A ring világa

A ring világa

Jorge Linares vs Anthony Crolla II

2017. június 09. - Polnai Attila Márk

Sziasztok!

Még mindig a 28. szülinapom körül forog A ring világa, elvégre a címben szereplő mérkőzést is ezen a napon, 2017.03.25-én rendezték. További írásaimban még vissza-visszatekintek majd erre a napra, hisz akadt ezen a gálán még olyan történés, amelyről írni szándékozom. Előbb azonban erről, vagyis a főmeccsről, a szereplők bemutatásáról, és a közvetlen előzményről, tehát első meccsükről szeretnék megemlékezni.

wp_comhithardnews_com.jpg

forrás: wp.com/hithardnews.com

A 31 éves, Japánban élő, venezuelai Jorge Linares (42-3-0; 27KO), 2002-es debütálását követően veretlenül menetelt a pehelysúly világbajnoki címéig, mikor 10 menetben állította meg a mexikói Oscar Lariost. Címét egyszer védte meg, majd 5 menet leforgása alatt készítette ki Whyber Garciát, és már eggyel feljebb, nagypehelysúlyban is bajnoknak vallhatta magát. Uralkodása nem tartott sokáig, ugyanis második címvédésén, sokkoló, 1. menetes vereség következett Juan Carlos Salgado ellen.

Visszatérve, olyan versenyzőket győzött le, mint a korábbi interim bajnok, Francisco Lorenzo (W MD10); a többszörös világbajnoki kihívó, Rocky Juarez (W UD10); vagy a korábbi világbajnok, Jesus Chavez (RTD4). Sikereivel elérte, hogy ismét világbajnoki meccsen bizonyíthasson.

Immár harmadik súlycsoportjában, könnyűsúlyban, a betöltetlen WBC címért küzdhetett, és nézhetett farkasszemet a mexikói Antonio DeMarcóval. Linares toronymagasan vezetett a pontozólapokon, ellenfelének mégis sikerült kivégeznie a 11. menetben. A bajból továbbra is kijutott Linaresnek, következő meccsén, amely eliminatori volt a WBC-nél, újabb megsemmisítő, ezúttal 2. menetes fiaskót szenvedett el, melynek okozója Sergio Thompson volt. Pontosítanék: megsemmisítő lett volna bárki másnak, de nem neki! Hiába ütötték ki háromszor, ráadásul kétszer egymás után, azért sem adta fel, összekaparta magát, és következő meccsén, hét hónappal később, pontozással győzött egy korábbi világbajnoki kihívó, Hector Velazquez ellen. És azóta, 2012 óta helyes úton van, hibátlan teljesítményt nyújt, minden meccsét megnyerte!

A Velazquez meccsel együtt hatszor győzött, mire ismét a vb övért küzdhetett, és ezúttal már élt a lehetőséggel: Javier Prieto 4 menetet bírt ellene, így megkaparintotta a WBC zöld övét. Első címvédésén fordult meg először Angliában, mikor egy pörgős mérkőzésen, a padlóról felkelve ütötte ki a hazai Kevin Mitchellt. Még egyszer megvédte címét, ám többek között sérülése miatt megfosztották az övétől, így aztán a kihagyás után érkezett meg újfent Angliába, az Anthony Crolla elleni első meccsére, és vette célba az angol WBA címét. (Valamint a betöltetlenül álló Ring övet, melynek birtokosa minden esetben a saját súlycsoportjának elismerten is a legjobbja lesz, szóval így még fontosabb, és értékesebb csata elé néztek mindketten.)

Jorge Linares vs Kevin Mitchell:

boxingnewsonline_net_3.jpg

forrás: boxingnewsonline.net

A 30 éves, Anthony Crolla (31-6-3; 13KO) egy átlagos képességű angol bunyós (ez még véletlenül sem akar sértés lenni), akit óriási szívvel, és mániákus fanatizmussal áldottak meg. Ellenállhatatlan elszántsággal, és áldozatos munkával fejlődött, és jutott el arra a szintre, ahol most van, és lett belőle egy megfutamodásra, és feladásra sosem gondoló, kőkemény harcos.

Fejlődését jól példázza, hogy míg először kikapott egy Youssef Al Hamidi nevű felhozóembertől, a visszavágón már sikerült megoldania ellenfelét. Gary Sykes ellen szenvedte el második vereségét, majd legyőzte a hosszú szünet után visszatérő, szebb napokat látott, korábbi vb kihívót, Michael Brodie-t. Rövidesen nagypehelysúlyú angol bajnok lett, majd könnyűsúlyban hódította el a brit bajnoki címet. Egyetlen kiütéses vereségét első címvédésén szerezte, Derry Mathews 6 menetben bánt el vele. Ezt követően elindult egy pénzdíjas tornán, amelyen 3 menetes meccseket vívott: az elsőt megnyerte, ám a másodikat elbukta, méghozzá Gary Sykes ellen, akiről így kijelenthető, hogy a mumusának számít.

Eztán újfent angol bajnok lett, majd ismét egy visszavágó következett, méghozzá a betöltetlen, brit nemzetközösségi övért. Ahhoz képest, hogy korábban TKO vereséget szenvedett, nagyon nagy előrelépésnek tűnik az a 12 menetes döntetlent, amit sikerült megharcolnia Derry Mathews ellen. Így, bár nem sikerült címet szereznie, mégis győztesnek érezhették a szurkolók, akik hamarosan valódi győzelmeknek örülhettek, hiszen Crolla begyűjtötte, és meg is védegette a WBO Inter-Continental övét.

A korábbi világbajnokkal, Gamaliel Diazzal szemben technikai döntetlennel volt kénytelen kiegyezni 3 menetben, miután Diaz egy vétlen fejeléstől felrepedt, és képtelen volt folytatni a küzdelmet. Következő meccsén Mizsei Györgyöt verte 6 menetben pontozással, majd eljött a nap, a várva várt pillanat, hogy a világbajnoki címért küzdhessen.

A manchesteri bunyós hazai környezetben vívhatta meg ezt a mérkőzést (sőt, mind az öt világbajnoki mérkőzése ugyanott, a Manchester Arénában került megrendezésre). Ellenfele a WBA bajnokságáért, a kolumbiai Darleys Perez volt. A hajtós és szoros mérkőzés döntetlen eredményt hozott, és azonnali visszavágó követte, melyet négy hónappal később rendeztek meg. A hazai fiú ezúttal már nem hibázott, és az 5. menetben, testen ütötte ki ellenfelét.

Első címvédését az ellen az Ismael Barroso ellen vívta, aki nem volt ismeretlen a szigetországban, ugyanis korábbi meccsén a már említett Kevin Mitchellt zúzta össze 5 menet alatt. A Crolla vs Barroso meccs kőkemény csatát hozott, melyen Crolla végleg bebizonyította, hogy valóban olyan iparossá vált, aki tökéletesen ért a szakmájához. Kibírta a venezuelai borzalmas támadásait, és akárcsak előzőleg Perezt, úgy a 7. menetre elfogyó kihívót is egy gonosz testütéssel küldte padlóra, amelyből nem volt visszaút. Még nagyobb szó, hogy Crolla ezt úgy vitte véghez, hogy a meccs fele alapján minden pontozónál hátrányban volt.

Anthony Crolla vs Ismael Barroso:

bleacherreport_net.jpg

forrás: bleacherreport.net

Így jutottak el a felek első egymás elleni meccsükhöz, és ahhoz, hogy a győztes a WBA mellé a Ring magazin övét is a derekára csatolhassa, ezzel pedig a könnyűsúly legjobbjává váljon. A Terry O’Connor vezette mérkőzést, a technikailag jóval képzettebb Linares irányította, és esélyeshez méltón vitte el a meccs első felét. Crolla azonban, köszönhetően brusztolós, nyomulós, küzdelmes harcstílusának, nagyon szorossá tette az ütközetet. Mikor először láttam, sajnos nem tudtam teljes mértékben odafigyelni, de azért így is igyekeztem lepontozni a csatát, amely nálam döntetlennel zárult. Mikor újra megnéztem, és már teljesen rá tudtam koncentrálni, akkor mindössze egy menetet láttam másképp, ami döntőnek bizonyult. Így a végeredmény már nem 114-114, hanem 115-113 volt. Az eredmény a hivatalos pontozóknál is szoros, de egyhangú volt. Náluk, és nálam is Linares győzött, és ezzel ő lett az új WBA/Ring világbajnok. Nem gondoltam, noha tényleg szoros meccs volt, hogy lesz visszavágó, de mégis összehozták. A saját, és a hivatalos pontozás után, most már ennek a rövid összefoglalója fog következni.

Pontozásom: Anthony Crolla vs Jorge Linares I

  • 1.:  9-10
  • 2.:  9-10
  • 3.:  9-10
  • 4.:  9-10
  • 5.:  10-9
  • 6.:  9-10
  • 7.:  10-9
  • 8.:  10-9
  • 9.:  10-9
  • 10.: 10-9
  • 11.: 9-10
  • 12.: 9-10

Össz.: 113-115 Linares

Hivatalos pontozás: John Keane: 114-115. Fernando Barbosa: 113-115. Guillermo Perez Pineda: 111-117. Mind Linares.

Az első meccs egy képben:

boxingnews24_com2_3.jpg

forrás: boxingnews24.com

Ahogy tehát már írtam, a visszavágót is Manchesterben, a Manchester Arénában rendezték meg, a már megszokott, félelmetes, és fantasztikus hangulat közepette, amelyet a hazai fiú rendíthetetlen drukkerei teremtettek. „Oooooo Anthony Croooollaaaaa, óóóóóó Anthony Croooollaaaaaa” – zúgott a tábor az angol harcos mögött, és természetesen minden támadását ováció, és felhördülés követte, amellett, hogy folyamatos éneklésben részesítették kedvencüket.

A kiegyenlített első menet után, a világbajnok ragadta kezébe a kezdeményezést, és az irányítást. Most is gyorsan kirajzolódott a kettejük közti tudás, és képzettségbeli különbség, és megint csak gyönyörködni lehetett Linares pazar technikával kivitelezett támadásaiban. Ugyanakkor érzésem szerint az első harmad viszonylag szorosan alakult, hiába a szintkülönbség a venezuelai javára, a kihívó egy percre sem lépett le a gázpedálról.

A valódi differencia a meccs közepe táján mutatkozott meg köztük, mikor hiába támadott a hazai bunyós, Linares, vagy megelőzte, vagy megkontrázta, vagy pedig kamatostul adta vissza a hébe-hóba beszedett pofonokat. Ebben a szakaszban Linares jól mozgott el, és jobban „élt”, mint az első meccs folyamán bármikor. A mérkőzés pillanatára, és legszebb jelenetére a 7. menetig kellett várni. Ekkor Crolla ütött egy jobbost, ami nem talált, Linares pedig olyan könnyedén, mintha egy legyet akarna elhessenteni, elküldött egy bal felütést, ami tökéletes precizitással pattant az angol állán, aki rögtön megtántorodott, és padlóra került.

ytimg_com_6.jpg

forrás: ytimg.com

boxingnews24_com_6.jpg

forrás: boxingnews24.com

Howard John Foster vezetőbíró számolásba kezdett, Crolla pedig összeszorított fogakkal emelkedett fel a földről, és kettős fedezékben élte túl a parádézó, elképesztő kombinációkat ütő bajnok rohamozásait. Ezekben a menetekben alig akadt olyan pillanat, mikor bármiben egyenrangú partnere lett volna az angol a venezuelainak, aki tökéletes, és gyönyörű horgok és felütések garmadáját osztotta ki, de Crolla becsületére legyen mondva, végül csak átvészelte ezeket a borzasztó felvonásokat. És persze, nem ő lenne, ha nem igyekezett volna kettőzött erővel visszaadni a kölcsönt. Más kérdés, hogy ez azért maradéktalanul nem is sikerülhetett neki, de csak azért is megpróbálta.

ringcsoda_blog_hu.jpg

forrás: ringcsoda.blog.hu

A „Million Dollar” becenevű angol minden pillanatban jött előre, támadta a testet, folyton ott volt a bajnok nyakán, de ez nem lehetett az ő estéje, ezúttal nem tudta megszorítani a pokoli éles formában bokszoló Linarest. Mondhatni, ezen a napon az arany legyőzte a dollárt, hiszen Linares beceneve „El Niño de Oro”, vagy angolul „Golden Boy”. Linares az ökölvívás minden szépségét, és gyönyörű elemét bemutatta, ragyogóan hajolt el, vagy vert közbe, ha szüksége volt rá; kiválóan ütött testre, hibátlanul bujkált, vagy bújt be ütőtávon belül, és ütötte meg Crollát olykor mindenféle megerőltetés nélkül. A hazai közönség kedvence persze így is Anthony Crolla maradt, és miután kibírta az utolsó menetet is, nem lehetett kérdéses, hogy őt fogják éltetni. Ez akkor sem változott, mikor kihirdették Linares jogos, egyhangú, és vitathatatlan győzelmét. Így azért elmondható, hogy mindketten nyertek. Linares a meccset, és ezzel biztosan pár új szurkolót, pénzt, és a lehetőséget a további nagy meccsekre; Crolla pedig szimpatikus vesztesként, a szurkolók elismerését.

ucnlive_com_1.jpg

forrás: ucnlive.com

Nem kell szégyenkeznie, ő továbbra is az a rettenthetetlen harcos, aki nem ijed meg a saját árnyékától, és a kihívástól, hiába jelent meg az ellenfél személyében egy mesterember, vagy egy géniusz. Ő úgy is felvette, és alighanem fel is fogja venni a kesztyűt, hogy „csak egy szorgalmas iparos”. Sokan irigyelhetik a mentalitásáért, amivel igazi győztes típusnak született.

Linares megcsillantotta, mit is tud, hogy mire is képes igazából. Továbbra is ő a könnyűsúly legjobbja, a Ring, és a WBA bajnoka, nagyon kíváncsian várom, kivel fogja legközelebb összemérni a tudását. Szerencsére akadnak rajta kívül is kiemelkedő alakok könnyűsúlyban, és a környező divíziókban is, így érdekes meccseket hozhatnak tető alá a részvételével. Ő is, és Crolla is a kedvenceim közé emelkedtek, így aztán bárkivel hozza össze őket a sors, egész biztos, hogy akkor is figyelemmel fogom kísérni mindkettejüket. Zárásul a hivatalos, és saját pontozásom olvashatjátok. Sziasztok.

Hivatalos pontozás: Alejandro Rochin; David Sutherland; Philippe Verbeke: 118-109 Linares.

Jorge Linares vs Anthony Crolla II:

  • 1.:  9-10
  • 2.:  10-9
  • 3.:  10-9
  • 4.:  10-9
  • 5.:  10-9
  • 6.:  10-9
  • 7.:  10-8
  • 8.:  10-9
  • 9.:  10-9
  • 10.: 9-10
  • 11.: 10-9
  • 12.: 10-9

Össz.: 118-109 Linares

süti beállítások módosítása