Sziasztok!
Naplóm rovatom második részében szeretném kifejezni, hogy iszonyatosan be vagyok zsongva, és alig lehet lefogni, nem bírok magammal, nagyon szeretnék már elindulni a mai, Budakalászon megrendezésre kerülő Felix Promotion bokszgálára.
Egy hónappal ezelőtt, 2017.05.10-én jelentették be, hogy Harcsa Norbert és Bacskai Balázs fog összecsapni egy vélhetőleg óriási technikai és taktikai háborút hozó mérkőzésen, a magyar bajnoki címért, és azóta sincs nap, hogy ne gondolnék erre a hatalmas presztízs csatára. Két nappal a bejelentés után el is készültem a meccs beharangozójával, május 26.-án pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a főmeccs egyik főszereplőjétől, magától Harcsa Norberttől vehettem át a jegyemet. Pontosabban két jegyet, merthogy A ring világa teljes, két fős stábja a helyszínen tekinti meg ezt a különleges gálát, magyarán nagy örömömre, velem tart a menyasszonyom is. Csak mennénk már, de még olyan messze van fél hat, akkor lesz kapunyitás. Tippeljetek, ki fog ott toporzékolni a küszöbön? Fenébe, már most ott kéne lennünk!
Tegnap sor került a mérlegelésekre is, ezzel még közelebb jutottunk az eseményhez, még kézzelfoghatóbbá vált az egész. Mindenkinek nagyon jó szórakozást, és eredményeket kívánok, remélem minden idők legszínvonalasabb Felix gálájára készülünk. Rácz Félixnek pedig innen gratulálok az újabb remek párosításhoz. Ilyen meccsekre van szüksége a magyar boksztársadalomnak. Zárásként álljon itt a gála programja, reméljük, minden rendben lesz, és egyik mérkőzés sem marad el, és semmi nem jön közbe. Sziasztok!
A gála mérkőzései:
- Középsúlyú magyar bajnoki, 10 menet: Harcsa Norbert vs Bacskai Balázs
- Nagyváltósúlyú magyar bajnoki, 10 menet: Kispál Zoltán vs Fazekas László
- Nagypehelysúly, 8 menet: Kovács Zoltán vs Dato Nanava
- Pehelysúly, 8 menet: Oleg Malynovskyi vs Isaias Santos Sampaio
- Könnyűsúly, 8 menet: Denys Berinchyk vs Lorenzo Parra (!!!!!)
- Váltósúly, 6 menet: Törteli Balázs vs Bakar Gelenidze
- Nagyváltósúly, 6 menet: Berki Ferenc vs Renat Samedov
- Nagyközépsúly: Egedi Renátó vs Petrovics János
- Surman Zoltán Jr vs Mucsi Imre
- Darmos József cirkálósúlyú mérkőzése.
Még valami: tudtuk, hogy a két vendégpárosítás két ukrán főszereplője nagyon komoly tudást képvisel, és ugyanilyen színvonalat ígér, azonban fogalmam sem volt, hogy Berinchyk ellenfele az a Lorenzo Parra lesz, aki korábban légsúlyú világbajnok volt! Ez a hír még jobban felvillanyozott, és még kevésbé bírok magammal. Rendben, persze Parra már nem ugyanaz a bunyós, mint egykor, hisz nagyobb súlyban, felhozóemberként versenyez, és bukta az utolsó 6 meccsét, de ő akkor is Lorenzo Parra, a WBA volt világbajnoka! Óriási élmény, és megtiszteltetés, hogy élőben láthatom a venezuelait! Legyen már fél 6! Sziasztok!
Képem a jegyeinkről: