A ring világa

A ring világa

Anthony Joshua vs Eric Molina: Erődemonstráció

2016. december 20. - Polnai Attila Márk

Heó!

Angliában gyakorta rendeznek kiváló minőségű, izgalmas bokszgálákat, így volt ez 2016.12.10.-én is, Manchesterben, ahol is a gála főmérkőzésén az IBF nehézsúlyú világbajnoki címe került terítékre. A száz százalékos, makulátlan mérlegű bajnok, Anthony Joshua (17-0-0; 17KO) második alkalommal készült címvédésre, akinek ezúttal Eric Molina (25-3-0; 19KO), becenevén a "Drummer Boy", vagyis a "Dobos Fiú" keveredett az útjába. A meccs előtt nem sok esélyt adtak a kihívónak, ami érthető, főleg, ha Joshua erejére és mentalitására, vagy ha Molina nem épp géniuszi tudására gondolunk.

80ed851093.jpg

Persze nem akarom leszólni a kihívót, hisz akadnak azért jónak mondható győzelmei, de tény, hogy minden veresége KO volt. Már rögtön az első meccsén az első menetben kiütötte egy Ashanti Jordan nevű srác. Ezt még lehet kisiklásnak tekinteni, hisz, ahogy már korábban is írtam, az első menetben, mikor még nem melegedett be egy bunyós, és hideg a feje, sebezhetőbb lehet, mint egy későbbi menetben. És hát előfordult már eredményes bokszolókkal is, hogy bukták a debütáló meccsüket. Győzelmek sora következett, ám az első komolyabb szintlépésben nem volt sok köszönet. Az amúgy is erős kezdőnek számító, nagy ütőerejű, és jóval tapasztaltabb Chris Arreola is az első menetben csapta ki Molinát.

Újabb győzelmek következtek, majd a nagyközönség számára totál ismeretlen fiú, a semmiből kapott lehetőséget, élete lehetőségét, hogy megszerezze a WBC világbajnoki címét, a bajnok, Deontay Wilder ellen (akkori mérleg: 33-0-0; 32KO, mostani: 37-0-0; 36KO). Molina kitartással próbálta életben tartani reményeit, de nem volt esélye az első címvédésén ringbe lépő Wilder ellen. Voltak szép pillanatai Molinának, de az az este nem róla szólt. Viszont megsüvegelendő, hogy csak a 9. menetben kapitulált. Molina azóta kettő győzelmet aratott, és ismét talán kissé váratlanul kapott lehetőséget egy másik bajnoki címért, egy másik nagyágyú ellen. Esélye ugyanannyi volt kb, mint Wilder ellen, vagy még kevesebb. De, mivel ebben a sportban tényleg elég egyetlen egy jó ütés a sikerhez, nem írhattuk le teljesen, pláne, hogy ez az egy ütés nehézsúlyban még hatványozottabban esélyes, mint a többi divízióban. És mivel talán ez élete utolsó lehetősége a bajnokságra, ebből adódik, hogy veszélyesebb lehet, mint valaha. Veszítenivalója nem volt. 

Anthony "AJ" Joshua, miután hazai pályán megnyerte a 2012-es londoni olimpia nehézsúlyú aranyérmét, üstökösként, megállíthatatlanul robog és rombol a profik között. Minden meccsét KO-val nyerte, stílusát jó nézni, hiszen képzett és szép, amit csinál, és ezt komoly ütőerővel, és támadás orientált ökölvívással teszi. Igazi klasszis ellenfele még nem volt, ám mivel az IBF szervezetnél épp egy eléggé verhető világbajnok jutott trónra, lecsaptak a lehetőségre, és a fiatal brit élt is vele. Mindössze két menet kellett neki, hogy megállítsa a bajnokot, címét azóta pedig egyszer már meg is védte, egy hetedik menetes TKO formájában. Jöjjön hát a mérkőzés.

anthony-joshua-vs-eric-molina.jpg

Az első két menet csendes mederben csordogált, várható volt, hogy nem esnek egymásnak, mégiscsak nehézsúlyról, és egy 12 menetes összecsapásról lévén szó. Joshua irányított, míg Molina eléggé gyámoltalannak tűnt, teljesen passzívan szemlélte az eseményeket, jóformán arra sem emlékszem, hogy bevitt volna egyetlen találatot is. Senki nem várta tőle, hogy szanaszét veri Joshuát, de azért valamit, bármit tehetett volna, hogy az amúgy nem túl pörgős meneteket szorossá tegye. A legjobb, és legszebb ütés egy balhorog volt a két menet során, természetesen a bajnok jegyezte a találatot.

A harmadik körre, AJ láthatóan felpörgette a tempót, jóval offenzívabbá vált a bunyója. Hamar kicsúcsosodott a kettejük közti tudáskülönbség, a nagyobb és erősebb fiú javára. Molina továbbra sem nagyon próbálkozott, Joshua viszont igen. A sarokba szoruló kihívó védekezett, Joshua pedig egy pusztító jobb egyenessel nagyon pontosan fejen találta! Molina azonnal lecsüccsent, és döbbent, tátott szájjal meredt maga elé. El tudom képzelni, hogy annyira megzavarodott, hogy azt hitte, egy mozdony ütötte el, pedig "csak" a világbajnok kőkemény bombájától fogta pihenőre a dolgot. Úgy véltem, vége is lesz az összecsapásnak, mert nem igazán akaródzott neki felkelni, de valahogy mégiscsak összekaparta magát, és feltápászkodott. Én a vezetőbíró helyében, már nem hagytam volna tovább folytatódni a küzdelmet, de Steve Gray továbbot intett. AJ gyilkos üzemmódba kapcsolt, és Molina már képtelen volt átvészelni azt az ütészáport, amit kapott, így a bíró helyesen, néhány beszedett bomba után leléptette a rogyadozó kihívót. Így hát a Dobos Fiú fején, AJ alaposan eldobolta saját ritmusát, és látványos győzelmet aratott. TKO3.

js115835673_rex-features_boxing-joshua-v-molina-boxing-ibf-heavyweight-world-championship-anth-large_trans_qvzuuqpflyliwib6ntmjwqwdd7inoodnxum2vbsjldk.jpg

external.jpg

main-anthony-joshua-v-eric-molina.jpg

Nekem kissé csalódást jelentett Molina, éppen azért, mert senki nem várt tőle semmit, és ő, hát sajnos, nem is adott semmit. Félénken, sőt, mondhatni gyáván bokszolt, és azért valakitől, akinek több esélye nemigen lesz odakerülni egy bajnoki címmeccsre, azért többre számítana az ember. Nem tudom, hogy a stábja mit várt tőle, vagy ő mit várt magától, de, ha csupán ennyit, akkor az azért elég gáz. A másik oldalról viszont Joshua ismét megmutatta, hogy remek, gyilkos ösztöntől fűtött világbajnok, és győzelme demonstratív, és meggyőző volt. Jóval gyorsabban, és simábban végzett a kihívóval, mint anno Wilder...

Győzelmével, AJ előtt most óriási lehetőség adódott. Már a mérkőzés előtt is szinte biztosra lehetett venni, hogy ha győz, akkor áprilisban összecsaphat az elmúlt évtized nehézsúlyú egyeduralkodójával, az ukrán Wladimir Klitschkóval (64-4-0; 53KO). Nos, ez most már tényleg kézzel foghatónak, és biztosnak tűnik, mivel a meccs végeztével, maga Klitschko ment fel a ringbe, és némi fotózás, és beszélgetés keretében, lényegében bejelentették a mérkőzést, méghozzá jövő év áprilisára. A találkozót amúgy a világ egyik leghíresebb stadionjában, a Wembley-ben fogják megrendezni. Ettől jobb híreket nem is kaphattunk volna.

anthony-joshua-wladimir-klitschko-boxing_3850125.jpg

Tény, hogy AJ profi pályafutása során megközelítőleg sem találkozott olyan bokszolóval, mint az ukrán, és össze sem lehet hasonlítani a két öklöző ringbeli tapasztalatát. Hátborzongató, de Klitschkónak világbajnoki meccse is több volt, mint AJ-nek összesen! Azonban egyikük számára sem lesz könnyű a mérkőzés, hacsak nem sül el valamelyikük keze az első pillanatban, és vet véget villámszerűen a szupercsatának.

Egyrészt, AJ tényleg tapasztalatlan, ám bolond lenne, nem elvállalni ezt a meccset. Ha győz, azzal óriási elismerést szerezhet magának, és hazájának, ha pedig KO-val győz, akkor még fényesebben fognak csillogni a derekára csatolt világbajnoki övek.

skysports-wladimir-klitschko-anthony-joshua-aj-wlad_3850474.jpg

Másrészt Klitschko nem éppen fiatal már, ráadásul elég régen bokszolt utoljára (nem önhibájából), viszont amikor bokszolt, akkor már nem mutatott olyan nagyon jó, és csillogó formát. Nekem az a véleményem, hogy ha AJ felkészül, és a meccs minden percében koncentrál, akkor nem csak legyőzheti Dr Acélkalapácsot, hanem ki is ütheti, amire az ukrán pályájának elején, és közepén is volt precedens. Jobbkor nem is kaphatta volna a sztár ellenfelet, csak akkor, ha még egy kicsit tapasztaltabb lenne. Erre azonban már semmi szüksége, eljött az ő ideje, és az őrségváltás ideje, így az én merész tippem az, hogy AJ ki fogja ütni Klitschkót! Aztán lehet, hogy a rutin megtöri a fiatalos lendületet? Nem tudhatjuk.

Egy szó, mint száz, remélem, hogy jó, és izgalmas csata lesz, nem pedig egy 12 meneten át tartó dulakodás és ölelkezés. Jó lenne már egy olyan nehézsúlyú világbajnoki mérkőzés, amit végigküzdenek, végigbrusztolnak a felek. Jó reklámja lenne csodálatos sportunknak.

anthony-joshua-v-eric-molina_hfh.jpg

Végezetül pedig remélem, hogy nem marad el a mérkőzés, mint az elmúlt időszak várva várt nehézsúlyú derbijei. Gondolok itt a Wilder vs povetkin, vagy Klitschko, tyson fury (nem véletlen a kis betű) elleni visszavágójára, ami az elmebeteg angol szemétsége miatt többször meghiúsult, és ami miatt Klitschko már nagyon régóta inaktív. És több szót erre, meg az olyan alakokra, mint fury, vagy kokszospovetkin nem is akarok fecsérelni, ez a múlt, ami elmúlt, reménykedjünk egy remek csatáktól, és nem botrányoktól hemzsegő jövőben.

Kissé szkeptikus vagyok az áprilisi időponttal kapcsolatban, tekintve, hogy, bár egy ultramodern létesítményről van szó, mégiscsak egy futballstadionban akarják megrendezni a gálát, és hát áprilisban még nincs annyira meleg, főképp Angliában. Nem tudom, hogy az időjárás miképp fogja gátolni, vagy éppen szolgálni az eseményt, de reméljük a legjobbakat. A szurkolók már maximum csak a halasztást tűrnék el, a mérkőzés végső törlését viszont már semmiképpen.

Ez a meccs pedig szép KO volt, gratulálok Joshuának, csak így tovább, bajnok. Molina, neked meg fel a fejjel! Molina új mérlege: 25-4-0; 19KO. AJ új mérlege: 18-0-0; 18KO

Heó!

süti beállítások módosítása