelejteni a hangját. Ha eszembe jut ez a meccs, először mindig az ütések hangja ugrik be. PUFF!-PUFF! Imádom.

Érdekességképpen elmondanám, hogy nemrég olvastam valahol futólag, hogy Lennox a két meccs között eltelt időszakban elszánta magát, hogy arra fog törekedni, hogy hamarabb üsse ki ellenfelét, mint ahogy azt ő tette vele az odavágón. Elképesztő, de még ez is sikerült neki. Ötödik menetes vereségére, egy negyedik menetes győzelemmel válaszolt. És ezzel, mivel már csak mindössze két (győztes) mérkőzést vívott, elérte, hogy minden ellenfelének, akit elsőre nem vert meg, visszavágott. Végső mérlege pedig 41-2-1; 32KO lett.

Remélem tetszett, és jól szórakoztatok olvasás közben.

Heó, heó.

Sziasztok!

Ez a blog, talán nem meglepő módon a bokszról fog szólni. Javarészt profi bokszról, mert ennek vagyok óriási rajongója, de elképzelhető, hogy olykor amatőr boksszal is foglalkozom majd. Nincs kifejezett célközönségem, illetve mégis, mivel célom, hogy MINDENKIT, minden korosztályt és nemet, bokszrajongót, és kifejezetten boksz- (és, vagy sport) ellenes embert elérjek vele. (Remélem, azért akadnak is majd olyanok, akik olvassák az írásaim). Csak és kizárólag az ökölvívó sport népszerűsítését tartom szem előtt, így hát szeretném azokkal is megismertetni, akik nem ismerik, vagy kevésbé kedvelik ezt a fantasztikus sportágat. Na, megtéríteni senkit nem akarok, de már most szólok, hogy más sporttal, legyen az küzdő, vagy labdás, vagy extrém, vagy bármilyen, nem fogok foglalatoskodni. Ez csak és kizárólag egy ökölvívó blog.

Mivel próbálok mindenkihez szólni, mint írtam olyanokhoz is, akik számára nem egészen ismert ez a sportág, megpróbálom tisztázni az alapokat. Ám mivel ez egy nagyon összetett sport és az ismertetésére tett kísérlet is nagyon összetett, így biztos vagyok benne, hogy ez a magyarázat nem lesz teljes. Afféle bevezetést tartok a ring világába. Példának okáért leírom, mi a különbség az amatőr és a profi ökölvívás között; magyarázatot adok bizonyos bokszberkeken belüli jelölésekre (például mit jelent az, hogy W UD); és némi szabályismertetést is kaptok tőlem. Gyorsan leszögezném, hogy némileg hosszú lesz, de megéri végigolvasni, mert képek is lesznek a végén. Ezt azért mondtam el, hogyha netalán nem tudnál olvasni, görgess oda, és nézegesd meg nyugodtan. Aztán olvasd el! Köszi.

Előbb azonban talán bemutatkoznék. Nyugi, nem írom le az életem, csak a boksz iránti szeretetem fényében mutatnám be magam. Polnai Attila Márk vagyok, és már egészen kicsi korom óta rajongok az ökölvívásért. Emlékeim szerint 1997-ben, nyolc évesen láttam életem első mérkőzését, alighanem Kovács "KO-KO" István debütáló mérkőzését Ahmed Lain ellen. Emlékeim ködösek, mivel nem tegnap volt ez a meccs, így csak sejtem, hogy ez lehetett az első, ám azt tudom, hogy az első pillanatok, szerelmet hoztak első látásra. (Na, nem KO-KO, hanem a sportág irányába.) Mivel aztán olimpiai bajnokunk igen gyorsan, már az első menetben rövidre zárta ezt a találkozót, nagyon éhes lettem a folytatásra. Azonnal többet akartam látni, így aztán innentől kezdve, bármilyen bokszesemény került képernyőre, én azt megnéztem, sőt idővel, ahogy egyre inkább beleláttam a szabályokba és a profi bunyó világába, már saját pontozást is készítettem a soros mérkőzésről (mivel ez egy pontozásos sportág). Nem meglepő, hogy így első kedvenceim között KO-KO, vagy Dariusz Michalczewski neve szerepelt, aztán persze az internet által kitárult a világ (már nem kellett csak a tv-s közvetítésekre hagyatkoznom, és várnom, ha meccset akartam), és mára szinte fel sem tudnám sorolni hány kedvenc bokszolóm, vagy bajnokom van, akiket akár újra és újra meg tudnék nézni, akár ugyanazokat a meccseiket, amiket már láttam. A kedvenc magyar bajnokom mindörökké Erdei Zsolt lett, míg a külföldiek közül a legnagyobb hatást Roy Jones Jr, Lennox Lewis, Evander Holyfield, "Prince" Naseem Hamed, Marco Antonio Barrera, vagy Erik Morales gyakorolta rám (a lista egyszerűen nem lehet teljes, akkor sosem érnék első bejegyzésem végére). Közülük mára már sajnos senki nem bokszol (Roy Jones még elvétve igen, de most már lassan alighanem belátja, hogy vissza kell vonulnia), de azért a mai felhozatal sem csekély, vannak most is kedvenc bajnokaim, vagy feltörekvő bokszolóim, akik a jövő sikeres nemzedékéhez tartoznak.

Rajongásom addig "fajult", hogy rövid ideig kipróbáltam magam az egyik fővárosi klub edzőtermében is, ám nagyon gyorsan rájöttem, hogy a Roy Jones-szint bizony irreálisan távol áll tőlem. Bár nem voltam ügyetlen, végülis beláttam, hogy nem lesz belőlem vitathatatlan bajnok (és, hogy ütést kapni fájdalmas dolog, a ringbe belépni meg a világ legtökösebb dolgai közé tartozik, és hogy a kötélnégyszög borzasztóan félelmetes hely tud lenni). Úgyhogy néhány beszedett ütéssel és hónappal később otthagytam, és ha lehet még több odaadással figyeltem a ringvilág történéseit, mert már volt némi fogalmam, hogy a legmagasabb szinthez micsoda akaraterő, önfeláldozás, és piszok kemény edzésmunka szükségeltetik. Persze, ha valaki élsportoló, akkor ez más sportágakra is igaz... Belátva, hogy nem érzek magamban annyi elszántságot, hogy kiemelkedő bunyós legyek, elszántam magam, hogy egyszer valamikor levizsgázom, és vezető, valamint pontozóbíró leszek. Évekkel később ezt meg is tettem, ám azóta sem tevékenykedem ebben a szakmában, mert egyrészt erre még nem érzem készen magam (valamint vezetőbíróskodni nem akarok, csupán pontozni szeretnék), másrészt, amíg az ökölvívó szövetséget azok az emberek irányítják, akik, nem kívánok asszisztálni az uralkodásukhoz. De ebbe az irányba nem mennék el... (továbbá, ha egyszer úgy döntök, hogy aktív részese leszek az ökölvívásnak, akkor a profik között kívánok tevékenykedni, márpedig a vizsgám amatőr mérkőzésekre korlátozódik). És akkor ennyit rólam, jöhet a lényeg!

Tehát akkor az ökölvívás. Talán ott kéne kezdenem, ahol kialakult, vagy amikor kialakult, ám mivel nem hivatalosan, erre már több évszázada sor kerül, most hatalmasat ugrunk a történetben, és elrepülünk oda, hogy valaha volt puszta, vagy csupasz öklű ökölvívás, (1800-as évek), amit váltott a ma ismert, kesztyűkkel történő ökölvívás. Persze akkor még a kesztyűk is kisebbek voltak. De megint csak ugrunk, nem időzünk a múltban, mert ez is az 1800-as évek vége lenne, de még csak az 1900-as évek elejét, sőt közepét, meg végét sem taglalom. Majd egyes bejegyzéseimben úgyis fogok kitekintést tenni, itt most nem a boksz történetét fogjátok olvasni. Ha ma ökölvívásról beszélünk, akkor kétfelé kell osztanunk ezt a gyönyörű sportot (lehetne háromfelé is, de a félprofi WSB-ről több szót nem is ejtenék, ha érdekel guglizd ki). Tehát beszélhetünk amatőr, és profi bokszról. Az amatőr boksz sokban különbözik, azonban a legszembeötlőbb, hogy rövidebbek a meccsek. A szabályok sokszor változtak az évek során, ám jelenleg (és gyakran így volt korábban is), a felnőtt mérkőzések három menetig tartanak, egy menet három perces, míg a menetek között egy perc szünet van. Ha olimpiát nézünk, és épp bokszot látunk, akkor tulajdonképpen amatőr ökölvívást látunk. Na, ez nem azt jelenti, hogy a versenyzők úgy amatőrök, hogy ügyetlenek, vagy kezdők, egyáltalán nem. Ez annyit jelent, hogy (elvileg) nem keresnek pénzt, míg a profik, az elnevezésből is adódóan, keresnek (aki nagy sztár lesz, nem is keveset). Volt időszak, mikor nagy különbségnek számított, hogy az amatőrök fejvédőt viseltek a védelmük érdekében, ám ezt a szabályrendszert (szerintem üdvözítően) eltörölték, így ma, ha felnőtt meccsről van szó (mert vannak ám korosztályok is, mint pl ifi, vagy junior, na, ezekkel tényleg nem kívánok foglalkozni...) akkor fejvédő nélkül, akárcsak a profik, ütlegelik egymást a küzdő felek. Továbbá szerintem szintén szerencsés, hogy a profi pontozási rendszert is átvették az amatőrök, de erről a rendszerről később. Sok jó amatőr bokszoló - akik rendre remek technikai, netán taktikai képzettséggel bírnak - áll profinak, és, ha kiemelkedőek, valószínűleg világbajnokok lesznek (persze nem minden amatőr válik jó profivá, de nem is kell jó amatőrnek lennie valakinek, hogy végül jó profi legyen belőle. Remélem érthető voltam). És akkor hagyjuk is az amatőrt, jöjjön a profi, amivel én mondjuk olyan 90%-ban foglalkozni fogok.

Legfőképp a profi ökölvívás szabályait, rendszerét és rövidítéseit szeretném megismertetni veletek, hogy ne kelljen majd minden bejegyzésemnél bizonyítványmagyarázó félórákat tartani. A profik között a bunyósok 4, 6, 8, 10, 12 menetekben mérik össze erejüket. Egy menet három percig tart, míg a menetek közt egy perc szünetet tartanak. Rendszerint a kezdő bokszolók lépnek ringbe 4 és 6 menetes meccseken, majd fejlődésükkel növekednek a menetszámok, 8-ra, 10-re, 12-re. Ha egy bokszoló (normális esetben, amennyiben jó menedzsment áll mögötte, és megfelelően felépítik a karrierjét) 10 menetet bokszol, akkor már érdemes odafigyelni rá, mert ez azt jelzi, hogy esetlegesen közel jár egy címmérkőzéshez, sőt akár világbajnoki címmérkőzéshez is. Mellesleg 10 menetben már bokszolhatnak címmeccsen is (pl magyar bajnoki címmeccsen, vagy világszervezetek regionális öveiért is ringbe léphetnek 10 menetre kiírt meccsen). Világbajnoki címmérkőzést csak és kizárólag 12 menetre lehet tervezni, kivétel nincs. Ez már igen magas szint, egy ilyen 12 menetes összecsapáshoz nem csak kondira, állóképességre, de megfelelő mentális felkészültségre is szükség van (amennyiben győzni akarunk). De álljunk csak meg... Mert ugye miről is írt ez a hülye három sorral feljebb, milyen világszervezet, milyen regionális övek, mi van?!... Na most figyeljetek, mert többet ezt le nem írom! (Legalábbis nem ebben a bejegyzésben!)

Először is, a profi ökölvívásban vannak súlycsoportok. Sok. Összesen tizenhét súlycsoport. Minden súlycsoportban külön bajnok van. Egy súlynak több bajnoka is van. A bajnokok úgynevezett világszervezetek öveiért, vagy címeiért bokszolnak, és ha ezeket elnyerik, akkor boldogok, mert bajnokok. Nos, ami azt illeti, ilyen szervezetből több van, mint egy meleg augusztusi napon legyekből egy kutya ürülékén, úgyhogy, aki akarja megszámolhatja valahogy, de nem érdemes ezzel fáradni. A legtöbb szervezet ugyanis teljes mértékben jelentéktelen. Igazság szerint négy és talán egy világszervezet van, amivel érdemes foglalkozni. Ez a plusz egy is kicsinek számít, ám bajnokai rendre jó bokszolókból állnak, és mindig rangos mérkőzéseken szerzik meg ezt az övet (persze gyakran nem is ez az öv számít, csak a vezetőiknek volt annyi szépérzékük, hogy ezt az övet gyakorta bedobták a legnagyobb bajnokoknak amolyan plusz trófeaként, így aztán idővel a legnagyobb bajnokok derekán is ott ékeskedett ez a zöld és aranyszínű bőrdarab). Az IBO szervezetről van szó, vagyis az International Boxing Organization-ről. Tehát akinek egy ilyen öve, egy ilyen világbajnoki öve van, és nem azért van neki, mert alapból szupersztár, hanem feltörekvő bunyós, és meg is kellett érte küzdenie, annak nem kell szégyenkeznie, és az én nézetem szerint, már ez a szervezet is egy amolyan a nagyok között megtűrt nagy szervezetnek számít. És akkor jöjjenek az igazán nagyok, melyek között én sosem rangsorolok, vagy teszek különbséget, mindig azt tartom nagyobb szervezetnek, amelyiknek jobb, elismerésre méltóbb bajnoka van.

1. WBC (World Boxing Council)
2. WBA (World Boxing Association)
3. IBF (International Boxing Federation)
4. WBO (World Boxing Organization)

Tehát aki ebből a négy szervezetből valamelyiknél világbajnok, az már igazi világbajnoknak számít, sőt már-már nagyágyúnak számít. Világbajnoki mérkőzésen pedig az léphet ringbe, aki valamelyik szervezet rangsorának első tizenöt helye közül az egyiket bitorolja. Erre a tizenötös listára sokféleképpen fel lehet kerülni (a szervezeteknek sok-sok regionális, kisebb övük is van, melyek elnyerésével és megvédésével a bunyósok felkerülhetnek a ranglistára. Például Erdei Zsolt, mielőtt világbajnok lett a WBO-nál félnehézsúlyban, előtte a WBO Intercontinental övet birtokolta, és védte meg többször is, mire esélyt kapott, hisz már - ha jól emlékszem - a szervezet ranglistájának negyedik helyén állt, és élt is a lehetőséggel, hiszen tökéletes teljesítménnyel verte pontozással 12 menetben Julio Cesar Gonzalezt.) Egyébként nem kell törvényszerűen kisebb övet szerezni ranglistás helyezéshez, ilyen jellegű címmeccsek nélkül is oda lehet kerülni, ám ehhez valószínűleg nagyon-nagyon jó bokszolókat kell legyőzni... Folytatván az előző gondolatmenetet, egy súlycsoportban akár négy világbajnok is lehet, sőt még több regionális övet birtokló bunyós, sőt még kontinensbajnokok is. Ez is megér pár szót, hiszen ma már létezik olyan, hogy WBO Europe bajnok, vagyis világszervezeten belüli kontinens bajnok (az első ilyen bajnok amúgy a magyar Bedák Zsolti volt, de jelenleg Baranyi Richárd és Kovács Zoltán is ilyen címet birtokol). Meg kell jegyezni, hogy ez, bár értékes öv, hiszen birtoklásával az áhított 15-ös listára lehet kerülni, nem jelent igazi Európa bajnoki címet. Ahhoz a European Boxing Union címét kell birtokolni (ahogy tette azt a legendás háromszoros olimpiai bajnok Papp László, és a magyarok közül mindmáig utolsóként Kovács István). Szóval, aki azelőtt, hogy világbajnok lenne, még Európa bajnok is akar lenni, annak az EBU szervezet bajnoki címét kell megszereznie 12 menetben. Gondoltam leírom, nehogy valaki bezavarodjon, és azt gondolja, Európa bajnoki címe van, miközben "csak" pl WBO Europe, vagy egyéb kontinensbajnoki címet bitorol. (Persze ez utóbbi sem kis dolog azért... ha én bokszoló lennék, és lenne egy ilyen övem, akkor alighanem a megnyerése után egy hétig ezzel takaróznék... és csak aztán tenném be a virtinbe, vagy ki a falra, miután a párom rámszólna, hogy elég lesz, sokkal kényelmesebb a pléd, vagy a dunyha! Na mindegy, menjünk tovább, próbálok nem elveszni gondolataim tengerében).

Egyébként a világbajnoki címeket egyesíteni is lehet. Ezeket címegyesítő mérkőzésnek hívjuk, és rendkívül rangos eseménynek számítanak. Aki több bajnoki övet is magáénak tud, az nagyobb bajnok másoknál, ez tiszta sor, hiszen eleve meg kellett vernie egy másik bajnokot, hogy annak a címét is megszerezze. Ha pedig őt győzik le később, nos, ez szintén hatalmas tett a legyőzőjétől. Mind a négy szervezet címét lehet egyesíteni, ám erre ez idáig csak egyszer volt példa, mikor a középsúlyú Bernard Hopkins (akkor WBC/WBA/IBF középsúlyú világbajnok) a kilencedik menetben kiütötte Oscar de la Hoyát (akkori WBO középsúlyú világbajnok) és történelmet írt. Csak megsúgnám, hogy de la Hoya azelőtt eléggé vitatható módon szerezte meg azt az övet, ám megszerezte, és igencsak egyedülálló módon a hatodik(!) súlycsoportjában lett világbajnok. Ez extraklasszis teljesítmény, a súlycsoportváltás mindig óriási dolog, és aki egynél több súlyban is címet szerez, annak teljesítménye nagyon megsüvegelendő (ezt a hat súlycsoportos rekordot adta át a múltnak azóta Manny Pacquiao, aki nem kevesebb, mint nyolc(!) súlyban szerezte meg a négy nagy cím valamelyikét). És, ha egy bokszoló címet/címeket egyesít, vagy egyértelműen, huzamosabb ideje uralja a súlycsoportját, az megkapja a legendás Ring magazin bajnoki övét is, magyarán onnantól megkérdőjelezhetetlenül ő a súlycsoportja legjobbja. Ó, és ha nem mondtam volna... a Ring magazin övét, vagyis a legjobbnak járó címet a négy nagy világszervezet nélkül is el lehet érni (bár valószínűbb, hogy ez akkor fordul elő, mikor az adott bajnok évek óta kiemelkedően teljesít, és legyőz valakit, aki a legjobb, csak valami okból ezt nem a négy nagy öv valamelyikéért teszi). Pl mikor Naseem Hamed lemondott WBO bajnoki övéről (ami megüresedett és a mi Kovács "KO-KO" Istvánunk be is gyűjtötte azt), mivel egy nagyobb pénzt hozó összecsapást választott KO-KO helyett. Más kérdés, hogy csúnyán ráfaragott, hiszen ellenfeléül azt a Marco Antonio Barrerát kapta, aki tizenkét menetben úgy elverte, mint hülyegyerek az anyját! Ezzel a győzelemmel pedig Barrera, ha cím nélkül is, de a nép bajnoka lett, és a pehelysúly legjobbjaként tartották számon. Már tényleg csak érdekességképpen említem meg, hogy manapság szervezeten belül is több világbajnok lehet, így lehet valaki szuper, rendes, vagy interim (ideiglenes) bajnok is. Szerencsére ezt a hülyeséget elkezdték abbahagyni, és remélem minden szervezetnél csak egy bajnok lesz a jövőben, de ehhez persze idő kell, és meccsek, amik viszont akár jók is lehetnek, de ebbe nem is mennék bele mélyebben. Jöjjön a tizenhét súlycsoport:

• Minimumsúly
• Kislégsúly
• Légsúly
• Nagylégsúly
• Harmatsúly
• Nagyharmatsúly
• Pehelysúly
• Nagypehelysúly
• Könnyűsúly
• Kisváltósúly
• Váltósúly
• Nagyváltósúly
• Középsúly
• Nagyközépsúly
• Félnehézsúly
• Cirkálósúly
• Nehézsúly

A pontozásról! A profi (és már az amatőrben is) bokszban a 10 pontos rendszert használják. Tehát, ha egy bokszoló jobb a másiknál egy meneten belül, akkor produktumára 10 pontot kap. Ellenfele ez esetben, ha nem történt leütés, vagy intés, 9-et. Ha leütés történik, akkor a leütést elszenvedő féltől levonunk egy pontot. Így hát a menet 10-8 is lehet. Ha még egyszer leütik, 10-7, ha még egyszer 10-6. Azonban 10-6-nál nagyobb különbség nem írható le, igaz mostanság ritkán fordul elő, hogy egy meneten belüli három padlózás után folytatnák a mérkőzést. Ha valaki padlóra kerül, arra 8-ig kötelező számolni. 10 a max, ha addigra nem képes a folytatásra, akkor KO-val vesztett. Persze, ha valakit úgy kiütnek, hogy moccanni sem tud, jobb, ha abbahagyjuk a számolást, sőt, hagyjuk abba, és hívjuk az orvost! Az első és legfontosabb szabály, az ökölvívó egészségének védelme! Ha szabálytalanság történik, és a bíró nem csak szóban figyelmezteti a vétkest, akkor a bíró döntése értelmében egy, vagy két pontot levonhat, magyarán inthet. Az intést a meccs végén kialakult pontszámból kell levonni. Például, ha egy 4 menetes meccs végigmegy (vagy bármennyi menet 12ig bezárólag), és összesítik a lapokat, és a végeredmény 40-36 (vagyis a győztes minden menetet megnyert 10-9-re), de például mélyütésért levontak tőle egy pontot mondjuk a 2.-menetben akkor egy pontot levonunk az eredményéből, így 39-36-ra nyert. Ugyanígy fordítva, ha ellenfele volt szabálytalan és őt intették, akkor az ő eredményéből vonunk le pontot. Ez igazán akkor érdekes, ha egy meccs szoros volt, és mondjuk ebből a négy menetből kettőt-kettőt nyertek. Igen ám, de ha az egyiket intették... akkor mindjárt nem döntetlen a meccs, hanem valamelyikük (akit nem, vagy akit kevesebb ponttal intettek) azzal a pontlevonással győzött. Egyébként vezetőbírója válogatja, hogy mennyi ponttal int, illetve, hogy alkalmazza-e egyáltalán ezt a szankciót, vagy csupán a levonás nélküli figyelmeztetéssel él. Intés előtt azonban illik figyelmeztetni a versenyzőt, hogy hagyja abba a szabálytalanságot, mert intés lesz a vége. Persze lehet egyből is inteni, ha valami nagyon durva szabálytalanság történt, sőt mi több, ha olyan történik, akár azonnal diszkvalifikálható is a delikvens.

A képeken Jack Reiss bíró igencsak megdorgálja Andre Wardot és Edwin Rodriguezt sportszerűtlen magatartásért, mivel nem akarták meghallani Stop vezényszavát, és összekapaszkodva ütötték egymást, és még akkor sem vettek tudomást a hivatalos személy jelenlétéről, mikor az megpróbálta szétválasztani őket. Reiss is kapott egy kisebb ütést, vagy súrolta egy, így megállította a meccset és alaposan megmosta a két begőzölt bunyós fejét. Két-két pontot vont le mindkettejüktől, és összességében nagyon tetszett a fellépése. Mintha onnantól kezdve valamelyest csitultak volna a kedélyek, és szabályosabbá vált volna a meccs.

Minden menetet külön kell értékelni, mintha külön mérkőzésnek számítana. Az előző menetben történtek egy pontozóra nem gyakorolhatnak hatást!... Manapság sokszor szabályban rögzítik, vagy az ellenőrök jelentik ki, hogy minden menetet el kell tudni dönteni, 10-10 nincs (vagy csak nagyon ritka esetben lehetne, ehhez képest akadnak még mindig bőven, akik képtelenek eldönteni teljesen egyértelmű meneteket). Saját megfigyelésem alapján, annyival egészíteném ki a 2. mondatomat, hogy szerintem egszerűbb eldönteni úgy a nagyon szoros meneteket (tényleg csak azokat, amiket szinte lehetetlen eldönteni, mert alig volt jobb egyik fél a másiknál), hogy odaadjuk annak, amelyiket jobbnak érezzük, ám ha a mérkőzésen lesz még ilyen menet, akkor azt értelemszerűen a másiknak adjuk. Így igazságos! Így lenne igazságos, ha tényleg nincs köztük szinte semmi különbség az adott menetekben. Ugyanis úgy látom, hogy nem egyszer előfordul, hogy bizonyos pontozók, - és tényleg nem akarok szemétkedni, de a hétvégén is valami hasonló történhetett (Kovalev vs Ward meccs) - eldöntik, hogy a szoros meneteket ugyannak adják, vagyis mondjuk három szoros menetet adnak ugyanannak a bunyósnak (ahelyett, hogy kettőt ide, egyet oda adtak volna...)

A menet pontozásánál figyelembe kell venni, az agresszivitást, hogy melyik bokszoló uralja a ringet, ki az, aki dominál, illetve, ki az, aki minőségibb, látványosabb ütéseket helyez el a másikon, vagy nő fölé esetleg gyengébbnek tűnő, ám több ütésével. Ezt is pontozója válogatja, hogy mit díjaznak, így hát nem árt minden területen uralni a küzdelmet. Adott esetben a szép, különleges védekezés is értékelendő, de hagyományosan a támadásokat lehet pontozni. Szabályos ütésnek az számít, ha szabályos ütőfelülettel, szabályos felületre visszük be a találatot. Nem szabályos ütőfelület például a kézhát, vagy a könyék, és nem szabályos valakit tarkón, hátba, vagy mondjuk vesén vágni, nem beszélve a mélyütésekről. Ezekért, illetve sorozatos kivitelezésükért figyelmeztetés és intés jár!

Ez például egy szép (valójában fájdalmas) mélyütés, egyik kedvenc feltörekvő bokszolómtól Jarrett Hurd-től. Az eset alig 1-2 hete történt, és mivel nem volt szándékos, a bíró nem intette meg érte, viszont ilyenkor (ha valakit úgy tökön vágnak, hogy kettéáll a szeme, magyarosan mondva) a szenvedő félnek lehetősége van öt percet kivenni, és pihennie. A román ellenfél, Ionut Dan Ion (becenevén Jo Jo Dan) nem sokat pihent, nem vette ki az egész időt, és folytatta. Noha a román sokszor talált, Hurd, mivel nagyobb és erősebb is volt, nagy fölénybe került, és a 6. menetben leléptették Dant. TKO6 (ez a kis egyszerű TKO6 annyit jelent, hogy TKO győzelem a 6. menetben.)

És akkor jöjjenek a rövidítések, amiket a bejegyzéseim során én is alkalmazni fogok. Némelyikhez még kép is lesz. Az első ilyen jelölés legyen a vs. A két bokszoló neve között szerepel, versust jelent, vagyis ellent. Tehát pl Balzsay Károly vs Dimitri Sartison, annyit tesz Balzsay Károly, Dimitri Sartison ellen. Ezt azonban azért gondolom mindenki tudta.

• TKO: Sokféle TKO van, Jelentése technikai KO, technikai kiütés. Ha például ütéstől valakinek felreped a szeme, bedagad a szeme, széttörik az orra, vagy akár eltörik a keze, a lábujja, vagy bármije, ha az ellenfél által nem szabálytalan módon megsérül, netán rosszul lép és kettétörik a sípcsontja, és feladja a meccset TKO-ról beszélünk. Az is TKO, ha valakit leütnek (akár többször is), és feláll a rászámolás közben, ám a bíró úgy ítéli meg, hogy nem képes folytatni. TKO az is, ha az edző bedobja a törülközőt, vagy ha valaki védekezésképtelenül, akár padlózás nélkül kapja az ütéseket és leléptetik. Álló rászámolás nincs, ahhoz padlózni kell (ezt, hogy valakire, aki megrendül egy ütéstől, állva számolnak, az amatőrökön kívül, valami kezdő profinál tudnám elképzelni, hogy ezzel is óvják az egészségét). Jelölése TKO, és egy menetszám. Pl Jarrett Hurd vs Jo Jo Dan TKO6. Hurd nyert TKO-val a hatodik menetben. De itt egy kép a Roy Jones Jr vs Richard Hall meccsről, amely során a 11. menetben Hall már számolatlanul kapta az ütéseket és a bíró leléptette, hogy megóvja a nagyobb veréstől. Más kérdés, hogy Hall, aki egy hatalmas, a végsőkig küzdő harcos volt, az ítélettől majdnem elsírta magát, és nem értett egyet, hisz "állva akart meghalni", ám a bíró nagyon helyesen cselekedett (az egészség védelem az első, minden helyzetben)! A kép az utolsó pillanatok környékén készült. Roy Jones Jr vs Richard Hall TKO11.

• KO (kiütés): Ha valaki nem képes felállni tíz másodpercig, vagy olyan brutálisan ütik le, hogy felesleges tovább számolni rá, mert jövő húsvétig sem tudna felkelni a szerencsétlen. Mint pl Juan Manuel Marquez és Manny Pacquiao negyedik meccsén. KO6. Lásd a képen.

• RTD: Feladás a szünetben (ReTireD). Ha egy bokszoló nem jön ki a következő menetre, akkor a végeredmény RTD, és az előző menet száma. Például az éjszakai las vegas-i Sergey Kovalev vs Andre Ward gála előprogramjában (undercard) volt egy mérkőzés Oleksandr Gvozdyk és Isaac Chilemba között, amely 8 menetig tartott, és az afrikai bunyós nem jött ki a folytatásra, mert eltört a keze. Feladta. Oleksandr Gvozdyk vs Isaac Chilemba RTD 8. Vagy W RTD 8, hogy a győzelmet is jelöljük. Az RTD eredmény a győztes rekordjába KO győzelemként kerül be. (Olyan is előfordul, hogy a következő menetet jelzik az eredményben, amelyre nem állt ki a bokszoló, pl Sergio Gabriel Martinez nem állt ki a 10. menetre Miguel Cotto ellen, így az eredmény RTD 10 lett.)
  
• Pontozásos eredmény: a W angolul winner vagyis győztest jelöl. Elég egy mondjuk 10 menetes meccsről úgy írni, hogy W10. PL: Erdei Zsolt vs Shalva Jomardashvili W10. Egész pontosan W UD 10, de nem mindig fontos ezt feltüntetni. Mit is? Leírom akkor:
• W UD: Egyhangú pontozás (unanimous decision). Magyarán mindhárom pontozó ugyanazt látta győztesnek a pontozás során. PL: Erdei Zsolt vs Julio Cesar Gonzalez W UD 12.
• W MD: Többségi pontozás (majority decision). Két pontozó jobbnak látta az egyiket, míg egy pontozó döntetlenre adta. PL: Erdei Zsolt vs Hugo Hernan Garay I W MD 12. Ha egy mérkőzés két neve mögé egy szám van írva, mint itt is egy egyes, az azt jelenti, hogy a két fél első mérkőzéséről van szó, vagyis többször is csatáztak. Figyelj, mert a következő példa a második meccsük lesz (II).
• W SD: Megosztott pontozás (split decision). Két pontozó ezt, egy pontozó azt látta jobbnak. Pl: Erdei Zsolt vs Hugo Hernan Garay II W SD 12.
• D: Draw, vagyis döntetlen. A háromból két pontozó döntetlenre adja, egy pedig valamelyik félt látja jobbnak. Másik eset, mikor egy döntetlenre adja, a másik odaadja az egyiknek, a harmadik meg a másiknak. Példa, hogy értsd, mert ez így elég kemény fogalmazás volt. Juan Manuel Marquez vs Manny Pacquiao I D 12; pontozóbírók nevei, mellettük az arányok, együtt írom, figyelj: John Stewart: 110-115 Pacquiao; Burt A.Clements: 113-113 döntetlen; Guy Jutras: 115-110 Marquez. 1 ide, 1 oda, 1 iksz. Kapizsgálod remélem.
• Döntetlen lehet technikai döntetlen is. Ez akkor fordul elő, ha pl vétlen összefejelésből sérülés történik, és az egyik bunyós nem tudja folytatni a küzdelmet, és az eset a negyedik menet előtt történt. Ugyanis, ahhoz, hogy egy meccset le lehessen pontozni, ahhoz négy menetnek el kell telnie.
• W TD, vagy D TD: Technikai pontozás. Ilyen történt pl a Joshua Clottey vs Zab Judah meccsen is. A 11. menetben Judah felrepedt és beszüntették a meccset, amit lepontoztak, és így technikai pontozással Clottey nyert (technical decision). W TD 11. Ugyanígy akár D TD (azaz technikai döntetlen) is lehetett volna. Látható a képen, amint véget vetnek a meccsnek, igaz itt Clottey azt hitte, hogy a sérülés miatt leléptetik Judaht, ezért a nagy öröm. Pár perccel később persze ismét örülhetett, hisz ő nyert, csak nem TKO-val sérülés miatt, hanem pontozással. Más kérdés, hogy itt a bíró rosszul látta, ugyanis a sérülés ütéstől keletkezett, de hát az ő szava dönt, és ő azt mondta, hogy vétlen fejelés történt. (Szándékos fejelésnél amúgy diszkvalifikálhatta, vagy meginthette volna a tettest)

• DQ: Diszkvalifikálás. Sorozatos, vagy egy nagyobb szabálytalanságnál, esetleg több intés után történik (elméletileg 3 intés, 3 pontnyi intés a legtöbb, ami kiosztható, a negyediknél diszkvalifikálás, vagy leléptetés lép érvénybe). Mint például, ha valakinek két jóízűt harapunk a fülébe a harmadik menetben, ahogy tette azt minden idők egyik legbotrányosabbá váló visszavágó mérkőzésén Mike Tyson, Evander Holyfield ellenében 1997-ben, ne csodálkozzunk, ha veszítünk. Nem csoda, hogy Mills Lane vezetőbíró DQ-t hirdetett. DQ3. Holyfield nyert (a DQ pontozásos győzelemként vonul be egy ökölvívó rekordjába).
  

• NC: No contest, vagyis meg nem történt mérkőzés. Akkor szokott ilyen lenni, ha nem akarják egy-egy bunyós mérlegét elcsúfítani egy döntetlennel (technikai döntetlen esetén), és így gyakorlatilag törlik az eredményt. Így persze halkan, a bokszoló rekordjának utolsó számaként látható az 1 (vagy adott esetben több NC), ám ez nem ront a bokszoló rekordján. Akkor is NC-t szokás hirdetni, ha valaki győzelmet arat (vagy döntetlenezik), ám megbukik a doppingvizsgálaton. Ez esetben törlik az eredményt (ha NC-t hirdetnek, az mindkét bokszoló rekordjában NC-ként fog állni), vagyis meg nem történtté nyilvánítják.
• Rekord: Egy bokszoló rekordja sok mindent elárul. Győzelmei, vereségei, döntetlenjei, kiütései, és nem túl szokásos esetben az NC-k, vagy ND-k (No decision, nincs döntés, ez kb ugyanaz, mint az NC) számát, amikből szerencsére kevés van, hisz azért a legtöbb meccset nem kell meg nem történt státuszba helyezni. Hogy lássunk egy szokásos rekordot, vagy ahogy mondani szokás, mérleget, itt van Erdei Zsolt karriere számokban: 34-1-0; 18KO. Az első szám mindig a győzelem, a második a vereség, a harmadik a döntetlen. A negyedik lenne, zárójelesen jelezve az NC. Lássunk példát erre is, az örök rosszfiú, és ügyeletes gazember Mike Tyson mérlegében: 50-6-0-2(NC); 44KO.
  
• L: Vereséget jelent (loss). Abban az esetben jelöljük, ha annak a bokszolónak a szemszögéből írjuk a párosítást, aki kikapott. Mindig annak a szemszögéből jelenítjük meg az eredményt, akit előre írtunk. Pl egy világbajnoki meccsen, hivatalosan mindig a világbajnokot írjuk elsőnek, és ha veszít, ha elveszti bajnoki címét, akkor ezt L betűvel és a már korábban írtakkal folytatjuk. Tehát, mikor Erdei Zsolt világbajnok lett, és tudjuk, hogy az uralkodó bajnokot győzte le, az ő nevét hivatalosan a második helyre kellett írni. Két súlyban, két világbajnoki címet szerzett, mindig a bajnok ellen, és sosem megüresedett címért szállt ringbe (ettől még nagyobb tisztelet illeti). Mutatom: Julio Cesar Gonzalez vs Erdei Zsolt L12, vagy L UD 12, tehát Gonzalez vesztett 12 menetben egyhangú pontozással. A másik címszerzése: Giacobbe Fragomeni vs Erdei Zsolt L12, vagy L MD 12, vagyis Fragomeni kikapott 12 menetben többségi pontozással. Minden vereséget így jelölünk, ha KO/TKO/RTD/DQ vereség, akkor is. Pl: Sergio Gabriel Martinez vs Miguel Angel Cotto L RTD 10, vagyis Martinez feladással vesztette el a meccset, mert nem jött ki a 10. menetre. Ennyi.

Nos, azt hiszem a végére értem kedves olvasó. Sok bejegyzésem lesz, ami csak a pontozásról fog szólni, lesz, amikor be is mutatom a mérkőző feleket, lesz, amikor dühöngeni fogok egy-egy rossz vezetőbírói ítélet, és sajnos valószínűleg még többször a pontozás miatt. Mivel magam is pontozóbíró lennék (oké, bocs ezt így enyhén nagyképűség kijelenteni, szakértő sem vagyok, csak egy lelkes, nagyon lelkes bokszrajongó, ezt tisztázzuk), sokat fogok a pontozással és a bírókkal foglalkozni. Remélem, hogy nem kell majd olyan sokat, mert ez azt jelenti, hogy nem hoztak, vagy csak kevésszer hoztak rossz döntéseket. A legjobb az lenne, ha csak dicshimnuszokat tudnék írni, mert olyan jó meccsek következnének a Ring Világában, és a bírók, valamint a menedzserek és promóterek sem szúrnák el a szórakozásunkat. Lesznek régi mérkőzések, lesznek aktuális csaták, lesz, hogy minden menetről külön-külön írok, de lesz, hogy csak összefoglalót adok a meccs képéről. És ki tudja még mi lesz, remélem, sokféle dologról beszámolhatok majd ebben a témában. Sok szép pillanatot, ütést, védést, visszatámadást, elhajlást, ellépést, táncolást, egyenest, horgot, felütést (hadd ne kelljen leírnom, hogy miképp kivitelezik ezeket az ütésfajtákat, ott a gugli komolyan), kombinációt, sorozást, és kiváló meccset, meg ringháborúkat kívánok mindenkinek. Na meg persze igazi, kőkemény, példaként állítható bajnokokat (és a magyar amatőr és profi boksz felemelkedését persze). Bocs a hibákért, remélem én is fejlődök majd, remélem tetszett és tetszeni is fog, és őszintén remélem, hogy sikerül olyanokkal is megszerettetnem a világ legjobb és legkeményebb sportját, akik még nem ismerik. Ha csak egy embernek kedvet teremtek, máris elégedett leszek magammal.

Heó, heó :)